Keleti Ujság, 1921. január (4. évfolyam, 1-14. szám)

1921-01-07 / 5. szám

3. oldal.

Az orosz torvek

Troczkij külpolitikai beszédet mondott — A csapa tössze von ás ok — Az angol kormány ferdítései — Súlyos helyzet Lengyelországban

(Kolozsvár, 1920. jan. 6. Saját tud.) Az angolorosz egyezmény szövege elkészült, ami azonban még nem jelenti azt, hogy rövidesen aláírás alá is kerül. Az angol imperialisták még nem mondták ki az utolsó szót és Lloyd Georgenak, akinek saját pártja nincs, állása megtarthatása érdekében nem szabad elldegenitenie csoportjukat. A koalíció nagyobb részét, de mindenesetre tevékenyebb elemét, a konzervatívok alkotják és ez magyarázza meg azt, hogy Lloyd Georgeon keresztül, aki elsősorban a parlamenti helyzetet tartja szem előtt, az ő felfogásuk érvényesü't a világ kérdései rendezésében. Az angol parlamenti párthelyzetnek, árnyalati egyensúlyoknak egy-két év óta nagyobb befolyásuk van a világ dolgai alakulásában, mint egész országokat felölelő történéseknek. Nagyon sok dolog, ami legutóbbi években történt, ennek a ténynek szem elől tévesztése esetén teljesen érthetetlen.

Mai távirataink a következők:

Sir Horne hamis állításai

(London, jan. 6.) Az angol kormány nyilatkozata az Oroszországgal való tárgyalásokról csalódást okozott az angol munkásoknak és iparosoknak, akik türelmetlenül várják a kereskedelmi összeköttetés felvételét. Sir Robert Horne nemcsak hogy eltüntette a reménykedést az egyezmény közeli megkötésében, hanem tudatosan el is titkolt egyes tényeket.

Ügyes fogással a szovjetkormányra igyekezett hárítani az egyezmény aláírásának késését. Az okiratok közzétételekor azonban látható lessz, hogy a felelősség egyedül a britt kormányt terheli, melynek iagjai közt egyenetlenség van. Az orosz államadósság kérdésében Sir Horne az alsóházban a júniusi egyezmény szövegét olvasta fel, pedig ez merőben különbözik a britt kormány uj követelésétől. Elfelejtette kijelenteni, hogy az angol tér v szerint Kis- ázsia beleesik a britt befolyási zónába, melyben tilos lesz minden bolsevista propaganda.

Sir Robert Horne azután azzal vádolta a moszkvai kormányt, hogy folytatja propagandáját Ázsiában. Azt mondta, ez az oka annak, hogy az egyezmény még nincsen aláírva. Az orosz kormány azonban, ha fel is tesszük, hogy folytatta propagandáját, sose vállalt kötelezettséget annak megszüntetésére a kereskedelmi szerződés aláírása előtt. Azonkívül a britt kormány se függesztette fel orosz- ellenes propagandáját. Mindez csak ürügy, a valóság az, hogy Curzon csoportja nem akarja fenntartani a júniusi egyezményt, amelyet diplomáciai vereségnek tekint.

(Horsea, jan. 6.) A „Sunday Times" közli, hogy az Anglia és Oroszország közötti kereskedelmi egyezmény készen van és csak aláírásra vár. Egyedüli akadály gyanánt egyes technikai részletek kidolgozása marad hátra, amelyeket a két állam delegátusai könnyen elháríthatnak.

Krasszin és Sir Robert Horne megegyeztek már, aminek alapján a jelentékenyebb angol kereskedőházak fölveszik Oroszországgal a kereskedelmi összeköttetést.

Orosz csapatösszevonások az ukrán határon

(Páris, jan. 6.) A „Le Journalénak Írják Bel- grádból, hogy megbízható forrásból merített hírek szerint a bolsevista katonai parancsnokság a Ka- menetz-Podolszk, Mohilco-Podo'szk, Yampol, Odessza vonalon, vagyis a román határ közelében, nagy vöröshadsereg összpontosítására törekszik. Azok a menekülők, akiknek sikerült a határon átjutni, állítják, hogy rövid időn belül nagyszabású offenziva kifejlődése várható.

Mialatt az ukrán szovjetköztársaság elnöke, dr. Rakovszki Bukaresttel a békére vonatkozó megbeszéléseket folytat, bizonyos, hogy ekközben a moszkvai szovjetkormánnyal egyetértve nagy háborús előkészületek folynak Nyugatukrajnéban. Nem tudható még bizonyosan, hogy a moszkvai vagy kievi szovjetkormány, Lengyelország vagy Románia ellen folytatja készülődéseit.

Románia békés politikát követ, de ha mégis megtámadnák, abban a helyzetben lesz, hogy az orosz kalanddal kellően szembeszálljon. A helyzet- parancsolta összes intézkedések megtörténtek a keletről jöhető meglepetések elhárítására.

(Lemberg, jan. 6.) Az ukrán sajtóiroda jelenti Londonból: Take Jonescu jegyzéket intézett Csicse- rinhez, amelyben többek között rámutat aDnyeszter partján folyó bolseviki csapatmozdulatokra. Csicserin válaszában kijelentette, hogy a szovjetkormány és Ukrajna a legcsekélyebb aggressziv szándékkal sem viseltetnek Romániával szemben és biztosítja a külügyminisztert, hogy a béketárgyalások megkez- dése esetén semmiféle ok sem lesz ellenségeskedésekre. (Dtü.)

Troezkij és ioffe nyilatkozatai

(Páris, januárius 6.) Troczkij Moszkvában nagv beszédet tartott Oroszország békés szándékairól. Beszéde megcáfolja azokat a külföldi híreket, amelyek szerint Troczkij a háborús párt feje. Troczkij a következőket mondta:

— A parasztok és munkások hatalmának megalapítása óta az első napokat éljük, amelyeken nincsen hadifrontunk. Azt hisszük, hogy a jelen percben közvetlen és azonnali veszély nem fenyeget minket. Egész politikánk a békére irányul. Célunk kifejleszteni gazdasági életünk elmaradt ágait és a közigazgatás átformálása által biztosítani hazánk rekonstrukcióját.

— Szándékaink békések, de nincsenek biztos biztosítékaink uj támadások eshetősége ellen. Ezért nem fogunk teljesen leszerelni, mert ez védtelenné tenne minket. De a legszigorúbb értelemben vett minimumra fogjuk csökkenteni a katonai adminisztrációt és a demobilizáltakat gazdasági munkára fogjuk irányítani.

Másrészről Joffe, a rigai orosz békedelegáció vezetője a következőket jelentette ki:

— Kategorikusan kijelenthetem, hogy Oroszország és Ukrajna sohase fognak hódításért háborút folytatni. Lengyelország és Oroszország között csak abban az esetben kezdődhetne meg újból az ellenségeskedés, ha Lengyelország elfogadhatatlan békefeltételekhez való ragaszkodás utján ismét fegyverhez akarna nyúlni.

Szászország és az oroszokkal való összeköttetés

(Páris, januárius 6.) A szász taríománygyülés elhatározta, hogy a birodalmi kormánytól a politikai és gazdasági összeköttetés azonnali fölvételét Oroszországgal fogja követelni.

(London, januárius 6.) Az angol munkanélküliek bizottsága felszólította a munkáspárt akcióbizottságát, hogy országos kongresszust hívjon össze az Oroszországgal való összeköttetés kikényszerítésére.

II. Vilmos Bismarck ellen

Az excsáezár és a halott vaskancellár harca

(Becs, dec. 6. Saját tud.) Huszonkét éve, hogy meghalt Bismarck, miután a fiatal császárral össze nem férve, hat évet a magánéletbe visszavonulva töltött. Azóta már Vilmos is a magánéletben morzsolt le több mint két esztendői, a harc azonban nem szűnt meg a holt kancellár és a trónjavesztett császár között sem. Ennek a harcnak nemcsak történelmi, hanem aktuális poétikai jelentősége is van, mert élénk fénysugarakat szór e harc tüze a német birodalom mostani hatalmi tényezőinek erőviszonyaira, rendkívüli hatással tárja elénk, hogy a német köztársaságban még ma is milyen erős az imperializmusnak az a szelleme, amely Vilmosban oly végzetesen megtestesült.

Egy könyv körül tombol Bismarck és Vilmos harca. Bismarck visszalépése után csakhamar hozzáfogott emlékirataihoz, amelyeknek két első kötete (Gedanken und Erinnerungen) már 1898-ban s utóbb újabb, népies, olcsóbb kiadásban is megjelent. A harmadik kötet azonban, amelynek anyaga

II. Vilmos uralkodására, illetőleg ennek Bismarck lemondásáig terjedő részére vonatkozik, mindeddig nem tudott megjelenni, holott Bismarck megengedte, hogy halála után az egész mü, tehát ez a harmadik kötet is megjelenjen. A kö'et készen is van, kinyomva és bekötve már a mult év karácsonyi könyvpiacára volt szánva, azonban megjelenése előtt nyolc nappal a stuttgarti ügyészség betiltotta s ezt a határozatot azóta három bíróság erősítette meg.

Németországban igyekeznek azt a hitet terjeszteni azok, akik helyeslik e betiltást, hogy Bismarck ennek a kötetnek megjelenését csak II. Vilmos császár halála utáni időre engedte meg. Ezt sokan tagadják. Igaz azonban az, hogy alig hunyta le a szemét Bismarck, megindult a harc a császárról sok kellemetlen igazságot őszintén föltáró könyy éllen. A családot sikerült rávenni, hogy a kiadó Coíta-céggel olykép módosítsa a szerződést, hogy a harmadik kötet csak a császár halála után jelenjen meg. Mellesleg a család elég ügyes volt ahhoz, hogy a tárgyalások folyamán a szerzői dijat fölemelje, pedig eredetileg olyan magas volt az, amilyet még soha német könyvért nem fizettek. A háború befejeztével, a forradalom hatása alatt Bismarck unokája tekintettel arra, hogy a Hohenzol- lernek trónveszíése és menekülése után semmiféle politikai szempontból sem kell ezt tovább késleltetni, beleegyezett a harmadik kötet kiadásába. így készült el a kötet, de a fiatal Bismarck herceg is a császár pártjára állott. A császár ügyvéde azt fejtette ki, hogy a császárnak négy vagy öt levele van a könyvben s minthogy ő, mint magánszemély, nem vesztette el magánjogait Németországban, e levelekre vonatkozó szerzői joga alapján követeli a könyv megjelenésének megtiltását, mert az ő elmemüvei

csak az ő beleegyezésével terjeszthelők sajtó utján A kiadó erre óriási technikai áldozatok és nagy nehéz ségek árán is hajlandó lett volna a leveleket kihagyni i kész könyvből, a császár hívei azonban igy is eile nézték a könyv megjelenését azon az alapon, hog’. a Bismarckkal kötött szerződés szerint az emlék iratok minden hozzáadás vagy kihagyás nélkül ad hatók ki. És ugyanakkor Ők még súlyosabban vét keztek' a szerződés ellen, amikor az egész harma dik kötet megjelenését megakadályozták.

Ugyan mi lehet ebben a könyvben, hogy olyai nagyon félnek tőle a császár hívei ? A kiadó egyel részleteket külföldi lapokban közöl a Németországban betiltott könyvből, ezekből a közlésekből t következő érdekes adatokat emelhetjük ki:

Vilmos, mint főherceg, még nagy tiszteletié nyilatkozott Bismarckról. 1887-ben egy levelébei azt Írja, hogy az ő, t. i. Bismarck „müvét, a biro dalmat a teremtő még ő utána sokáig fogja oltal maznj.“

Egy évvel trónralépte előtt levelet ir Vilmos Bismarcknak, amelyben jelzi, hogy „kollégáihoz“, a német fejedelmekhez rendeletet kíván intézni amelyet lepecsételve elküld mind a huszonkét német udvarnál levő porosz képviselethez, hog> trónralépte pillanatában nyújtsák át a fejedelmeknek. Ebben azt fejti ki, hogy miképen akar ő a német fejedelmekkel „tanácskozni“, mert ő parancsolni fog és a többieknek parirozniok kell. Bismarck azt feleli erre, hogy „alázatosan kéri a császári felséget: dobja azonnal a tüzbe ezt a tervezetet“, mert ebből nagy baj lenne.

Bismarckkal szemben rokonszenves a fiatal császárnak a munkáskérdésben elfoglalt álláspontja aki munkásvédő törvényekkel akarja a munkás- osztály ellenállását megtörni és az osztályköri békéi megteremteni.

Részletesen leírja Bismarck az ellentétek kiélesedését és a végleges szakítást. A császár szemrehányást tesz a kancellárnak, hogy Windhorstot, a centrumpárt vezérét fogadta. Bismarck kijelenti, hogy neki joga van politikusokat fogadnia a házában.

— Akkor is, ha én, mint szuverén ezt megtiltom ?

— Akkor is —, felelte Bismarck.

Nem sokkal ezután, amikor Bismarck az orosz cár tervezett meglátogatását ellenzi s hivatkozik egy diplomáciai jelentésre, amelyet — minthogy a császárra kellemetlen adatokat iartalmaz — nem akar neki megmutatni, a császár kikapja kezéből az írást és elolvassa. Azlán hideg kézfogással távozik.

Nagy vita támadt köztük abban a kérdésben, hogy a császár közvetlenül érintkezhetik-e minisztereivel vagy csak a kancellár és egy személyben porosz miniszterelnök utján. Bismarck ragaszkodik ehhez a régi, negyven éves rendhez, mert nem akarja, hogy vele szemben heten is befolyást gyakoroljanak a császárra. És felajánlja lemondását. A császár aznap délben már küldi Bismarckhoz kabinetirodai főnökét, hogy a lemondást átvegye. Bismarck kijelenti, hogy egyszerű lemondását hajlandó nyomban eláirni, de az ő történelmi helyzetének megfelelő lemondó kérvénye elkészítéséhez idő kell. Megkapja aztán a herceg címet, de visszautasítja. Mikor a kancellári palotából hurcolkodik, már ott nyüzsögnek az uj kancellár, Caprivi lakájai az utód holmijaival.

Külön fejezetben foglalkozik II. Vilmos jellemével, amelyet elődeinek tulajdonságaiból vezet le, de olyan sajátságos malidéval, ami egyébként tárgyilagos igazságnak látszik, mert az elődök gyöngéit és hibáit a császár gyöngéinek és hibáinak mentésére sorakoztatja fel; de azoknak erényeiről az unokáival szemben — egyszerűen hallgat.

És a könyv végefelé, ahol különösen birálat tárgyává teszi az orosz szerződés meg nem újítását, ezt a komor jóslatot Írja:

— Ezekből a körülményekből — úgy látom — súlyos veszedelem fenyegeti Németországod de egész Európát is. Minél későbben következik be a katasztrófa, annál szörnyűbb lesz.

*

A két első kötet megjelenése után Bismarck iratai között megtalálták ezt a pár sort, amit ő saját- kezűleg irt s emlékiratai élére ajánlásnak szánt:

Den Söhnen und Enkeln zum Verständniss der Vergangenheit und zur Lehre für die Zukunft.

És a szörnyű katasztrófa után, amely a birodalom megteremtőjének jóslata szerint pusztulásba döntötte a birodalmat, amikor a fiáknak és unokáknak oly nagy szükségük volna a mult megértésére és okulására — irja a „Neue Züricher Zeitung — a jövendőre nézve, akkor a legnagyobb német államférfi gondolatai, eszméi, tanításai nem juthatnak a német néphez, nem kerülhetett ki a sajtó alól a német köztársaságban. Miért? Mert a császár ezt nem akaria és a császár igen erős a mai német köztársaságban is. Erősebb a halott Bismarcknál is.

így fakad ki a „Neue Züricher Zeitung" munkatársa, miután elolvasta ezt a Németországban tilalmas könyvet, amelynek bilincsbe vert gondolatai a legszégyenletesebb és legszomorubb bizonyságai a német nép, a német szellem mai rabságának.