Keleti Ujság, 1921. január (4. évfolyam, 1-14. szám)

1921-01-07 / 5. szám

Oaf—Kolozsvár, 1921 * F*élítCJk * januáríus 7

IV, évfolyam * ij * szám

Előfizetési érák:

Egy hónapra , . , , , 25'— Lel

Negyedévre 70'— .

rtfcvn

.................ISO'— .

Egész évre 240'— ,

Egyes szám ára 1 Lei

Román sajtóhang a magyar szervezkedés ellen

Revízió alá veszik a háborús iparvállalatokat

II. Vilmos és a halott Bismarck

harca

Oroszország háborús tervei Engedélyezték a szervező gyűlést Ágoston Pétéi* halálos Ítéletéről

Az aktivitás és a zsidóság

Nemzeti szervezkedés célja haladó és produktiv értelemben nem lehet más, mint az állampolgári egyenlőségre, a szabadságjogokra való törekvés. Egyenlőséget akar csak a magyarság is, nem pedig privilégiumokat. Szabadságot a létért való harcban egyedei számára, hogy ezek ugyanolyan feltételek mellett küzdhessenek az élet jóságaiért és szépségeiért mint a többségben lévő fajtához tartozó egyének. Lényegileg arról van szó, hogy a magyar nyelvet beszélő ember is az élet minden vonatkozásában a saját egyéni tudása, készségei és igazsága szerint érvényesülhessen s hogy nyelve;' mint fajtájához való tartozásának kifelé leginkább ható szimbóluma és kifejező eszköze ne legyen számára a szabad versenyt megnehezítő terhelés. Csak a nemzeti szervezkedések ilyen felfogása alkalmas arra, hogy azokat a világ egyetemes szabadságmozgalmaiba kapcsolja be s ne jelentsen hegemóniákra való reakciós törekvést.

Már most Erdélyben az a helyzet állott elő, hogy egy nemmagyar fajtához tartozó népnek, a zsidóságnak egyedei óriási számban magyarul beszélnek, kultúrájuk is teljesen magyar. Ez a hatalmas tömeg most válaszutra jutott. A Zsidó Nemzeti Szövetség renegátnak bélyegzi azokat, akik továbbra is „magyarok akarnak maradni“, a magyarság viszont azokat pecsételi közülük a köpenyegforgató bélyeggel, •kik felébredt nemzeti öntudatukra hivatkoznak és a zsidóság cionista frakciójához csatlakoznak.

Politikai napilap

Felelős szerkesztő: ZÁGONI ISTVÁN

00)

Megjelenik minden reggel SzerkeutAség é. kiadóhivatal:

Unió-utca 3. szám. Telefonszám: 664.

Közleményeink utánnyomása tilos

Mind a két véd a fajiságnak l’art pour l’art való hamis felfogásából sarjadziak. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a „renegát“ szót a terminológia lefoglalta azoknak a megbélyegzésére, akik valamely önös érdekből álláspontot változtatnak. Tehát az, aki következetesen megmarad egy — akár helyes, akár helytelen — álláspont mellett, az mindennek nevezhető, csak éppen renegátnak nem. Általában azok a dühös kirohanások, amelyekkel a cionisták a „magyar zsidókat“ illetik, bizonyára nem nagy erősségei az ő felfogásuknak s főleg ezeknek kell tulajdonítani, hogy a kérdés nyugodt megfontolását a kétoldali demagógia lármája csaknem lehetetlenné teszi. Érdemben pedig a fajiságnak s a nemzeti szerveződésnek az a haladó és termékeny felfogása, amelyet mi vallunk, természetessé teszi, hogy a zsidóságnak tetemes része az államhatalomtól a polgári egyenlőséget jelentő szabadságjogoknak magyar nyelvű kiszolgáltatását követeli s tisztára politikai-ökonómiai kérdés, hogy ezt a magyarsággal egyazon szervezetben teheti legeredményesebben. Á magyar anyanyelvű zsidó számára ugyanis a gazdasági és kulturális versenyben nem könnyebbség, hanem még a mainál is nagyobb megterhelés volna, ha a szabadságjogokat zsidó nyelven akarnák számára kiszolgáltatni: bíróság előtt, közigazgatásban, iskolában stb. S a faji- ság következményeinek dogmatikus, a végsőkig elmerevitett levonásában bizonyára csak igen kevesen követhetik a cionistákat odáig, hogy a héber nyelvet anyanyelvűkké tegyék. Hipokrizis nélkül aligha állítható, hogy a mai társadalmi adottságok mellett ez a nagyobb tömegek számára egyáltalán lehetséges. Hiszen maguk a cionisták is kénytelenek sokszor — bár más meggondolás alapján — arra hivatkozni, menynyire asszimilálódott kultúrájában a magyarországi zsidóság. Sőt a cionisták legfanatikusabb irói is — az egyetemes irodalmi látás nézőpontjából — egyebet sem tesznek, minthogy — részben akaratuk ellenére — a magyar kultúrát gyvrapiiják eredeti és héberből fordított müveikkel. így a magyar irodalomnak csakúgy értékes részévé lesz az egészen felfokozott hévZsuzsánnától Zsuzsánnáig

Irta : Ligeti Ernő

A belső szobában feküdt a halott. Az ágy szélén öreg nővére ült. Hangtalanul zokogott, csak ko- ronkint szipákolt és szíttá a nagy tarka zsebkendőt. A halott — Zsuzsánna asszony — féloldalt feküdt -« jobb lába kinyúlt a takaró alól. Arcából pedig kiesett az orra, mint egy elvékonyodott furulya.

Kázmér nekidült az ajtófélfának, befelé pislogott. Gondolkodott. Uj volt neki, megfoghatatlan: meghalt a felesége. Es azon gondolkodott, hogy meghalt.

Idegesen súrolta borzos fekete hajával az ajtófélfát. izgalomféle fogta el és átnedvesedett kezét beletörölte a bársonykabátjába. Gondolkodni próbált. Igen, most gondolkodni kell, meg kell érteni, át kell fogni ezt az érzést, hogy ő meghalt. Tudatossá kell tenni önönmaga előtt is, hogy Zsuzsánna nem él. Felfedezte, hogy nemélni és meghalni az más, itt nüánszbeli különbségek vannak, hogy is van csak... De nem, maradjunk a tárgynál — és verejték áztatta a homlokát — a -Tárgynál. Zsuzsánna ... Úgy érezte, hogy felszökik a szivéből a nyeldeklőjébe kigyó vagy micsoda ?... Vagy micsoda, mondotta még egyszer — Zsuzsánna meghalt.

Kíváncsiskodva nézett o halott arcába, mely nyugodt volt s mozdulatlan, mint viaszbábu a panoptikumban. Rettenetes, hogy nem mozdul, hogy nem akar mozdulni, csak ott fekszik és nem mozÍ

ül. Tegnap még élt. Két héttel ezelőtt még az ágyán érezte meleg testét, a páráját és haja a mellére omlott. És reggelit adott és amint ült az asztalkák és felemelte a teáskannát — újra érezte. A teáskannából kicsöpögött a viz, nadrágjára freccsent, bosszankodott de, da.meredjünk a tárgynál. Zsu- feánne meghalt. yiáéfft It >.> ' "T •

Borzasztó fájdalom ez — konstatálta Kázmér — lássuk csak . ., Bontsuk szét e fájdalmat alkatelemeire 1 Induljunk ki egy gondolatból. Hát én most azt gondolom . . . nem, nem, Zsuzsánna meghalt.

És ? Mit fogunk csinálni, Kázmér, mondd 1 Nem lesz több teáskanna, hálóing, szegedi papucs és családi levelezés. Mi közöm most már ez öreg nőhöz, aki ott pityereg... A nővér. . . Nekem tovább kell menni. Tovább, tovább, tovább. Szegfű Kázmér menjen be — állott a tükör elé Kázmér — menjen a külső szobába és Írjon. Fejezze be a regényt. Legyen erő Kázmér ez a sors. Mindenkinek meg kell halni egyszer. És nézte magát Kázmér, hogy nem-e bukkant fel hajában az első fehér hajszál ? Nem karikás a szeme ? !

Kázmér bement a külső szobába, rágyújtott egy cigarettára, dolgozni kezdett. Elővette a kéziratcsomót, felhúzta a nadrágját, hogy ne gyürődjön, bemártotta^ a tintába a tollat. Meghalt, mondotta, de nem tudott sirni. Irt. Leirt egy mondatot és újra elolvasta a megkezdett fejezetet. Egy asszonyról volt szó a regényben, aki maga alá gyűr száz akadályt. A hősnőt Zsuzsannának hívták és volt benne valami a hideg Zsuzsáiméból, ki a gyűrött ágyon még ra- vatalozatlan feküdt. A hősnő Zsuzsánna, miután megkapta a tanítónői oklevelet, célhoz ért. Kis város levegőjében, zsalugateres ablakok mögött cigarettát töltött szerelmének, aki tanító volt, de mint tartalékos hadnagy feszitett a kis városban kéthetes szabadsága alatt.

Idáig ért el a regényben Kázmér, nem kis munka volt. Hősnőjét a házmesferi szuterénből emelte ki, végig járatta vele az élet kálváriáját huszonhét fejezeten keresztül. Zsuzsánna minden fejezetből diadalmasan lébolt ki, amig megismerkedett a tanítóval, kinek azonban vissza kellett menni a csatába. Kázmér két héttel ezelőtt úgy .tervezte, hogy a tartalékos hadnagy el fog esni és Zsuzsánna meghal

vei átplántált héber irodalom, mint az angol vagy a francia vagy az indiai.

Annak az erdélyi zsidónak a számára tehát, aki a fajtához való tartozás puszta ténye fölé helyezi a maga megszerzett kulturális kézségének — mint a létért való küzdelem legfejlettebb eszközének — a védelmét, egészen természetes törekvése az, hogy a magyarság kisebbségi szervezetében megtalálhassa a maga elhelyezkedését. Ez azonban csak akkorlehetséges, ha ennek a szerkezetnek a vezetői is a kifejtett haladó és produktiv értelemben fogják fel a nemzeti szervezetet Csak igy lehetséges, hogy a zsidók faji mivoltuk megtagadása nélkül a magyar nemzeti szervezetben tömegesen helyet foglalhassanak. Már eddig is bekövetkezett ugyanis az a humoros helyzet, hogy a cionista zsidóság szervezetének elnöke — éppen egy mai nyilatkozatában — a megalakítandó magyar szervezet vezetőitől várja a zsidók kizárását a magyar kisebbség keretei közül. Tehát sikerüli elérni, hogy a cionisták és a magyar antiszemiták teljesen ugyanarra a reakciós álláspontra jussanak el: mindkét tábor erőszakkal akarja a zsidókat távol tartani a magyarság tömegeitől — a faji hovatartozás fényére hivatkozva.

Ezekkel szemben a haladó álláspont csak a kultúra védelmének szempontjaiból indulhat ki. Senkisem tagadhatja a zsidóknak azt a jogát, hogy önálló nemzeti szervezetben keressék a maguk védelmét és senkisem támadhatja azt a zsidót, aki érzelmi okokból a cionizmus mellé áll, mert a fajtájához való tartozást dominálóbb* nak tekinti, mint az adott nyelvi kultúrájához való ragaszkodást. De ahogyan a szakszervezetekben vagy a gyárosok szövetségében kü- lömböző fajtához tartozó egyének tömörülhetnek egyazon osztályérdekeik védelmében: éppen úgy tömörülhetnek egy nemzeti szervezetben külömböző fajtához tartozó egyének egyazonos kultúrájuknak, egyazon nyelven követelt szabadságjogaiknak a biztosítása végett. És a két tábor mindent kockáztat, ha nem jut ehhez a meggondoláshoz, ha a reakció nagyobb örömére uszító frázisok és kongó szidalmak özönével hiúsítja meg a közös munkálkodás lehetőségét.

bánatában. Minden akadályt legyőzött, de jön a Sors, a végzet és a tragédia e dekrescendojával fejezi be a regényt. Kázmér Írni akart, folytatni a regényt, nem tudni, hogy oda künn, vagy benn, vagy akárhol mi történik, hogy jönnek a haloltmosók felmossák Zsuzsánnát és ő pedig felveszi a zsakettet, melyet nem a felesége kefélt ki és megindul kalap nélkül, lehorgasztott fővel egy koporsó és négy Buta ló után és hogy kiváncsi emberek nézik majd a járdáról és ő megy, a temetőbe megy és a pap beszédet mond és ő a beszéd stiláris fordulatait lesz kénytelen hallgatni ezt a papi beszédet, az iró és a színész e furcsa együttes hatását és zeng a hang a hant felett a levegőben, harang zug, zeng, zakatol — nem, Kázmér nem akarja tudni ezt. Neki Írni kell, mióta nem irt már, most, most tele van hangulattal. Zsuzsánna várja a hazatérő tartalékos tisztet. A katonák győztek a háborúban, virágosán hazatér á házi ezred, Zsuzsánna is kimegy az állomásra. Megszólal a katonazene, elvonulnak a katonák, vigyorognak az arcok. Itt valami nagyon színes, megkapó képet kell festeni — nézett mereven maga elé Kázmér — hogy az ellentétek jobban fokozódjanak. Kázmér leült, ki szívott még egy cigarettát és megirt három kutyanyelvet. És most kihúzzam a nagy jelenetet, hogy Zsuzsánna hiába keresi a tartalékos tisztet, tele érdemrenddel, vitézül — vagy még tartsam? Kázmér habozott és a regény további fejezeteit úgy tartotta a kezében minden rekvizitumával eggyütt, mint egy kosár gyümölcsöt. A tartalékos tisztnek meg kell halni, el kell esni, de akkor Zsuzsénnával mi lesz ? Zsuzsánna. Zsuzsánna — mi lesz veled, arra gondolt és tétova szeme a másik szobát kereste. Sirni akart. Bő, mélv sírásra gondolt — milyen jó volna! De száraz volt a szeme. Zsuzsánna, ismételte még egyszer és keze alatt elindult a regény.

Kázmér irt. Zsuzsánna várja a hazatérő tarta-