Keleti Ujság, 1920. december (3. évfolyam, 283-287. szám)

1920-12-31 / 287. szám

/ 2 KBUétfiiUrsjte Péntek, 1920 december 31. A romást sajtó a magyar szervezkedésS mozgásomról (Kolozsvár, dec. 30. Saját tud.) A népkisebbsé­gek ügye parlamenti vitába is került, a magyarság politikai szervezkedése folytán is uj szint kapott, nemzetközi szóbeszédbe is belekeveredett s ez idő­szerűségek folytén a helyi román sajtó is megnyi- Ictkozik. A megnyilatkozások némelyikét az aláb­biakban közöljük: Az „Infratirea“ irja: A magyar kormány által a népliga működésének tanulmányozására Genfbe küldött diplomatája, Réz Mihály, szükségesnek ta­lálta a svájci hírlapokhoz fordulni, hogy a Magyar- Ország és Románia között levő viszonyokról tájé­koztassa azokat. Ugyanezt cselekszi egyébként Torna Jonescu Romániának a népligába küldött képvise­lője is. Réz sietett kijelenteni, hogy Magyarország teljes szivből óhajtja a Romániához való közeledést s csak az utóbbi állam akaratétól függ a két állam közötti békés és lojális viszonyok állandósítása. „Meg kell keresnünk a megértés útját — mon­dotta a budapesti kormány küldöttje. — Ez pedig csak úgy lehetséges, ha Románia pontosan teljesiti a nemzeti és vallási kisebbségek védelmére vonat­kozólag tett igéreteti. Bízunk benne, hogy a népliga tanácsa ezt ellenőrzi majd.“ így tehát — irja az „Infratirea“ — a magyarok a maguk makacs álláspontjának kinyilvánítása vé­gett a kisebbségek dolgát használták fel ürügyül. A mi kormányunk látszólag igazat kívánt adni nékiek ă nemzetiségi államtitkárságokról szóló törvényja­vaslat révén. Azonban a budapesti ügyvivők, ami­dén panaszaik igazolásáról van szó, határozatlan módén rendőrködési intézményekről beszélnek a ki­sebbségeket illetőleg, vagy tarthatatlan meséket köl­tenek, mint például azt, hogy magyar egyházakat román egyházakká változtattak át. Torna Jonescunak a legjobb alkalom adódott volna, hogy megfeleljen Réz nyilatkozatára, kimu­tatva a svájci lapoknak és Nyugateurópának, hogy Romániában a kisebbségekkel való bánásmód a lehető legcivilizáltabb és hegy ez nem lehet aka­dálya a jó szomszédi viszonyok megkötésének Magyarország és Románia között. E helyett azonban Torna Jonescu — aki a kül­ügyminiszter fivére, — helyénvalónak találta azt mondani, hogy a román-magyar egyetértésnek az erdélyi románok a tulajdonképeni akadályai. Kéz pedig örömmel jegyzi fel ezt a csodálatos nyilatkozatot és igy ismétli meg a maga idejében: „Azok, akik Keleteurópa békéje érdekében annyira szükséges eme közeledést meggátolják, maguk az erdélyi románok, amint azt oly helyesen állítja Jo­nescu ur is.“ Nem szükséges felvetnünk a kérdést, hogy minő módon hiúsítják meg az erdélyi és bánáti románok a román-magyar közeledést. A bukaresti kormány azonban alkalmat találhatna, hogy megszólaljon, hogyha úgy gondolná, hogy ezáltal Romániának szolgálatot tehetne. A „Voinţa“ irja: A minoritások ügyének kér­dése napirendre került. A magyarok régebbi makacs elnemzetietlenitésre vonatkozó törekvései tekinteté­ben szerzett tapasztalatok igen jó figyelmeztetésül szolgálnak, hogy ne essünk azok hibáiba. Természeti törvény, hogy minden elnyomatási akció, reakciót szül, a lelketlen dolgokban is. Meny­nyivel inkább tehát az emberi lelkekben, ha elnyo­matásnak vannak kitéve. A mai etnikai kisebbségek nagy hibát követtek el a túlsúlyban levő románokkal szemben, amidőn az elnyomó magyar kormány szolgálatába szegőd­te* és 6 román közigazgatás iránt elismeréssel kell yiselíeíniök, hogy a bosszú pillanatának megérkez­ik®1 védelmébe vette őket a sok évszázadon át elnyomott néppel szemben. A szeíid természetű román nép haragja hamar megenyhüli, midőn nagy álmai beteljesedtek. Most a kisebbségre hárul az a kötelesség, hogy illendő magaviselettel járuljanak hozzá a mult fájdalmas emlékeinek eloszlatásához. Nem is veit eddig a kisebbségeknek okuk, a hatóságok és vezetők részéről irántuk tanúsított bá­násmód ellen panaszkodni. Sőt talán igen is előzé­kenyen jártak e! velük szemben, ami gyengeségnek tűnhetett fel. Ebből magyarázhatók meg az eredeti­leg idegen polgártársaink gyakran merész követelő­iéi, midőn történeti jogaikat és kiváltságaikat ki- Vánják vissza, amelyek a múltban gyűlöletessé tet­ték őket. Tehát azért, hogy a jó magaviseletről példát kapjanak a magyarok, a remdnok legyenek igazsá­gosak, hajlandók és előzékenyek az etnikai kisebb­ségek iránt addig a határig, amedd'g csak a nemes erények nem váinak hibákká és gyengeséggé. A kiseobségek nehezen fognak nemzeti eszmé­nyeiktől és aspirációiktól eltávolodni, minthogy kul­túrában és gazdasági tekintetben kiválóbbnak tekin­tik magukat. Nem tudják elképzelni, hogy a romá­nok a haladás terén lépést tarthatnak velük: ezért kulturális, gazdasági és társadalmi szervezeteik el- Wlgetelik magukat. A románok feladata lesz, hogy ennek az el­szigetelődésnek célzatait megállapítsák az idegenek részéről, akik inkább konzerválási ösztönből, mint természetes hajlamból fogadták el a román állam- polgárságot. A román nép közepette élő minoritások jövendő­beli aspirációit Jól meg kell ismerni, mivel azok a román nemzeti érdekek hátrányára fejlődhetnek ki. Ha lépésről-lépésre figye'emmel kisérjük és órájuk is állandóan felvilágositólag hatunk, akkor meg fogják változtatni különválás! és elszigetelődési tö­rekvéseiket és majd hozzásimulnak az uj körülmé­nyekhez és a romén állam közéletéhez. Az idegen román állampolgárok szervezetei szolgáljanak ösztönzésül a mi népünk hatásosabb kulturális, gazdasági é társadalmi szervezkedésére is: nem az ellenségeskedés élesztőse, hanem épen ellenkezőleg, a becsületes munka, a nemesebb, hasznos és szép célok követésében való verseny felvételére, amiből a végső haszon az országra há- ramoljék. Csakis akkor mondhatjuk el majd, hogy az államot alkotó román nép és a körülmények által a mi államunkba bekebelezett kisebbségek közt valóban közeledés történt. A „Románia“ irja: A magyar lapok jelentik, hogy az ünnepek után politikai tanácskozást fog­nak tartani az erdélyi magyarok demokratikus párt­Í ának megalapítása végeit. Ez a jelenség arra va'l, íogy a magyarok eddigi passzivitásukkal szakítani akarnak és tégabbkörü tevékenységet kívánnak a közéletben kifejteni. A legtökéletesebb nyugalommal vesszük tu­domásul ezl a kinyilatkoztatást. A magyaroknak a politikai küzdőtérre való ki'épése csakis az ő hasz­nukra válhatik. A magyarok hívatott vezérei meg­értették, hogy a jelenlegi helyzet csak növeli azt a tájékozatlanságot, amelyben magyar polgártársaink leledzenek, mert a néhány — a választókkal min­den közelebbi közösséget nélkülöző, örökös kor­mánypárti képviselő — nem sokat lendíthet a ro­mán-magyar közeledés ügyén. Ezért határozták el a magyarság szellemi munkásai, hogy eddigi fenntar­tásos állásukból kilépnek és Románia politikai köz­életében résztvesznek. A budapesti politikusok sem kívánnak más- valamit a látható jelek szerint. A „Magyarország“ kétségbeesett felhívást intézett a magyar szellemi vezetőkhöz, hogy ne távozzanak Erdélyből és ne hagyják vezetők nélkül ott a magyar lakosságot: „Ragaszkodással kérjük az erdélyi magyarokat, tűrjenek, viseljék a rabság igáját és keresztjét. De maradjanak helyeiken, mert egyébként megszűnik ott a magyar intelligencia, amely nemcsak a hege­móniát, hanem a magyar kultúra fensőbbségét is jelképezi, amely még mindig uralja Erdélyt. Ha pedig ez eltűnik, akkor kisiklik lábaink alól és azok karjai közé dől, akik ma meghódítására tö­rekszenek“. íme Budapest feljajdulása — folytatja a „Ro­mania“ —. A magyar kultúra fensőbbsége bizo­nyára legenda. Erdélynek tegnapi megtévesztő képe valamely vékony tapaszrótegnek tulajdonítandó, amely a román kultúrát «z elnemzetietlenitő törvé­nyek kényszerítő erejével verte béklyókba. A réteg széttört és Erdély csak egyetlen kulturális hege­móniát ismerhet el és pedig Románia lakosságának a többségéé*. Azonban a magyaroknak a passzivitásból való kilépése megelégedésünkre szolgál. A magyarok a törvényhozási választásoknál az általános és titkos szavazatjog alapján igazolhatják számszerinti ará­nyukat és azt a jogukat, amelyet Erdély vezetésére nézve bírnak. Ez a quasi népszavazás csak a mi előnyünkre szolgálhat — fejezíe be a „Romania“. Az „Infratirea“ egy másik cikke is fgglalkozik az erdélyi magyarság politikai akcióbalépésének kérdésével. Úgy véli, hogy az erdélyi magyarság edd gi magatartása ^ a kiegészített Románia kialaku­lása elleni állásfoglalásában jutott kifejezésre. A trianoni béke aláírása után azonban a budapesti politikusok íetíegása is megváltozott s a tisztvise­lőkhöz, tanárokhoz, ügyvédekhez és papokhoz, a híiségeskü letételének megtagadására vonatkozó ösztönzések etesiiultak. — Ilyen körülmények között állott elő a magyar nemzeti politikai párt megalakításának elhatározása, amely a parlamenti küzdelmet akarja céljául ki­tűzni. Ez a látszat azonban ne tévesszen meg sen­kit — irja az „Infratirea“ — sőt inkább kálönŐ3 figyelemmel kell kisérni azt. Erdély autonómiájának kérdéséről van szó, ami magában véve képtelenség. Egyes magyarok azonban azt hiszik, hogy a vesz­tett háború eredményeit ezzel lehet jóvátenni. A külföldön űzött magyar propaganda hatalmas tót különválás! folyamatról számol be. Ugyanezt akar­ják Erdélyben megkísérelni. Kérdés, fognak-e a többi kisebbségek is csat­lakozni az autonómista mozgalomhoz ? Ha meg is történik — annak nem lesz befolyása a román po­litikára. A román többségben meg van a biztosíték. Hanem azoknak kell jobban vigyézniok, akik mi- közülünk igen sokat beszéltek az erdélyi szellemről, és Erdély különleges érdekeiről. Azonban itt nehe­zen találhat termőtalajra a Hlinka-féle álláspont. A román, nemzeti egység ellen irányuló akció ellen a Kárpátok és Tisza között élő román öntudat sem­miféle bonyodalmat sem tűr meg. * Végigolvasva mindezeket a közleményeket, egy­előre csak annyi megjegyzésünk lehet, hogy a nép­kisebbségek mai helyzetének a méltatásában a ro­mán sajtó idézett orgánumai önellátásban vannak. A népkisebbségekkel való bánásmód előzékeny­ségeire való utalást talán maguk se veszik ko­molyan, hiszen az előzékeny bánásmód egyes esetei csak igen kivételesek voltak s azok is in­kább csak külsőségekben nyilatkoztak. Talán a magyarság tízezrei az előzékeny bánásmód elől kellett hogy kivándoroljanak ? Bizony minden kul­turális és minden gazdasági törekvés az irredentiz­mus és bolsevizmus gyanúja alatt áll, ha kivált a magyarság köréből indulnak ezek a törekvések. De még a nyugvó helyzet is lehetetlen; a birtokviszo­nyok, a tulajdonjogok teljes bizonytalanságai, a la­kásnélküliség és hajléktalanság rémei fenyegetik a népkisebbségnek nemcsak az egyeseit, hanem az intézményeit is. Ez a hiba megvan s ez a hiba nem a kisebbségi népeket terheli, hanem a min­denáron való romanizáló célzatú intézkedéseket. A népkisebbségek nemzeti törekvéseinek, auto- nómikus kifejlődésének a célkitűzéseiről egységbon­tásként beszélni, ez annyi, mint az autonómikus rendszerek teljes nemértése. Hiszen ha valami, úgy leginkább az önkormányzat az, mellyel a különböző népiségeket az államegység odaadó tagjaivá lehet tenni. Tehát minden sötétséghintés ellen eleve ia óvást emelünk s a népek kívánatos békéje és együtt­működése érdekében több világos látást kérünk, mint amennyi eddig velünk szemben megnyilat­kozott. Németország Amerikától várja a segítséget Mack Cormick berlini látogatása — Leygties a német kárpótlásról — Megtörtént a német hadsereg létszámának leszállítása (Kolozsvár, dec. 30.) Simons német külügymi­niszter kijelentése, hogy Németország Amerikától várja a reményt, Mack Cormick látogatása után kü­lönös jelentőséggel bir, különösen ha tekintetbe vesszük az Amerikában Németország támogatáséra, hitelnyújtásra irányuló mozgalmat. Úgy látszik, hogy Harding nyíltan szakítani akar azokkal, akik béke­kötés után is — csak más eszközökkel — folytat­ják a háborút és akiknek még kezében van aa európai politika. Mack Gormick küldetése arra vall, hogy Amerika valóban támogatást akar nyújtani Németországnak anyagi és erkölcsi téren a rendel­kezésére álló hatalmas eszközökkel. Ha ez megva­lósul, az európai nagyhatalmak politikája is kény­telen lesz más irányt venni 8 amit nem tudtak meg­csinálni a brüsszeli és más konferenciák, azt meg­csinálhatja az uj amerikai elnök támogatása. Nőm csoda, ha a német nép reménykedése, mely a kon­ferenciák jóakaratában és józanságában annyiszor csalódott, most Amerika felé fordul. Mai távirataink a következők: A francia miniszterelnök Franciaország szándékairól (Bukarest, dec. 30.) A brüsszeli konferencia, amelyen a szövetségesek é3 a német delegátusoka kárpótlás kérdését vitatják meg, január 8-án fog új­ból megkezdődni. Franciaország szándékaira vonat­kozólag Leygues a következőket mondotta a kama­rában : — Brüsszeli küldötteinknek adott utasítások világosak ós kategorikusak. Nem kötelezzük Német­országot, hogy aranyban fizessen. Franciaország az őt megillető helyreállitásokat fogja kérni, azonban csupán csak megvalósítható dolgokat kíván. Német­ország arannyal vagy természetben fog fizetni, azzal a kikötéssel, hogy mihelyt képes lesz arra, arannyal kell fizetnie. Franciaország nem akar olyanul tűnni fel a világ szemében, mint aki győzelmével és ere­jével visszaél. Behatóan tanulmányozták a német helyzetet (Berlin, dec. 30.) Stinnes szócsöve, a „Deutsche Allgemeine Zeitung“, amely a mindenkori német kormányok nézeteinek sajtószerve, dicséretekkel hal­mozza el Mack Cormickot látogatásáért. Közli a lap, hogy az amerikai szenátor résztvett a birodalmi elnök által adott reggelin. Reggel Simons külügymi­niszter folytatott beszélgetést Mack Gormickkal, Ha­mel és Albert államtitkárok jelenlétében. Urhig, Max Warburg és Walter Rathenau pénzügyi szakértők is felhasználták az alkalmat a Mack Cormickksl való beszélgetésre. A következő napokat arra hasz­nálta fel a szenátor, hogy közvetlenül szerezzeo meggyőződést Németország á't»n^áról és tanács-

Next

/
Thumbnails
Contents