Keleti Ujság, 1920. december (3. évfolyam, 283-287. szám)
1920-12-25 / 283. szám
16 Szombat, 1920 december 25. K&UÉTsUfSfá fáradtan hazaállitott. Egész nap és egész éjjel zokogva sirt örömében. Másnap reggel azzal költötte fel és ölelgette nagy legény fiát: — Édes fiam, milyen kisfiú voltál, mikor utoljára láttalak. — Egyszer látott még azóta, édes jó anyám — felelte Jankó, — de nem ismert rém. Misi is beszaladt a szomszédból a hihetetlen hir hallatára, hogy Jankó megérkezett. Nagy legény lett ám ő belőle is. Még magasabb, mint Jankóból. Minden gyermek felnőtt azóta a faluban. Az iskolás pajtások, az egykori játszótársak mind bajuszkés nyurga legények lettek. Nem egy nőtt közülük magasabbra Jankónál s egy sem maradt gyermeknek. — Emlékezik-e édes anyám, emlékszel-e Misi, — kérdezte Jankó — hogy egyszer fekete gólya járkált itt a falu felett? — Emlékszem fiam — mondta az anyja — olyan alacsonyan röpült a házunk felett, hogy azt hittük, le akar szállani az udvarra. — Jól emlékszem én is, — mondotta Misi — hogyne emlékeznék, amikor az a ritka madár itt járt, aznap kaptam meg a tanitó úrtól az iskolában büntetésemet a kóborlásért. Egy hétig minden délutánra ottmarasztott. Úgy is tanultam, hogy senki sem vizsgázott jobban nálam. Azóta nem jártatom az eszemet léhaságon. — Az a fekete gólya, — sóhajtott Jankó — én voltam. Csodálkozva hallgatták, amit elbeszélt. A sebhelyet is megmutatta lábaszárán, amit a puskalövéstől kapott gólyakorában. Messzire eljutott a hire az ő meséjének, bámulták, csodálták az emberek. El is hitték. Azon sem győztek eléggé csodálkozni, hogy milyen munkás ember lett belőle. Pedig amit a többi legény már régóta tudott, szántani, vetni, szénát kaszálni, számító ésszel jól gazdálkodni, ő elölről kellett hogy kezdje. A próbatevő székely — Ifjúsági elbeszélés — Irta: Gy allay Domokos Mátyás király meglátogatta családjának ősi fészkét Hunyadot, aztán Kolozsváron szállott meg párheti mulatozásra. Amint hire ment a dolognak, mindenfelől jöttek hozzá az ügyes-bajos emberek. Egyszer egy fiatal székely legény állított be az audienciás házba. Jóforma, barnaszög legény volt, bátor pillantásu. — Hét te öcsém mi jóban jársz? — kérdezte a király. — Felséges király atyám, én Tamás uramat, a szülőfalum bíróját akarom bepanaszolni — felelte a legény. — Ugyan mivel búsitott meg Tamás biró ? — Engem felséges atyám, úgy megbúsitott, hogy annál jobban már nem is tehette volna. Nem akarja hozzám adni a leányát, Zsuzsikát... — Aztán mit vet ellened ? — Azt veti, hogy nyolc testvér mellett kevés jut reám az örökségből . . 0 pedig olyan legényt közel sem enged a leányához, akinek nincsenek meg a rendes nyilföldei. Hát itt a baj! — Baj, baj öcsém, de már ebbe igazán nem tudok beleszólani. Tamás biró maga rendelkezik a leányával. — Hiszen ezt bölcsen fölgondoltuk Zsuzsika húgommal, hanem arra tanakodtunk, hogy próbáljak szerencsét a királyi udvarban, hátha valami szolgálattal szerezhetnék egy részjószágocsk át Sok ilyen példát hall pz ember . . . — Aztán milyen szolgálatra vállalkoznál ? — Felséges király atyám, a karomat birom, az eszemet tudom . . . ami ezektől kitelik .. ! Mátyás király mosolyogva veregette meg a székely legény vállát. — Hát jól van, öcsém, felveszlek az udvari nemes szolgák közé, de a szolgálatot majd csak Budán kezded meg. Addig töltsd el az időt az udvar körül, légy szemes és ismerkedjél. Egy apród elvezette a székelyt és beíratta az udvariak jegyzékébe. Úri módba pottyant a legény, egész nap ott őgyelgett a palota körül, ide is, oda is bekukkintott — leggyakrabban persze a konyhába — mindenkivel jó barátságot kötött, nevezetes ember lett belőle, akivel király is, főurak is szívesen szót váltottak. Dejszen meg tudott ő felelni főrendnek is, alacsonyrendnek is: nem igen állotta meg kacagás nélkül, aki vele beszédbe elegyedett. Egy napon a palota előtt vigyázkodott a székely. Hát egyszer egy szekér áll meg az utón és három nagykalapu szász atyafi száll ki belőle. Az egyik mindjárt hozzélép és megszólítja. — öcsém, mi Beszterce környékéről jövünk, őfelségével szeretnénk beszélni. Nagyon sürgős a dolog . . . hol találjuk? — Sürgős ? Hát akkor ugyancsak rossz időben érkeztek kigyelmetek, mert őfelségeaz imént hunyodra ment . . . — Hunyadra ? — néztek össze ijedten a szászok. — Aztán sokéig fog Hunyadon maradni? — A disznóját akarja elárulni, nem tudom, hogy az mennyi időbe telik . . . Nagy tanakodás, nagy henderikázás keletkezett a szászok között. Hirtelen csak visszaültek a szekérre és elszaladtak az országúton. Néhány nap múlva egy apród kutatta fel a székelyt: s essen azonnal a király elébe. Belép a legény : hát a király előtt ott állanak a besztercei szászok. — Miért hazudtad ezeknek, hogy elmentem Hunyadra ? — kérdezte a király haragosan. — Én, felséges uram, igazat mondtam. Én azt mondtam nekik, hogy őfelsége elment hunyodra, ez pedig annyit teszen, hogy lehunyt, lefeküdt Ezt úgy mondják nálunk. Udvarhelyszéken . . . — S mit beszéltél: disznó elárulásáról ? — Evvel pedig a király atyám jóhimevét, becsületét akartam menteni . . . — Az én becsületemet te ? ... Hogy érted ? . . . — Ha kiküldené ezeket felséges uram ... — bökött a legény a szászok felé — nem akarom ellőttük . .. A király intett a szászoknak, mire azok a másik szobába húzódtak. — Nos? — Akkor történt ez a dolog, mikor felségedék nagy áldomást ittak a német császár követeivel. Megkövetem, mintha király atyám is többet ivott volna a kelleténél, azért hunyt le a szokatlan időben. Most a szón fordul meg a dolog, felséges atyám! Mit müvei az, aki ittas fővel fekszik le és kijózanodva ébred föl ? Nyilvánvaló a dolog: elárulja a disznóját . . . Ezt úgy mondják nálunk, Udvarhely széken. Az ittasember hunyodra megy, hogy elárulja a disznóját ... A szászoknak tehát igazat mondtam, de a felséges atyámat sem kevertem részegség hírébe... Mátyás hirtelen félrefordult, kinézett az ablakon, — Elmehetsz! — intett hátra a legénynek. A szászok nem győztek álmélkodni, hogy a királyt, aki az imént olyan haragos volt, milyen jó kedvében találják! Állandó mosolygás közt igazította el dolgukat.' Nehány nap múlva megint apród szaladt a székelyért. Ezúttal az ebédiőházba vezette, ahol nagy vendégsereg ült asztalnál. — Hallod ifjú legény — szólt a király — elmondottam az uraknak, hogy a besztercei szászok előtt milyen ügyesen védted meg a becsületemet. Mindnyájunknak az a véleményünk, hogy azért méltó jutalmat érdemelsz. Végy hát magadhoz egy jókora tarisznyát, pattanj lóra és szaladj el Tordára s mondd meg a/sókamara ispánjának, hogy az én királyi parancsomra töltse meg a tarisznyádat tordai pénzzel. Holnap ilyenkor jelentkezni fogsz a tarisznyával. Nagy örömmel fordult ki a székely a palotából. A legjobb lovat nyergelte meg s el-kivágtatott Torda felé. Az járt az eszében, hogy a tarisznyapénzzel gyönyörű örökséget fog vásárolni és büszke fővel fog Tamás bíróhoz beállítani leánykérőbe... Másnap délebéd végén a székely beállított az ebédlő házba. Jó kedvük volt az uraknak, pezsdü- lésig ittak már. De bezzeg, nem volt jókedve a székelynek! Vészes ábrázattal állt meg a király előtt. Kezében a tele tarisznya. — Felséges király atyám, a tordai sókamara ispánjánál nincsen tökéletlenebb ember a világon. Né mitadott nekem pénz helyett!... Egy tarisznya sót... — Hát ezt hogy tehette? — Azt erősiti a csalfa lélek, hogy tordai pénz az azt teszi, hogy tordai só. Mert azt mondja, hogy Torda környékén mindenkinek sóval fizet az érárium, sót kap a főispán, a várkapitány, sót kapnak a papok, barátok, iskolák, sót kap az ispotály, hát nekem is csak'sóval fizethet.... Tordai pénz: tordai só... hát lehet igy forgatni a szót felséges uram? — No, tudod öcsém, ami azt illeti, hét a szót bizony lehet forgatni. Te is azt montad a besztercei szászoknak: A király hunyodra ment, hogy a disznaját elárulja... Nagy hahota tört ki erre. A székely tűrte egy percig,^de aztán odaszólt az uraknak: — Nyilván kicsinált csúfság ez, de nem baj, azért mégis az enyém lesz a Tamás biró leánya... — s aztán a tarisznya sóval kisompolygott az ebédlőházból. Mátyás király nemsokára befejezte Kolozsvárt való mulatásál. Indult vissza Budára. A székelynek is mennie kellett az udvari néppel. Nem siettek igen nagyon, az volt a terv, hogy vadászgatva haladnak át a Királyhágó gyönyörű erdőségein. A német császár követei is ott voltak, inkább az ők tiszteletére rendezték a vadászatot. Nehány napon ét zavartalanul folyt a mulatság, sok vadat ejtettek, nagy áldomásokat ittak. Egyre mélyebben nyomultak be a rengetegbe, az esztenák és pásztorkunyhók is elmaradoztak mér. Egy napon délebédre kies forrás mellé telepedtek le. A konyha népe munkához látott, nagy tüzeket raktak, az elejtett vadak java pecsenyéjét sütéshez készítették. Külön állt a királyi sátor, az urak szanaszét heverésztek a gyepen. Egyszer a konyha körül éles szóváltás és sival- kodés hangzott föl. A király is figyelmes lett a dologra: mi a lárma oka 7 De már jött is a főkonyhamester s színéből kikelve, reszkető szavakkal jelentette: — Felséges uram, elveszett a sónk, nem tudunk ebédet készíteni. — Micsoda ? Hogy történhetett ? .. . — Két inas gondozta a sót, esküdöznek, hogy az este a podgyász közé tették a sótartó zsákokat, most azonban nem tudják előadni.. . — Ezer millióm, csak nem maradunk ebéd nélkül. Halálos szégyen volna a császár követei előtt. Vágtassanak vissza lovas legények, kutassák föl az utat... A követek észre ne vegyék a dolgot... A lovaslegények elvágtattak, majd sorjában, vissza is szállingóztak: sónak hire-hamva sincsen. Mátyás királyt majd fölvetette az indulat. Ebéd ideje már elérkezett, a heverésző csoportok mozgolódni kezdtek és a tüzek felé pillantgattak. — Jöjjenek körém az összes udvari szolgák, apród, inas mind itt legyen! — adta ki a parancsot. Egy kis had gyülekezett a király köré. — Ide hallgassatok fiaim! — szólt a király. — Aki leghamarább sót szerez az ebédhez, száz aranyat kap jutalmul. Esztenát, pásztorkunyhót verjétek föl, só nélkül senki vissza ne térjen. Aki pedig leghamarább megtér, száz arany üti a markát ... A had szétrebbent, ki lovon, ki gyalog nekivágott a környéknek. A székely legény néhány perc múlva jelentkezett a királynál. — Ilyen csodálatos véletlen felséges uram! — mondotta. — Íme itt van a tarisznya só, amit a tordai kamaraispán adott volt pénz képében.. — Édes, jó fiam . . . micsoda szerencse ... — ölelgette a király a székelyt. — Micsoda szégyentől mentettél meg . . . No, meg is kapod a száz. aranyat.. . A székely a száz arannyal indult vissza a falujába, Zsuzsika leányzóhoz . . . Hiszen okosan is tette, hogy nem ment Budára, . mert ott a szolganép között az a hiedelem kapott lábra, hogy a sószsékokat ő tüntette el a szekérről. Igaz volt-e a vád? Biz’ én azt annyi száz év múltán, nem tudom eldönteni. Egyszerű és legfinomabb minőségű ÉKSZEREK, DRÁGAKÖVEK nagybani bevásárlására a román királyság legdutabban felszerelt raktára FRAŢII ROLLER Bukarest, Ştr. Carol 50.1, em. — ii FARKAS ERNŐ BŐRNAGYKERESKEDÉSE, CIPÉSZKELLÉKRAKTÁRA CLUJ* KOLOZSVÁR „ '* ■ \ Legelőnyösebb bőrbeszerzési forrás. Állandó behozatal Olasz- és Németországból talp- és felsőbőrben kizárólag elsőrendű min őségben Erdélyi gyártmányok: Sima, barkás és vikszos tehénbőr, valamint bocskor kivágva és egész bőrben állandóan raktárom Géphajtószíj minden méretbem Gyártás: Elsőrendű cipőfelsőrészek. oe M oe e* út «if »ic m «te ot *se tst *3t é* «je tat oe ae Elismerten szolid árak úgy nagyban, mint kicsinyben.
