Keleti Ujság, 1920. december (3. évfolyam, 283-287. szám)
1920-12-25 / 283. szám
Cluj- Kolozsvár, 1920 * Szombat * december 25 Ünnepi szám, ára 3 Lei III. évfolyam * 233 * szám Megjelenik minden reggel Szerkesztőség és kiadóhivatal: Unió-utca 3. szám. Telefonszám : 664. Kézleményeink utánnyomása tilos Előfizetési árak: Egy hónapra ............25’— Lei Negyedévre ...............70’— „ Félévre . * .............130’— „ Egész évre .............. 240’— * Egyes szám ára 3 Lei Politikai napilap Felelős szerkesztő: ZÁGONI ISTVÁN fl magyarság politikai aktivitása Irta: Paái Árpád dr. A megváltás ünnepére^kibontakozik az uj területek magyarságának a maga megváltására irányuló legtermészetesebb gondolata is. Az, hogy uj állama politikai életébe maga is belelépjen a maga legteljesebb cselekvőségével. Az összes magyar vidékek s minden produktiv érdekeltség részéről már régóta érezhető volt, hogy az uj álUmhelyzetben való szenvedőle- gességet nem bírják és hol ebben, hol abban az irányban szervezkedéseket, öntudatosságokat, bátor homlokfölvetéseket kívánnak kifejteni. A magyarországi béke ratifikációja csakugyan meghozta a Romániához csatolt magyarságra nézve is annak az állapotnak nemzetközi jogi befejezettségét, hogy ő külön nemzeti egyéniséggé változott egy uj államban. A megmaradt Magyarország törzsmagyarságával lelki, fajeszmei és egyéb érzésmagaslatbeli összefüggései megmaradhatnak, de államéleti, vagyis politikai berendezkedései az uj állam irányában kell, hogy meghatározódjanak. Ennek a helyzetnek a következményeit egész határozottsággal, teljes nyíltsággal el kell fogadnia a magyarságnak magára nézve is, de el kell fogadtatnia az állam egyéb téayezőivel is. Adva van egy népiség, melynek nem szabad önemésztődésben elsorvadnia, de nem szabad annak se kiteyődnie, hogy uj államának uralkodó nemzete és egyéb hatalmi tényezői ezt a népiséget bizalom hiányával sújtsák, erőit törjék és leigázásokkal nyomják. Adva van ez a népiség, amelynek úgy egész egyéniségére, mint minden egyes tagjára az államélet szabadságait, egyenlő elbánásait, jogvédelmét és erkölcsi biztonságait mind ki kell terjeszteni. Adva van ez a népiség, melyet se nyelvében, se vallásában, se gazdasági és szellemi művelődésében bántani nem szabad, hanem éppen az államélet megfelelő arányos részét is ennek a népiségnek úgy a tömegére, mint a képességeire valósággal rá kell építeni. Akkor lesz szilárd és bizalomteljes e népiségnek és az államnak egymáshoz való viszonya. És ez a népiség: a magyar, mely eleddig hallgatott, tűrt és várt s talán emiatMis rossz meg- itéltetésekben volt része. Hallgatása, tűrése és várása kegyelet volt a maga korábbi államhelyzete iránt, másfelől bölcs megfontoltság, hogy hűségben való kitartani tudását az uj államalakulás előtt is példázza. Most, éppen ennek az erkölcsi erőnek, ennek az államérzésben való hűségnek a leszámoltságai után logi" kusan keletkezik, hogy ezt a kipróbált hűséget az uj állam javára felajánlja. Kell-e ez a hűség ? Átadjuk emberség fejében, átadjuk népszabadságok fejében, átadjuk olyan államhelyzetért, mely eddigi történélmi fejlettségünket meg nem semmisiti, hanem szeretettel fölkarolja és tovább ápolja. A magyarságnak immár ezt a politikai érzését ki lehet fejeznie és ki kell fejeznie. Meg kell tehát alakítania eddigi szervezkedési hajlamainak teljes összefoglalásával a maga politikai képviseletét, a maga nemzeti szövetségét. Kolozsvár a maga megszokott, elismert és történelmileg is megalapozott közponHsága folytán vállalja, hogy a Magyar Nemzeti Szövetség előkészítő bizottságát megalkotja. -Minden vidéknek, a legkisebb falunak is, az elszigetelten levő egyes magyaroknak is be kell Jelenteniük, hogy ehhez az előkészítő bizottsághoz csatlakoznak. A nemzeti szövetségnek e jelentkezések alapján, a legszélesebbkörü demokratizmus érvényesülésével kell megalakulnia. Minden magyarnak a legteljesebb idegösszefüggéssel kell éreznie, hogy az a nemzeti szövetség az ő leikéből is nőtt s az ő egyinéségébe is életadó vérkeringéssel visszahat. A politikai cselekvőségbe lépésnek ez az első mozzanata is nemcsak látszatra, hanem valóságban kell hogy éreztesse a magyarság szervességét. A szervességet, vagyis azt a kölcsönös. egymásba fogottságot, sőt egymásba és egymásból nőttséget, hogy a helyzete és viszonyai szerinti legutolsó magyar baját is érezze és kiküzdő akaratok felidéződésével érezze minden más magyar, akit helyzete és*viszonyai inkább előtárbe'allitottak. Viszont az úgynevezett legutolsó magyarok is érezzék az úgynevezett legelső magyarok tevékenységének, kötelesség- teljesítésének a szétáramlásait' s maguk is a bizodalom és a munka visszahatásaival tudják táplálni a vezetők működését. Ennek a nagy és benső érzésekkel teljes szerves állapotnak a megferemíődése legfőképpen függ attól, hogy se az előkészítő bizottságok, se a vidéki csatlakozó bizottságok megalakulása ne történjék bizonyos képzelt preszti- zseklkizárólagosságaival. Az exkluzivitások soha se hoztak szerencsét, csak elfogultságokat. Többször hirdette már ez az újság is, hogy nincs rossz magyar és hogy nem lehet kiátkózás alá venni más-más nézetüségei miatt az egyes magyarokat. A más nézetüségek, a pártoskodások önmagukban véve gondolkozási és cselekvési folyamatok meginditói és előbbre vivői. Haszontalan és káros kiéleződésekké éppen csak az exkluzivitások miatt válhatnak, mikor egy- egy csoport mindenáron hatalmat és vezetést, vagy egyéb üveggyöngyöket akar a kezébe ragadni s ezért ellökdösi magától a közéleti tudomásokban és cselekvésekben résztverini akarók többi rétegeit. A magyarságnak' éppen az a legfőbb közérdeke, hogy utolsó katonája is készen álljon mindig a vezetésre. Ezzel a közérdekkel szemben legsúlyosabb hiba és bűn a klikksze- rüség és minden olyan mesterkélt csoportosulás, mely egy-egy elfogultság körül csak erkölcsi terrorral és hamis beállításokkal, elhallgatásukkal, embersülyesztésekkel tudja tömöriteni az embereket. Az erre való hajlamosságnak minden dudváját tépjük ki a lelkűnkből; a vezetőknek szélesre kitárt lélekkel és minden gyűlölettől irtózó szeretettel kell felölelniük környező társadalmukat és tömegeiket. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy po ■ litikai cseHkvös ’ rönk kialakításában határozotKeresztek Nyári tarlón keresztek ültek, a föld kegyes volt, terhe áldott. Dús keresztek közt, szürke porban fakereszt állott, megkopotton , szeretve s szánva a világot. S langyos, holdas nyáréjszakákon, hogy szellők, vágyak csöndbe veszték, megszólalt a Krisztus keresztje és ájtatosan és figyelve ■ , hallgatták a buzakeresztek: lesz egyszer egy villamos éjjel, föld reng, orkán zeng, lator vér dől, hogy megindulnak a keresztek s akik ma hordják a keresztet, azok szegnek majd a kényéiből % ‘ És lassan múlt a nyár. A földről sorra eltűntek a keresztek, de Krisztus csak tovább beszéle s fedetlen, véres, bús fejére szitáló, ólmos cseppek estek, beszélt suttogva szebb időkről, hol a szegénynek lesz mit enni s kalász, kenyér, nap mind azé lessé - ki ma törődött, koldus, éhes ... Vihar járt, nem hallgatta senki. 1913. *" , . s KÁDÁR IMRE Petelei István hagyatékából A vad hegedős — A nagy iró még ki nem adott elbeszélése. — Amint a sziklás, kopár hegyháton felfelé haladtunk, hangos kurjogatás szállt le hozzánk. Az nap az utón nem hallottunk egyéb hangot, mint a sebes Szamos zúgását s a fenyő-madár sivitását. A mély sötét fenyőerdő sóhajtott még néha. Szép, tiszta idő volt. A ködök jó reggel végig nyalták az éleket s elültek az ismeretlen mélységekbe. A pojánák a tetőről némán néztek alá; a gerendákból rótt házikók környékén nem látszott az élet nyoma. A kurjantás szakadatlanul ismétlődött. Nem valami vig rikoltozás volt az, ahogy részeg ember ujjong. Nem is jajszó, bárha hosszan, elnyujtottan nyilalott be a némaságba. Hanem egy csomó ki- kérezkedő állati hang, mely valakibe beleszorult. Valami üvölt, mert ez úgy esik jól neki. Keletre fordul, nyugatra fordul s kinyujtózkodik belőle egy hosszú,, félig éneklő orditás, amitől érezhetőleg megkönnyebbül. Nem láttuk még az instrumentumot, mely igy szólalt meg. Felettünk szólott egy sziklaormon. Hanem amint kiértünk egy fordulón, a szemünk előtt egy érős, vállas, fehér hajú ember állott, ki karjait az ég felé emelte, száját tágra nyitotta és egy féltekintettel nézve reánk, tovább folytatja a mulatozását. Sohase felejtem el. A nap megfényesitette egészen. Értelmes arca volt, melyet hosszú, fehér haj koronázott. Nyakát szabadon hagyta a nyitott ing és a viseltes katona kabát. Piros tüszője ragyogott a sok rézgombtól s le a bocskora szíjáig minden eleven szinü volt rajta. Az oldalán egy nagy összeesett kecskebőr duda lógott, melynek a furulyája színes gyöngyökkel volt kirakva. Állván ott az élen és minden égtáj felé rikoltván ki a gégéjében megszorult hangokat, mellette a gyenge mohán, a földön, egy kisded asszony ült. Feje keszkenővel volt bekötve s térdeit ölébe támasztva, takarta tenyerébe az arcát. A sajátságos látvány lekötött. A férfi kinyujtózkodott, megroppantotta derekét s aztán ellenséges tekintetet vetve reánk, kik megháborgattuk, füttyente't rövidesen az asszonynak s felcsapva katonasipkájét megindult az ösvényen. Megszólítottuk., — Akartok valatuit ? — és féltesttel felénk fordult. — Mi vagy te s hova mégysz ? Felrántotta a vállát és csendesen lépegetett. Aztán mindjárt egy cikomyás nótába kezdett. Mély, rezgő bariton volt. Az asszony csendesen cihelődött. — 0 a muzsikus — mondta halkan s fejével a férfi felé intett. — ö az énekes, aki verseket csinál, a lăutar. Gyenge, fiatal, szinte gyerekes arcú asszony volt, szép, éles metszésű képpel. Valami félénk tisztelettel nézett a távozó után. — Az urad a vén ember? — Az uram bizony — felelte dicsekedve. Aztán utána kocogott s legalább tiz lépésnyi közt megtartott állandóan. Így baktatva csendesen, mig elől a férfi énekelt, értek el az oromra. Jól követhettük a szemünkkel. A tetőn az énekes megállott és felfújta a dudát. Aztán a hegyes hangú sipon játszani kezdett. Az éles, bus nóta beléfuródott a némaságba s messze szállt, a duda morgott utána mélyen. Az'asszony némi távolságra ismét letelepedett s fejét némán tenyerébe nyugtatta. Akkor peregni kezdtek a hangok. Szaporán sivitottak ki a sípból, mint a suhogó zápor. A mu-
