Keleti Ujság, 1920. november (3. évfolyam, 254-261. szám)

1920-11-26 / 259. szám

{&olox«yér)9 StäHL * Pétitek 1 iMraemlier 26

££§» évfolyam * |§f|9 * •*■

Ziőfizeté«! érek;

Sí*» hónapra .... ZS'— Lat • « íb TO*— o ------ISO*— c------sur- .

?ss

Píítfvftdévw í*éiéVN • * •

C«*M é*n .

Egyem szám ára 1 Leu

Politikai napilap

Felelős uwkesMUU ZÁGON1 iSTVÁM

;■

Megjelenik minden reggel Sscrkeaat6cé* {.Unió-utca 8. KWóhiaatal: UniÓ-utCa 3.

Teieicnazéa 694. KJiieménTtisk atinnycmlsa tilci

Konstantin tránrajutása ellen Az aradi lakăsbotrâny A dublini véres lázadás Az adókivetés munkája Bukarestben készülnek a parlament

megnyitására

A budapesti rendőr tizenhat gyilkosa Négy uj halálos Ítélet Ezer magyar hadifogoly érkezése Újjáalakul a magyar kormány

Az adózás

A világháborúban összebonyolódolf emberi ellentétekből a magántulajdoni rend is megtépázva került ki, da kikerült- A világbéke alkotói kifejezetten a magántulajdoni rend fenntartását szabták meg az uj államrendezé sek legkötöttebb irányaként- Ennek az elvnek a túlhajtottságaképen rótták ki az óriási kártérítési összegeket is az úgynevezett legyőzött államok terhére. Annyi bizonyos, hogy a világtársadalom uj gazdasági alapjai a múltbeli alapoknak nem az eltörléséből, hanem C3ak a módosításából tudnak össze szilárdulni s hogy a magántulajdoni rendnek a társadalmi tulajdoni rend felé való módosulása átmenetekkel fog megtörténni. Az átmenetek a magántulajdoni rendből is meg kell hogy tartsák azt, ami a jövő rendből se hiányozhatik, t. i. a termelés iránti lehetőséghez és kedvhez szükséges tulajdoni elemeket. Kell, hogy legyen bármilyen társadalmi tulajdoni rendben az egyesek részére is olyan tulajdoni részesedés, mely az illető vegetatív és szellemi életének a fenntartója « további munkájához is j megadja a sürgető és biztató vágyat, meg azt ] a bizodalmát, hogy munkája a saját szerzése szemponiiából sem lesz eredménytelen.

Egyszóval az államalakuiások jövendőjében is kell hogy legyen a vagyonnak, a vagyonszerzésnek jelentősége, sőt a legmunkáBSr

sabb társedalomnak lesz légin! ebb szüksége az ilyen tekintetben való jogbizonyosságokra. A föléhk épült és épülő uj államalakuiások se mellőzhetik ezt a fejlődési szempontot, mert különben a maguk megszilárdulását teszik lehetetlenné. Tehát Romániának is akként kell berendeznie vagyonjogi politikáját és pénzügyi irányelveit, hogy polgárai kifosztások alá ne jussanak és kifosztásoktól tartaniuk ne kelljen, hanem bizodalommal lehessenek vagyonuk és keresetük állami védelme tekintetében. Mindenesetre az államnak neveiden kell hatnia abban az irányban, hogy a polgárok belássák a közösség iránti tartozásaik szükségességét s hogy bizonyos fölöslegeikről le kell mondaniok a közösség javára, sőt fölös legeik mértékén (ul is áldozniok kell a közösség fönnmaradása érdekében. A lemondás és és áldozat azonban .mindenkit arányosan kell hogy terheljen, mert csak igy kelti fel mindenkiben az igazságos elbánás átárzését és a megnyugvó ösztönszerűséget, tehát csak igy fogja a közvéleményt egységes közfelfogásra nevelni. Másrészt az államéletnek a lemondások és áldozatok fejében azt is világosan és szinte feltűnően ki kell fejeznie, hogy ezek az állampolgári járulékok hasznos és szükséges befektetésekké vélnek, további közös előnyök és előnyösségek megalapozásai lesznek s nem kerülnek haszon nélküli elszóródások rendszerébe, vagy rendszertelenségébe. Nem lesznek imorodukiiv, vagy épen káros intézmények fenntartására pocsékolva, hanem min den adófiílér mintegy visszatérni a közélet föllendüléseiben és uj erőt ad az állam minden részének, minden területének és minden polgárának, hogy toyábbi adó filléreknek fokozódó sokszorosságait szívesen tudja ismét beleadni ebbe az egységes körforgásba.

Az adófillérekig érkeztünk. Az adózás kérdése egyik legfontosabb megnyilvánulása az állam és polgárai közötti összeköttetésnek.

És épen ebben a tekintetben nem látunk megnyugtató távlatokat, hanem csak az előbb fejtegetett szempontoknak lényeges megtagadásait. Ahogyan kivált az uj területek adózásai folynak, az egyszerűen misztikum. Senki sincs tisztában az adóíerheivel, se azokkal a szabályokkal, ahogyan adóznia kell. Az adó- kőnyvecskék előírásai hiányoznak, sőt az adólíönyvecskék is hiányoznak. Jön valami kivetési parancs és utána vergődve kapkod a szegény adóalany. Igyekeztünk valamelyes tájékozódást szerezni ebben a homályosságban, hogy közönségünknek is tájékoztatást nyújthassunk.

A pénzügyek itteni adminisztrációjától kaptunk is némi felvilágosítást, amiről lapunk belső oldalán számolunk az olvasónak. Ebből kivehető, hogy ez itteni adminisztráció az érdekelt felek bizonyos mérvű bevcfhésával igyekszik az adótételek terheit kidolgozni. Mindenesetre jó készség ez, de szükséges, hogy az adóalanyok iS ezt a készséget szervezetten és kellő felkészültséggel igénybe vegyék. Akkor valami el visel betőséget s valami bizony os ságot talán ^ikerül a maguk számára kimunkálótok.

Ám hol marad ez az elviselhetősés? és bizonyosság az adózás általénoá elviselhető- sége és bizonyossága mögött? íme megtudjuk azt is, hogy az uj területeknek má-3 az adózási rendszere, mint a régieké. Az uj területeken a kereső osztályok tipikus adója, a III. osztályú keresetiadó mögött ott sötéflik a hcsonló arányú jövedelmiadó, a kitudjamilyen arányú hadinyereságadó, aztán a vagyonadó s még ezek tetejébe az állami és városi pótedók. Egy egy jövedelem 60—80 százaléka kerül elvétel alá s még azonkívül a vagyoni alapból is valamelyes porció. Ezzel szemben a régi területeken patriarchális módon kímélve vannak a nagy jövedelmek és nagy vagyonok s az állami bevételek jórésze fogyasztási adókból telik ki, szóval: igazán adófillérekből, a

A jövő festészete

Érd:kés, hogy a köttök festők é» szobrászok mindig n zenét rartoffek a tag'rara.cgndeniáíisabb, l?gszub!iíi*ebb, egyszóval a ingmágasabb művészeinek. Ennek egyik oka, hogy a legkevesebb küzdelme ez anyaggal a komi o listám k van. A főoka azonban» máiban kerítendő, amennyiben sikerű! rátalálni, akkor a többi művészetek jivő jánek perspektíváját is uj nézőpontból világíthatjuk meg.

A zene őskoiát vizsgálva, tisztában vagyunk azzal, hogy aiepatámcit — mini a többi művészet is — ebből a folytonos mozgásból, változásból veszi, emit mi Természetnek, Életnek nevezünk. A ritmus, sőt a hangok kombi nációja, a melódia is épugy jelen van a Természetben, mint a szín és a vonal. Míg «zonban a festésze', szobrászat, sőt a költészet is annak a technikának a kcííszo'ésíban fejlődtek, emely külsőw és belső éSe üakei a leg- hübbsn akarja visszaadni, add! g a zene lényegi sajátságéinál fogva más utat választott. Elugrott a naturalizmus trambulinjától a Végtelenbe, a pozitívumból a misztikumba, abba a másik világba, -hol mér a gondolat érzéssé válik, ahol objektum és szubjektum egy: ez öntudatunk alaki és ftniu dalunk tetető Iiazség világába, abba a világba, ■mely a művészek számára jobban megközelíthető minden judoénál és minden filozófusnál 1

Mi tehát az U.: felülemelkedni a naturaliz- ! meson. Felhasználni a Természet alapelemeit, de : nem utánozni azokat, hanem uralkodni rajtuk tetszés szerint. Csak edd'g használni őket, míg szükségein van rájuk, oü, ahol a dolgok belső lényege kezdődik, eldobni azokat.

Az u. n. klasszikus, illetőleg akadémikus festészet, szobrászat és költésre*. P.cassoig és Variamig hamis utakon jártak és a közönség baktatott utánuk ezen a hamis uion. Ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy a naiuralisztikus művészet értéktelen volt, hiszen az emberiségnek a legszebb perceket ajándékozta. De ha elgondolom, hogy

már egv D rer milyen raélv szimbolista volt, ekkor világossá vélik előttem,. hogy s z igazi művészt sohsem elégi eiie ki a naturalizmus, amit a közönség számára bármitv virtuozitással csinált is, magénak mindig a iitok csapásain keresett utat. A nagyközönség mai generációja már kezd lassanként megérni arra, hogy mi művészek kitárjuk I előtte a mi szenvedő bensőiket Lehet, hogy ez ■ optimizmus, de ne kémünk tovább.

Mekkora megnemériéssel fogadták az impresz- i sziorúata festőket, mennyi fölényes gúnnyal álltak Cezanne és Manet képei elölt nemcsak a laikusok, de a kritikusok is, arra ez egész művészettörténetben nincsen példa, legfeljebb — a fuiurizmus és kubizraus fogadtatása.

Pedg az impresszionisták igazi, vérbeli na túra!isták voltak és lényegben nem is vitték előbbre a festészetet. csak formában, technikában, kifejezés módban. Hogy Zola naturalizmuséi belevínék a festészetbe, ez semmi más hasznot nem hozott, mini a témakör kitágítását és azt. hogy a közönségnek megmutatták, hogy minden érdekes, csak meg kell barma látni az érdekességei. A dolgok belső lényege felé azonban nem hatoltak. Egészséges bohémek voltak ők, a Természet imádói és bárodéi, minden igyekezniük egv szép pillanat megrögzítése volt; szenvedták az Etáitól, a közösség éretlenségétől, de nem szenvedjek a nagy belső problémáktól, mivsl eífosldta őket a plain sir és hasonló feladatok megoldása Nem ismerték azt a lelkiharcoi, amely egy Picauo szenvedélyes lelkét rázta, tázta, míg eldobott magától mind.an bonven ciót, «mely az eddigi festészettel összekötötte.

A Íu!u’izmu3 és expresazioníztnus egyidejűleg jelent meg a festészeibsn a kubizmussal. A fu'u listák folytatói voltak az impresszió elméletének és ezt ad absurdum vitték. Egy részük megelégedett azzal, hogy a mozgások ábrázolását akarta fejleszteni (egy táncosnő mozgását sok fejjel és tok lábbal), másrészük azonban nagyobb figyelme: és inéi tányláei érdeme!, amennyiben félredobta az egy- időben és egytérben való történések ábrázolását és

egy festménnyel near egv impressziót, hanem az impressziók egész sorozstát akarta kifej szni. (Pi. egy n:p történetének az emléke.) Ezt a törekvést szimdiánízmusnsk nevezzük.

A sdmuttónismus átmenet az expressztonfz- rrushoz. Az expresszionisták r.nnyira egyéniek művészetük természeténél fogva, hogy törekvéseiket sematizálni nem lehet, csrpSn elméletük kiindulópontét vesszük figyelembe, ő t nem csak az ob- jek ucn folytonos mozgását érzékelik, de a szubjektumét. vagyis saját maguk morvá é* ia. (Pl. hn egy kévéhézb.n ülünk és nyűgedtán szemlélődünk, más r,z impressziónk, mintha végirt megyünk raita.)

Végeredményben ezek is impresszioniniék, de annyira szubjektivek, hogy ez mór nagvon tiszteletreméltó törekvés, célhoz azonban ez sem vezet, mer* kiindulópont hibás: az impresszió, illetve: a naturalizmus. Az igáit ut a festészet fitolőfiéja, a kuktáimra.

Es az elnevezés a kubus szóból ered, illetőleg abból á törekvést ő1, hogy minden formái egyszerűsítsünk és sematizáljunk le lényegi alakjára. Bármilyen komplikált formák ford/janak elő a Természetben, ha on»!i?á!juk őket, geometriai testek komplexuméi kapjuk. — Hegy márt redukáljunk mindent a ‘legegyszerűbb vonalig és szinte, ez a kérdés sz. amelyen olyan sokan megakadnak. Hiszen, — azt mondják — olyan csodálatosan szép a Természet formáinak, színeinek és tónusainak ezerféle változata, ezt élvezi a szem. ezt keü tehát, hogy megörökítse a festő. És itt a tévedés. Az igazi művész nem az érzékeket gyönyörködteti. hanem azt a csodás és titokzatos valamit emit mi léleknek nevazük. Mi adja a léleknek ez élvezetáí ? Nem a Természet mnjmoláss, hanem az Eszme, Hal kezdődik az E^zma ábrázolásának, anyagban való megszületésének tisztasága ? Olt, ahol megszűnik a mestes kedés, « fech- nikézss, a Természetnek mejmoló visszadáséra való törekvés vegyis az anyagfesté?, amelyet az akadémikus festészet teljesen megu'áltaíolt mér. (Piloty, Makart.) Dobjuk fáira ennek százléie trükk-