Keleti Ujság, 1920. április (3. évfolyam, 90. szám)

1920-04-24 / 90. szám

Ut.’.

Előfizetési árak Egy kónepra. . . 45*— korona Negyedévre. • . , 125*— korona

Félévre

................230’— korona

Egész évre • . • . 420*w korona

Egyes szám óra 2 korona

POLITISCH HflPSL*P

Felelős szerkesztő: ZÁCxSÜI IST^ÍÁM

Megjelenik minden réggé

Szerkesztőség : UniÓ-Úíca 3. Kiadóhivatai: Egyetem-U. 3.

Telefonszáia 834

Közleményeink utánnyomása iiloi?

Elkészültek a török békepontok

Intervju Jorga Miklóssal

Beszélgetés a szászok képviselőjével

Német püspökség, uj megyebeosztás

Ausztria — szövetséges köztársaság

Német fegyverszállitmány az Íreknek

Őrültség lenne

Az orcszhegyi székelyeknek ven egy nép- regéjük a havasi pászto?fiuról, ki nem élt faluban, nem jár! még templomban s az emberi társas élettől annyira távol esett, hogy az istenség fogalma sem jutott el az ő ős- tudatlanságához. A minden jót a szép idő jelentette a számára, a rosszat a csúnya időjárás. A gonosz ellen ösztönösen keresi a védelm i az ember s a vihar, orkán, jégeső, égszakadás ellen már ő is tudott védelmi harci eszközt. Vasvillát kell nyelével a földbe ütni — mondta — s a magasban kóválygó sárkányok, kik a fellegeket háborgatják, a vad vihart és eres időt hozzák, megijednek, mert félnek, hogy kikötik őket az emberek. De vannak még ma is Erdély' ben babonás falusiak, kik seprűt tesznek az ajtó elé, kaszát és fejszét a küszöbre, hogy

a rut időt elriasszák. A szociális életből kimaradóit pászlorfiunak ezt a naivitását nem lehet rosszindulatú életfilozófiának nevezni, de ha a haladott társadalom tanúi! embere mondja és csinálja ugyanezt, akkor úgy ítélkeznének felette: őrültség, vagy bűn.

Nem mi mondjuk, hanem egy nagyszerepü román politikus szavait közöljük ebben a lapszámban arról, hogy minek tar* minden olyan esetleges törekvést, amely Erdélyben románná akarna asszimilálni magyart, szászt és zsidót, ő mondja, hogy ez őrültség, vagy bűn, vagy több mint őrültség, tehát bűn. Olyan politikusnak ismerik őt a múltjának és j-'lenének ismerősei, kiről mindenki meg van győződve, hogy amit hirdet és hisz, a saját népének, hazájának az érdekében prédikálja és vallja s a bűnösséget is ebből a szempontból állapítja meg. Nekünk pedig kötelességünk az ő szavait felkapni, a fehér iapra feltűnő fekete betűkkel ráírni és odatartani mindazok elé, akik megfontolatlanul és jövőre, következményekre nem számító meggondolatlansággal elragadtatják magukat s túl lépik azt a határt, amelynek átlépésére semmi más indokot nem hozhatnak fel, csak a hatalom, a nyers erőszak birtoklásának a tudatát.

Tekintsünk el most ezektől az erős és súlyosén minősítő kifejezésektől. A magunk szavaival akarunk megállapítani tényeket és szerényebben következtetni igazságokra. — Épen csak tesnap közöltük Goga Oktavián- nak. ki erdélyi miniszterként jön most Bukarestből választási hadjáratot vezetni, azokat a kijelentéseit, amelyek teljes szabadságot, autonómikus életet hirdetnek a magyarság számára és ugyanakkor pártjának a kolozsvári lapja olyan eszközökkel veszi fel a kortesharcot, amelyek sehogy sincsenek az ilyen kijelentésekkel és programmigéretekkel összhangban. Mondani a lényedben G^ga

majdnem ugyanazt mondotta abban a nyilatkozatban, amit elvének vall Jorga. S ha tényleg fedik a szavak a politikáját, akkor lehetetlen megengednie páiihiveinek, vagy közegeinek azt, hogy épen az ellenkezőjét csiná'ják. Olvassuk abban a román lapban, hogy miért akarlak megbuktatni Maniuékat ? Azért — többek között — mert őket a magyarok és szászok s a magyarokat és szászokat ők támogatják. Ha fontos az egy- másközö ti harcukban a támogatás kedésének eldöntése, éreznénk illetékességet a döntő bizonyítékok felszolgálására, mert épen az egyik támogatott félhez tartozunk. S ha bele akarnánk szólani a pártharcukba, megmondhatnék, hogy írásban, szóban, papiroson tényleg kaptunk tőlük egy gyulafehérvári határozatot, a másféléves gyakorlati támogatásukról pedig megmondottuk már, hogy mi a véleményünk.

Minek beszéljünk mi, amikor minden házból egyenes választ adhatnának erről a támogatásról. Csak kérdezni keli. Annyit talán megmondhatunk, hogy Ma iuéktól halljuk, hogy a gyulafehérIlyet nem látott Európa!

Irta : Szentimrei Jenő

Borkóstolni jártunk ki a hegybe, ez esperesnél. A papnak jó borai voltak, messze földön híresek. Volt egy harminc esztendős rizlingje, egy á'alagccskával, ma is összefut a r.yál a számban az aromáiéra. Az már aztán ital volt I

A présház előtt ültünk a kis kerekded, iza- be’lával beíutíatott lugasban. A nap már alant bujkált a marosparti füzesekben, ilt-oí? arany nyílvesszők siklottak étel a boglyas füzkoronák közt s hullottak, csaknem pengve, a tempósan áramló viz hátára. A barackfák a hegyben piros bóbitát kötöttek, úgy kacérkodtak oda hozzánk a kopac szöllőkarók közül.

— Micsoda lovat vettem párnak a Fecske mellé! — vil’ant ki a szó a főszolgabiróból. Sárga, mint a daru s kesely, esek egy köröm- feketényit a bal háfutső lábéra. En mondom az uraknak : Európa legszebb kancája!

— Isteni egy ló! Felséges! — zengedezett a segédjegyző a szolgai a'á at elragad'atésávat.

— Hehehe, nyerített a veresre borozott képű nótárius, erre inni kell. Te pap, hegy i3 mondották eleink: és ne fe’edkezzünk meg . . .

— ... az ivásról, dalolta gyönyörtelt ábrázat- tal a jegyzőbojtár, mert igen-igen örvendett, hogy gazdája szavait annak fedetlen megelégedésére fejezhette be.

A papot roindétig figyelmeztetni kellett. Mert a pap, köziünk legyen mondva, fösvény volt nem csekély mértékben Ha kifogyott a borunk, ő volt az utolsó, aki észrevette, ha meg bezavartuk .a pmcébe, elült ott egy jó félórát, hogy avval is teljen az idő. Másik fortélya vo't, hogy az

ilyen kósto’ások első idejében a legkcmiszabb vinkóját hordta fel, de ebből aztán hozott szépen Azt mond a, hogy rendre jobbat s jobbat fog hozni. De ha nem vettük észre, minden harmadik fordulónál ugyanazt a legelső csigert hozta vissza. Csak már részegek vagytok, mondta ilyenkor jezsuita nyájassággal, már nem tudjátok megkü ömböztetni a jót a rossz'ót. Pedig nem igy volt, csak ő szedette volna, hogy igy legyen, mert akkor sohase hozott volna egyebet annál a csigernél. De mi már ki voltunk tanulva s a csigert, mialatt ő benn botorkált a pincében, fél- lderszám locsoltuk k', hátra, az Izabellákra. Hátha ettől is jobb lesz a termés őszire?

A pap bement s a főur megint csak elkezdte vinni a szót:

— A lóról jut eszembe, heh. az uj kocsisom. I’yent még nem hailoh Európa! Bejő ma egy legény a kancelláriára, heh, egy góbéforma, haris- nyás. Azon kezdi: jó nepot adjon is en 1 Hát hallottak ilyent az urak ? ! Úgy pofon h?.jüém, menten neki tántorodott a falnak. Te nyavalyás, te paraszt, nem tudod hogy kell köszönni ? Nekem amelyik székely legény adjon is énnél köszön, az nem paraszt, az nem becsületes, azt én pofonverem. Aki tisztességes falusi legény, az tudja, hogy mi a móres Láttál te, nó árius, becsületes falusi legényt, aki nem keziícsőkolommal köszönt \óna? A többi disznó, szociálista mind egy szálig.

— Megjegyz em, szólt közbe a viceazolgabiró, gazdámnak páratlan emberb merete van. Parasztemberrel szemben, mondhatom uraim, páratlan a maga nemében.

— Ne fe ejtsd el, Pál öcsém, huszonhét esztendeje szolgálom a megyét. Prakszis dolga az egész, én mondom neked. De ez kemény legény vót. Szikrái vetett a szeme, az igaz, de állta.

— Azér jöitem, keziccsőkolom, mondta csendesen, met haliam, kocsisnak való legény kénék. Hát ennek jöttem. *

— Lovas székely a nemzetséged? — kérdem.

— Tudok a lóhoz.

— Ş mennyiért állsz helyre ?

— Öí forint hónapjára, a gúnya s a pár csizma.

— Nem jó székely e, gondolom, aki csak az első kérdésre felel csavarosán. A székely inkább a pénz dolgában szokott facsarni. Na papom, cs khogy itt vagy a gugyiva! !

— Isten éltesse Eutópa legszebb kancáját, emelte poharát az elázott jegyző.

Mikor a pohárzaj s a hangos vivátozás elült, megszólal a pap:

— Nem kellett volna megpofozni azt a legényt, te Ferkó. Székely legény ez.

— Nana, heívenkedeit a főbíró, én csak Ü3- merem a fajtáját

— Székel./ az Ferkó. Beállt hozzád a pof után is?

— Be. S mért ne állt volna be ? Kapott az már pofot viiégéletében.

— Annyit mondok Ferkó, vigyázz^ rá. Az a legény székely. Az nem jóért ál t be hozzád.

 főbíró pillanatra sötét arccal néze í a poharába. A jegyző édesdeden rákezd e az asztalvégen a maga nótáját, erről lehet nála tudni, hogy készen van. Vékony fejhangon, szinte fu- volázva dúdolta:

Hát a keszeg mit eszik,

Ha a vízből kiveszik ?