Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-07 / 285. szám
2017. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK KELET Eredmény van, miként még feladat is Dr. Seszták Miklós és Román István közösen dolgoznak a megyéért fotó: JANICS ATTILA A fejlesztési miniszter vizes példával lelkesített, a kormánymegbízott „foglalkoztatott”. NYÍREGYHÁZA. - Ahogy belenéztem a megyei TOP 100 kiadványba, megállapíthattam, hogy senkinek nem sikerült a turizmus-vendéglátásból a közelébe sem kerülni a TOP 100-nak. Ebből látszik, hogy van mit fejlesztenünk ezen a téren, ezért volt nagyon jó döntés a kormány részéről, hogy az elsők között nyilvánította kiemelt turisztikai övezetnek Tokajt és a Felső-Sza- bolcs térségét. Örömmel láttam, hogy a foglalkoztatás növekedése az elmúlt évben a Kisvárdai Járásban volt legnagyobb, mégpedig 8,5 százalékos. Az is büszkeséggel töltött el, hogy a Mátészalkai Járásban a nettó árbevétel a második legnagyobb a megyei összehasonlításban. Mint az állami vagyon egyik felelős embere kihúztam magam, hogy a Tisza-víz árbevétele és nyereségaránya a legnagyobb volt a TOP 100-ból, ezért nekik innen is szívből gratulálok - fogalmazott dr. Seszták MikElismerése- met fejezem ki a kiadványba bekerült vállalkozásoknak. OR. SESZTÁK MIKLÓS lós. A nemzeti fejlesztési miniszter ezután egy nagyszerű idei nemzeti teljesítményt állított példaként a rendezvény résztvevői elé. Nincs lehetetlen- Amire nagyon büszkék vagyunk, s legalább mint szurkolók remélem önök is kivették belőle részüket, hogy idén megrendeztük a valaha volt legnagyobb magyarországi eseményt, a vizes világ- bajnokságot. A felkészülési idő rövidsége miatt már-már lehetetlennek tűnő dolgot tudtunk véghez vinni, méghozzá úgy, hogy világszerte nagy elismerést váltott ki. A vb-záróbeszédemben először citált Muhammad Ali gondolatokat ajánlom a TOP-100- ak figyeímébe is, akiknek egyszersmind gratulálok: „A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kisemberek találkoznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A legnehezebb nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilatkoztatás, hanem kihívás. A lehetetlen, lehetőség. A lehetetlen múló pillanat, a lehetetlen nem létezik.” Az idén és 2018-ban ez az érzés hassa át önöket - fejezte ki elismerését a „százaknak” dr. Seszták Miklós azzal is, hogy az idézet egy bekeretezett változatát átnyújtotta a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökének, Pekó Lászlónak. Román István, a megyei kormánymegbízott az általa irányított hivatal szerteágazó feladatai közül a foglalkoztatásról beszélt. Kiemelte: a cél az, hogy találjon egymásra a munkáltató és a munkavállaló.- Egyre inkább nő a foglalkoztatottak száma, emelkedik a foglalkoztatási ráta. A számok tükrében azt mondhatom, egyre inkább sikerül felzárkózni a középmezőnyhöz és biztató, hogy jobb a helyzet nálunk, mint Somogybán, Nógrádban, Tolnában és Borsodban. Természetesen nem azt mondom, hogy akkor most hátradőlhetünk, mert minden rendben van, de az egyértelműen látszik, az elmúlt években a foglalkoztatás terén sikerült előrelépnünk - fogalmazott Román István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal vezetője. Előadásából kiderült, hogy megyénkben közel 27 ezer 8oo álláskeresőt tartanak nyilván, ami az elmúlt esztendők viszonylatában nem rossz, bár a Győr-Moson-Sopron megyei 300 főhöz képest jól látszik, van még feladat bőven.- A megyei adatok szerint Nyíregyháza, Kisvárda, Mátészalka és Nyírbátor térségében van a legtöbb álláskereső. Ami szomorú, hogy a munka- nélküliek több mint fele legfeljebb csak nyolc általánossal rendelkezik, éppen ezért az ő elhelyezkedésük nem lesz egyszerű - mondta a megyei kormányhivatal első embere, majd rátért a közfoglalkoztatásra.- Ebben a tekintetben komoly munkaerő-tartalékkal rendelkezünk. Azon dolgozunk, hogy az elsődleges munkaerőpiac felé orientáljuk Az elmúlt években a foglalkoztatás terén sikerült előrelépnünk. ROMÁN ISTVÁN az embereket, minél többen lépjenek ki a versenyszférába. Miközben munkaerő-hiány van, a közmunkában még van potenciál. Évről-évre csökken a közfoglalkoztatottak száma, ma a megyében 30 ezret tartunk csak nyilván - fogalmazott Román István, majd említett néhány olyan projektet, mely fölött a megyei kormányhivatal bábáskodik. Ilyen az Ifjúsági Garancia Rendszer (az ebben részt vevők különféle képzésekben és/vagy foglalkoztatási támogatásban részesülnek) és az Út a munkaerőpiacra nevű program, melybe három év alatt 12 ezer embert vontak eddig be.- Összegezve tehát: eredményeink vannak, miként még feladat is - tekintett előre a megyei kormánymegbízott. KM-GB.TG A zsűri Indoklása A TOP 100 Gazdasági díj társadalmi zsűrijének indoklása: dr. Nemes Attila vezetőként sokat tett azért, hogy a vállalatcsoport elkötelezettségével összhangban a termelést és a termékeket egyaránt magas műszaki színvonal jellemezze. Az általa vezetett gyár az egész világon öregbíti Magyarország, azon belül Nyíregyháza hírnevét. Munkájával hozzájárul ahhoz, hogy a megye egyik legnagyobb foglalkoztatója hosszú távon, kiszámíthatóan biztosítson munkalehetőségeket nem csak a megyeszékhelyen, hanem a térségben élők számára is. Kiemelt figyelemmel követi és támogatja a gyár társadalmi felelősségvállalását. A vállalkozások szemében is egyre vonzóbb a város TOP-os források: a megyeszékhely önkormányzata 30 milliárd forintból gazdálkodhat. nyíregyháza. A már befejezett beruházásokról, illetve a jövőbeni fejlesztésekről beszélt előadásában dr. Kovács Ferenc. A megyeszékhely polgármestere szerint a városban működő cégek számára is fontos, hogy Nyíregyháza egy élhető város legyen.- Már a kezdetekkor prioritásként kezeltük az infrastruktúrafejlesztést. Ennek egy része a nyugati elkerülő megépítése, ami tovább épül egészen Nyírszőlősig. Itt említeném meg a Szegfű utcai fejlesztést is, melynek köszönhetően négysávos lett a szóban forgó útszakasz, de a Törzs, a Semmelweis, a-Szalag, a Lujza és a Bottyán János utcákon is komoly előrelépés történt, ahogy az Arany János utcán is megépült a körforgalom. Ezek a beruházások nem csak a biztonságosabb közlekedést tették lehetővé, hanem gazdaságösztönző szerepük is van - mondta a településvezető, aki a kerékpárutak fejlesztésével kapcsolatban megemlítette: a Hübner és a Dunapack dolgozói biztosan örülnek annak, hogy biciklivel is el tudnak jutni a munkahelyükre. Nyíregyházának saját foglalkoztatási paktumszervezete van, a foglalkoztatás élénkítésére 2 milliárd forint áll a rendelkezésre. A különDr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere Sóstón egyszerre két szálloda is épül. DR. KOVÁCS FERENC böző programokban jelenleg is 1400-an vesznek részt, sőt, jó páran már új munkahelyeket találtak maguknak - fogalmazott dr. Kovács Ferenc, majd kiemelte: a Jósa András Oktatókórház területén hamarosan megnyitja kapuit a megyeszékhely harmincötödik óvodája. Nyíregyháza polgár- mestere büszkén tette hozzá: Sóstón egyszerre két szálloda is épül, a Pangea Ökocentrum (1,6 milliárd forintból) a Blaha Lujza sétányon, a Hotel Sóstó Spa (4,3 milliárd forintból) pedig a fürdő közvetlen közelében. Dr. Kovács Ferenc beszélt a Sóstói Múzeumfalu jövőbeni fejlesztéséről is (ehhez 700 millió forint áll a rendelkezésre), ahogy a Szabadtéri Színpad jelenleg is tartó rekonstrukcióját és bővítését sem „titkolta el” a TOP 100 rendezvény vendégei előtt. km-tg Dr. Kazsuk Attila Dinamikusan fejlődő „Százak” NYÍREGYHÁZA. - Mi motiválja a már százmilliókkal gazdálkodó vállalkozót? Nos, leginkább a siker, az üzleti hírnév, a dolgozóiért vállalt felelősség - utalt egy régi beszélgetésre a NAV megyei igazgatója. Dr. Kazsuk Attila a TOP 100 kiadványban tanulmányozható értékes NAV-os elemzésből leginkább a dolgozók boldogulására, vagyis az ezt előmozdító, sikeres (például exportorientált) gazdasági teljesítményekre fókuszált. Egyebek mellett kiemelte, hogy a TOP 100-ak zöme a nyíregyházi, a mátészalkai, a nyírbátori és a kisvárdai járásokban helyezkednek el. Hozzátette: a dolgozók foglalkoztatásában a feldolgozóágazat jár az élen. km-gb Megkérdeztük: Mit vár a 2018-as esztendőtől? 1 Papp József Zsindelyes Pálinkafőzde Az már önmagában jó hir, hogy jövőre nem változnak a bennünket érintő adójogszabályok. Csökkennek bizonyos munkáltatói terhek, azt szeretnénk, ha ezt a dolgozóink is megéreznék. Háda György Háda Kft. Az idén az előző évekhez képest kiegyensúlyozottabb volt a gazdasági környezet, ez, remélem, 2018-ban sem változik. Úgy láttuk, több pénz maradt az emberek zsebében: ezt mi is éreztük. Kola János Tiszántúli Takarék Bizakodom, mert a hitelezés terén tapasztalt pozitív elmozdulás további folytatására számítok 2018-ban is. A húzóerő lakossági szinten továbbra is az ingatlanhitelezés lehet. Lénárt Krisztián Eissmann Szeretnénk előrelépni. Bővíteni fogjuk az üzemet, ezzel párhuzamosan növeljük az alkalmazotti létszámot. A fejlesztés azt eredményezheti, hogy nő a forgalom és az árbevétel is. Minden téren a megye fejlődéséért dolgoznak NYÍREGYHÁZA. Baracsi Endre elöljáróban Seszták Oszkárnak, a megyei közgyűlés elnökének jókívánságait tolmácsolta, majd kitért a TOP-os felhívásokra.- Mi is megalkottuk a saját Integrált Területi Programunkat, a hosszú távú cél az, hogy 2030-ban olyan hely legyen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol jó élni, de jó visszatérni is. A felhívások prioritásai közé a gazdaságfejlesztés, a népességmegtartó településfejlesztés, a helyi közösségi szolgáltatások fejlesztése, a foglalkozásösztönzés és a turizmusfejlesztés is beletartozik - sorolta a megyei közgyűlés alelnöke. Baracsi Endre hozzátette: ezekre közel 90 milliárd forint áll rendelkezésre. Előadásában elhangzott: 709 támogatási kérelmet nyújtottak be az önkormányzatok és a különböző egyházi Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke vagy civil szervezetek, ezekből eddig 398 kérelmet bíráltak el pozitívan.- Novemberben ülésezett a megyei foglalkoztatási paktum harminckét tagjának harmincnyolc képviselője, megkezdődött a partnerségi hálózat működtetése - fogalmazott az alelnök, aki szerint három év alatt négy, mintegy 4 milliárd forintnyi összegből megvalósuló nagy turisztikai projekt fölött bábáskodnak majd. km-tg Boldogulásunk nyitja a képzett szakmunkás NYÍREGYHÁZA. - A sikerért meg kell dolgozni, amögött soksok munka van - gratulált a TOP 100-as vállalkozásoknak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Pekó László kijelentette: közös érdek az erős gazdaság, a foglalkoztatás érdekében amit lehet, tegyünk meg.- Manapság a „hogy vagy?” után mindig az a második kérdés, „hogy álltok a munkaerővel? Korábban mondtuk, segély helyett jobb a közmunka. Most a cél: minél több közmunkás kerüljön át a versenyszférába. Az országból elment néhány százezer aktív dolgozó, de új lehetőség a nyugdíjas szövetkezet. Másik probléma a szakképzett munkaerő hiánya. Arra büszkék vagyunk, hogy a kamarából 3 év alatt 470 mesterember került ki. Boldogulásunkhoz ugyanis nem vezet más út, mint a jól képzett, megbecsült szakmunkások számának folyamatos növelése - fejezte be Pekó László. km-gb Pekó László