Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-30 / 303. szám

2017. DECEMBER 30., SZOMBAT KBIT Hatvanéves a Trabant 5 Hány keletes újságíró fér egy tűzoltó Trabiba? A legendás keletnémet autómárka első példá­nyai a közelmúltban „húzhatták be” a hato­dik ikszet. NYÍREGYHÁZA. Hatvan évvel ezelőtt, egészen pontosan a Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenedik év­fordulóján gördült le a szalag­ról az első Trabant. A keleti blokk népautója a nevét is szovjet mintára kapta: a né­hány héttel korábban fellőtt első szputnyik - magyarul útitárs - nevét fordították né­metre. A keletnémet autógyár leg­sikeresebb modellje az 1964- ben bemutatott 601-es volt, amelyből 1990-ig több mint két és fél milliót gyártottak. A fejlesztéseket az alacsony ár megtartása miatt a vezetés nem engedélyezte, így a gép­kocsi műszakilag fokozatosan elavult. Az évforduló tiszteletére la­punk munkatársai felidézték a márkával kapcsolatos él­ményeiket, s egy fotó erejéig kölcsönkapták a nyíregyházi tűzoltók féltve őrzött, egyedi Trabantját is. km Han Solónak éreztem magam A Mercedesből kipoty- tyant svéd fiú extázisa a Trabantban. nyíregyháza. Egy szép nyá­ri napon, valamikor a ’80-as évek derekán irgalmatlanul nagy Mercedes gurult be is­merősöm udvarára: Svédor­szágból látogatott haza egy disszidens. A férfi kint alapított csa­ládot, felesége és két fia egy kukkot sem beszélt magyarul. Érkezésükre időzítve itthon frissen füstöltettek egy kis hazait, amiért nekem kellett sebtében elugranpm, meg is kaptam hozzá egy Trabant kulcsát. Az idősebbik svéd fiú tartózkodó komolyság­gal álldogált a hajónyi „Mer- dzsó” mellett. Ahogy a Trabi felé lépdeltem, csak poénból intettem neki: „Na, jössz ve­lem?” Egy másodpercig sem habozott, és mintha kicserél­ték volna: őszinte ámulattal a szemében indult meg a Tra­banthoz, és kuporodott be a vezető melletti ülésre. Nem túlzók: akkorára nyűt a pupillája, mint egy szemvizs­gálatra előkészített gyöngyba­golynak. Tekintete oda-vissza pásztázott a nem túl bonyolult műszerfalon, és amikor a kor­mány alatti váltót kezdtem el húzni-tolni, meg forgatni, szó szerint áhítat lett rajta úrrá. Minden mozdulatomat úgy leste, hogy kezdtem magam Han Solónak érezni az Ezer­éves Sólyom pilótafülkéjében. Mire kiértünk a város hatá­rába, az extázis szélére került. Rámutattam a kormányra: „Kipróbálnád Kispajtás?” Balga kérdés volt... Széles vi- gyorral az arcán pöfögött a földúton, s mikor visszaadta a volánt, már csak testben volt mellettem, lélekben messze járt, csöndes révületben igye­kezett feldolgozni az élményt. Este az apja tolmácsolta a hálás köszönetét, s azt is el­mondta, a fia alig várja, hogy otthon elújságolhassa min­denkinek: Trabantot vezetett! Megértő mosolyom ügyesen palástolt némi fölényessé­get... Megpaskoltam a vállát, majd felmutattam slusszkul­csot, nemzetközi jelzéssel ajánlva fel egy cserét - de any- nyira azért nem kábította el a kétütemű legenda... NYÉKI ZSOLT Szétlőtt házak között Idestova bő két évtizede annak, hogy egy Trabant utasaként részese lehettem a horvát kalandnak. A polgárháború még olyannyira friss emlék volt, hogy alig pöfögtünk át a határon, már sorozatban láthattuk a szétlőtt házakat. Mivel akkoriban a sztráda még korántsem épült ki annyira, mint ahogy mostanság kinéz, olykor vadregényes utakat bejárva jutottunk el az Adriai-tengerig. A kilencvenes évek közepén is felhúzott szemöldökűkkel illették a járgányt, ami nekünk elismeréssel ért fel - ha nem is gyorsaa de célratörően haladva értünk le a hegyi szerpentineket is legyőzve. Krk szigetén pedig akkora felhőszakadásba szaladtunk bele, hogy az ablaktörlő legerősebb fokozata is kevés volt a biztonságos közlekedéshez. Az emlék kitörölhetetlen. Ladányi Tőth Lajos Grófi család sarja Tél közepén születtem, édesapám egy kölcsönkért Nagypolszkival vitt haza a kórházból, a saját autója - egy okkersárga Trabant kombi - fűtését ugyanis elégte­lennek ítélte a fuvarhoz. Óvodásként én is hasonló véleményt alakítottam ki, de a didergésen kívül csupa jó emléket őrzök a típusról: gond nélkül elvitt Csehszlová­kiába vagy a Szovjetunióba éppúgy, mint Bécsbe, amikor kétkazettás magnóért indultunk. Nem hozott nagy változást a család életébe a következő autó - egy fehér Trabant kombi -, de én egy grófi család sarjának érezhettem magam abban a néhány napban, amíg nem vitték el a régit, s reggelente választhattam, melyikkel induljunk az iskolába. Hoványl Péter Mire jó a generátor? A Bosch csoport keltette életre A mérnökök játszótere elnevezésű rendezvényt, amelyen elindult az akkori Nyíregyházi Főiskolán ver­buválódott Lelkes Gépészek csapat. Napko­ron építették éjjel-nappal a szerkezetüket, és előfordult, hogy a szélsőséges időjárás miatt öt napig nem volt áramuk. Első lépésben egy benzinmotoros fűnyíróról leszedték a kést, majd a helyére raktak egy ékszíjtárcsát. A fűnyírót feltették egy vasállványra, az állvány sarkához egy Trabant generátort rögzítettek. A kettő közé feltették az ékszíjat így a hajtást meg is oldották. A generátorra rákötöttek egy 12 voltos autóakkumulátort, az akkumulátor­ra egy invertert. Kovács Péter csapatkapitány mellett a legénységet Krajnyik Károly, Pálóczi József, Petrohai Bence és Schneider Krisztián alkotta. Ladányi Tóth Lajos A lökhárítóra kötött vontatókötél esete Nem minden „testré­sze” volt alkalmas a vontatásra. NYÍREGYHÁZA. Hogy a Trabi a legnagyobb hidegben is pöcc- re indul-e reggel, az már az előző esti leállításnál eldőlt. A gázfröccs, szívató kombó- val elkerülhető volt a másnapi többszöri indítgatás, ami azért néhány keleti autónál szük­ségszerű volt, megkönnyítve a lakótelepen élők ébredését. Nem emlékszem olyanra, hogy a Trabimmal az út szé­lén kellett volna vesztegel­nem, de nem mindenki volt ilyen szerencsés. Jó barátom szólt, hogy el kellene vontat­nia a Trabiját a szerelőhöz. Meg is találtam a vontatókö­telet, a szemet, amelyre fel kellett volna kötni, azonban nem, így abban maradtunk, kössük a lökhárítóra, amiről hamar kiderült, hogy lega­lább olyan jól nyúlik, mint a rágógumi. Alig ötven méter megtétele után a gyalogosok a fejüket fogták a látványtól: a lökhárító V-alakban meg­nyúlva vált el az autótesttől, a kötél pedig éket vágott benne. Új problémaként meg kellett oldani a lökhárító javítását, le­hetőleg úgy, hogy a szülők ar­ról ne szerezzenek tudomást. Mán kolléga ezermester Gyula szomszédjában volt minden bizodalmám, de ahogy forgatta a sérült alkat­részt, egyre csak a fejét ingat­ta. Így hát a Gyekis autósbolt felé vettem az irányt, ahol volt készleten lökhárító, a lépcső­házunkban meg autószerelő, aki titoktartás mellett el is vállalta a szerelést, fényezést. Másnapra kaptam időpontot, de azért megforgatta a kést a szívemben epés megjegyzésé­vel: „Jobban jártál volna, ha a kilincsre kötöd a kötelet.” Már csak az esti parkolásra kellett odafigyelnem, hogy az ablakunkból ne látszódjon, azon az éjszakán lökhárító nélkül alszik a Trabi. Miu­tán betolattam a házunkkal szemközti parkolóba, úgy ál­lítottam le, ahogy azt jól meg­tanultam: nagy gázfröccsel, szívatóval. bodnár tibor ■ Karácsonyi Trabant Ki mondta, hogy karácsonykor csak fenyőfát lehet feldíszíteni? Hűséges előfizetőnk egy karácsonyi díszbe öltöztetett Trabit fotózott az egyik nyíregyházi benzinkúton. fotó: kőrizs József Az a fránya tartalékra váltó csap Akinek valaha is volt Trabija, kisregényt írhat a sztorikból. Magam is így vagyok vele. Az NDK-s gyártmány mai szemmel igencsak puritán felsze­reltséggel bírt. Üzemanyag-visszajelző nem volt, a jó huszonhét literes, keveréket tároló tank tartalmát egy műanyag lappal lehetett ellenőrizni. A jobb oldalon, az anyósülés előtt volt egy csapocska, amellyel tartalékra lehetett váltani a tankot, ekkor még kb. négy liternyi .kerozin" volt benne. No, enől a csapváltásról lehetett gyakorta elfeledkezni... Egyszer a haverokkal .rajoltunk", letekert ablakkal hasítottunk majd' hatvannal a Szarvas utcán, amikor jött a félreismerhetetlen tünet, majd leállt az autó. Végérvényesen kiürült a tank. A legközelebbi benzinkút a Széna téren volt. Odáig toltuk a szürkét, át a belvároson, délutáni csúcsforgalomban. Bónuszként mindenki kormányozhatott néhány száz métert- A kaszninak, a préselt lemeznek nem csak hátámya, előnye is volt. Az önindító gyakorta bekrepált, rendszerint váratlanul, és általában jelzőlám­pákhoz közeledve. Sokszor megesett, hogy a Kelet áruház előtti kereszteződéshez a Kossuth utcán közeledve igyekeztem mindig elsőnek lenni a váltásnál. Hagytam jó tíz métert, és mivel ismertem a lámpák váltásának sorrendjét, még nekem javában pirosat mutatott amikor kipattanva az autóból, bobosan nekiduráltam magam. Toltam, a leeresztett ablakon átnyúlva kormányoztam a Trabit majd a lámpa alá érve bevágódtam az ülésre. Kettesbe rakva kiengedtem a kuplungot, mire a motor beugrott. A mögöttem autózók és a járókelők bizonyára jót derültek a mutatvá­nyon. Egyébként a jó öreg szürkével még költözködtem is, a heverőt például a tetején szállítottam... Mán láoló Tizennyolc gólya és egy dinnye a kombiban .Zöld Trabantot látok, szerencsét találok!" - kántáltuk gyermekként a kilencvenes évek elején, amikor már főként nyugati autók húztak el a ház előtt, kiszorítva a keletnémet papir-Rolls-Royce-t a panelek parkolóiból. Nekünk soha nem volt kocsink, a tágabb családban sem tépte a kilométereket senki Trabanttal, így egészen a főiskola előtti nyárig kellett vámom, hogy beülhessek egybe. A gólyatáborban ugyanis azt a feladatot kaptuk, térképezzük fel, hány - a felnőttség küszöbén álló, enyhén ittas - hallgató fér el egy kombi Trabiban. Nekiveselkedtünk, s kezünkben a megőrzésre ránk tukmált dinnyével - nevezzük Wilsonnak, mert úgy hívták - egyesével, a másikat könyökkel és talppal támo­gatva behajtogattuk magunkat a járgányba. Recsegett az alváz, nyögött a nép, izzadságban úszott a csoport, de megérte, mert mi húzhattuk be a feladatért járó maximális pontszámot. Kapaszkodjanak meg: tizennyolcán ültünk, feküdtünk és röhögtünk visítva az ötszemélyes kombiban. Ja, és Wilsonról sem feledkeztünk meg. Csáki Alexandra „Mi ez, autóbusz?” Heten egy Trabantban, rendőri „felügyelet” mellett. NYÍREGYHÁZA. Közel harminc évig mondhattam magam Trabant-tulajdonosnak. Az elsőt 1972-ben kaptam, s ez­zel együtt három darabot nyúztam el. A legfeltűnőbb a legutolsó volt, a szép „kisli­bazöld” színével. Rengeteg szép emlék fűző­dik hozzájuk, bejártam velük szinte az egész Közép-Euró- pát. Megesett, hogy cserben­hagytak, de a legtöbbször cél­ba ért velük az ember. A hetvenes évek elején tör­tént. A kocsim miatt igen nép­szerű lettem a barátok között, egy-egy szombat este egyik buliból (bálból) mentünk a másikba. Megtörtént, hogy többször is kellett fordulnom, hogy mindenkit elvigyek. Egy alkalommal velem együtt heten kellett, hogy el­jussunk égjük helyről a má­sikra. Nem volt kedvem visz- szajönni, mondtam a fiúknak, üljön be mindenki. Mikor megérkeztünk a bálba, kezd­tek kikászálódni a kocsiból a barátaim. Nem vettük észre, hogy néhány méterre ott áll a helyi körzeti megbízott. Mire hátulról - az egymás ölében ülők - kipréselték magukat, s a csomagtartóból is előkerült egy ember, meglepetten lát­tuk meg a bennünket számlá­ló rendőrt. Ő némi döbbenet után, ne­kem szegezte a kérdést: „Mi ez, autóbusz?” Már kalkulál­tam magamban, hogy hány részre osztom a büntetést, amikor némi magyarázkodás után annyit mondott: „Ez többé elő ne forduljon!” Hatott a dolog, igyekez­tem betartani a szabályokat, de ezt követően a Trabanto­mat a haveroknak csak autó­buszként emlegették. DANKÓ MIHÁLY » Amerikai Trabant Vancouver mellett, a 2010-es téli olimpiai játékok színhe­lyétől egy kőhajításnyira parkol Rolf szebb napokat is látott kétüteműje. fotó: hoványi Péter A négykerekű hálószoba... Trabant-szálló az ukrán határon - meccs he­lyett. nyíregyháza. Sohasem felej­tem el azt a dátumot: 1992. jú­nius 10-e volt, a labdarúgó-Eu- rópa-bajnokság első napja. S hogyan kötődik egy sport- esemény egy Trabanthoz? Az alábbi sorokból kiderül. Aznap reggel Balogh Géza kollégám Trabantjába pattan­va elindultunk Tiszabecsre és a magyar-ukrán határ túlolda­lán fekvő Tiszaújlakra anyagot gjrűjteni. Jártunk Tiszapéter- falván és Tiszabökényben is, megcsodálhattuk az arrafelé sekélyebb, de gyorsabb sod­rású Tiszát. Minden a tervek szerint alakult, hiszen 18 órára már az ukrán határállomáson álltunk, abban reménykedve, hogy az este kezdődő nyitó- mérkőzésre hazaérkezünk. Csakhogy eltelt egy fél óra, s mi nem jutottunk a várako­zók sorában előrébb. Aztán el­telt kettő, majd három óra is, amikor már kezdtünk megba­rátkozni a gondolattal, hogy az ukrán határőrök kezében a sorsunk, s ők bizony úgy akar­ják, hogy másnap hajnalig mi már ne lépjük át a ha. irt. Nem volt mit tenni, a hatá­ron töltöttük az éjszakát, a Tra­bant lett a hálószobánk. Talán nem kell ecsetelnem, milyen volt benne az alvás. Nem tud­tuk hová hajtani a fejünket, nem tudtuk hová kinyújtani a lábunkat. Gyötrelmes éjsza­kánk volt, alig vártuk, hogy hajnali fél ötkor felemelked­jen az ukrán sorompó, s vég­re mehessünk haza. De nem panaszkodom, hiszen nekünk legalább tető volt a fejünk fö­lött, s volt hová beülnünk. Vá­rakoztak velünk ugyanis olya­nok is, akik gyalog jöttek át a határon... m. magyar László “ Egy lóerő Eredeti kivitelében sem aszfaltszaggató ereje miatt lett népszerű a Trabant, mégis akadt olyan ezer­mester, aki egy lóerősre alakította át gépkocsiját. FOTÓ: INTERNET A nyíregyházi tűzoltók Trabantja, és a Kelet-Magyarország újságírói FOTÓ: JANICS ATTILA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents