Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-28 / 301. szám
2017. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK KEHI ■MM« JjMk £S jM iMi ■■ „ ■I[Wbí^BJbH0Í ^ÉPgjfejjp ^$g|y j|j|//' ■*$ jj ^ftwi j™flHH iBBtf Tm^^Pw^wfc í Macska az éjféli misén A szerző lapunk ünnepi pályázatának második helyezettje. NYÍREGYHÁZA. Hasogató hidegre ébredtünk, mégis örömmel töltött el a tudat, hogy estére elkezdődik a szeretet ünnepe. Jól felöltöztünk, befűtöttünk a szobában a cserépkályhába, meg a konyhában a spórba, s már nem is fáztunk. Mindennapos reggeli teendőinket letudtuk, s készültünk az estére. Túl voltunk a nagytakarításon, megsült az összes sütemény: a kívánatos mézes zserbó, a vastagon töltött mákos és diós bejgli, valamint a porcukortól fehérlő, csinos hókifli. Odatettük az oldalast, főztük a finom hagymás krumplit, töltöttük a káposztát. Kiváló hurkát és kolbászt még az egy héttel ezelőtti disznóölésből tettünk félre, hogy azok is ott legyenek a szépen megterített ünnepi asztal fenséges ételei között. Szabad az Istent dicsérni? Vidáman cseverészve akaszt- gattuk a fenyőfára a cifra ruhába öltöztetett szaloncukrokat, a csodás mézeskalács figurákat, a piros és sárga papírszalagokat, végül az „áme- rikás” rokonaink által küldött izzókat, amivel sötétedés után kivilágítottuk a fát. Előkészítettük a csillagszórókat, előre elképzelve a sercegő csillagfények gyönyörűségét. Az udvart és a környéket aznap hullott friss, pelyhes hó borította. Jó volt érezni odakinn a tiszta téli levegőt, a benti készülődés pedig izgatottá, élénkké és boldoggá tett. A délutáni sötétedéskor felvettük az ünneplő ruhánkat, kabátunkat, csizmát húztunk, s mi, gyerekek, fiatalok elindultunk kántálni. Megálltunk egy-egy rokon vagy szomszéd ablaka alatt, s bekopogtunk.- Szabad az Istent dicsérni? - kérdeztük jó hangosan a házigazdát.- Szabad! - hangzott rendszerint a válasz, de olyan is előfordult, hogy a háziasz- szony kikiabált: „Ha tudtok énekelni, énekeljetek, ha nem, akkor menjetek!” Rázendítettünk. Mint általában, most is a Mennyből az angyalt énekeltük testvéreimmel és az egyik unokatestvéremmel. Kántálásunkat rövid versikével fejeztük be: „Ahányszor a szarka megbillenti farkát, annyi százas nyomja Mihály bátya markát!” Mindig annak a családfőnek a keresztnevét mondtuk, akinek éppen a házánál voltunk. Behívtak bennünket. Soha nem maradt el a jutalom, többnyire 20 fillért kaptunk fejenként a teljesítményünkért, néha kaptunk egy almát is. Otthon megszámoltuk, hogy mennyit kerestünk, s felhőtlenül örültünk. Elérkezett a várva várt este, a vacsora ideje. Bementünk a nagyszobába, s a karácsonyfa büszke fényénél kellemes ünnepet kívántunk egymásnak. Ajándékot nem adtunk, nem kaptunk, nálunk nem volt szokás, meg amúgy is a szeretet, az ünnepi hangulat volt a lényeg. Asztalhoz ültünk. Mindenkinek ízlett a bőséges vacsora, amibe anyánk szívét-lelkét beleadta, s melynek előkészületeibe mi is besegítettünk. Beszélgettünk, néztük az esti műsort a tévében, s hiába voltunk később álmosak, vigyáztunk, hogy el ne aludjunk, hiszen megbeszéltük a szomszéd nénivel, hogy éjféli misére együtt megyünk. Juci néni a fiával élt, ők majdnem mindennaposak voltak nálunk. Ráérős tempóban, időben elindultunk a ropogós hó tetején, miközben erről-arról diskuráltunk. A római katolikus templom elég messze volt a házunktól. Épp csak pár métert haladtunk, mikor az úton hozzánk szegődött egy macska. Leginkább mellettünk talpalt, olykor mögöttünk sétált, s ha néha elénk került, akkor hátra-hátranézett, hogy meggyőződjön arról, követjük-e. Az utca egyre népesebb lett, a házakból innen is, onnan is előjöttek az ünneplő emberek. A macska jó darabig kitartott társaságunk tagjaként, majd egyszer csak eltűnt a szemünk elől. Beléptünk a nyitott templomajtón, s valahol elöl, az egyik padsorban leültünk. Az imaház megtelt, a harang megszólalt, majd felhangzott a gyönyörű orgonazene. Az oltárhoz odaérkezett a pap és a kántor, s elkezdődött a mise. A bejárat továbbra is nyitva maradt, mert akik nem fértek be, ott vettek részt a szent éjjeli szertartáson. Eltelt néhány perc. Hátulról suttogások, motyogó hangok ütötték meg a fülemet. Azt gondoltam, hogy egyesek milyen fegyelmezetlenek, de aztán gyorsan rá kellett jönnöm, mi az, ami kissé felkavarta a kedélyeket. Az a macska, ami az úton velünk jött, szépen beballagott a templomba. Egyenesen hozzám igyekezett. Fogalmam sem volt arról, hogyan talált meg a tömegben. A padsornak nem a szélén ültem, így a mások lábán keresztül lépegetve jutott el, s dör- gölődött az lábbelimhez. A helyszűke miatt nem tudtam lehajolni, hogy megsimogassam, de nem is igazán lett volna illendő. A cica egy idő után megunhatta a számára cseppet sem érdekes, csupa csizma látványt, mert valahogy megfordult, s kibóklászott. A szomszéd fiú volt? Következő útja az oltárhoz vezetett. Felment a paphoz, s most az ő reverendaaljával borított lábait célozta meg, ahhoz simult nagy szorgalommal, miközben ide-oda járt az istenháza legszentebb helyén. A kántor az atya mellett állt. Szemmel láthatóan pukkadozott magában a nevetéstől, ami a jámbor hívőket is bátortalan mosolyra, halk nevetésre ösztönözte. A kis jószágnak valószínűleg tetszhetett a mise, vagy érezhette, hogy ő van a középpontban, mert sokáig maradt. Látszott az atyán, hogy fontolgatja magában, mit tegyen ebben a szokatlan helyzetben, hiszen cicát még soha nem látott a hívei között. Higgadtan le tudta vezetni a szertartást, mi pedig igyekeztünk odafigyelni, Jézus születésének történetét meghallgatni, imádkozni, együtt énekelni a szép és megható karácsonyi énekeket, bár a macska pár ember figyelmét elvonta az áhítat lényegéről, az éjszaka fontosságáról. Aztán ahogy bejött, ugyanúgy távozott a nyitott ajtón át. Sokan néztünk utána hátrafordulva, s mikor a miséről hazaindultunk, egész úton a cicus volt a témánk. Másnap a régi, nagyanyáinktól hallott babonára hivatkozva viccelődtünk a szomszédfiúval, hogy biztos ő volt az macska képében. Életem legvidámabb, legfurcsább éjféli miséjét a mai napig emlegetni szoktam, pedig igen régen volt. SZABÓ VERONIKA Ácsi! Elhagytuk Lajost! Feltűnt egy termetes teherautó, s hősünk ott zötykölődött az anyósülésen. nyíregyháza. Cégünk előző évben gazdaságilag nagyszerű évet zárt. A dolgozók 1982- ben karácsonyi ajándékként egy háromnapos kiránduláson vehettek részt. Mi az utolsó turnussal indultunk autóbusszal, a célállomás Tátralomnic volt. Mindenki jól érezte magát, vártuk és gyűjtöttük a reménybeli élményeket, hiszen sokunk számára ismeretlen volt a Magas-Tátra. Nagyon nem foglalkoztunk az időjárással, ahogy azzal sem, hogy hideg van. Megoldottuk. Előkerültek a „melegítő” italok. Az útlevél-ellenőrzés viszontagságain túljutva, már szlovák területen sofőrünk, Laci tett egy javaslatot. Teljesen kihalt volt az országút, itt a ragyogó alkalom, hogy egy bozótos terület mellett megálljunk, hogy mindenki elintézze „folyóügyeit”. Le is szálltunk jó néhányan. A férfiak balra, a nők jobbra. Igazi téli idő volt. Szikrázó napsütés, hóval borított táj, négy-öt fok mínuszban. Igyekeztünk hamar felszállni és indultunk tovább. Megtettünk jó pár kilométert, amikor körbenézve a társaságon feltűnt, hogy nem látom Lajost. Emlékeztem, hogy a második sorban ült, Bandi mellett. Meg is kérdeztem:- Gyerekek! Lajos hol van? Nincs ott elöl?- Nincs - jött a válasz. Azonnal szóltunk a sofőrünknek:- Állj! Elhagytuk Lajost! Laci fékezett, a két kezével a kormányt csapkodta, indulatait nem fogta vissza:- Hogy azt a hét fán fütyülős betyár mindenit! Hát nem tudtok egymásra vigyázni?! Irány Tátralomnic! Elég sokan leszálltunk. Aki tehette, rágyújtott, halk beszélgetések mellett lassan telt az idő. Teljes volt a tanácstalanság. Ott toporogtunk a fagyos hóban, érthetően alábbhagyott a jó hangulat. Eltelt egy negyedóra, amikor lön világosság! A távolban feltűnt egy termetes Tátra teherautó, s hősünk, Lajos ott zötykölődött az anyósülésen. Hatalmas tapssal, éljenzéssel fogadtuk, akár egy filmsztárt. „Hógolyóztál a varjakkal?” Az úgy történt, hogy az utolsó megállásnál már mindenki szállt fel, Lajos pedig úgy döntött, ő is könnyít magán. Egy vékony pulóver volt csak rajta. Ideje már nem volt, hogy távolabb menjen, ezért a busz hátulját használta fedezetként. No, de mire működésbe hozta a „folyadékkivezető készülékét”, addigra sofőrünk beindította az Ikarust. Lajos kapott a nyakába egy-két köbméter kipufogó gázt, hirtelen azt sem tudta, melyik kezét mire használja. Levegő után kapkodott, a busz meg nagy zaj közepette elindult. Mire összeszedte magát, már csak a távolodó járművet látta. A lényeg, hogy előkerült Lajos. Záporoztak az FOTÓ: INTERNET ugratások: „Időtöltés gyanánt mekkora hóembert építettél? Hógolyóztál a varjakkal? Elmentél gombát szedni?” Szegénykém átment kisbá- rányba, örült, hogy visszatért a nyájhoz, csak vigyorgott, mint Horthy lova a fagyos tökre. Belegondolt, mi történik, ha csak három nap után találunk rá... Mindenki elfoglalta helyét. Dezső, aki mindig mélyen szántó, magvas gondolatokkal rukkol elő, most is hozta formáját.- Gyerekek! Most már élő embert, csomagot, pálinkát el nem hagyunk! Utóbbit inkább megisszuk. Kacsintott, majd tekert egyet az üveg nyakán és elsőként - tekintettel a nagy ijedtségre - Lajosnak nyújtotta oda. A beszélgetéseket a sofőrünk szakította félbe:- Jegyezzétek meg! Felszállás és indulás előtt, aki hiányzik, hangos csatakiáltással jelezze! Illetve, a mellette ülő. De ez elsősorban, fiúk, ott hátul, rátok vonatkozik! Beült a volán mögé, s megkönnyebbült mosollyal még hozzátette: „A fene egye meg a fajtátokat!” Majd gázt adott, irány Tátralomnic! CZABÁN JÓZSEF Farkas Árpádné: Egy réges-régi karácsony Délután már sűrűn esett a hó, minden kifehéredett. az emberek melegen felöltözve, sietve közlekedtek. Nagyanyámékhoz indultunk a testvéremmel együtt, anyuék dolgoztak, így vacsorázni hozzájuk mentünk. Holnap karácsony lesz, nagy most itt a sürgés-forgás, rendnek kell lenni, úgy fogadjuk majd a kis Jézuskát. Mama főzött levest és csinált finom mákos babájkát, mi pedig jóllakva, együtt vártuk csöndben a Messiást. Az ablakon kinéztünk, láttuk az elsuhanó angyalokat, gyerekeknek hozták az ajándékot, a karácsonyfákat. Gyönyörűen csillogtak a hóesésben a fehér szárnyak, a csengettyű megszólalt, itt az ideje a karácsonynak! Anyu és apu eljött értünk, ölbe vittek a nagy havon át, csoda volt, amit láttunk, gyönyörű szép karácsonyfát. Gyertya égett az ágakon és ragyogtak az angyalhajak, kaptunk sok ajándékot, könyveket, ott voltak a fa alatt. Már tudom, nem angyalok voltak, a faágak mozogtak, képzeletünk szülte, amit az ablakból a szemeink láttak. Szüléink és nagyszüleink odafentről figyelnek le ránk, mi az unokákkal díszítjük már a csillogó karácsonyi fát. A szeretet ünnepén emlékezzünk, gondoljunk reájuk, legyünk egészségesek, jók, boldogok, ez a kívánságuk. Béke és szeretet uralkodjon mindenütt a Föld kerekén, vigyázzunk egymásra, karácsonykor ezt kívánom én. Jó lecke volt szenteste az elpöfékelt kántálás Szeretnéd, ha olvasnák az írásaidat? nyíregyháza. Szeretsz verset, novellát, rövid történeteket írni? Akkor a Tolipróbát neked találták ki! Ha úgy érzed, hogy szívesen megmutatnád másoknak is, küldd el verseidet, rövid novelláidat (maximum 3000 karakteres terjedelemben) az alexandra.csaki@ke- let.hu e-mail címre. km Kóródi László Karácsonyi vágyakozás Pilleszámyon száll az angyal, és hozzátok szól, emberek. Nyissátok meg ajkatokat, szálljon róla szereteti Zengje ének, zengje szólam, hogy megváltónk született. Hirdeti egy fényes csillag; kell ettől szebb üzenet? Zúgó harang zengje éjben karácsony szent ünnepét, Bimbamjának csengő hangja járja be a földtekét. Lelkünk csupa vidám legyen, süssön rá Nap, s ne ború, szálljon béke a Földünkre, és ne legyen több háború! LEVELEK. Az ötvenes évek közepe táján történt, másodvagy harmadéves tanítóképzős voltam. Most is, mint a korábbi években, kántálva mentünk a templom felé. Ahogy közeledtünk, egyre szaporodott a csapat, mert vittük tovább azokat, ahova bementünk kántálni. A vége a templommal szemben lakóknál zárult. Ott volt egy barátom is, akivel aztán kimentünk a többi fiúhoz. Beszélgettünk, viccelődtünk, a cigizők fújták a füstöt. Kérdezik, hogy nem kérek-e egy cigit. Nem, nem - tiltakoztam, mert én még nem szívtam soha. De csak biztattak. Végül kötélnek álltam. Erre az én barátom, aki nagy kópé volt ezekben a dolgokban, hirtelen, észrevétlenül mögém került. A többiek mondták, hogy jó nagy levegőt vegyek. Ahogy megszívtam a cigarettát, a barátom hátulról elkapott és megszorította mellkasomat. Ahogy elengedett, nem tudtam megszólalni, nem kaptam levegőt. Kaptam aztán, de ez iszonyatos köhögésbe ment át. Krákogtam, tüsz- költem, elsötétült előttem minden. Persze ők nagy kacagásba kezdtek, de én ezzel nem törődtem. Leültem a kis „Beharangoztak az éjféli misére, de ott sem éreztem jól magam...” ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET lócára, és így próbáltam friss levegőhöz jutni. Beharangoztak az éjféli misére, de ott sem éreztem magam jól, alig vártam, hogy vége legyen. Ók is megnyugodtak egy kicsit, hogy nem történt nagyobb bajom, de utána sokáig nem kóstoltam meg a cigit, és végérvényesen cigarettamentes lett az egész életem. Köszönöm a Jézuskának, mert jelenleg nagyon drága a pöfékelés. DÁVID JÓZSEF „Az úton hozzánk szegődött egy macska” ILLUSZTRÁCIÓ: PEXELS
