Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-20 / 296. szám
arai. 2017. DECEMBER 20., SZERDA KELET Innen-onnan 11 Karácsonyi ünnepség az orosi Hermanban nyíregyháza. A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Herman Ottó Tagintézménye karácsonyi ünnepséget rendez. Az orosi Fő utcán lévő iskolában csütörtökön 15 órakor kezdődik a program.- Tradíció, hogy a tanulók és a tanárok együtt készülnek a karácsonyra. Fontosnak tartjuk, hogy közösen is ünnepeljünk, hiszen időnk nagy részét együtt töltjük el. Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományápolásra, és arra, hogy a hozzánk járó tanulók megismerkedjenek a népszokásokkal és a régi idők szokásaival - említette Kapu Tiborné intézményvezető, km •> Mikulás a mátészalkai Mórában A mátészalkai Móra Ferenc Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Előkészítő Szakiskolában egy Rotary Mikulás járt a minap, párban az Inner Wheel Club ajándékosztójával az intézményben tanuló gyerekek örömére, fotó: szakiskola Nyelvekkel őrzik a Vasvári-hagyományt nyíregyháza. A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium immár hetedik éve hirdeti meg a Nyelvi Karácsony elnevezésű hagyományőrző rendezvényét. Az idegen nyelvek oktatására nagy hangsúlyt fektető gimnáziumban hagyomány, hogy a nyelvtagozatos diákok és tanáraik közösen készülődnek a karácsonyra. Ezúttal szerdán 15 órakor kezdődik a program.- A Nyelvi Karácsony célja, hogy az idegen nyelvet tanuló diákok érezzék, hogy egy adott közösség tagjai. Azt szeretnénk, ha tanulóink nem csupán a tanítási órákon és a kötelező iskolai foglalkozások keretein belül találkoznának egymással, hanem a szabadidejük egy részét is közösen, hasznosan töltenék el - mondta Kovács Ágnes intézményvezető. KM ■ Még nem volt ilyen karácsonyuk Családias hangulatú karácsonyi ünnepségre invitálták a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán angol nyelvű mesterképzésén szociális munkás szakon tanuló Szíriái, egyiptomi, bangladesi, jordániai és nigériai hallgatókat. A diákok nemcsak hallhattak a hagyományos karácsonyi bejgliről, hanem meg is kóstolhatták azt, s meghatódva fogadták az ajándékokat, majd a nigériai fiatalok otthoni karácsonyi énekkel tették valóban különlegessé az ünnepet. FOTÓ: JANICS ATTILA A Nyírség újra „pávázik” Összetartó közösség a Nyírség Táncegyüttes fotó: mediaklikk.hu Pénteken a második középdöntővel folytatódik a tehetségkutató műsor. nyíregyháza. Szabolcs-Szat- már-Bereg megye ontja a tehetségeket a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban (is). Nívós a mezőny A Duna Televízió hétről hétre élőben sugározza az adást, ahonnan már a fináléba jutott a Pendely Énekegyüttes, Debreczeni-Kis Helga citerás, Haraszti József, a debreceni Hajdú Táncegyüttes és az Ör- döngös Zenekar. December 22-én, pénteken következik a második középdöntő, ahol a Nyírség Táncegyüttes is szerencsét próbál.- Ismét nívós mezőnyben bizonyíthatunk - jegyezte meg Demarcsek György művészeti vezető. - Kategóriánkban a középdöntő résztvevője még a gyimesi, a kalotaszegi és a nagyidai együttes. Mindhárom határon túli társulat színvonalas produkciót mutatott be. Mi a saját térségünk sajátosságával készülünk, szatmári táncokat adunk elő, bízunk benne, hogy ismét elnyerjük a zsűri és a közönség tetszését. Tizenhármas a kódjuk A Médiaszolgáltatás-támoga- tó és Vagyonkezelő Alap és a Hagyományok Háza közös tehetségkutatójának a mottója: A hagyomány összeköt! A zsűri elnöke az idén is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, a zsűri tagja Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus. A Nyírség Tánc- együttes kódja a 13-as, ami szerencsét hozhat. km Kihívások a kkv-szektorban- a bank szemszögéből Utódlási kérdések, digitalizáció, egyre nehezebben elérhető munkaerő - többek között ezek azok a problémák, amelyekkel a magyar vállalkozások jó részének szembe kell néznie. Segítséget kérni ezek megoldásában kifejezetten hasznos lehet, ahogy arra Toldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője is rávilágított.- Miért fontos egy bank számára, hogy a klasszikus pénzügyi szolgáltatásokon túl a vállalkozások általános helyzetével is foglalkozzon?- Egyrészt azért, mert a magyar kkv-k teszik ki a vállalati ügyfélkörünk mintegy 80 százalékát. Jól ismerjük ezeket a cégeket, hiszen mi már 200 millió forint éves árbevétel fölött személyes kapcsolattartót biztosítunk számukra. Ebből a partneri viszonyból adódóan azt is látjuk, melyek azok a kihívások, amelyek a vállalkozások életében aktuálisak. Mivel ezek többsége finanszírozói kérdéseket is felvet, arra törekszünk, hogy segítsünk a megoldásukban. Szerencsére a cégvezetők jó része nyitott is erre. Ha máshonnan közelítem a dolgot, ezek a cégek állítják elő a hazai bruttó hozzáadott érték majdnem 70 százalékát és a foglalkoztatottság felét. Nem kérdéses, hogy a stabil működésük és a termelékenységük javítása kiemelt jelentőségű a gazdaság egésze szempontjából.- Milyen feladatokat kell megoldaniuk a cégeknek a siker érdekében?- Itt van rögtön a generáció- váltás kérdése. A kkv-k jelentős részét a rendszerváltást követően alapították, tulajdonosaik pedig mostanában érik el a nyugdíjkorhatárt. Előttük több lehetőség is áll az utódlás kapcsán - a családon belüli átörökítéstől a vállalkozás eladásáig azonban mindegyikre időben el kell kezdeni a felkészülést. Jó, ha tudják a tulajdonosok, hogy egy sikeres utódláshoz átlagosan öt év szükséges - ennyi idő kell, hogy ne tegyék ki kockázatnak a cég működését.- A digitalizációra, automa- tizációra mennyire vannak felkészülve a cégek?- A digitalizáció nem pusztán technológiai vagy IT-kérdés. Sokkal inkább egyfajta kulturális szemléletváltás, ami a munkahelyek megváltozását eredményezi. Ahhoz ugyanis, hogy innoválni lehessen, olyan munkavállalókra van szükség, akik erre alkalmasak. Ebből a szempontból a fiatal generációra kell leginkább figyelniük a munkaadóknak, és számukra vonzó feltételeket, például előrelépési és fejlődési lehetőséget teremteni. Nem kell félni ettől a szemléletváltástól, hiszen ez az automatizációval együtt a munkaerőpiaci kihívások egy részére is válasz lehet.- De mit tehet a tulajdonos, aki jellemzően egy személyben hozza meg a döntések nagy részét és minderre már nem marad ideje?- El kell kezdenie építeni egy olyan profi menedzsmentet, amely segít a döntések meghozatalában. Egymilliárd forint feletti árbevételnél ez már elkerülheToldi Balázs, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője tetlen lenne, mégis láttam olyan cégeket, ahol a tulajdonos még mindig kockás papíron vezeti a vállalkozás ügyeit, a vezetői feladatokat pedig nem delegálja, noha ez a cég fejlődését akadályozza. Egy jó pénzügyi vezető például sokat tehet a transzparens működésért, ami akár nagyobb beruházási hitel, akár cégeladás esetén kritikus kérdés. Egy profi vezetői gárda a cég stratégiájának kialakításában is nagy szerepet tud játszani, ami hosszú távon ugyancsak nem elhanyagolható szempont, nem mellesleg pedig a tulajdonos válláról is sok terhet levesz. A házakban mindenhol kalács illatozzon, fenyőfák alatt gyertyaláng ragyogjon. Szívekbe költözzék nyugalom, szeretet, hozzon a karácsony békét és örömet! Kellemes karácsonyi ünnepeket és békés boldog új évet kívánnak a Görömbei Cukrászda dolgozói hirdetései* v m •• / • Qí/ááózda, rN O ct>L