Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-20 / 296. szám
2017. DECEMBER 20., SZERDA KELET A német államfő a megemlékezés helyszínén fotó: afp/john macdougall Keserű igazság, a támadás évfordulóján Berlin, Fel kell tárni az egy évvel ezelőtti berlini iszlamista terrormerénylettel kapcsolatos mulasztásokat, és tanulni kell a hibákból - mondta Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden a 12 halálos áldozatot követelő gá- zolásos támadás helyszínén az évforduló alkalmából tartott megemlékezésen. Azt is mondta: az a keserű igazság, hogy az állam nem tudta megvédeni az embereket. mti Szijjártó Péter: ez világos üzenet volt belgrád. Egy karácsonyi vásárban elkövetett terrortámadás világos üzenet arra, hogy a terroristák nemcsak a mindennapi életünket, hanem a vallásunkat, a kultúránkat, az egész európai keresztény civilizációt tönkre akarják tenni, meg akarják semmisíteni - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tavaly decemberi, berlini iszlamista terrortámadás évfordulóján. MTI Önálló részleg a terrorelhárításra az ügyészségen Párizs. Átalakul Franciaországban a terrorelhárítási igazságszolgáltatás: a párizsi ügyészségen belül 31 éve működő, nemzeti hatáskörrel bíró terrorelhárítási részleget egy önálló terrorelháritási ügyészség váltja fel a jövő év elején - írta kedden a Le Monde. A napilap szerint Nicole Belloubet igazságügyi miniszter egy konferencián jelentette be, hogy szükség van a terrorelhárítás hatékonyabbá tételére. mti Orbán Viktor gratulálólevele a CDU elnökének BUDAPEST. Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke Horst Seehofer- nek, a német Keresztényszociális Unió elnökének ahhoz, hogy a hétvégén újra megválasztották a Fidesz bajorországi testvérpártja vezetőjének. „Felelősségteljes munkájához jó egészséget, a berlini kormányalakítási tárgyalások folytatásához pedig sok sikert kívánok” - írta a többi között levelében Orbán Viktor. mti Többet költenek az ingyenes étkeztetésre 2018 a családok éve lesz FOTÓ: MTI/MÁTHÉ ZOLTÁN BUDAPEST. Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára szerint elfogadhatatlan, hogy egy gyerek csak azért ne kapjon alapvető támogatást, mert a szülei hátrányos helyzetűek. Az államtitkár erről kedden a Budapest X. kerületében lévő Harmat Általános Iskolában beszélt sajtótájékoztatón. Elmondása szerint többszörösére emelkedett az ingyenesen étkező, rászoruló gyerekek száma, és míg korábban ez önként vállalt feladata volt az önkormányzatoknak, mára kötelező megszervezni minden iskolai szünidőben az ingyenes étkeztetést. Hozzátette: 6-8 éve még 2,4 milliár- dot, most viszont 6,7 milliárd forintot költenek gyermekétkeztetésre, a korábbi 35-40 nap helyett most 65-70 napon veszik igénybe a rászoruló gyerekek az ingyenes étkezést. Czibere Károly emellett fontosnak nevezte azt, hogy jövőre a kormány 5 százalékkal emeli a rászorultsági jövedelemhatárt, így még többen válhatnak jogosulttá erre az ellátási formára. mti Balog Zoltán miniszter és Novák Katalin államtitkár ismertette kedden a 2018-tól érvényes változásokat. Budapest. A családok éve lesz 2018, aminek köszönhetően még több támogatást és figyelmet kapnak a magyar családok - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Anyagi és erkölcsi támogatás Balog Zoltán kiemelte, a kormány egyik legsikeresebb területe a családpolitika, amelyre 2010 óta kiemelt figyelmet fordítanak. Az elmúlt hét évben megduplázták a területre fordított támogatást, évente már kétezer milliárd forint jut rá. Ez GDP-arányosan 4,9 százalék, ami a fejlett országok 2,55 százalékos átlagának duplája - jegyezte meg. A kormány igyekezett anyagi és erkölcsi támogatást nyújtani az ifjú házasoknak, az otthonteremtés és a gyermekvállalás előtt állóknak, a nagycsaládosoknak, a munkába szülés után visszatérőknek, valamint az időseknek is - mondta a miniszter. Novák Katalin család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár közölte, a családok évét egységes arculattal jelenítik meg, aminek része egy lógó is; a családtámogatási rendszer egymásra épülő elemeit építőkockák szimbolizálják majd. Új intézkedések Balog Zoltán és Novák Katalin ismertette a 20l8-ban életbe lépő, családokat érintő intézkedéseket is. Jövőre további ötezer forinttal, havi 35 ezer forintra nő a kétgyerekesek családi adókedvezménye. Januártól kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvényt a külföldön születő, de magyar állampolgárságú gyerekekre. Két évre bővül és emelkedik a diplomás gyed összege, és bővül a lombikbébi program is. 2018-tól a harmadik vagy további gyerekek vállalása esetén l-l millió forinttal Novák Katalin államtitkár csökkentik a jelzáloghiteltartozásokat, a diákhitellel rendelkező nők pedig - attól függően, hányadik gyermekük születik - igényelhetik a hiteltörlesztésük felfüggesztését vagy elengedését. Jövőre eltörlik azt az adminisztratív kötelezettséget, miszerint a nagycsaládosoknak évről évre igazolniuk kell, hogy több gyereket nevelnek, valamint már a háromgyerekesek is féláron vásárolhatnak D2-es autópálya-matricát. Ez korábban csak a négy- vagy többgyermekes családokat érintette. mti Czibere Károly az iskolai menzán fotó: mti/illyés tibor „Új egyetértési pontok jöttek létre Magyarországon” Egyeztetést kezdeményeznek BUDAPEST. Az elmúlt hetek illegális bevándorlással kapcsolatos hírei miatt a polgármestereknek egyeztetniük kell a településeikre leselkedő veszélyeiből - mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten. Szita Károly levélben kereste meg polgármester kollégáit: a következő év első felében találkozzanak, hogy el tudják hárítani azt a veszélyt, amely a településeik polgáraira leselkedik. Legutóbb egy évvel ezelőtt a polgármesterek 80 százaléka közös nyilatkozatban utasította el a kötelező betelepítési kvótákat - emlékeztetett. Kijelentette: a polgármesterek legfontosabb feladata a biztonság és nyugalom megteremtése a településeiken élőknek. mti Több mint 2 millióan mondanak nemet a „Soros-terv” minden egyes pontjára. BUDAPEST. Ezt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, közölve: a postán beérkezett kérdőívek több mint 90 százalékát már feldolgozták. Az eredmények azt mutatják: a magyarok egyhangúlag elutasítanak minden olyan tervet, amely a bevándorlást segíti, ösztönzi - mondta a politikus. A konzultációban részt vevők egységesen elutasítják évi egymillió bevándorló Európába telepítését, a már itt lévők kötelező szétosztását, az Európába érkező migrán- sok 9 millió forintos anyagi támogatását, továbbá kiállnak a kerítés védelme mellett, és nem fogadják el, hogy nyomás alá helyezzék a betelepítést ellenző országokat - fejtette ki. Dömötör Csaba szerint új egyetértési pontok jöttek létre Magyarországon, melyek közül a legfontosabb, hogy a magyarok nem szeretnék, ha Magyarország bevándorlóországgá válna. „Most már több mint 2 millió magyar ember kiállása segíti a kormány küzdelmét” - jelentette ki. Az államtitkár úgy fogalmazott: a konzultáció a demokratikus párbeszédnek Európában is egyedülálló eszköze. Magyar akarat A konzultáció eredménye pedig világos üzenet - mondta az államtitkár -, és „azt gondoljuk, hogy ez minden magyarországi közéleti szereplőre érvényes”. Akik nem veszik figyelembe ezt az eredményt, és támogatják a betelepítési terveket, azok szembemennek a magyarok akaratával - tette hozzá. MTI Röviden MIP. A Magyar Liberális Párt az alapvető jogok biztosához és az Alkotmánybírósághoz fordul, annak érdekében, hogy vizsgálják meg a pécsi „civilellenes” nyilatkozatot - jelentette be a párt elnöke. Fodor Gábor arra reagált, hogy a múlt hét csütörtökön a pécsi „Soros-kampányközpont” létesítése elleni tiltakozó nyilatkozatot fogadott el a városi önkormányzat közgyűlése. FIDESZ. A Fidesz szerint a Liberálisok ismét védelmükbe veszik Soros Györgyöt, és a többi ellenzéki párttal együtt ők is készek a Soros-terv véghajtására, a migránsok beengedésére. A Fidesz úgy reagált: Fodor Gábor is azok közé az ellenzéki politikusok közé tartozik, akik a kezdetektől támadják a kormány bevándorlás-politikáját. MINIMUM. Tizenegy ellenzéki párt képviselője írta alá kedden Budapesten a nyugdíjasokat segítő minimumprogramot, amelynek végrehajtását kormányra kerülve ezek a pártok vállalnák. A dokumentum elfogadását a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete kezdeményezte. Szeptemberben kezdődtek az egyeztetések. Ász. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem mérlegelhet politikai szempontokat - mondta a Jobbik számvevőszéki vizsgálatával kapcsolatban az Origó hírportálon megjelent interjúban az ÁSZ elnöke. Domokos László hangsúlyozta: a Jobbik a mostani ellenőrzése során nem volt együttműködő, bűncselekményre utaló helyzet alakult ki. <@> Árvák karácsonya Simicskó István honvédelmi miniszter egy díszt akaszt a fára az árvák karácsonyán Budapesten, a Stefánia Palotában december 19-én. A Honvédelmi Minisztérium hagyományosan, az idén is karácsonyi ünnepséget rendezett a szolgálattelje- sítés közben elhünytak árváinak. FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD Ünnepség, ajándékokkal Mintegy ötvenezer ci- pősdoboznyi ajándékot gyűjtött össze a Baptista Szeretetszolgálat. BUDAPEST. Kedden a Magyar Nemzeti Múzeumban látott vendégül csaknem kétszáz iskolást a szeretetszolgálat, akiknek műsorral és ajándékokkal is készültek. A helyszínen Szilágyi Attila, a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója jelentette be a hivatalosan szerdán záruló gyűjtés eredményeit. Hozzátette: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mintegy egymillió forintos felajánlásából további 200 családnak tudtak tartós élelmiszerekből álló csomagot összeállítani. Suba Péter, a kamara főigazgató-helyettese kiemelte: a tagságtól nem áll távol az ilyen típusú jótékonykodás, hiszen több éve rendezik meg a Magyarok Kenyere elnevezésű jótékonysági programot, amelynek keretében évről évre több ezer magyar és határon túli gazdálkodó ajánlja fel terményének egy részét, hogy abból több száz tonna kenyér és péksütemény készülhessen, amelyet rászoruló gyerekekhez juttatnak el. Hozzátette: a kamara dolgozói a Baptista Szeretetszolgálat idei gyűjtéséhez több mint 500 dpősdoboz- zal járultak hozzá, továbbá önkéntes munkával is segítették a program sikerét. A Szeretetszolgálat 14. alkalommal szervezte meg országos karácsonyi adomány- gyűjtő akcióját az adventi időszakban, idén országszerte 200 gyűjtőponton várták a gyerekeknek szánt, ajándékokkal töltött dobozokat, mti Devizaárfolyam (2017.12.19.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 313,15 -0,84 USA dollár 265,22 -1,10 Svájci frank 269,31 +0,03 Angol font 354,65 -0,86 Román lej 67,79 -0,06 Ukrán hrivnya 9,50 -0,06 Horvátkuna 41,51 -0,10 Lengyel zloty 74,54 +0,03 9 http://www.szon.hu Valutapiac. További Információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB