Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-13 / 290. szám

2017. DECEMBER 13., SZERDA 6 Nyírbátor KELET „Kenyérmezei” csata: licitálni lehet a lakásra NYÍRBÁTOR. Az önkormányzat megbízása alapján a Nyírbáto­ri Városfejlesztő és Működte­tő Kft. nyilvános pályázatot ír ki a Kenyérmező utca 6. föld­szint 1. szám alatti egyszobás, komfortos, 40 négyzetméter alapterületű önkormányzati tulajdonú lakás hasznosításá­ra. Az ingatlanra licitálni de- ) cember 19-én 14 órakor lehet a városfejlesztő és működtető kft. Iskola utcai központjá­ban. Az induló licit 350 forint/ négyzetméter/hónap. A pá­lyázat győztese az lesz, aki a legmagasabb összegű bérleti dijat vállalja megfizetni, km Díjazta a legszebb portákat a nyírbátori önkormányzat A nyertesek egy emlék­táblát, valamint egy el­ismerő oklevelet és egy 10 ezer forintos vásárlá­si utalványt kapnak. NYÍRBÁTOR. Ebben az eszten­dőben is értékelte a város a legszebb portákat. A köz­szolgáltatási bizottság által meghatározott jelöltlistáról a nyerteseket a nyírbátori kép­viselő-testület választotta ki, az elismeréseket pedig most is, ahogy minden évben, a no­vember végi közmeghallgatá­son adták át. Hasonló állapotban- A „Gondozott, virágos porta” elnevezésű pályázatunk egyik célja, hogy akik már egyszer elnyerték ezt a címet, a jövő­ben is hasonló állapotban tart­sák házuk környékét, ezzel is hozzájárulva a városkép szeb­bé tételéhez. A cím egyébként nemcsak adható, hanem visz- sza is vonható - tájékoztatta lapunkat Máté Antal, Nyírbá­tor polgármestere. Hozzátet­te: 2017-ben 20 díjazottja lett (családi házak, társasházak, vállalkozások kategóriában) a pályázatnak. A közszolgálta­tási bizottság a közterület-fel­ügyelet bevonásával végezte a „gyűjtőmunkát” áprilistól kez­dődően. Nyírbátor utcáit járva készítettek fotókat azokról a portákról, amelyekről úgy vé­lik, méltók lehetnek az adott esztendőben az elismerésre. Nem kellett nevezni- A családi házak, társashá­zak és a cégek egyaránt részt vehettek a versenyben, rá­adásul úgy, hogy tulajdon­képpen itt senkinek sem kellett neveznie. Az ápolt, szép környezet nem csak az ingatlanok tulajdonosainak, a lakóközösségeknek vagy a cégek dolgozóinak okoz mindennapi élményt, hanem valamennyi városlakó és a vá­rosba érkező vendég számára kellemes látványt nyújt. Ezek a szépen gondozott, virágos porták bárkinek olyan min­tát adhatnak, ami alapján a lakosok a saját házuk táján is végezhetnek kisebb vagy na­gyobb változtatásokat, követ­hetik a jó példákat - emelte ki a pályázat pozitív hatásait Nyírbátor polgármestere, Máté Antal, akitől megtudtuk azt is: a nyertesek egy emlék­táblát, valamint egy elismerő oklevelet és egy 10 ezer forin­tos vásárlási utalványt kapnak az önkormányzat jóvoltából. A díjazottak névsora Családi házak: Lengyel László, Debreceni utca 53. szám; Haklik Istvánná, Derkovits Gyula utca 11. szám; Bodnár Mónika Ágnes, Dezső utca 16. szám; Plés Györgyné, Hunyadi utca 30. szám; Pintye István József, József Attila utca 26. szám; Here Miklósné, Kisbogáti utca 64. szám; Molnár Mi­hály Sándor, Móricz Zsigmond utca 3. szám; Farkas László, Szende Pál utca 24. szám; Bállá Erzsébet, Tavasz utca 25. szám; Berecz András József, Táncsics utca 57. szám; Kunsági Figula Erzsébet, Vasvári Pál utca 1. szám; Kovács László, Vá­góhíd utca 53. szám; Jászter Sándor, Vígh utca 6. szám; Ju­hász Béla, Víztorony utca 5. szám; Laza László, Vörösmarty utca 7. szám; Vállalkozások: Kiss János Vállalkozó,' Mátyás Király utca 29. szám; Társasház(ak): Bihari Jánosné, Fáy András utca 17. szám; Közös képviselő/lakóbizalmi; Forgács Hajnalka, Fáy András utca 23. szám; Közös képviselő/ lakóbizalmi; Gyenes Mihályné, Munkácsy sétány 2/a. szám; Lakóközösségi tag/lakóbizalmi; Freund János, Munkácsy sétány 2/b. szám; Lakóközösségi tag/lakóbizalmi A szépen gon­dozott kertek bárkinek mintául szol­gálhatnak. MÁTÉ ANTAL á REPÜLJ VELÜNK A BIZTOS JÖVŐ FELÉ! Babaköszöntő csomag A cégek a termékeikkel, kedvezményeikkel já­rultak hozzá a csomag tartalmához. NYÍRBÁTOR. Január 1-jétől az önkormányzat babaköszön­tő csomaggal kedveskedik minden nyírbátori újszülött­nek. Máté Antal polgármes­ter ötlete alapján a kezdemé­nyezéshez csatlakozott az Assist-Trend Kelet Kft. és az Unilever Magyarország Kft. is. A cégek a termékeikkel, kedvezményeikkel járultak hozzá a csomagok tartalmá­hoz, melyek többek közt kézfertőtlenítőt, pelenkát, kifogókendőt, tisztítószere­ket, textilpelenkát, kéztörlőt, mosószert is tartalmaznak - tudta meg lapunk a nyírbátori önkormányzattól. km Könyvet írtak a díszpolgárról NYÍRBÁTOR. Egy igazán egyedi alkotást mutattak be decem­ber io-én a Nyírbátori Kultu­rális Központban. Elkészült a „Szeretet öröksége” című könyv, amely megörökíti Boros Gábor (Nyírbátor dísz­polgára) életének pillanatait. - Visszaemlékezésre szólí­tottam meg volt barátokat, kollégákat, tanítványokat, családtagokat, egyesületi ta­gokat és mindazokat, akik szí­vesen írták le vagy mondták el a hozzá köthető gondolata­ikat, történeteiket, vagy me­séltek a közös élethelyzetek­ről. A visszaemlékezésekből készült a könyv - fogalmazott a könyvbemutatón Boros Vil­ma, Boros Gábor lánya. KM Drága Réti Béláné Csatlós Gizella! 90 éves születésnapod alkalmából Isten éltessen még sokáig erőben, egészségben, boldogságban. Gyerekeid, unokáid és családjaik! I Legyen előfizetőnk! 1 0 Száz üzletben szolgáltatónál kapnak '»cChf A I I * Előfizetőként kedvezményes áron vásárolhatnak belépőjegyet koncertekre, előadásokra, sportese­ményekre, évi több ezer forintot takarítva meg (húsvéti, karácsonyi, grill, / ^ befőzés) kedvezmé- / f nyes áron juthatnak I hozzá ____________ I Elérhetőségeink: +36-40-424-42A; '*>■/— | J j I n J I Kelet-Magyarország, \ Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.__________-Q/hv A fotón a díjazottak egy része és Pólyák László, a közszolgáltatási bizottság elnöke fotó: Tóth Viktor A Diehl Aircabin Hungary egy német tulajdonban lévő, dinamikusan fejlődő, nyírbátori repülőgép-alkatrészgyár, amely az alábbi betöltendő pozíciókra keresi új munkatársait: Versenyképes juttatási csomag, ........................... határozatlan idejű alapfokú szamitogepes ismeret munkaszerződés ■f igényes, precíz munkavégzés Ehhez a munkavégzéshez kézügyesség szükséges: 4. csapatjátékos +■ rFOVF7Fi n asztalos vagy karosszérialakatos végzettség vagy tapasztalat Ehhez a munkavégzéshez 4- alapfokú számítógépes ismeret szükséges: igényes, precíz munkavégzés Fejlődési lehetőség, + jó kézügyesség hosszútávú csapatjátékos munkalehetőség-t Megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk, könnyített munkavégzés céljából, az alábbi feltételekkel: ■f önálló munkavégzés 4- három műszakos munkarend 4- számolási készség Ingyenes 4' álló munkavégzés , céges buszjárat * Q facebook.com/diehlaircabinhungary © allas@repulogepgyar.hu Családias ingyenes Diehl-vonal: 06-80/200-270 Q 4300 Nyírbátor Ipari Park u. 9. légkör P col_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ J LnL

Next

/
Thumbnails
Contents