Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-13 / 290. szám
2017. DECEMBER 13., SZERDA „Nekem már Koportosnál honvágyam van” Schmidt Sándor fafaragó mindig valami mást, valami újat igyekezett a fába álmodni. vásArosnamény. Ha a gondviselésnek nagy tervei vannak valakivel, jeleket hagy mindenfelé. Olyankor úgy egyengeti az egyén sorsát, hogy rátaláljon az útra, amelyik neki rendeltetett. A ma 75. születésnapját ünneplő, vásá- rosnaményi Schmidt Sándor fafaragó népi iparművész életének is olyan stigmák voltak az útjelző kövei, amelyek arra predesztinálták, hogy még a hasított fa is kivirágozzék a kezei között. A határ zárása előtt... Már a születésnapja is egy gyönyörű népszokáshoz, a Luca széke készítéséhez, áttételesen a fához és annak megmunkálásához kapcsolódik - derült ki, amikor az idős mesterrel a vitkai Fafaragó Galériában szóba elegyedtünk. Még a szülei se gondolták, hogy a Huszton 1942-ben megszülető kis legényke „kakukktojás” lesz a csupa patikus, drogista vagy a gyógyításban az 1700- as évekig visszamenőleg más módon jeleskedő felmenő között. Merthogy a fiatal Sándor teljesen alkalmatlannak bizonyult az imént felsorol pályákra, viszont rendkívül ügyesen rajzolt. Nem véletlen, hogy Kitüntetései 1975 - Szocialista Kultúráért kitüntetés (népművelőként) 1978 - Szocialista Kultúráért kitüntetés (népművészként) és Népi Iparművész minősítés 2001 - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlésének Alkotói Díja és Vásáros- naményértProUrbe-díj 2011 - Népművészet Mestere-díj már a gimnáziumban dekorációfelelősnek választották. De ne szaladjunk ennyire előre! A boldog családot csaknem kettészakította a háború. Amikor Magyarország a harcok befejeztével ismét a trianoni határok közé szorult, Sándor édesapja magyar oldalon rekedt, édesanyja pedig a Tóth nagyapjával ukrán oldalon, Huszton maradt. - Anyám a határ zárása előtti napon az utolsó pillanatban jött át velem, valamint egy törhetetlen pohárral, egy bilivel és a szoknya korcába varrt néhány ékszerrel Magyarországra, s így találtak egymásra a szüleim ismét. Öt esztendőn át Tarpán laktunk, majd 1950-ben költöztünk át Vásárosnaményba, ahol apám munkát kapott egy ottani patikában. Gyönyörű gyerekkorom volt, még az ötvenes éveket se láttam túl sötétnek, pedig a mi életünket is kikezdte a rendszer, hiszen akkoriban az apám is elveszítette az állását egy időre. Ezt leszámítva viszont - mint köztiszteletben álló ember - nyugodt életet tudott biztosítani a családnak. Emlékszem: minden évben öltünk disznót, mindemellett akkoriban az emberek mindenből tudtak ennivalót készíteni, s mi se nélkülöztünk - mesélte Vásárosnamény megbecsült fafaragója. A Bereg kincsei között A fiatal lélek szépen haladt a számára kijelölt úton, magába szívva mindazt, amire később szüksége lehetett. Az általános iskolában Oláh Tibor testnevelő a sporton keresztül az életre készítette fel, Varga Emilné, Erzsiké néni pedig rajzolni tanította. A gimnáziumban Babus Jolán A záhonyi világháborús emlékmű gyönyörű részlete fotók: internet Schmidt Sándor a szívének kedves alkotások között, a vitkai Fafaragó Galériában fotó: janics Attila tanárnő hagyott benne életre szóló nyomot, amikor bevette az ifjút a honismeretei szakkörének tagjai közé.- Gyűjtöttük a Bereg természeti, tárgyi értékeit, kincseit, s csak évekkel ezután tudatosult bennem, hogy mindez nemcsak a későbbi múzeum létrejöttét alapozta meg, de az én sorsomat is. Leérettségizve a helyi földműves-szövetkezet kirakatrendezője lettem, majd bevonultam katonának. A leszerelésem után feleségül vettem egy köztiszteletben álló erdész lányát, s mondhatom: a fával is egy életre eljegyeztem magam - szedtük sorba a gondviselő jeleket. Schmidt Sándor sorsa 11 évnyi kirakatrendezés után „pecsételődött” meg véglegesen, amikor 1972 tavaszán Sárospatakon alapító tagja lett az ország első fafaragó táborának. - Kezembe nyomtak egy bicskát, hogy faragjak. Még szerencse, hogy mellettem ült egy bogyiszlói fiú, aki már ügyesen bánt a szerszámmal, s tőle elleshettem ezt-azt. Megtanították az alapokat, a kalotaszegi ékrovást és a beregi motívumokat, aztán megcsináltam az első munkámat, s attól kezdve éjjel-nappal csak faragtam. Innentől már szinte szárnyalt, bárhová is pályázott a munkáival, általában ott volt a három legjobb között. A Nyíregyházán 1975-ben rendezett Országos Népművészeti Pályázaton ugyan még csak harmadik lett, de később a Népi Iparművészeti Tanács, majd a Műgyűjtők és Műbarátok országos pályázatán már első. A Kapoly Antal emlékére rendezett országos faragópályázaton négy kategóriájában is jeleskedett: 1980-ban első lett, 1983-ban elhozta az emlékdíjat, 1989-ben a dobogó második, rá egy évre pedig, Balatonlellén a harmadik fokára állhatott. Első nagy lélegzetű munkáját Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára készítette a megyei könyvtár részére 1979-ben, dolgozott óvodának, házasságkötő teremnek és több más közintézménynek Komlódtótfalutól Záhonyig, Milotától Nyíregyházáig. Ki ne ismerné a záhonyi II. világháborús vagy a gergelyiugomyai árvízi emlékművet? Élete során kiállított Monte-Carlóban, Franciaországban,' az NSZK- ban, Dániában, de arra a 10 állomásos kiállítássorozatra a legbüszkébb, amit barátjával, Csepeli István dunaföldvári fafaragóval jegyeztek közösen 2007-2008-ban. Hol Janko- vics Marcell, hol Andrásfalvy Bertalan vagy éppen dr. Füzes Endre néprajzkutató nyitotta meg a tárlatait. Népi iparművész 1978-ban, a Népművészet Mestere pedig 2011-ben lett, közben számos más díjjal egészítve ki a két legfontosabb címet. A sárosMindig azt, amit az anyag megkövetel- Én technikában és gondolatban is szüntelen átdolgoztam az erdélyi fafaragó hagyományokat, s a kiválasztott témán se gondolkodtam hosszan soha - mesélt alkotói módszeréről Schmidt Sándor.- Éppen Kodály-évfordulót ünnepeltünk Nyíregyházán 1992-ben, s Fölszállott a páva címmel készíteni akartam egy 160-szor 200-as táblaképet. Kiszögeztem egy méretes papírt és szépen megrajzoltam a tervet. A vége az lett, hogy teljesen mást faragtam, merthogy az anyag valami egészen eltérőt követelt meg. Talán abban lehettem én a legjobb, hogy mindig valami egyedit, valami újat igyekeztem faragni.- Voltak, akik megpróbáltak utánozni, de a legügyesebbeknél is kiszúrtam, hol iz- zasztotta meg a feladat a fafaragót. Én egyébként rendkívül gyorsan dolgoztam, másképp ennyi munkát ennyi idő alatt - miközben 7 közösség tagja, 17 éven át pedig önkormányzati képviselő voltam - lehetetlen lett volna megcsinálni. Megcsináltam az első munkámat, s utána éjjel-nappal faragtam. SCHMIDT SÁNDOR pataki első esztendő után a közművelődés oszlopos tagjaként Vásárosnaményban is megalapította a faragótábort. Mindemellett imádott fényképezni, járta a megyét. Harminc éven át énekelt a Liszt Ferenc Kórusban, tagja lett a Magyar Kodály Társaság megyei tagcsoportjának, s 1984-től a Bessenyei Társaságnak is. A Beregi Fafaragó Tábort ugyancsak 30 éven át vezette, miközben a helyi és környékbeli iskolák gyermekeit pallérozta évtizedeken át a fát formáló mesterségre. Nem csupán tanítványainak, de barátainak, segítőinek, munkatársainak, jó ismerőseinek a számát se volna könnyű kikalkulálni. S mindeközben soha nem hagyta el a szeretett vidéket, a Szat- már-beregi tájat. Soha nem vágyott el innen- Közel 67 éve élek itt, a Szamos, a Tisza, a Kraszna ölelésében - számolgatta, kedvenc sárkányfejes görbebotját szorongatva a kezében. - Ahogy megismertem a vidék jellegzetességeit, értékeit, szellemi és tárgyi kultúráját és azt a sok értékes, segítőkész embert, egyre kevésbé vágytam el innen. Nekem már Koportosnál is honvágyam van, hangoztattam mindig is - vallott lokálpatriotizmusáról zárásképpen, a vásárosnaményi író, Balázs József által is megörökített félreeső városrészre utalva. MATYASOVSZKI JÓZSEF jozsef.matyasovszki§kelet.hu Népi mesevilág fából LAKÁSELADÁS AUTÓ Nagykálióban eladó családi házat, sorházat, lakást keresek. 30/318- 9245. Kérem hívjon bizalommal! 917616 Nyíregyházán keresek családi házat és társasházi lakást. 20/351- 7719. _______________915458 Nyíregyháza, Arany J. utcán téglaépítési szigetelt társasház ill. emeletén 54 nm-es, két külön nyíló szobás, külön wc-s, 2 erkélyes, műanyag ablakos, gázfűtéses, részben felújítandó lakás eladó. Ár: 10,8 M Ft. Tel.: 30/278-4455. ____917386 Készpénzes autőfelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel terhelt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 905727 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Agresszor káposzta eladó. Érd.: 0620/573-7974 ________917792 Dióbelet veszek házhoz megyek 800-1400 Ft/kg héjas 200 Ft/kg. Tel:06205861594 917445 Fémzárolt vetőmag! Lucerna (Olimpia fajta) vetőmag rendelhető, kapható. Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda. Tel.: +36 30 452 4265; email: kruppa- mag@kruppamag.hu ; honlap: www.kruppamag.hu ÁLLAT Akció, konyhakész pecsenyekacsa, 3.5 kg-os, belsőséggel együtt. 5 db-tól ingyenes házhoz szállítás. Érd.: 0630/653-1743 917827 Eladó Gyulaházán fajtiszta törpe cockin család, valamint nagy testű fehér Plymouth rock díszbaromfi. Érd.: 0620/426-0472 917749 Fehér vágnivaló és piros csirke konyhakészen megrendelhető. Nyíregyházán ingyenes kiszállítás. 20/ 376-0973. 917771 Házi pecsenyekacsák kaphatók, 3,5-4 kg-osak, 2200 Ft/db szállítással. Érd.: 0620/800-0261 917835 Hízott tömött májkacsa rendelhető konyhakészen. Érd.: 0630/981- 3095. 917811 1 db nagy súlyú hízó eladó. Érd.: 0630/470-4666 ________ 917839 2 db 10 hetes német vizslakölyök eladó. Ár: 20 E Ft. Érd.: 0670/331- 5829 917555 NÖVÉNY Kukorica eladó, Máriapócs, Gyulaji u. 10. Érd.: 0642/385-192 917724 SZOLGÁLATÁS Műanyag és fa f nyílászárók, redőny, i reluxa, szalagfüggöny, j Lukacs-Ablak Kft. I 3 Nyíregyháza-Oros 2 Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650 EGYEBELADÁS Erdészettől 40cm-ből hasított sorba és ömlesztve kalodás tűzifa 13500Ft/m3-től. 70/272-9033 917832 Kiváló minőségű RUF és PINI KAY keményfa brikett, valamint kalodás tűzifa eladó! Érd.: 0630-9356-345. 917567 6 személyes Zsolnai ét-, és teáskészlet eladó. Érd.: 42/230-358. 917735 PÉNZ Gyorshitel akár 1 nap alatt! Adósságrendezés 6 M Ft-ig, fedezet nél- kül. 70/605-2526. _______917627 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. Korai munkakezdéssel HÍRLAPKÉZBESÍTŐT keresünk NYÍRBÁTOR |Sj^T%; területére. Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. * go ... üiÄ-"”—»iá Érdeklődni 9-16 óráig § a 20/958-9917 telefonszámon. *, „ I KELET Felnőttképzés Nyíregyházán! Iskolarendszeren kívüli OKJ-s tanfolyam indul: 500 órás p mm Hospice szakápoló j\mTx képzés indul január 5-étől! 010:5572309 f \ I ** ▼ s ■-& -/I —■(! Jelentkezőinket az elméleti és gyakorlati oktatás XXI. századi feltételeinek megfelelően felszerelt tantermekkel és magasan képzett szakemberekkel várjuk. A képzés elvégzéséhez részletfizetési kedvezményt biztosítunk!