Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-11 / 288. szám
FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2017. DECEMBER 11. 5°C Kezdetben még havazás, havas eső várható. Előkerült a fiatal nyíregyházi lány nyíregyháza. Épségben előkerült a kedden eltűnt 15 éves nyíregyházi lány. Mint a megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztályától megtudtuk, körzeti megbízottak találtak rá egy dunántúli településen, ahová önszántából utazott el: az interneten megismerkedett egy fiúval és szeretett volna vele találkozni. A távolléte idején bűncselekményt nem követtek el a sérelmére. km Hangolódás karácsony ünnepére „Advent 2017" címmel kézműves foglalkozásokkal, karácsonyi szokások bemutatásával és számtalan érdekességgel várták az érdeklődőket szombaton, a Sóstói Múzeumfalu pálinkaházába. 4 fotó: sipeki Péter Már jövőre szelhetik a habokat a nyaralóhajók A tervek szerint a hajók már a következő évben feltűnhetnek majd a Bodrogon és a Tiszán. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A magyar kormány több mint 4,6 milliárd forintot szán arra a projektre, amelynek célja a nyaralóhajózás beindítása Magyarországon - közölte tokaji sajtótájékoztatóján melyen lapunk munkatársa is jelen volt - Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos. A MAHART Zrt. koordinálásában futó projekt a tervek szerint 15 kikötővel és 20 hajóval indítana és elsősorban a Bodrogot és a Tisza Vásá- rosnamény és Kisköre közötti szakaszát veszi célba. A program prioritása, hogy jelentősen megnövekedjen a térség idegenforgalma. A nyaralóhajózás mellett a kerékpárutak további fejlesztésére is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni. A tervek szerint a hajók már a következő évben feltűnhetnek majd a Bodrogon és a Tiszán. A kezdeményezésnek természetesen előzménye is van, hiszen a kormányzat a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel közösen már ezt megelőzően is vizitúra-megállóhelyek kiépítésébe kezdett, így az elkövetkező időszakban mintegy 200 vízitúra-megállóhely létesül szerte az országban, túlnyomó többségében a Fel- ső-Tiszán, komoly előnyöket biztosítva ezzel megyénknek iS. /3. KM Ennyi volt, vége a fociősznek LABDARÚGÁS. A labdarúgó NB II. őszi zárófordulójában, hazai pályán szenvedett vereséget a Kisvárda Master Good. Kondás Elemér együttese 3-l-re kapott ki a Győrtől, de így is a feljutást érő második helyen telel. Ugyanakkor a Nyíregyháza Spartacus „pontosan” fejezte be szereplését, miután 2-2-es döntetlent játszott a Budaörs vendégeként. A Szpari a negyedik pozícióból várhatja a folytatást. /9 km Miniszterelnök lett a névadó SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Szinte hihetetlen, de már 135 éve szolgálja megyénk lakosságát a Lónyay-főcsatorna. A megépítését az indokolta, hogy a nyírségi dombokról lezúduló víz az amúgy is lá- pos, mocsaras Rétközt sújtotta. A csatornát Magyarország egykori miniszterelnökéről gróf Lónyay Menyhértről nevezték el. /4. KM « Az utolsó előadás Az idei utolsó előadás volt a Hókírálynő Meseszínház előadásában „A Télapó karácsonya" című mesejáték vasárnap, a Váci Mihály Kulturális Központban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Ólombetűs reprodukció korabeli technológiával JÁRMI. - Kétszáz példányban sikerült az eredeti vizsolyi Bibliát reprodukálnunk, de nem ám a mostani nyomdai technikával, hanem a 16. századi technológiának megfelelően, azaz ólombetűkkel és korabeli papíron. Összesen 500 ezer ólombetűt és 300 ezer papírlapot használtunk fel ahhoz, hogy ezt a kétszáz példányt előállíthassuk. A kétszáz Bibliából egyet ma elhoztam ide azért, hogy az itt élők is megérthessék, mi is kezdődött el Vizsolyban 428 éve - mondta el a vasárnapi ünnepi istentiszteleten Danuka Mihály, a vizsolyi Co- lo-Pajzs Kulturális Egyesület vezetője. Az igehirdetésen jelen volt Jakab István, az Országgyűlés alelnöke is. /6. km Égett a lakóház és a kazánház kisvárba. Teljes terjedelmében égett egy harminc négyzetméteres lakóházzal egybeépített kazánház szombat reggel Kisvárdán, a Csokonai utcában. A tűz a lakóház tetőszerkezetére is átterjedt. A város hivatásos tűzoltói három vízsugárral és kéziszerszámok segítségével oltották el a lángokat. Személyi sérülés nem történt. km Megrogyott egy ófehértói épület ófehértó. Megrogyott egy vályogépítésű lakóház egyik fala szombat délután Ófehértón, a Széchenyi utcában. A bak- talórántházi hivatásos tűzoltók az épületet átvizsgálták, az épületből egy darab 11,5 kilogrammos PB gázpalackot kihoztak, az ingatlant körbe- szalagozták. Személyi sérülés nem történt, az ott lakók elhelyezéséről gondoskodtak, km Két épületet is felújítottak URA. Két középület felújítása is befejeződött Urán: korszerűsödött az önkormányzati hivatal épülete és a helyi tornaterem is, utóbbi esetben így megoldottá válik a mindennapos testnevelés. /3. km Csomópont lesz Görbeházánál NYÍREGYHÁZA, DEBRECEN. Ha két autópálya keresztezi egymást, biztosítani kell, hogy minden irányból minden irányba lehessen kanyarodni. Ennek jelenleg nem felel meg a görbeházi csomópont, ezért majd átépítik. /1«. km B Meggyújtották a második gyertyát Délhúsa Gjon énekes és Jászai Menyhért alpolgármester közreműködésével gyulladt meg vasárnap a második gyertya a megyeszékhely adventi koszorúján. Az énekes utána műsort adott a sok-sok érdeklődőnek. fotó: sipeki Péter ■oIti NAPLÓ LXXIV. ÉVFOLYAM, 288. SZÁM, ÁRA: 150 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 116 FT Jó ötlet a nyaralóhajózás, a fiatalok biztos élnek majd vele. VASS GABRIELLA á 3. OLDAL MAGYARORSZÁG A Barbi az egészséges életmód híve. I 16. OLDAL A tartalomból Régi fotók 5. Varázsszőnyeg ______________8. Sport ________________9., 10., 11. KM-autó 14. KeUt-Magyarország www.kelei.hu 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510