Kelet-Magyarország, 2017. december (74. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-09 / 287. szám
2017. DECEMBER 9., SZOMBAT KELET Viccesnek szánt hívások és trükkös tolvajok A bűnmegelőzési osztály munkatársai minden kérdésre válaszoltak, sőt, az érdeklődőket meg is jutalmazták FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei Nyíregyházán is „házhoz jöttek”. nyíregyháza. Bár az idő esőre állt, s többször eleredt az égi áldás, folyamatosan szóval tartották a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársait pénteken a Kossuth téren. A mosolygós rendőrök pedig minden kérdésre készségesen válaszoltak, hiszen pontosan a párbeszéd, a lakossági tájékoztatás a célja a hatóság Házhoz megyünk! prevenciós programjának. Alig állították fel a standot, egy fiatal lány érkezett. Látszott rajta, hogy nagyon feldúlt, így nem igazán kellett noszogatni, gyorsan elmondta, miben kémé a rendőrség segítségét. Humor vagy valami más?- Csütörtökön nap közben többször csörgött a telefonom, de olyan helyen dolgozom, ahol nem nagyon lehet munkaidőben csevegni. Bár furcsálltám a +36 6l-gyel kezdődő számot, mert eddig még soha nem találkoztam ilyennel, csak felvettem. Egy női hang szólt bele, és arra kért, hogy menjek haza azonnal, mert valami gond van a gázóránkkal - hadarta ijedten Bérezi Mónika, s folytatta is:- Mondtam a hölgynek, hogy nem tudok eljönni a munkahelyemről és a párom is dolgozik, de erősködött, hogy máris induljak, mert lehet, hogy visszapörgették az óránkat és ha nem intézkedünk, akkor el fogják zárni a gázt a lakásban. Letettem a kagylót, idegesen hívtam a főbérlőnket, a barátomat és az édesanyámat is, csak aztán esett le, hogy nincs is a lakásunkban gáz, központi fűtés és villanytűzhely van otthon. Elgondolkodtam: vajon mi lehetett a telefonáló célja? Utánanéztem az interneten a +36 6l-es számoknak, és kiderült, hogy sokakat kerestek meg hasonló történetekkel. Mit tehetek? - szögezte a kérdést a szakembereknek a 20 éves nyíregyházi lány. A bűnmegelőzési osztály munkatársai megnyugtatták: több történetet hallottak már ők is, hol egy dühös szerelmes, hol egy nem létező Lakossági Szövetkezetre hivatkozó, sűrű füstre figyelmeztető szomszéd nevében telefonálnak. A vonal túlsó végéről jövő hang előre rögzített, a hívott fél reakcióit kiszámítva diktálták fel a szöveget. A netes fórumozók szerint a 6l-es körzetszámot tréfásnak szánt hívásokat generáló mobil applikációk is használják, azonban Mónikához hasonlóan a pórul járt hozzászólók sem találták humorosnak a több százezer forintos tartozás behajtásával fenyegetőző, vagy a PIN-kód- jukat követelő telefont. Lehet, hogy csak viccnek szánják, de az a legbiztosabb, ha nem fogadják a +36 6i-gyel kezdődő számokról a hívásokat, vezetékes készülék esetén pedig szakítsák meg a sokszor felkavaró beszélgetést, aminek a végén persze fény derül a tréfára. Unokázós.díjszedős A megyeszékhelyen élő Kovács Tamásné elmúlt hetvenéves. Férje néhány évvel ezelőtt meghalt, gyermekei, unokái vagy Dunántúlon, vagy külföldön élnek, a napjait teljesen egyedül tölti. Elmondta: annyi rosszat hallani manapság, hogy már-már fél ajtót nyitni - még az ismerősöknek is. Az egyik legkiszolgáltatottabb korosztály kétséget kizáróan az időseké, ők gyakrabban esnek áldozatául a trükkös tolvajoknak, akiknek legfőbb céljuk, hogy bejussanak az egyedül élő nyugdíjasok lakásába, hogy a legváltozatosabb történeteket előadva csaljanak ki pénzt az öreg, beteg, elesett emberektől. Dr. Kovács Attila rendőr alezredes rámutatott: könnyen a bűnözők célkeresztjébe kerülhetnek az értékeikkel, vagyonukkal hivalko- dók, ezért soha ne beszéljünk senkinek arról, mennyi pénzt, ékszert, drága elektronikai berendezést tartunk otthon.- Minden esetben kérjék el és vizsgálják meg alaposan Ne adjunk esélyt a zsebtolvajoknak!- Az ünnepek közeledtével a vagyonvédelem fokozott szerepet kap. A zseblopásokat jellemzően zsúfolt helyeken, az utcán, tömegközlekedési eszközökön, piacokon vagy bevásárlóközpontokban követik el. Fontos, hogy az értékeikre mindig ügyeljenek! Javasoljuk, hogy pénztárcáikat, értéktárgyaikat és személyes irataikat soha ne tegyék táskájuk vagy kosaruk tetejére, azokat mindig belső zsebben, zárt, sűrű tömegben akár magukhoz szorított táskában tárolják - sorolta dr. Kovács Attila. Az osztályvezető megjegyezte: érdemes továbbá jobban megnézni a bankjegyeket, nehogy hamis kerüljön közéjük. Ahol lehet, inkább bankkártyával fizessenek, a PIN-kódjukat pedig inkább igyekezzenek megjegyezni, semmiképpen ne tartsák felírva a bankkártyájuk mellett. Tömegközlekedési eszközökön, különösen a fel- és leszálláskor figyeljenek környezetükre, kézi-, illetve válltáskájukat szorítsák magukhoz! a díjbeszedők, hivatalosnak tűnő idegenek igazolványát, mielőtt beengednék. Nyugodtan hívják fel a szolgáltatót, akire hivatkoznak, és ellenőrizzék, hogy valóban az ő szakembereik csengettek be. Soha ne adjanak jótékonysági célra gyűjtőknek készpénzt, inkább kérjenek csekket vagy számlaszámot, és utasítsák el a pénzváltásra vonatkozó kéréseket is! Ha segíteni szeretnének, adjanak útbaigazítást a legközelebbi boltig, postáig. Az úgynevezett unokás trükkökre specializálódott csalók családtagjaikért aggódó idős embereket károsítanak meg, megpróbálják elhitetni velük, hogy szerettük nagy bajba került vagy baleset érte őket, és sürgősen pénzre van szükségük. Mielőtt pénztárcájukért nyúlnának, ellenőrizzék, hogy igaz-e a történet - tanácsolta megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője. Hozzátette: a rendőrség minden fórumon igyekszik felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára, és ehhez kiváló lehetőséget biztosít a Házhoz megyünk! kampánysorozat, mellyel eljuttathatják a szakemberek tanácsait a lakossághoz, többek között a vagyonvédelemről, az internet veszélyeiről, az áldozatvédelemről vagy a családon belüli erőszakról. . km-csa Elgondolkodtam: vajon mi lehetett ^ a telefonáló (Rjlj célja? -g*> BÉRCZI MÓNIKA “ Zene és tánc A nyíregyházi adventi forgatag színpadán csütörtökön helyi táncegyüttesek mutatkoztak be. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Bemutatkozik a Bessenyei György-társaság NYÍREGYHÁZA. Az Értékes Esték programsorozat részeként december 15-én 16 órától a Bessenyei György Irodalmi és Művelődési Társaság kultúra- közvetítő munkájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Dr. Kühmer Éva, az egyesület elnöke a megyei könyvtárban vetítéssel egybekötött előadásra várja mindazokat, akik betekintést szeretnének nyerni a társaság értékteremtő tevékenységébe. KM Kelet kvíz A település közel 150 esztendeje épült kastélyában élt egykor családjával Luby Géza országgyűlési képviselő, mezőgazdász, és itt született leánya, Luby Margit, a híres szatmári néprajzkutató. ajCsaroda b) Nagyar c) Szatmárcseke djPátyod A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Négy év börtön hivatali vesztegetés és 190 rendbeli közokirat-hamisítás miatt Magyarul nem beszélő ukrán és belorusz állampolgárságok honosítási ügyének elintézésében segédkeztek. NYÍREGYHÁZA. ítéletet hozott a 195 vádlottal szemben közokirat-hamisítás és más bűn- cselekmények miatt indult büntetőügyben a Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa csütörtökön.- A törvényszék - az elsőfokú bíróság ítéletét súlyosbítva- I. rendű Sz. Á.-né vádlottat hivatali vesztegetés elfogadása és 190 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltás mellék- büntetésre ítélte. A II. rendű, T. 0. vádlottat 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, míg III. rendű vádlottal szemben helybenhagyta az első fokon hozott felmentést- tájékoztatott dr. Torna Attila.- Az ügyben szereplő további 192 vádlottat korábban az elsőfokú bíróság részben jogerős ítéletével megrovásban részesítette. Mások nevében nyilatkozott- Az I. rendű vádlott kormányhivatali tisztviselőként egyszerűsített honosítási kérelmekkel kapcsolatos ügyek intézésével foglalkozott. A kedvezményes honosítás egyik feltétele, hogy a kérelmet benyújtó személy rendelkezzen magyar nyelvtudással, valamint személy- azonosságát az ügyintéző ellenőrizze.- A vádlott 2013 júliusa és decembere között több esetben pénzt fogadott el magyarul nem beszélő, többnyire ukrán és belorusz állampolgárságok honosítási ügyének elintézéséért.- Ezen túlmenően Sz. Á-né úgy intézte több személy honosítási kérelmét, hogy a külföldi személyek a kérelmek beadásának napján nem tartózkodtak Magyarország területén, s a nevükben az I. rendű vádlott a nyomtatványokon olyan nyilatkozatot tett, hogy a magyar határon túl élő személyek ismerik és beszélik a magyar nyelvet. A nyomtatványok kitöltése és valótlan tartalommal benyújtása érdekében T. 0. készpénzt adott át az I. rendű vádlottnak. Az ügyben szereplő további 192 vádlott, a kérelmeket benyújtó, külföldi állampolgárságú személy. Indokolt a szabadságvesztés- A bíróság álláspontja szerint az I. rendű vádlottal szemben a büntetési célok elérése érdekében indokolt a hosszabb tartamú, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása. Az ítélet I. és II. rendű vádlottak kivételével valamennyi vádlottal szemben jogerős - ismertette a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője, km A vádlott 2013 júliusa és decembere között több esetben pénzt fogadott el... DR.TOMA ATTILA Megkérdeztük: Ön hogyan védi értékeit? Lengyel János Nyíregyháza Csak a legszükségesebb dolgokat hordom magammal, a pénztárcámat mindig a belső zsebembe rejtem - onnan nem könnyű ellopni -, és csak indokolt esetben adom ki a személyes adataimat. Oláh Andrea Magy Még nincs két hónapja, hogy lakásbiztosítást kötöttünk, ami kiterjed a csőtöréstől a betörésig mindenre. Házon kívül is ügyelek az értékeimre, éberen figyelek a zsebtolvajokra, lehetséges csalókra. Tóth Alexandra Nyírmada A telefonomat és a pénztárcámat a táskám mélyére süllyesztem. Ügyelek a netre feltöltött fotóimra is: ha a háttér bármilyen szempontból felkeltheti a bűnözők figyelmét, elhomályosítom. Szabados János Heves Alapvetően optimista ember vagyok, hiszem, hogy nem mindenki tolvaj, még a biciklimet sem szoktam lelakatolni. Nem védem az értékeimet radikálisan, de odafigyelek a dolgaimra. ■> Középiskolások vetélkedtek Kvíz-parti középiskolásoknak címmel tartottak vetélkedőt a napokban a megyei könyvtárban. fotó: janics Attila IfEIET Hírek, fotósorozatok. h extra esti kiadás a Digitális Kelet oldalán.