Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-08 / 260. szám
2017. NOVEMBER 8., SZERDA 8 Hazai tájakon KELET Fájdalmas búcsúzás egykori kollégánktól Zsidó emlékek nyomában VI. Kavicsok - virágok helyett Az ország legszebben gondozott zsidó temetői közé tartozik a nyíregyházi fotó: a szerző Döbbenet és érthetetlenség. Az ember csak áll és hitetlenkedik. Néhány napja még találkoztunk, beszélgettünk. Engem látogatott meg a kórházban, s most ő ment el. Elaludt, örökre. Fullajtár András újságíró barátunk, kollégánk november 7-én reggelre otthonában váratlanul elhunyt. András Nagykállóban született 1951-ben. Az általános iskola elvégzését követően Nyíregyházára került. Leérettségizett, a katonáskodás után pedig elvégezte a Bessenyei György Tanárképző Főiskola földraj z-testnevelés szakát. Mint kézilabdás, közel került a sporthoz, így nem volt véletlen, hogy a városi stadionban kapott állást. Ezt követte a Fogyasztási Szövetkezetek Sz.-Sz.-B. Megyei Szövetsége (MÉSZÖV). Itt közel tizenöt éven keresztül volt sajtófelelős, illetve a helyi újság szerkesztőbizottságának a vezetője. Emellett számtalan országos és megyei lapnak volt a tudósítója. A rendszerváltás után három évig vezette a Nyíregyházi Kézilabda Klubot. 1994-ben az induló Új Kelet megyei lapnál helyezkedett el mint újságíró, s később ő lett a főszerkesztő-helyettes. Az újság 1998-as megszűnésekor „igazolt át” a Kelet-Magyaror- szághoz. Itt elsősorban belpoFulla|tár András FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM litikai témákban, azon belül is a rendőrségi, bűnügyi tudósítások felelőseként vívta ki az olvasók és a vezetők elismerését. 2008-ig dolgozott a szerkesztőségünkben. Ezt követően sem szakadt el az újságírástól, szerkesztője volt a Start Vox Humana, tudósítója a Vám és Pénzügyőrség lapjának, és haláláig ő „vitte" a kelet-magyarországi régióval, elsősorban Szabolcs-Szat- már-Bereg megyével foglalkozó Index-Kelet internetes újságot. Elhivatottságát, szakmai felkészültségét számos kitüntetés és elismerés is fémjelzi. Nehéz bármit is mondani, a búcsú szörnyű, a fájdalom mérhetetlen. Marad az együttérző emlék, a feleség, a két gyermek vigasztalása. Isten veled, András, köszönjük, hogy itt voltál velünk! A VOLT KOLLÉGÁK NEVÉBEN: DANKÓ MIHÁLY A pusztai vándorlás során az eltemetett holttesteket kövekkel védték a zsidók a vadállatoktól. nyíregyháza. Sorozatunkban Nyíregyháza zsidó lakosságának történetét, valamint a megye zsidó emlékeit mutatjuk be. Szélsőséges állapotok- Az emlékhelyek között első helyen kell említeni a Kótaji úti temetőt. 1843-ban nyitották meg, és a mai napig temetkezési helyül szolgál. Két részből áll, mert a status quo hitközség és az ortodox hitközség is oda temette halot- tait. A két részt egy betonkerítés választotta el egymástól, amelyet néhány évvel ezelőtt erősen leromlott állaga miatt kénytelenek voltunk lebontani. Napjainkban mindkét temető a Nyíregyházi Zsidó Hitközség tulajdonában, gondozásában és fenntartásában van - tájékoztatta lapunkat a hitközség hitéleti vezetője.- Büszkén mondhatjuk el, hogy az ország legszebben gondozott zsidó temetői közé tartozik. Ami a megyét illeMegyénkben ww sok önkormányzat szépen gondozza a f zsidóteme- # tőket. f|S| SOMOS PÉTER «<lÉÍikÉÍL. ti, nagyjából két szélsőséges állapotot tapasztaltam: vagy teljesen elhanyagoltak a zsidó temetők - illetve ami megmaradt belőlük, mert van, ahol széthordták a sírköveket vagy egyszerűen beszántották a területet -, vagy szépen gondozottak. A szépen gondozottakra példa a bökönyi, a balkányi vagy a baktalóránt- házi temető, de szerencsére hosszú a lista, köszönhetően a helyi önkormányzatok odafigyelésének, gondoskodásának. Szembetűnő a különbség- A nyíregyházi temetőben az említett két rész között szembetűnő a különbség. Az ortodox temetőben - kivéve az utcafronthoz közeli részt, ahová a háború után temetkeztek - nem látni gránit vagy márvány sírköveket, és túlnyomórészt kizárólag héber feliratot véstek a kövekre. A nevek alatt elengedhetetlen a héber naptár szerinti halálozási dátum, hiszen eszerint tartják a halotti évfordulókat. Ilyenkor akár külföldről is eljönnek a családtagok, hogy elmondjanak néhány imát.- Virágot a hagyományokhoz ragaszkodó ortodoxok nem visznek a temetőbe, a- A holokauszt-emlékművet már említettem. Van a temetőnkben egy másik emlékmű az első világháborús zsidó hősi halottak tiszteletére. A Nyírvidék 1926. június l-jei száma így tudósít az emlékmű felavatásáról: „Vasárnap délután öt órakor leplezték le a nyíregyházi izraelita temelátogatók egy-egy kavicsot tesznek a sírra. Eredetileg azért raktak nagyobb köveket a sírra, hogy megjelöljék, mint ahogy Jákob megjelölte Ráchel sírját, illetve hogy a vadállatok ne kaparják ki a negyvenéves pusztai vándorlás során eltemetett holttesteket. Ezeket a köveket szimbolizálják a kavicsok - tette hozzá Somos Péter, km-mml tőben a zsidó hősi halottak síremlékét. Az emlékmű két fekete obeliszk, amelyek csúcsát felül fehér márvány fogja össze. Erre az összefogó ívre van bevésve, hogy a temetőben nyugvó hősökön kívül 34-en a Hősök temetőjében, 32-en pedig elszórtan a harctereken pihennek.” Barangolás dalokkal ibrány. Musical-barangolás Kulturális Egyesület a helyi címmel rendezi meg műsorát művelődési házban novem- az ibrányi Rétközi Ifjúsági és bér 18-án 18 órától. KM A hősi halottak emlékére Kitárják az ajtót a zenészek és a gyakorlatos színészek A tájékoztatók után bemutatóórákat, hangszeres foglalkozásokat láthatnak az érdeklődők. nyíregyháza. Nyílt tanítási napot rendez a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium zeneművészeti tagozata november 13-án és 14-én 11.30 órától a középfokú zenei képzés iránt érdeklődő nyolcadikos diákoknak és szüleiknek az oktatási intézmény hangversenytermében. A vendégek hétfőn először a szakgimnázium igazgatója, majd a zeneművészeti tagozat vezetőjének a tájékoztatóját hallgathatják meg, utána pedig ugyanitt bemutatóórát láthatnak szolfézs-zeneelméletből, valamint bemutatkoznak a klasszikus zenész-hangszeres szakok is. Egyéni főtárgyi órák látogatására is van lehetőség 14 órától, valamint konzultálni lehet a művésztanárokkal. November 14-én, kedden 11.30 órakor szintén tájékoztatókkal kezdődik a nyílt tanítási nap, majd a szolfézs-zeneelmélet bemutatóórák után bemutatkozik a népzene szak. Ezen a napon is lesz lehetőség az egyéni főtárgyi órák látogatására. Új képzésként ebben a tanévben a gyakorlatos színész szakma képzése is megkezdődött a zenei tagozaton. Az első osztály diákjai is bemutatkoznak a nyílt tanítási napon. November 13-án és 14-én 9 órától a hangverseny- teremben tájékoztatót tart az iskola igazgatója és a tagozat vezetője, majd műsort adnak a gyakorlatos színész szakos növendékek. Részletesebb információk a szakgimnázium honlapján találhatók. km A Kelet bemutatja: Koncz Zsuzsa adventi koncertje December kedden 19 órától . jBheiyett! Nyíregyházi Egyetem. , Kodály-terem/ Válassza Ön is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Kedves Előfizetőink! Koncz Zsuzsa koncertjét 2017. december 5-én 19.00 órától a í^)i. Nyíregyházi Egyetem Kodály-termében hallgathatják meg. A Kelet szerkesztőségé- v V' ben (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.) önök belépőjegyeiket kedvezményesen vásá- , rj\ rolhatják meg munkanapokon 8.00-tót 15.00 óráig 6 590 Ft helyett 5 990 Ft áron. V \ Figyelem! A kedvezményes áru belépőjegyek a készlet erejéig állnak rendelkezésre! I'i H | Online jegyvásárlás: gag.jegy.hu. V legszebb mosók az Önök tollából! kedve«* Oh ások! Iclón karácsomra euv különleges kiathanmal készülünk: mcscküimct szeretnénk megjelentetni olvasóink elbeszélései alapján. A mű címe*: Beküldő neve*: Címe*: Telefonszáma*: E-mall címe: ön Kelet-előfizető? Igen Nem * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! leien szelvény kitöltésével hozzájárulok ahhoz, hogy amennyiben a* általam beküldött mesét a zsűri kiválasztja, megjelenhet az Inform Média Lapkiadó Kft- által kiadott legszebb olvasói mesék“ című kiadványban és/vagy a napilapban. Továbbá hozzájárulok, hogy az Inform Média Lapkiadó Kft, személyes adataimat kezelje, tárolja és saját marketingtevékenysége céljából ellenszolgáltatás nélkül felhasználhassa. Tudomásul veszem, hogy a fent megadott hozzájárulásom visszavonására az adatke«eies<f$mfórm.hu e mail címen van lehetőségem. Kelet- Magyarország 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6, Beérkezési határidő: 2017. november 15, Ehhez - mint oly sokszor - az Önök közreműködésére számítunk: PÁLYÁZATOT IIIIIMIÍ \k. ahol azokat az Önök által irt történeteket vár|uk, melyeket szívesen olvasnának esténként álomba szendc- rülő gyermeküknek. Ha elegendő mesét kapunk Önöktől, a legjobbakat könyv alakban jelentetjük meg. A műveket, az írd fotójával együtt elsősorban elektronikusan várjuk a mese® kelet.hu címre az alábbi kuponon lévő adatok megadásával. A pályázatokat postai úton Is beküldhetik a lenti kupon csatolásával. Ielige:„A legszebb olvasói mesék" Egy beküldő több mesével is pályázhat, a legjobbakat díjazzuk: értékes Lego ajándékokat, könyvutalványt és Álomutazó belépőket sorsolunk ki közöttük!