Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-04 / 257. szám
4 Nemzeti gyásznap 2017. NOVEMBER 4., SZOMBAT KELET „A forradalom nem bukott el, leverték” Szovjet tank Budapest egyik utcáján 1956 novemberében fotó: afp November 4-e nemzeti emléknap. Az 1956-os forradalom leverésére emlékezünk. gyAsznap. Sokan sokszor tették fel már a kérdést: vajon törvényszerű volt az 1956-os forradalom és szabadságharc bukása? Mi is ezt kérdeztük Fazekas Csaba történésztől, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatójától. Leverték- Nagyon fontosnak tartom, hogy 1956. november 4-e kapcsán ne használjuk a „bukás” szót annak megszokott politikai értelmében - jelentette ki elöljáróban. - Az ’56-os forradalom ugyanis nem bukott el, hanem leverték, s ez nem pusztán szóhasználatban rejlő különbség. A forradalom ugyanis néhány nap alatt elérte célját: a kommunista diktatúra politikai szerkezete összeomlott, Magyarország önálló, független és semleges európai országgá vált, újjáalakultak a demokratikus pártok, a munkás-önszerveződésre épülő önkormányzati rendszer. Vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy - az idő rövidsége ellenére - a forradalom győzött. Persze nem tudhatjuk, „mi lett volna, ha” November 4-én, a nemzeti gyásznapon az 1956-os forradalom és szabadságharc elfojtására, a szovjet csapatok egykori bevonulására emlékezünk. 1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, aminek célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni nem következik be a szovjet intervenció, de joggal feltételezhető, hogy a különböző hátterekből érkező, eltérő politikai irányzatokat reprezentáló vezetők között előbb- utóbb komoly feszültségek, politikai viták robbantak volna ki. 1956 októberében azonban a különböző irányzatok közös célkitűzése, majd sikere lett az ország szabadságának kivívása, a diktatúra gyors felszámolása - vázolta Fazekas Csaba, úgy folytatva: szándékozó, Nagy Imre vezette kormány megdöntése volt. A következő napokban a világ tétlenül figyelte, ahogy a szovjetek páncélosaikkal megszállják Magyarország városait, lefegyverzik hadseregét és hatalomra juttatják Kádár János Munkás-Paraszt Forradalmi Kormányát.- De Nagy Imre elhíresült november 4-ei rádiószózatában volt némi igazság, vagyis hogy a kormány „a helyén” volt az utolsó percig, mert a kommunista restaurációra nem azért kerülhetett sor, mert a forradalom tábora gyenge vagy tragikusan megosztott lett volna. Az ’56-os forradalmat nem belső viták emésztették fel, nem a forradalmárok „hogyan tovább” feletti meddő programvitái hozták vissza a forradalom által felszámolt viszonyokat. Minderre egyértelműen a szovjet hadsereg fegyveres erőinek nyomasztó túlsúlya miatt kerülhetett sor. Ráadásul a forradalmat nemcsak leverték, hanem valósággal vérbe fojtották. Törvényszerűnek legfeljebb az nevezhető, hogy Moszkva nem engedte volna el egyik leigázott kelet-európai országát sem, a jaltai világrend megbontása ekkor még elképzelhetetlen volt - persze mindezt csak utólag tudhatjuk, a barikádok hősei, a felfegyverzett munkások erről akkoriban nem tudhattak. Ellenálltak A történész hangsúlyozta: hogy mennyire nem „bukásról” volt szó, azt jól mutatja, hogy a forradalom teljes felszámolása hosszú időt vett igénybe, november 4-e csak annak első napját jelentette. A szovjet tankok tömeges bevonulása ellenére ugyanis Kádár és akkor még maroknyi magyar támogatója hosz- szú hetek alatt tudta letörni a munkástanácsok ellenállását, felszámolni a fegyveres ellenálló csoportokat, a konszolidáció nagyon nehezen elindítható folyamatnak bizo- ' nyúlt. Ez a tényező is fokozta a szovjet tankokon a hatalom csúcsára repített Kádár bosz- szúszomját: a megtorlástól egy egész nép megfélemlítését és a forradalom emlékének eltiprását remélték. Kádárék ideológiája nyugati imperialisták, a Horthy-rend- szert restaurálni akaró kapitalisták, nagybirtokosok nyakába akarta varrni a kommunista rendszer elleni felkelés kirobbantását - ehhez képest beszédes adat, hogy a kádári megtorlás áldozatai túlnyomó többségben munkás- és parasztszármazásúak voltak. A büntetés A forradalom és szabadság- harc nem maradt büntetlenül.- A megtorlás áldozatainak számát illetően különböző névsorok és számítások láttak napvilágot - jelezte a történész. - Nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy 367-re A forradalom győzött, né(vagy e körülire) tehető azok száma, akiket bírósági ítélet alapján végeztek ki, ebben természetesen nincsenek benne a statáriális úton kivégzettek. A szám mintegy duplája az 1849 utáni megtorlásnak, sőt jelentősen meghaladja az 1945-1950 között politikai okokból kivégzettek számát is. Több tízezer embert ítéltek hosszabb-rövi- debb idejű börtönbüntetésre (sok halálos ítéletet változtattak az utolsó pillanatban élet- fogytiglanra), internálásra, helyeztek rendőri felügyelet alá. Az ország közvetlen demográfiai veszteségei is súlyosak voltak (nem is említve a mintegy 200 ezer külföldre menekülőt), a közvetett hatások még súlyosabbak, ém-he Hosszú árnyékot vetett A példátlan szigorúságú és ke- gyetlenségű megtorló gépezet közvetlenül a forradalom leverését követően megindult, az újjászervezett népbíróságok 1957-1959 között fejtették ki a legsúlyosabb tevékenységet, de még 1961-ben, majd 1963-ban is végeztek ki ’56-os résztvevőket. Ugyan a Kádár-rendszer „konszolidációja” jegyében 1963-ban jelentős amnesztiát hirdettek ki, mintegy hatszázan azonban csak az 1970-es években szabadultak. „De ha abból indulunk ki, hogy a szabadlábra került túlélőket és családtagjaikat a rendszer folyamatosan megfigyelte, üldözte, életüket minden módon akadályozta, nem alaptalan azt állítani, hogy az 1956-os forradalom utáni megtorlás (értelemszerűen eltérő súlyossággal) egészen az 1989-es rendszer- váltásig tartott” - tette hozzá Fazekas Csaba. Mi történt 1956, november 4-én? A bátor ember, aki visszafordította az orosz tankokat Záhony irányába Pillanatkép a nyíregyházi forradalmi eseményekről fotó: km-archIv Ezt mondták a magyar forradalomról Nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot a forradalom nyíregyházi résztvevői is. NYÍREGYHÁZA. Az 1956-ban Nyíregyházán történt októberi, majd az azt követő eseményekről már nagyon sok részlet napvilágra került, de mindig akad egy olyan visz- szaemlékező, aki tovább gazdagítja a történelmi emlékek tárházát. Legutóbb például az egyik kedves olvasónk, Újvári Józsefné számolt be lapunknak több olyan epizódról is az október 26-án és a november 4-én történtek kapcsán, amelyekről eddig még senki sehol nem tett említést. Hűséges előfizetőnk 20 esztendősen több fontos pillanatnak is szemtanúja volt azokból az időkből. Határtalan öröm a szívekben- Az akkori KISZÖV-nél dolgoztam, és a kolléganőmmel együtt kiszöktünk a városba, mert hallottuk, hogy komoly dolgok történnek az utcákon. Ebből aztán később több lett puszta kíváncsiságnál, mert egészen sokáig az utcán maradva szinte az első perctől az utolsóig figyelemmel kísértük a történéseket. Amikor a városháza előtt elhangzottak a szóMi, fiatalok nem éreztük akkor a cselekedeteinknek a súlyát. ÚJVÁRI JÓZSEFNÉ noklatok, a tömeggel együtt elindultunk a Kossuth Lajos gimnáziumhoz. Ott tudtuk meg, hogy az akkori igazgató beparancsolta a diákokat az iskolába. Még az udvarra sem engedte ki őket, ott csüngtek egytől egyig az ablakokban. A mai eszemmel úgy vélem, jól döntött, pedig le is váltották miatta az igazgatói posztról.- A gimnáziumtól a tömeg elvonult a lovas szoborhoz, majd a nyomdához és a temetőhöz. Természetesen végig énekeltük a Himnuszt és a Szózatot. A temetőnél valaki kitalálta, hogy szabadítsuk ki a rabokat. Én az István utcán laktam a Bujtoson, s pontosan a börtön előtt kellett hazamennem. Odáig a tömeggel tartottam, de mivel megijedtem a rabszabadítási szándék hallatán, félelmemben hazafelé vettem az irányt. Amikor helyreállt a „rend”, valaki elkottyantotta a munkahelyemen, hogy én is ott voltam a tömegben, s nem sokkal utána elbocsátottak az állásomból.- Nem éreztük akkor annak a cselekedetnek a súlyát, de emlékszem, határtalan öröm töltötte el a szívünket. Sajnos nem sokáig tartott az érzés, hogy szabadok vagyunk. Nyilván kevésbé voltunk „kiokosítva”, mint a mai fiatalok, de emiatt talán merészebbek is voltunk. Az első jármű elé ugrott Újvári Józsefné megosztott lapunkkal más fontos emléket is, ami november 4-én akkor történt, amikor az orosz tankok bejöttek a városba a Bocskai utcán keresztül.- A Debreceni út felé tartott a konvoj, s mivel a tömeg egy pillanatra sem hagyta el a városközpontot, sokan szemtanúi voltak az akkor történteknek. Volt egy barátunk, aki váratlanul egy csodálatos tettet hajtott végre. Nagy Zoltánnak hívták, de mindenki csak „Agyarnak” becézte. (Nagy sportember volt, de sajnos már nem él.) Az állami áruház előtt az első jármű elé ugrott, megállt az utca közepén, s intett a konvojnak, hogy forduljanak el a Vay Ádám utca felé. Gyakorlatilag elirányította az egész hadtestet vissza Záhony felé. Ezt látva, a tömeg is automatikusan lezárta a Debreceni utcát, s nevetve mutogattak a határ felé vezető rossz irányba. A történtekre tanúim is vannak, mivel barátnőkkel és az akkori vőlegényemmel, későbbi férjemmel voltam jelen azokban a pillanatokban - idézte fel az egykori kalandot, majd hozzátette:- Akkor elítéltek egy férfit is, aki állítólag a gyógyszertári központ előtt a fegyverével agyonlőtt egy - a parancsnoki kocsiról kihajoló - tisztet. De ez sem egészen úgy történt. Az a szegény férfi el akarta venni a tiszt fegyverét, s a fegyver dulakodás közben sült el, vagyis szó sem volt szándékos gyilkosságról. km-mj „November 4-én a követségről eljött egy fickó, összehívtak bennünket, közölte, hogy a Forradalmi Munkásparaszt Kormány döntésének értelmében indulunk az olimpián. Azt is mondta, hogy aki nem akar elmenni, szóljon. Bennem fel sem merült a maradás. Azért dolgoztam évekig, hogy eljussak Melbourne-be. Tudja, édesapám a háború idején elesett, édesanyám férjhez ment utána, engem „persona non grata’’-nak tartott, nagyanyáméknál nevelkedtem. Fura erről beszélni... Szóval megkaptuk a lehetőséget, hát mentünk.” Kiss Lajos (1934-2014), a Diósgyőri Vasas kajak-kenusa, aki 1000 méteren bronzérmes lett az 1956-os melboume-i olimpián „Megpróbáltam lerajzolni, amit hallottam. Nem illusztráltam, a rádió által provokált hangulatban rajzoltam. A rajzokon rajta van az akkori hangulat. A rajzok a rádióhírekre érzett személyes megindulásom grafikus vetületei.” Szalay Lajos grafikusművész (1909-1995), aki Argentínában készített grafikákat 1956-ról, műveivel világhírűvé vált t „1956. október 23-a örökké élni fog a szabad emberek és nemzetek emlékezetében. E nap a bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt. A történelem kezdete óta nincs még egy nap, mely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt - bármily kicsi is a siker esélye, s bármily nagy is az áldozat, amit követel.” John F. Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke 1961 és 1963 között „Mindannyian emlékezetünkben őrizzük a magyar népnek a szabadságáért, de egyben a mi szabadságunkért is hozott áldozatát. A remény sosem hal meg, ha a szabadság szenvedélye fűti; azé a szabadságé, amely a Francia Köztársaság jelmondatának első helyén szerepel, és amelyről tudom, hogy oly drága a magyar nemzet szívének.” Jacques Chirac francia politikus, Franciaország elnöke volt. 1995ben választották meg először, majd 2002-ben másodszor erre a posztra. „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem." Bibó István Széchenyi-díjas jogi doktor, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kelet-európai Intézet elnökhelyettese, könyvtáros, politikai fogoly „A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratikus felépítése: ez a magyarság vágya." Tamási Áron Kossuth-díjas magyar író ...Ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc és ötvenhat; egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen..." Faludy György Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, író „A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.” Albert Camus Nobel-díjas francia író és filozófus, az egzisztencializmus egyik meghatározó alakja „A legázolt, bilincsbe vert Magyar- ország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben." Albert Camus Nobel-díjas francia író és filozófus, az egzisztencializmus egyik meghatározó alakja „Amikor a szovjet-orosz tankok szétzúzták a magyar forradalmat, valójában a világ egyedüli létező szabad és cselekvő tanácsait semmisítették meg.” Hannah Arendt amerikai filozófus, politikai filozófus, történész, író „A magyar forradalom... győzelem a vereségben, mindörökre egyike marad azoknak a ritka eseményeknek, amelyek visszaadják az embernek önmagába vetett hitét, és emlékeztetik... sorsa értelmére, az igazságra.” Raymond Aron francia filozófus
