Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-21 / 271. szám
2017. NOVEMBER 21., KEDD kelet ll^wi r"7 , Röviden RETRÓ DISZKÓ T1SZALÖKÖN. Régi nagy slágerek csendülnek fel azon a retró diszkón, amelyet a tiszalöki művelődési házban rendeznek november 24-én, pénteken 19 órától. A jó hangulatról DJ Pitya gondoskodik. A német nyelvű órán csak technikai eszközöket használtak a diákok FOTÓ: ISKOLA Nem volt tankönyv, csak mobiltelefon, táblagép kisvárba. Fénymásolatok és tankönyvek nélkül, de minden más rendelkezésre álló eszköz - mobiltelefon, táblagép, okostábla, laptop, pendrive, projektor - segítségével tartott közel 40 érdeklődő nyolcadik osztályos diák számára bemutató órát a hagyományos nyílt hét keretében a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 9. A osztályának haladó német csoportja a napokban a középiskola Smart-termében. A tankönyvi iskola-témára építve a diákok játékos, gondolkodtató, kommunikációs feladatokat oldottak meg. Megmutatták a vendég diákoknak, hogy miként lehet feladatokat a táblagép segítségével megoldani. Néhány nyolcadikos tanuló ki is próbálta a tanári táblagépen az írást. Az órát három rövid PowerPoint előadás, is színesítette. Ezek révén a diákok interaktív módon bemutatták iskolájukat, kollégiumi életüket és tanáraikat. Az órán senki nem unatkozott, a sokszínű feladatok, a diákok motiváltsága, együttműködése, egymás segítése és nem utolsósorban jó nyelvismeretük jó néhány szülő elismerését is kivívta - tájékoztatta lapunkat Szabó Ildikó német nyelvszakos tanár, km Négyszemközt vitatják meg a diák szorgalmát TtszATELEK. Míg más oktatási intézményekben fogadóóráknak nevezik, amikor a szülők találkozhatnak a pedagógusokkal, hogy megvitassák csemetéik tanulmányi előmenetelét, addig a Tiszate- leki Hunyadi Mátyás Általános Iskolában fogadódélután ennek a programnak a neve. Az intézmény az első félév fogadódélutánját november 22-én, szerdán 14 órától rendezi meg. Az iskola minden pedagógusa várja majd az érdeklődő szülőket, akiknek lehetőségük lesz arra, hogy négyszemközt beszélgessenek a nevelőkkel gyermekük iskolai munkájáról, a hozzáállásáról, az eredményekről és a gondokról. km A Bessenyey család tagjai is ápolják a neves író emlékét Bessenyei György nyíregyházi szobrát a család is megkoszorúzta. A jobb szélen a rangidős Bessenyey Balázs FOTÓ: SIPEKI PÉTER Pár hónapja tudták meg, hogy Nyíregyházán Bessenyei Társaság is működik. nyíregyháza. Ismét bebizonyosodott, hogy milyen nagyszerű dolog a világháló. Az internetnek köszönhető ugyanis, hogy a nyíregyházi Komiszár Dénes helytörténész rátalált Bessenyei György oldalági rokonaira, így a Bessenyey család több tagja is részt vett azon az emlékülésen, amelyet a Bessenyei György Irodalmi és Mű- j velődési Társaság rendezett az elmúlt pénteken Nyíregyházán a megyeházán, a testőríró születésének 270. évfordulója alkalmából. Szerteágazó családfa A család rangidős tagját, a szálfa alakját tekintve testőrnek is beillő Bessenyey Balázst faggattuk arról, hogyan j fogadták az emlékülés ötletét I és a meghívást.- Nagy megtiszteltetés a számunkra, hogy a Bessenyei Társaság és Nyíregyháza meghívott bennünket erre rendezvényre. Nagyon jó érzés nekem, hogy a családom nevét és kiváló ősöm emlékét ilyen í magas szinten ápolják, nem feledik a hozzá fűződő hagyo- i mányt. Ugyanakkor az aktuális dolgokról is mindig szó esik. A konferencián elhangzott előadások tartalmasak, magas színvonalúak voltak. Láttam a teremben lévő emberek arcán, hogy nemcsak testükben, hanem lelkűkben is itt voltak, számukra tényleg sokat jelent Bessenyei György munkássága és szellemisége. A Bessenyei Társaság konferenciákkal, emlékülésekkel, kiadványokkal ápolja Bessenyei György emlékét. Jó érzés, hogy kiváló ősöm emlékét ápolják. BESSENYEY BALÁZS látható Hogyan ápolja az emlékét vajon a család?- A nemesi származásunk miatt az 1950-es évek elején a családunkat kitelepítették, a vagyonúnkat elkobozták. Nem sok tárgyi emlékünk maradt, de azt a keveset igyekszünk megőrizni az utókor számára. Természetesen múzeumot nem csinálhatunk a saját lakásunkból, de például ott van a családfa, amit nagyapám csináltatott 1938-ban. A családfa ágai az ország különböző területeire kiterjednek, mi a zempléni mellékági rokonok leszármazottai vagyunk. A zempléni mellékágból többen Szabolcs megyében is éltek. Az öcsémmel, Bessenyei Bálinttal - aki egyébként szintén itt van most az emlékülésen - létrehoztuk a nagyapánkról, dr. Bessenyey Zénóról elnevezett ösztöndíjat Sárospatakon, az ottani református kollégium gimnáziumában, ahol egykoron Bessenyei György is diákoskodott. Nagyapám elvitte Sárospatakra Klebelsberg Kunót, aki az iskolát felújíttatta és nagyapám javaslatára az Angol Internátussal bővíttette. Egyébként nagyapám szervezésében volt Bessenyei György újratemetése Nyíregyházán 1940-ben. Nyíregyházán már korábban is járt, azonban a Bessenyei Társaság működéséről nem tudott.- Ez valóban így van. Nyíregyházára először 1984-ben A nyíregyházi és a megyei programokról a következőket mondta lapunknak Bessenyey Balázs:- Több napra érkeztünk Nyíregyházára, illetve a megyébe, mert valameny- nyi hétvégi programon részt szeretnénk venni, legyen az emlékülés vagy koszorúzás a szobornál, a temetőben vagy jöttem, mert a budapesti munkahelyem, az Elektroakusztikai Gyár létrehozott itt egy telephelyet. Utána többször is megfordultam a városban és Nyírteleken is a munkám révén, a Bessenyei Társaság működéséről azonban csak pár hónapja szereztem tudomást. Ennek oka, hogy amikor sokat voltam Nyíregyházán az 1980-as évek közepén, akkor még ez a társaság nem működhetett. KM-MML éppen a tiszaberceli szülőháznál. Bevallom őszintén, nem jártam még sohasem Tisza- bercelen. Paszabról sem tudtam, de Komiszár Dénestől kaptam a családi archívumba fényképeket olyan ottani síremlékekről, amelyeken a Bessenyey nevet hozzánk hasonlóan szintén „két s-sel és y-nal” írták. Fényképek síremlékekről Schola Gregoriana Budapestinensis a laskodi templomban FOTÓ: NÉMETHNÉ CSUBÁK ÉVA Régi templomokban csendül fel a gregorián laskod. A Gregorián Társaság együttese, a Schola Gregoriana Budapestinensis azzal a céllal alakult huszonegy évvel ezelőtt, hogy a gregoriánt annak helyén, azaz a liturgiában szólaltassa meg. Az együttes a megalakulása óta minden kedden a Pesti Ferencesek esti szentmiséjén végez énekes szolgálatot. Á kamarakórus a heti szolgálata mellett más templomokban is vállal liturgikus éneklést. Hat éve indították el az Élő gregorián - Hangzó Árpád-kor országos programsorozatot, amelynek keretében a legrégebbi templomainkba viszi el az ősi énekeket, ráirányítva a figyelmet múltunk értékeire, az európai és hazai kultúra összetartozására. A Szent László év alkalmából a közelmúltban Bakta- lórántházán majd Laskodon énekelt az együttes. A kis falu, Laskod középkori műemlék temploma a Középkori templomok útjának egyik állomása, ahol a kibontott freskók egyike Szent László király vitézségének legendát ábrázolja: László király megmenti a kun vitéz lovának nyergében ülő, elrabolt magyar leányt. km Lézersebészeti magánrendelés Benőtt körmök, szemölcsök, bőmövedékek, értágulatok, időskori bőrelváltozások, basaliomák, szem körüli növedékek keloidok, condylomák lézersebészeti megoldása. Rendelési hely: Nyíregyháza, Ungvár sétány 35/A Rendelési idő: hétfő+szerda: 16.00-18.00 Rendel: Dr. Kovács Mária sebész szakorvos Tel.: 42/595-533,30/9250-387 www.haon.hu/lezersebeszet Dr. Farkas Csaba Ph.D. ortopéd és traumatológus szakorvos Elérhető: Nyíregyháza, Epreskert u. 51. szám alatt szerdai napokon, 16 és 19 óra között előjegyzés alapján. Előjegyzés: 06-30/2500-390 v dermaart Ha bőrgyógyásza^ akkor Derma-Art Klinika} • számítógépes anyajegyvizsgálat • bőrrákszűrés • anyaiegyek, • ránc-és ajaktöltés • lézerkezelések • orvosi fogyókúra szemölcsök eltávolítása • kozmetika • benőtt köröm műtété • sminktetoválás • bőrallergia-vizsgálat • esztétikai fogfehérítés • ételérzékenységvizsgálata Rendel: Dr. Beleznay Gyöngyikéi Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-0848, www.dermaart.hu Angiologiai magánrendelés- visszérbetegség- mélyvénástrombózis- diagnosztika, -kezelés- érszűkület megállapítása, kezelés Érszakrendelésünkön várjuk azokat, akiknél lábfájdalom, lábszíneződés, nehéz lábérzés, lábdagadás, lábgörcs, végtagfájdalmak jelentkeznek. Dr. Mohamad Nour Mohamad Belgyógyász/ Angiológus szakorvos Nyíregyháza, Ér u. 23. Rendelés: Csütörtök: 17.00-19.00 Előjegyzés: 30/255-10-40 Dr. Gyomlai Győző BŐRGYÓGYÁSZ Nyíregyháza, Hősök tere 8. (hétfő) Bocskai u. 33. (szerda, péntek) Bejelentkezés: 30/219-6505 Budapest, Károly krt.3./a. (az Astoriánál): szombat • Felnőtt és gyermek szakellátás, • Anyajegyvizsgálat és bőrrákszűrés, • Kozmetikai problémát jelentő eltérések, • Intim tájak bőrelváltozásai, • Botox, ráncfeltöltés www.borgyogyasz-nyiregyhaza.hu Dr. KOLOZSY ZOLTÁN az orvostudomány kandidátusa «miMiii RENIElfS Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. a 30/677-9556 www.urodoktor.hu r I 100 Wjh GYÓGYSZERTÁR 1896 ÓTA ÉJJEL-NAPPAL NYITVA! Állandó akciók! Ingyenes szűrővizsgálatok! Ingyenes parkolás! Orvosi rendelések! Csatlakozzon 100% Figyelem Programunkhoz! Nyíregyháza, Hatzel tér 1. Telefon: 42/780-260 www.xooevespatika.hu HIRDETÉSEK