Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-17 / 268. szám
2017. NOVEMBER 17., PÉNTEK REDET Röviden OPERAEST TISZACADÁN. Boncsér Gergely Simándy-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház magánénekesének előadására várják az érdeklődőket a tiszadadai református templomba november 18-án 16 órakor. A helyi önkormányzat szervezte zenei rendezvényen a részvétel ingyenes lesz. Németh Szilárd: romba dől, amiért dolgozunk fehérgyarmat. A nemzeti konzultációval kapcsolatos országjárás keretében dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő meghívására Németh Szilárd, a Fidesz újonnan megválasztott országos alelnöke tartott előadást Fehérgyarmaton szerda este. A politikus a telt házas előadáson mindenkit arra buzdított, hogy küldje vissza a konzultációs ívet. Minden eddiginél nagyobb szükség van erre, hiszen Magyarországra akarják kényszeríteni a Soros-tervet, melynek része évi egymillió bevándorló befogadása Európába, a migránsok kötelező, felső korlát nélküli szétosztása, a kerítés elbontása és a bevándorlók 9 millió forintnak megfelelő anyagi támogatása is.- Bízom abban, hogy a szatmári, a beregi és a felső-szabolcsi emberek az eddigiekben is tapasztalt aktivitással fogják kinyilvánítani véleményüket, hiszen ha a nyilt társadalom ránk kényszeríti akaratát, romba dől mindaz, amiért a 2010-es évNémeth Szilárd Fehérgyarmaton , FOTÓ: JANICS ATTILA tői mindannyian keményen dolgozunk. Ne hagyjuk, hogy kevert társadalmat hozzanak létre Európában és ne hagyjuk, hogy Magyarország bevándorlóország legyen! - fogalmazott a fehérgyarmati lakossági fórumon Németh Szilárd. KM Sokan voltak kíváncsiak R. Kárpáti Péter előadására fotó: fecske László Vajon milyen lehet majd az élet az élet után? FEHÉRGYARMAT. Élet az élet után címmel tartott előadást R. Kárpáti Péter a közelmúltban a fehérgyarmati városi könyvtár egyik előadótermében. A dokumentumfilm-ve- títéssel egybekötött esemény a halálközeli élmények kérdéseit boncolgatta. Az R. Kárpáti Péter által rendezett többrészes filmben szakértők, közéleti személyiségek és a halálközeli élményeket átélők is megszólaltak. A színészt kamasz kora óta érdekli ez a téma, s járva az országot sok olyan emberrel beszélgetett, akik megtapasztalták már ezt a különös állapotot, s valamennyien pozitív élményként beszéltek az átéltekről. A téma iránt elég nagy volt az érdeklődés, hiszen az előadóteremben egy szék sem maradt üresen. Az előadás végén a művész megjegyezte, hogy ezt a mélyreható jelenséget tovább is lehetne elemezni, éppen ezért szívesen ellátogat Fehérgyarmatra egy másik alkalommal is - tájékoztatta lapunkat Fecske László. KM <§> Őszi munka a határban Az időjárás ismét kedvez az őszi mezőgazdasági munkálatoknak: szántanak Tiszavasvári határában, fotó: janics attila Nyugdíjasként újra a katedrán A Nyíregyházi Szakképzési Centrum is vár az intézményeibe angolnyelvtanárokat és közlekedésgépészt. nyíregyháza, A nyugdíjasok foglalkoztatásáról szóló törvény életbe lépett július elsejétől, az augusztus a szervezések időszaka volt, szeptemberben és októberben pedig már munkába is állhatták többen azok közül, akik a nyugellátás niellett egy másik jövedelemre is szert akartak tenni. Egyre több vállalkozás szeretne élni a nyugdíjasok foglalkoztatásával, újabb és újabb igényekkel jelentkeznek a közérdekű nyugdíjas szövetkezeteknél. Szend- rői Jenőt, a nyíregyházi Újra Munka Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet igazgató elnökét a legfrissebb változásokról kérdeztük. Összegyűjtik az igényeket- Elöljáróban hadd mondjam el, annyira új még ez a rendszer, hogy nekünk is tanulnunk kell a megfelelő stratégiát. Az elmúlt hónapokban sokan jelentkeztek tagnak a szövetkezethez, csakhogy nem biztos, hogy azonnal találunk is nekik a szakképA munkáltatók igényeihez keressük a nyugdíjasokat. SZENDRŐI JENŐ ^||íJ A szövetség ügyfélszolgálati irodájában folyamatos az érdeklődés fotó: a szerző zettségüknek megfelelő munkát. Ezért most nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy a munkáltatók igényeit összegyűjtsük, s azokhoz az igényekhez keressük majd a nyugdíjasokat. Vagyis a munkáltatók igényeihez keressük a nyugdíjasokat, nem pedig a nyugdíjasok képzettségéhez a munkáltatókat. Annak nincs sok értelme, hogy összegyűjt- sünk sok nevet, munkát meg nem tudunk adni, ugyanis a nyugdíjas nem tag akar lenni egy szövetkezetben, hanem dolgozni szeretne - magyarázta Szendrői Jenő.- A munkáltatók tudják, hogy milyen munkakörökben akarnak foglalkoztatni nyugdíjasokat, s mi azokra a munkahelyekre célzottan keressük a szóba jöhető személyeket. A napokban például egy mátészalkai nyugdíjas otthon keresett a szövetkezetünkön keresztül egy nyugdíjas karbantartót. Sikerült találnunk megfelelő embert, aki hamarosan már munkába is áll.- Szolgáltatási keretszerződést kötöttünk - többek között - a Nyíregyházi Szakképzési Centrummal, amely nagy szeretettel vár az intézményeibe nyugdíjas szaktanárokat. Nyíregyházán például teljes munkaidőben vagy óraadóként két fő angol szakos tanárt tud foglalkoztatni a szakképzési centrum, van továbbá gyakorlati oktató állás- Az informatikai rendszerünk készen van, most teszteljük. Ennek segítségével pontos, naprakész információhoz juthatnak tagjaink és a munkáltatók is, és ez az informatikái nyugdíjas közlekedésgépész számára, valamint keresnek egy épitész szakos tanárt is. Már munkában a sofőrök- Tiszavasváriban két angol szakos és egy matematika szakos tanárnak tudnak állást adni. Minőség-ellenőrző laboratórium is keres könnyű fizikai munkára olyan nyugdíjasokat, akiknek van laboratóriumi, élelmiszer-ipari vagy vegyészipari tapasztalatuk. Munkába álltak áruszállítóként a hivatásos gépkocsivezető tagjaink. km-mml rendszer gondoskodik arról, hogy naprakész elszámolást adjunk mind a megbízóknak, mind a tagságnak és az adóhatóságnak is - tette hozzá befejezésül Szendrői Jenő. Naprakész elszámolások Kivilágos kivirradtig mulattak a bálban FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM A hermánszegi önkormányzat hagyományteremtő céllal rendezte meg az első szüreti bált a közelmúltban. HERMÁNSZEG. Felpezsdült az I élet Hermánszegen, amióta szeptemberben, az időközi polgármester-választáson elnyerte a településvezetői tisztséget Győrfi Erzsébet. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a közelmúltban szüreti mulatságot és bált rendeztek az integrált közösségi szolgáltató tér nagytermében. A mulatság napja azzal kez- I dődött, hogy délelőtt a szociális földprogram telephelyén a férfi közmunkások a leszedett szőlőt ledarálták, mustot készítettek. A női közmunkások Őry Jenőné Ica önkéntes segítségével szendvicseket Vidám hangulatban készítettek a megéhezőknek a bátyus bálra. Az önkormányzat este hagyományteremtő céllal rendezte meg az első szüreti bált, amelyen a vendégeket Győrfi Erzsébet polgármester köszöntötte, majd a Szamossályi-Cégénydányádi Általános Iskola diákjainak tapsolhatott a közönség. Sok gyermek a szüleivel maradt a bálra is. A mulatságon nem csak hermánszegiek vettek részt, jöttek érdeklődők a környékről, sőt a határon túlról is érkeztek vendégek: egy Szatmárnémetiben élő házaspár a községben vett hétvégi házat. Egy 20 tagú szamossályi baráti körnek köszönhetően olyan mulatság, vigalom lett a nagyteremben, amilyet még nem láttak a falak. Rengeteg felajánlás A zenéről a gacsályi Boldi- zsár-family gondoskodott. Gyermek, fiatal, középkorú, idős egyaránt jól szórakozott. Az asztalok csak úgy roskadoztak az otthonról elhozott finomságoktól és italoktól. A tombolasorsolás fokozta a jó hangulatot. Rengeteg felajánlás érkezett, két asztalt megtöltöttek az ajándékok. Jött ajándék Jánkmajtisról, Fehér- gyarmatról és Szamossályiból is. A fődíj egy búvárszivattyú volt, a fehérgyarmati Aranyosi László ajánlotta fel. A szüreti bál sikerét jelzi, hogy az utolsó vendégek hajnalban mentek haza. km Szlovén énekkar, fővárosi zenekar Szombaton Cante- mus-bérlet, vasárnap filharmóniai hangverseny. NYÍREGYHÁZA. A hétvégén mindkét napra jut egy-egy koncert, amelyeket a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola dísztermében tartanak meg. Szombaton, november 18- án a Cantemus bérleti sorozat keretében „Vendégjárás” címmel az APZ Tone Tomsic szlovén kórus műsorát tekinthetik meg az érdeklődők 18 órától. A Ljubljanai Egyetem vegyeskara 1926-ban alakult. A kórustagok váltakozása ellenére folyamatosan a világ élvonalbeli együtteseihez tartozott, amit bizonyít a sok versenygyőzelem, a 2002- ben Arezzóban, 2008-ban Debrecenben elnyert nagydíj. Jerica Gregore Bukovec vezényli az együttest. A szlovén énekkar után fellép a Cantemus Vegyeskar is. (A Cantemus Vegyeskarra egyébként vasárnap is vár egy fellépés Budapesten a Zenekakadémi- án ll órától). Szombat este Nyíregyházán, vasárnap délelőtt Budapesten szerepel a Cantemus Vegyeskar fotó: r acskó tibor Bár a Filharmónia Magyar- ország koncertjeit keddi napokon szokták megrendezni, a soron következő hangverseny rendhagyó időpontban lesz, ugyanis november 19- én, vasárnap tartják meg 19 órától szintén a Kodály Zoltán Általános Iskola nagytermében. A zenebarátok a (Magyar) Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadását hallhatják. Vezényel Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karnagy, csellón közreműködik Suren Bagra- tuni. KM