Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-17 / 268. szám
2017. NOVEMBER 17.. PÉNTEK mu Friss ösztöndíjasokat köszöntöttek a Nyíregyházi Egyetemen Együtt.- Főként a kormányoldalról hangzik el mostanában a kelleténél jóval többször a „terv” szó. Nos, Orbán Viktornak is van egy terve, mégpedig az, hogy a 2018-as országgyűlési és a 2019-es helyhatósági választások után elveszi az önkormányzatok maradék önállóságát is - kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Lövei Csaba. Az Együtt nyíregyházi önkormányzati képviselője szerint ha hatalmon marad a Fidesz, akkor megalakulhat egy gazdasági társaság, melyen minden állami és önkormányzati közbeszerzést kötelezően át kell majd futtatni. - Nem elég, hogy a kormány elvette az iskolákat és a kórházakat a helyhatóságoktól, most a gazdasági önállóságát is csorbítaná az önkormányzatoknak, nem beszélve arról, ha Orbán Viktor terve megvalósul, akkor a településvezetők a képviselő-testületek kontrolljának hiányában bármit megtehetnek majd. Ha a szavazóktól megkapjuk rá a felhatalmazást, az Együtt vissza fogja adni az önkormányzatok önállóságát - zárta sajtótájékoztatóját Lövei Csaba. MSZP - Folyamatosan mutatjuk be az MSZP jövő évi választási programjának elemeit, mert szeretnénk lemérni ezek elfogadottságát, támogatottságát - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Veres János, a párt megyei elnöke, aki a vidékfejlesztéssel kapcsolatos terveikről is beszélt. - Az agrárium a vidékpolitika egyik fontos része, de jelentős az idegenforgalom, az ipari termelőbázisok és a szolgáltatások fejlesztése is. Az erre a területre irányuló támogatások odaítélésekor nem akarjuk folytatni az oligarchikus vonalat: arányos, az egyes területek adottságait figyelembe vevő fejlesztésekre van szükség. Alapvető erőforrásunk a termőföld, amely esetében véget kell vetni a spekulációs célú vásárlásoknak, és elérni, hogy a haszon helyben maradjon. Versenyképes birtokszerkezetet kell kialakítani, és elősegíteni, hogy gyarapodjon a saját alapanyagból, saját feldolgozással készülő termékek köre - mondta dr. Veres János. Momentum.- A Momentum Mozgalom a remény pártja, s célunk, hogy a remény üzenetét sikerüljön a legkisebb településekre is eljuttatni, így vezetve át Magyarországot a XXI. századba - fogalmazta meg Fekete-Győr András, a párt elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahová a mozgalom közismert vezetői is eljöttek. Mint kiderült, a rendezvénnyel kettős célja volt a mozgalomnak. Egyrészt a 106 egyéni választókerület jelöltjei közül bemutatták a Momentum Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselő-jelöltjeit - Babosi Györgyöt, Szántó Gábort, Papp Csabát, Ancsán Mártont, Magyar Pétert és Bankus Tibor Jánost -, másrészt beszélgetni akartak a város érdeklődő lakosaival. Az eseményen elhangzott, hogy a magyar társadalomban mostanra súlyos traumák alakultak ki, amelyek gátjai az ország fejlődésének. Magyarország új politikai generációja az ország beindítását tűzte ki céljául, s arra is szövetkeztek, hogy újra megtöltsék tartalommal többek között a bizalom, az esélyegyenlőség, a szolidaritás és az összetartó nemzet eszméit. Kvlzmegfejtés A község területén állt egy katonai őrhely, ennek a maradványa a helyi reformátustemplomban található meg. ,, , b) Nyirgyulaj <§> „Baráti” tárlat a jubileum jegyében „Suomi-Finland 100" címmel Finnország függetlenségének 100. évfordulója alkalmából rendezvénysorozattal várták a megye- székhelyen szerdán az érdeklődőket, akik többek között Csorba Károly fotó- kiállításának megnyitóján is részt vehettek a Nyíregyházi Magyar-Finn Baráti Egyesület szervezésében. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Simicskó István szerint a bátorság ideje jött el NYÍREGYHÁZA. -A barbarizmus Bölcs dolog tisztában lenni a vásárlásra csábító reklámok mögött megbúvó veszélyekkel. penészlek. Fogyasztói tudatosságra nevelő címmel büszkélkedhet az Encsencs-Pe- nészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézménye. Az elismerést csütörtökön Keszthelyi Nikoletta, az Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára nyújtotta át Hajdú Henrietta tagintézményvezetőnek, majd elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a tavalyi tanév kezdetén hirdette meg először a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola elnevezésű pályázatot, melynek keretében azokat az oktatási intézményeket díjazzák, amelyek „ügyesen becsempészik” a fogyasztóvédelmi ismeretek terjesztését a köznevelésbe. Életre nevelő ismeretek- Kiemelten fontos az általános és középiskolások tudatos fogyasztóvá nevelése, a fogyasztóvédelmi ismeretek minél szélesebb körű terjesztése, főleg az internet és közösségi média használatára Rajtunk múlik, milyen örökséget hagyunk magunk után. PESTI BÉLA LÁSZLÓ ! m i Díjátadás után, a tudatos vásárlói magatartást hirdető diákalkotások előtt (balról jobbra): Hajdú Henrietta tagintézmény-vezető, Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkár és Klenik Sándorné polgármester fotó: a szerző fókuszálva, hiszen a vásárlások egyre nagyobb hányada már az online térben történik. Nem célunk, hogy a fogyasztóvédelem mint önálló tantárgy, plusz óraszámban épüljön be a tantervbe, de a tudatos fogyasztói magatartás elsajátítása ettől függetlenül nélkülözhetetlen a mai világban. A pályázat arra ösztönzi a pedagógusokat, hogy különféle módokon, szakkörök, versenyek, osztályfőnöki órák keretében ilyesfajta életre nevelő ismereteket is átadjanak a diákoknak. A tavalyi tanévben 23 iskola kapott elismerést a „tudatos” erőfeszítéseiért, az idén a penész„Tudatos” erőfeszítések- A takarékoskodás, a pénztárca- és környezetkímélő áruvásárlási magatartás mind hozzájárul ahhoz, hogy élhető földet és adósság helyett hasznos javakat hagyjunk örökségként az utódainkra - összegzett Pesti Béla László, a tankerületi központ igaz1 gatója. Klenik Sándorné, Penészlek polgármestere nagy elismeréssel szólt a mintegy nyolcvan diákot színvonalasan oktató-nevelő általános iskola teljesítményéről, illetve az intézmény és az önkormányzat példaértékű pályázati sikereiről. leki tagintézmény az ötödik kitüntetett. Korábban ebben a megyében egy nagykállói szakgimnázium érdemelte ki a Fogyasztói tudatosságra nevelő címet. Az idén plusz kategóriával bővítettük a pályázati kört, immár azokat az iskolákat is díjazzuk, amelyek fogyasztóbarát vállalkozói szemléletet terjesztenek. A 2ól7-es év fókuszában fogyasztóvédelmi szempontból az e-kereskedelem ellenőrzése áll. Sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg az internet előtt felnövő generációt, ha megismertetjük velük a lehetőségeket, a veszélyeket és a szabályokat - hangsúlyozta Keszthelyi Nikoletta. A szülőkhöz is elér az üzenet- A „gazdálkodj okosan” és „vásárolj tudatosan” típusú, gyakorlatias ismereteknek nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is hasznát vehetik- világított rá beszédében dr. Simon Miklós. Az országgyűlési képviselő kifejtette: megyénkben a legalacsonyabbak a bérek, sok családban tehát nagyon bölcsen, okosan kell beosztani a pénzt ahhoz, hogy kitartson a következő fizetésig. A tudással felvértezett diákok a szüleik, nagyszüleik szemléletét is pozitív irányba formálhatják, például azzal, hogy felhívják a figyelmüket az ünnepek közeledtével a karácsonyi vásárlási láz, a kedvezőnek tűnő hitelek anyagi kockázataira és mellékhatásaira. PALICZ ISTVÁN istvan.palicz@kelet.hu és a bizantinizmus újabb időszakában csak akkor vagyunk igazán erősek, ha összefogunk - Márai Sándor szavait is kölcsönvéve többek között ezzel a vezérgondolattal biztatta hallgatóságát az elért eredményeink és Magyarország megvédésére csütörtökön a Nyíregyházi Egyetemen dr. Simicskó István honvédelmi miniszter. A megyéhez ezer szállal kötődő tárcavezető a szabadság ügye mellé felsorakozott történelmi hőseinket állította példaképül, de előadásában megnevezte azokat az európai parlamenti és hazai ellenzéki képviselőket is, akik tagadják a Soros-terv létezését, s bevándorláspártiak.- A tőke számára minden problémát jelent, ami nemzetállami, s vannak nagytőkések - ilyen Soros György - akik kontinensek fölött átlépve megpróbálnak agresszív módon befolyást gyakorolni a szuverén nemzetekre. Ne feledjük, hogy aki ártani akar, A pulpitusnál a honvédelmi miniszter FOTÓ: SIPEKI PÉTER .mindig kész tervvel érkezik - hangsúlyozta a miniszter, s utalva a hazai védekezés helyességére Donald Trump amerikai elnököt idézte, aki szerint „a jó szomszédot a jó kerítés teszi”. Dr. Simicskó István számtalan meggyőző érvet felsorakoztatva végül azzal zárta, hogy ne erővel, hanem szívvel küzdjünk a szabadságunkért. KM-MJ PÁRTHÍREK: MEGYÉNKBŐL Ne csak a mobilod legyen okos, amikor vásárolsz! Az ösztöndíjas hallgatóknak és témavezető tanáraiknak Vassné dr. Figula Erika rektor gratulált az egyetem dísztermében fotó: sipeki Péter A szigorú pályázati feltételeknek huszonöt felsőoktatási intézmény közel 400 hallgatója felelt meg. NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Egyetem három gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgatója, Kiss Alexandra, Kovács Kitti és Német Enikő vehette át szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a 2016/2017-es tanévben létrehozott Kiválósági Ösztöndíjakat. A program célja, hogy támogassa azokat az alapszakos fiatalokat, akik amellett, hogy kiemelkedő tanulmányi átlaggal rendelkeznek, a kötelező oktatási anyagon túl is érdeklődnek a társadalom- tudományi, gazdasági témák iránt. További jó hír, hogy az intézmény tíz hallgatója, Lócs- ka Orsolya Dóra, Rimán Barbara, Balogh Orsolya, Bárdi Boglárka, Gál Enikő, Hajdú Alexandra, Zavanyi Györgyi, Krasznai Brigitta Melinda, Cseszlai Róbert Gergő és Borsodi István megkapta az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíját, mellyel a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást támogatják, s terelik a pálya felé. Őket köszöntötték csütörtök délelőtt az egyetem dísztermében. Nyelvtanulásra fordítják- Büszkék vagyunk a hallgatóinkra, akikért épült ez az egyetem, s akikért az oktatók dolgoznak, hogy azt a tudást, amit megszereznek, tovább tudják vinni és adni, hiszen ők a jövő nemzedéke, akik hamarosan a következő generációt tanítják majd - mondta Halkóné dr. Rudolf Éva, az intézmény Igazgatási és Humánpolitikai Központjának vezetője. Vassné dr. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora gratulált az ösztöndíjat elnyert hallgatóknak, tanulmányaikhoz és kutatásaikhoz további sok sikert kívánt. A Kiválósági Ösztöndíjprogram keretében Alexandra, Kitti és Enikő 10 hónapon keresztül havi 30 ezer forintot kap majd. A lányok kérdésünkre elmondták: főként nyelvtanulásra fordítják a kemény munka jutalmát. km-csa