Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-14 / 265. szám

2017. NOVEMBER 14., KEDD KELET !vel tükör S !§§ ßm ■■wmß fii wk 'Mw « Nyíregyháza, Tünde u.lo/A S 20/571-1373 Nem a Mikulás hozza el a megoldást, de ettől még nagyon örülnek neki a diákok és a szüleik fotó: kóródy ádám Ötven perccel tovább alhatnak az iskolások Mátészalka. Ötven perccel to­vább alhatnak azok a diákok, akik mindennap Fehérgyar­matról Mátészalkára utaznak iskolába, mivel sikerült opti­malizálni a reggeli buszközle­kedést. Korábban a diákok és a szülők egyaránt sérelmezték, hogy 5 óra 55 perckor buszra kellett szállniuk, ha be akartak érni iskolakezdésig, s valójá­ban nem is kizárólag a korán­keléssel volt gondjuk. Legin­kább azt az 50 percnyi holtidőt sajnálták,, amellyel a busz be­érkezésétől az első becsenge- tésig számolniuk kellett. Sajnos több olyan diák is akadt, aki a korán nyitó kocs­mákban próbálta hasznosab­bá tenni a kényszer szülte vá­rakozási időt. Mindemellett az is a buszok későbbi indulása mellett szólt, hogy jó néhány fehérgyarmati tanuló éppen a rossz közlekedés miatt kért kollégiumi elhelyezést, holott csak 21 kilométer választotta el a saját városától. A szolgáltató az egyre szaporodó panaszok láttán utasszámlálást rendelt el, s a kapott adatok alapján az Északkelet-magyarországi Közlekedésszervező Iroda javaslatot tett a Nemzeti Fej­lesztési Minisztériumnak. A minisztérium illetékesei a ja­vaslatot elfogadták, s decem­ber 10-étől a 6 óra 35 perckor induló busz 7 óra 15 percre ér­kezik majd be Mátészalkára, kényelmes bejutást biztosítva ezzel az iskolákba. A változtatásnak köszön­hetően már nem csak a fehér- gyarmati diákok, de a tunyog- matolcsiak és a györtelekiek is kipihentebben érkezhetnek az órákra vagy vállalhatják az ingázást a kollégiumi elhelye­zés helyett. km Válsággal küzdő kultúrák Kepes András szerint az emberiség egyetlen esélye a nyitottság. NYÍREGYHÁZA. - Popper Péter szerint a társadalmi berendez­kedésünk azt kínálja fel, hogy lehetünk intelligensek és dep­ressziósok, vagy boldogok és hülyék - én keresem azt az utat, hogy intelligens legyek és boldog - vagy ha azt gondo­lom, hogy ez lehetséges, ak­kor hülye vagyok? - tette fel a kérdést nyíregyházi előadásán a minap Kepes András, aki az útkeresés közben elénk kerü­lő akadályokról beszélt és ar­ról, milyen problémákkal kell megküzdenünk napjainkban és a nagyon közeli jövőben. Bizonytalanság, agresszió- A technikai fejlődés hatásait fel sem tudjuk fogni: a robotok megjelenésével milliószámra tűnnek majd el munkahelyek: elég csak a 3D-nyomtatóban rejlő lehetőségekre vagy példá­ul az önjáró autókra gondolni: ha mindent ki lehet nyomtat­ni, nem lesz szükség a gyár­tósorok mellett dolgozókra, és mi lesz a busz- és kamion­vezetőkkel? De ez a sor végte­len, a változások pedig sokkal hamarabb megérkeznek az életünkbe, mint azt gondol­Kepes András a Váci Mihály Kulturális Központban tartott előadást FOTÓ: RACSKÓ TIBOR nánk. Ami viszont már itt van: az éhínség, a túlnépesedés, az egyenlőtlenség, a vallási és et­nikai háborúk, a migráció. Ez Egy férjen osztoznak, de hűséget kapnak Kepes András a világ számos olyan országában járt, ahol a miénktől eltérő szokásokkal találkozott. - Egyes országok­ban a nők pásztorkodnak és a férfiak kötögetnek, máshol a szentháromságban a nőnek és a gyereknek ugyanolyan sze­rep jut, mint az ápának. Szá­munkra furcsa a poligámia, ami nőpárti, hiszen azokban a kultúrákban, ahol elfogadott a többnejűség, elvétve talá­lunk egyedül élő nőket: nekik mindig jut férfi. Ráadásul, bár első hallásra talán furcsának tűnik, de ez a hűség alapja is, hiszen annak a férfinak, aki mind a három vagy akár több feleségének is ugyanolyan mértékben biztosít anyagi javakat és szerelmet, egész egyszerűen nem jut energiája más nőkre. Az ezzel kapcsola­tos felháborodást túlzásnak érzem, hiszen a világ legtöbb pontján van a férfiaknak va­lakijük a feleségük mellett, csak éppen az a valaki nem kap sem anyagi javakat, sem megbecsülést - ellentétben azokkal az asszonyokkal, akik egy férjen osztoznak. utóbbi nem új keletű jelenség: mi, magyarok is sokat vándo­roltunk, amíg megérkeztünk ide, ahol most élünk, de a XIX. század második fele és a XX. század első fele között 59 millió ember vándorolt ki Eu­rópából - annyian, amennyi­en most idefelé igyekeznek. Egyes tudósok szerint a külön­böző civilizációk harca zajlik, én azonban úgy gondolom, minden egyes kultúra a saját válságával küzd, ennek követ­kezménye a bizonytalanság és a kivetített agresszió. A terrorcselekmények nagy részét második generációs bevándorlók követik el: a sa­ját kultúrájuktól már elszakadtak, de az újba nem tud­nak beilleszkedni, mert képtelenek azonosul­ni a hagyományaiktól eltérő értékrenddel. Ez a feszült­ségforrás vezet el az agresszi­ójukhoz - ez nem azt jelenti, hogy felmentem őket, csupán arról van szó, hogy megpró­bálok logikát keresni a tetteik mögött. Az egyik legnagyobb baj az, hogy elveszett a biza­lom az emberek és a kultú­rák között, pedig csak akkor találunk megoldást a világ problémáira, ha ezt visszaál­lítjuk és befogadók leszünk. Ennek nem az a gátja, hogy más nyelvet beszélünk: akkor fogjuk megérteni egymást, ha figyelünk arra, amit mások mondanak és tesznek. A tör­ténelmünk egyik legjelentő­sebb korszaka Mátyás király uralkodása volt - és miért? Más kultúrákkal kerültünk kapcsolatba, tanulhattunk és tanultunk is tőlük. Szerintem ez a fajta nyitottság az embe­riség egyetlen esélye, a másik oldalon pedig nincs más, csak az atomháború. km-sza Röviden Már nem akadály a vágányzári menetrend Mátészalka. Civil összefogás­nak köszönhetően mintegy 26 ezer utazó közlekedése vált egyszerűbbé az elmúlt hónapban. Történt ugyanis, hogy az Ebes-Püspökladány vasúti szakasz felújítása mi­att vágányzári menetrendet léptetett életbe a MÁV, csak­hogy a másik, tömegközleke­désért felelős közszolgáltató, az Észak-magyarországi Köz­lekedési Központ Zrt. (EMKK Zrt.) nem igazította a vonatok érkezéséhez, illetve indulásá­hoz a saját buszmenetrend­jét. Jegyvásárlás öt perc alatt A Vállajról, Mérkről és Fábi- ánházáról érkező utasoknak például csak öt percük maradt arra, hogy a 25 perccel hama­rabb induló hajnali Kraszna Intercityre menetjegyet vált­sanak, ugyanakkor a nyírká- tai embereknek esélyük se volt, hogy elérjék a 4 óra 55 perckor induló vonatot. Ám még ettől is több utast érintett hátrányosan az esti, 20 órakor a mátészalkai ál­lomásra érkező Kraszna In­Csatlakozni akartak, s nem csalat­kozni FOTÓ: NÉMETH RÓBERT tercity menetrendváltozása. A hatezer lakosú Vajára és a tizenháromezer lélekszá­mú Csengerbe tartók éppen egy negyedórával késték le a buszukat a változtatás miatt, s másfél órát várhattak a kö­vetkező busz érkezéséig. Az utazóközönség megke­reste panaszával az EMKK Zrt. munkatársait, akik - be­látva a mulasztásukat - meg­tették a szükséges intézkedé­seket. így november elsejétől tíz perccel hamarabb beszál­lítják Mátészalkára a hajnali intercityvel továbbutazókat, illetve csak 20 óra 05 perckor indulnak el a buszok a tele­pülésről, bevárva a 20 órára beérkező Kraszna Intercity utasait. km Jalta ($Mmm 2 napi menüajánlata: Tarhonyaleves, töltött káposzta A\ Rendezvények, | esküvők | lebonyolítását, | hidegtálak | készítését | vállaljuk. Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! Napi levesajánlatunk mellé és külön is rendelhetők frtssersült ételek kedvező áron! Á menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. TABUK NÉLKÜL. Sermer Ádám, a Liberális Magyarországért Alapítvány elnöke Szelestei Miklóssal, a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület elnöké­vel beszélget november 16-án 17.30 órától a kannabisz lega- lizációjáról. A tabudöntögető és őszinte eszmecserének a Cloe New Yorkban ad helyet Nyíregyházán. FÁNAK HAJTOTT. Út menti fá­nak ütközött egy kisteherau­tó hétfőn délelőtt a Nyírbátor és Nyírgyulaj közötti útszaka­szon. A jármű roncsok közzé szorult vezetőjét a nyírbátori hivatásos tűzoltók feszítő-vá­gó berendezéssel kiszabadí­tották, mentőhelikopterhez vitték, majd elhárították a forgalmi akadályt. A nyíregyházi Korona Hotel ikonikus homlokzatának a fele már elkészült, a másik most szépül. fotó: pusztai Sándor <§> Epül-szépül a Korona Dr. Farkas Csaba Ph.D. ortopéd és traumatológus szakorvos Elérhető: Nyíregyháza, Epreskert u. 51. szám alatt szerdai napokon, 16 és 19 óra között előjegyzés alapján. derma art Ha bőrgyógyászat' akkor Derma-Art Klinika! • számítógépes anyajegyvizsgálat • bőrrákszűrés • anyajegyek, szemölcsök eltávolítása • benőtt köröm műtété • bőrallergia-vizsgálat • ránc- és ajaktöltés • lézerkezelések • orvosi fogyókúra • kozmetika • sminktetoválás • esztétikai fogfehérítés • ételérzékenységvizsgálata Rendel. Or. Beleznay Gyöngyike Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-0848, wwwdermaart.hu Angiológiai magánrendelés- visszérbetegség- mélyvénástrombózis- diagnosztika, -kezelés- érszűkület megállapítása, kezelés Érszakrendelésünkön várjuk azokat, akiknél lábfájdalom, lábszíneződés, nehéz lábérzés, lábdagadás, lábgörcs, végtagfájdalmak jelentkeznek. Dr. Mohamad Nour Mohamad Belgyógyász/ Angiológus szakorvos Nyíregyháza, Ér u. 23. ndelés: Csütörtök: 17.00-19.00 Előjegyzés: 30/255-10-éO Dr. Rubi Zsuzsa radiológus főorvos ultrahang diagnosztikai magánrendelés Nyíregyháza, Körte u. 16. Előzetes Információ, bejelentkezés: 06-20/966-8714 O 4D színes Doppler ultrahang készülék o O Hasi és kismedencei vizsgálat o O Emlő ultrahang vizsgálat O o Nyakl lágyrészek (pajzsmirigy, nyálmirigyek) O Nyaki erek (carotis) vizsgálata o o Végtagi erek (artériák, vénák) Doppler vizsgálata ◦ O Lágyrészek uh. vizsgálata o O ízületi uh. vizsgálatok o O Here uh. vizsgálat o Dr. KOLOZSY ZOLTÁN az orvostudomány kandidátusa mmiMui RENIEIÉS Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. ® 30/677-9556 www.urodoktor.hu 0 . 100 bn* M GYÓGYSZERTÁR 1896 ÓTA ÉJJEl-NAPPAl NYITVA! Állandó akciók! Ingyenes szűrővizsgálatok! Ingyenes parkolás! Orvosi rendelések! Csatlakozzon ioo% Figyelem Programunkhoz! Nyíregyháza, Hatzel tér 1. Telefon: 42/780-260 www.100evespatika.hu Előjegyzés: 06-30/2500-390 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents