Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-13 / 264. szám

2017. NOVEMBER 13., HÉTFŐ KELET ; ■ Igáltatás Mai horoszkóp K0S 03.21.-04.19. BIKA KffiL 04.20.-05.20. # i \ w. I IKREK 05.21.-06.21. * 4, RÁK " 06.22.-07.22. Ne engedje, hogy Önre is átragadjon a környezetében uralkodó feszültség. Úgy próbálják az irigyei hibázásra kényszeríteni, hogy zavarják. Amíg azonban megőrzi a nyugalmát, nem tudják letéríteni az útjáról. Ha túl erőszakosan halad előre, magára maradhat. A sikerhez valóban szükség van az elszántságra és a ha­tározottságra, de ez nem jelentheti azt, hogy az olyan embereken, akik nem értenek Önnel egyet, átgázol. Bár egyedül nem halad olyan gyorsan, mégis ezíaz utat választja. Úgy érzi, túl fáradt ahhoz, hogy alkal­mazkodjon másokhoz. Most azt is megterhelőnek érzi, hogy egyáltalán ki kellett mozdulnia a négy fal közül. Most már ne halogassa tovább, döntse el, merre foly­tatja. A környezetében élők is érdeklődve figyelték, ahogy kereste az útját, próbálták tanácsokkal ellátni, ők is várják a választását. OROSZLÁN 07.23.-08.22. Szívesen ad tanácsokat, de jobban örül annak, ha sikerül a kérdezőt rávezetni a megoldásra. Ezért nem is ad egyértelmű válaszokat, így ösztönözve őt arra, hogy találjon rá ő az útjára. fi SZŰZ 08.23.-09.22. Nem biztos abban, hogy ez így jó lesz, mégis elindul. Szeretné végre kipróbálni magát olyan helyzetekben is, amikre nincs felkészülve. Sokat tanulhat abból, miként képes a váratlan helyzetekben cselekedni. Hiába látszik egy út vonzónak, ha azon elindulva elve- MERLEG szítheti olyan emberek bizalmát, akik sokat jelentenek 09.23.-10.22. Önnek. Magányos harcosként Ön is csak félkarú óriás. Éppen ezért enged inkább a vágyaiból. Amikor elindul, még Ön sem sejti, mennyi áldozattal SKORPIÓ jár majd ez a választása. Éppen ezért fontos, hogy 11.21. --------- -----­10.23­& NYILAS 11.22.-12.21. BAK 12.22.-01.20. VIZONTO 01.21.-02.18. HALAK V*02.19.-03.20. jai 11 laju cc a vaiaoaaoa. i cz.ci i iui nuo, i iugy biztos legyen abban, nincs más út, és valóban fontos Önnek, hogy elérje a célját. Tudja értékelni a sikereit. De közben tanuljon a kudar- cokból! Mindig vannak akadályok, amelyek elgondol­kodtatják, vajon valóbban jó úton jár-e. Amikor célba ér, hajlamos ezekről a kételyekről megfeledkezni. Már csak pár lépés választja el a sikertől, végre beérik az elmúlt időszakban végzett munka gyümölcse. Elfogyott azonban a lendület, és még segítségben sem reménykedhet. Nyugodt, kiegyensúlyozott, ilyenkor könnyebben jön­nek az eredmények. És természetes az is, hogy szinte kérnie sem kell, a segítség is a rendelkezésére áll. Bár épp most nincs rá szüksége, mégse utasítsa vissza. Árad Önből a nyugalom, ezért is kell Önnek elcsitítani- a kitörni készülő viharokat. Bár ez azt jelenti, lassab­ban halad, mégis szívesen teszi, mert sokat tanul abból, ahogyan a szemben álló felek érvelnek. &3ESBE3225X2SS. Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: A75 Ft/perc (bruttó) NOVEMBER 10., PÉNTEK 2,7,9,13,23,25,31,34,38,41,46,47, 48,49,61,64,65,69,73,76, NOVEMBER 11., SZOMBAT 3,4,6,10,12,16,30,31,32,33,37,40, 44,45,51,63,65,71,72,73 MEGFEJTÉS MÁSODIK RÉSZE SORSOLÁS: NOVEMBER 11. 5,18,47,61,85 Joker 2,8,4,1,7,4 5 találatos szelvény nem volt, a 4-esekre egyenként 1 623 870forintot, a 3-asokra 20 635 forintot, a 2-esekre 1605 forintot fizetnek. SORSOLÁS: NOVEMBER 12. 1,24,33,36,40,42 6 találatos szelvény nem volt, az 5-ösök 366 560 Ft, a4-esek 7810 Ft, a 3-asok 1820 Ft forintot érnek. Nyíregyháza, Debreceni út 233/c; Telefon (42) 460-677 Nyitva tartás: H-P.: 8-17, Sz.: 9-13 © KELET MAGYARORSZÁG Megfejtendő: A feladvány Galántai Zoltán gondolatát rejti. 2017. NOVEMBER 11. E hétre érvényes határszám: 41. A nyerőszámok húzási sorrendben: 59,58,74,7,62,34,2,6,63,52,9,60, 54,73,48,72,13,30,44,24,50,1,47, 65,51,36,40,46,49,68,42,55,38,69, 56,61,22,25,11,12,67,23,8,45,15 Az első képet a 20 kisorsolt nyerőszám után érték el Az első keretet a 34 kisorsolt nye­rőszám után érték el A Luxort a 45 kisorsolt nyerőszám után érték el. Luxor telitalálat: 1 db, 7 639 465 Ft Első keret: 1 db, 1091350 Ft. Első kép: 5 db 163705 Ft. Keret: 85 db, 25 680 Ft. Kép: 4840 db 25 3 5 Ft. A következő heti számsorsolás határszáma: 42. Az adatok tájékoztató jellegűek! Nyeremények A Ford VAGÉP autós ajándékot nyerte: SpekkerGyuláné, Nyíregyháza. 44, % MEGFEJTÉS ELSŐ RÉSZE PAMLAG, KANAPÉ RHODE ISLAND ...AD, GYORSÍT ZSUGORI, SMUCIG FEKETE­BŐRŰ BORSODI KÖZSÉG ...A FEJJE!, \ FILM­VÍGJÁTÉK ÉSSZERŰ *-------------­KERGETI HAJSZOLJA NŐI HANG­FEKVÉS ...VAGY AMIT AKARTOK, SHAKES­PEARE­VÍGJÁTÉK RÉGI RÓMA VISELET FOG­ORVOSNÁL MONDJUK ROBBANÓ SZERKEZET PEREC­DARABKA! DUPLÁZVA ÉDESSÉG INTÉS,ÓVÁS ► GERENDÁS EMMA NEMZETI BAJNOK­SÁG PÁRATLA­NUL TŰRI! BUENOS AIRES BARANYAI KÖZSÉG IMAGINÁ­RIUS EGYSÉG N ...-TOSZA, ESETLEN ALÁ VILÁGHÁLÓ WEBER­OPERA NŐI PÁRJA: ETELKA LÉT, LÉTEZÉS HÓBORT, HEPP FEKETE ISTVÁN-MÜ HELYET FOGLALT BEKENI AZ ELEJÉN! ÁLMÁBÓL KEL LONDONI TOLL ZSÍRBAN OLDÓDÓ VITAMIN -------▼------­OROSZ TEHER­GÉPKOCSI ÁM,EZZEL SZEMBEN -------▼-------­ÁLMOS VEZER ANYJA ÁZSIAI HOSSZ­MÉRTÉK ZSI KAI UGA, RTYA KIEJTETT HANG CUKORKA­FAJTA TILTÓSZÓ FÉLÖLI SZÜNET A ZENÉBEN FARMER­MÁRKA IDŐHÚZÓ ► HANG FÉLÍV! ...DIÓN, KANADAI ÉNEKESNŐ KAR RÉSZE A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu címre várjuk. Sudoku 264. feladat Kezdőknek, 264. Haladóknak, 264. gfejtések, 253. számú feladat 7 6 9 2 7 3 9 1 3 9 7 5 2 1 8 5 6 3 7 9 8 5 3 6 8 1 4 8 7 3 2 1 9 8 4 9 6 7 5 1 4 2 3 9 1 2 6 5 9 5 1 2 4 8 6 7 3 9 3 7 4 9 2 1 8 6 5 9 6 8 5 7 3 2 4 1 2 5 3 6 4 7 1 9 8 4 9 1 8 3 2 5 7 6 7 8 6 1 9 5 3 2 4 1 3 9 2 5 4 6 8 7 6 4 7 3 1 8 9 5 2 8 2 5 7 6 9 4 1 3 7 2 4 6 1 5 9 8 3 5 9 3 8 7 2 4 6 1 8 6 1 9 4 3 2 7 5 1 5 9 4 6 7 8 3 2 4 8 2 5 3 1 '6 9 7 3 7 6 2 8 9 1 5 4 6 4 7 3 2 8 5 1 9 2 1 5 7 9 6 3 4 8 9 3 8 1 5 4 7 2 6 Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen min­den szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (264-269.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2017. november 23. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. Rejtvény A megfejtéseket 2017. november 23-ig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti hat rejtvény számát, a Kelet-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtést be­küldők között Ford Vagép autós ajándékot sorsolunk ki. A megfejtéseket a Kelet- Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.4400 Pf. 2 5. vagy a rejtveny@kelet.hu címre küldhetik be. Heti szerkesztő KELET Bednárik Mónika Tel.:+36-30/560-8975 e-mail: monika.bednarik@kelet.hu Hívjon minket! KELET Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Ladányi Tóth Lajost. Hétköznap 9-től 17-ig. +36-20/468-9575 £ Időjárás november 13., hétfő idojaras.szon.hu O O Névnap Napkelte: Holdkelte: SZILVIA 06:31 00:44 További névnapok: Napnyugta: Holdnyugta: Jenő, Bulcsú, Szaniszló, 15:53 14:02 Miklós, Kilián, Árkád. V 6X REGGEL Hétfőn reggel borult lesz az ég, kisebb eső előfordulhat. Enyhe lesz a hajnal. SPf 13 X DÉLBEN Napközben is borult marad az ég. Délelőtt kevesebb, délután tar- tósabb és jelentősebb eső, záporok várhatók. sx ESTE Este hidegfront érke­zik, megerősödő északi széllel, lehűléssel. Már csak kisebb eső fordulhat elő. Országos előrejelzés 18 °C Ma is borongós, a Dunántúlon ki- ■ fejezetten hideg, szeles időben lesz részünk, napközben ott csak kevés esővel. Keleten, északkeleten valami­vel enyhébb idő ígérkezik, ott főként délután tartósabb eső is várható. A szél keleten csak estétől erősödik. Megyei előrejelzés Megyénkben ma reggel borult lesz az ég, kisebb eső előfordulhat. Enyhe lesz a hajnal. Napközben is borult marad az ég. Délelőtt kevesebb, délután tartósabb és jelentősebb eső, záporok várhatók. Este hidegfront érkezik, megerősödő északi széllel, lehűléssel. Már csak kisebb eső fordulhat elő. Ma Záhony Borongós idő, főként délután lUKeíiiueiuícm l esővel, záporokkal. KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT w-Mr . f- ■ ' 3°c 7 °C-i°c70C-i°c 8°C 2»clO°C 2 C 9°C Változó felhőzet, hideg idő, csapa­dék nélkül. Napos idő várha­tó, de hideg lesz. Mérséklődő szél. Nagyrészt derült, de hűvös, kelle­mesebb idő. Napsütés, hideg, néhol tartósabb ködfoltok. Terjeszkedő köd­foltok, kevesebb helyen napsütés. www.eumet.hu Vizhőmérséklet Duna 9-10 °C Velencei-tó 9°C Tisza 7-8 “C Fertő 8°C Balaton 9 °C Tisza-tó 7°C Tengerek Antalya 22 °C Cote d'Azur 19 °C Bibione 12 °C Kréta 22 °C Costa Brava 19 °C Split 17 °C Európai városok időjárása Kassa 10 °c Bécs 11 °C Eperjes 10 °c Grác 6°C Terebes 10 °c Pozsony 11 °c Ungvár 9°C Prága 6°C Munkács 9 °C Berlin 7°C Beregszász 9°C München 11 °C Szatmárnémeti 12°C Frankfurt 6°C Nagyvárad 13 °C Róma 18 °C Arad 14 °C Párizs 14 °C Temesvár 15 °C Madrid 18 °C Kolozsvár 12 °C London 9°C Vízállás Folyóink jellemző napi adatai: Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -138 cm, árad, a mederteltség 13%, vízhőfok 7,1 C-fok; Tivadarná l—16 3 cm,árad, 12%, 7,3 C-fok; Vásárosnaménynál -79 cm, árad, 13%, 7,2 C-fok; Záhonynál -203 cm, árad, 14%, 5,6 C-fok; Dombrádnál 57 cm, apad, 24%, 5,5 C-fok; Tiszabercel- nél 277 cm, apad, 41 %, nem mérik; a SZAMOS Csengéméi -71 cm, apad, 6%, 7,7 C-fok; a KRASZNA Ágerdőmajornál 126 cm, árad, 22%, 7,5 C-fok; a TÚR Garbóknál -53 cm, árad, 12%, 7,8 C-fok. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A 100 Éves Patika Nyíregyházán a Hatzel tér 1. szám alatt állandó gyógyszertári ügyeletet tart. Impresszum kelet Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@inform.hu). Tartalomfejlesztési vezető: Forgács Bernadett (bernadett.forgacs@inform.hu). Főszerkesztő: Nyéki Zsolt (zsolt.nveki@kelet.hu). Szerkesztő-értékesítési vezető: Varga Zsolt (zsolt.varea@kelet.hu). Terjeszté­si vezető: Tóth István (istvan.toth@kelet.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: reklamacio@kelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2890* forint, negyedévre 8470 forint, fél évre 16 550 forint, egy évre 31 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa - bruttó 635 Ft/perc -, mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja az Inform Média Lapkiadó Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Lapkiadó Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@inform.hu). Megjelenés száma: 2017/264. „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak." MATESZ tf print-audit

Next

/
Thumbnails
Contents