Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-13 / 264. szám
2017. NOVEMBER 13., HÉTFŐ KELET H HM Nem állítják helyre a texasi templomot WASHINGTON. Nem állítják helyre, hanem lebontják azt a baptista templomot a dél-texasi Sutherland Springsben, ahol néhány napja egy ámok- futó 26 ember életét oltotta ki - jelentette be a helyi tisz- teletes. Frank Pomeroy, akinek 14 éves leánya is a halálos áldozatok között volt, egy interjúban azt tudatta: „Túl sokan vannak, akik nem akarnak már ebben a templomban imádkozni”. mti Paolo Gentiloni fotó: afp Értékelés az uniós migrációs politikáról Róma. Olaszország az egyetlen, amely „megfelelő” migrációs politikát folytat Európában Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök szerint. Az olasz balközép többségű kormány vezetője kijelentette: amikor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke dicséri Itáliát, hogy (a mig- ránsok befogadásával) megmentette Európa becsületét, „büszkék vagyunk arra, hogy olaszok vagyunk”. mti Lengyel zászlókkal a varsói függetlenségnapi rendezvényen fotó: afp Lengyelország függetlenségét ünnepelték VARSÓ. Lengyelország-szerte tömegek vonultak utcákra szombaton a legnagyobb lengyel nemzeti ünnep, a függetlenség napja alkalmából. A függetlenség napját annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 éves feldara- boltság után visszanyerte függetlenségét és újra önálló, független, szabad ország lett. MTI „A Fidesz éppen attól Fidesz, hogy soha nem elégszik meg a választások megnyerésével” Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott alelnöke, az alelnökökkel: Kubatov Gáborral, Novák Katalinnal, Gulyás Gergellyel, Németh Szilárddal fotó: mt/koszticsák szilárd Újraválasztották Orbán Viktor kormányfőt a Fidesz elnökének a párt vasárnapi kongresszusán. Budapest, Orbán Viktort egyhangúlag, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek. A Fidesz alelnöke. lett Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára - aki az európai számvevőszéki taggá választott Pelczné Gáli Ildikót váltja az alelnöki poszton -, a már eddig is alelnök Gulyás Gergely desz választmányának elnöke: A 2018-as parlamenti választás is sorsdöntő, a tétje az, hogy megvédjük-e, ami a miénk. Meg kell védeni a rendbe szedett pénzügyeket, a tartósan növekvő jövedelmeket, a családtámogatási rendszert, a közteherviselés új rendszerét, a nemzet határokon átívelő újraegyesítésének lehetőségét, a biztonságot, a kultúrát, a hitet, a nyelvet, Magyarország szuverenitását, nemzeti jellegét. országgyűlési frakcióvezető, Kubatov Gábor pártigazgató és Németh Szilárd, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke. Három feladat A Fidesz már ma is készen áll a választásokra - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz újraválasztott elnöke vasárnap a párt XXVII., tisztújító kongresszusán, Budapesten. Hangsúlyozta ugyanakkor: a Fidesz éppen attól Fidesz, hogy sohasem elégszik meg a választások megnyerésével. „Ennél jóval többet akarunk: azt is keressük, kutatjuk - és ha jó passzban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető' miniszter: A Fidesz a saját kormányzati teljesítménye alapján érdemes egy újabb választási győzelemre,________________■ Gulyás Gergely frakcióvezető': A Fidesz olyan párt, amelynek kormányzása idején azok is otthon érzik magukat az országban, akik nem rá szavaztak. __________ Semjén Zsolt, a KDNP elnöke: Ha egységesek vagyunk, győzni fogunk. vagyunk, meg is találjuk -, mi is a mélyebb értelme a soron következő választás megnyerésének, mit is kell tennünk azért, hogy a Fidesz győzelmével egész Magyarország és minden magyar nyerhessen” - mondta. A Fidesz élére újabb két évre újraválasztott Orbán Viktor három feladatot jelölt meg: megerősíteni mindazt, amit az elmúlt hét évben elértek; elmélyíteni politikájuk szellemi és lelki alapjait; és megvédeni Magyarország jövőjét, mert „végre-valahára összeszedtük magunkat”. Legalább még négy év hivatalban A jelenlegi kormánynak még legalább négy évig hivatalban kellene maradnia, hogy megerősítse az eddig elért eredményeket, hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik. A magyarok nem számíthatnak az ellenzékre, amely a legfontosabb döntéseket - így például a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nők 40 programot, a földtörvényt, a devizahitelesek mentőcsomagját és a betelepítést tiltó alkotmánymódosítás} javaslatot - sem szavazta meg - hangsúlyozta a Fidesz újraválasztott elnöke. A korszellem a mi oldalunkon áll, a keményen dolgozó, felelősséget vállaló, családjukról gondoskodó, hazájukat szerető és keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberek oldalán - tette hozzá. Arról is beszélt: az európai emberek tízmilliói naponta keményen dolgoznak és küzdenek, hogy felszínen tarthassák magukat és családjukat, biztonság és rend után vágyakoznak, egyre erősebben kapaszkodnak kulturális identitásukba, és naponta harcolnak megszokott európai életük minden négyzet- méteréért. „Mi vagyunk többségben”, elsöprő többségben, és csak idő kérdése, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az egész nyugati világban „győzni fogunk” - tette hozzá. Magyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a „Soros-terv” végrehajtását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri - mondta Orbán Viktor. Amikor azt mondjuk, „védjük meg Magyarországot”, akkor azt hirdetjük: meg kell védenünk a munkát, a családot, a biztonságot, a törvények uralmát, az eredményeket, a magyar kultúrát és a jövőnket - hangsúlyozta. MTI Kiragadott mondatok a Fidesz-kongresszusról Kövér László házelnök, a FiA Nigériában elrabolt magyar túsz már szabad Röviden nézőpont-felmérés. A kormánypártok nagyon magasan vezetik a közvélemény-kutatásokat, az emberek 57 százaléka nem szeretné, ha más összetételű kormány alakulna, Orbán Viktor támogatottsága pedig még a Fideszénél is magasabb - mondta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője egy szombat esti műsorában. Már az ellenzéki pártok sem bíznak abban, hogy jövőre megnyerhetik a választást - vélekedett a szakértő. Az MSZP támogatottsága történelmi mélyponton áll, köny- nyen lehet, hogy 2018-ban az 5 százalékos bejutási küszöbbel fognak viaskodni - jegyezte meg a Nézőpont Intézet munkatársa. LMP. Az LMP szerint a kormányzás hetedik évében eljött az ideje a nyugati nyitásnak a külpolitikában, mondta Ungár Péter, a párt politikusa szombati sajtótájékoztatóján. Szerinte azokkal az országokkal kellene szorosabbra venni a kapcsolatokat, amelyekkel élő gazdasági és katonai együttműködésekben veszünk részt. JOBBIK. A Jobbik szerint európai összehasonlításban Magyarországon a legrosszabb az egészségügy helyzete, és nemzetközi összehasonlításban is le van maradva. Lukács László György országgyűlési képviselő azt mondta: pártja kormányra kerülve páciensközpontú egészségügyet hozna létre, és zéró toleranciát hirdetne a rákos megbetegedésekkel szemben. MSZP. Az igazi segítség kis lépésekkel kezdődik címmel az MSZP karácsony előtti országos karitatív akciót indít - közölte az ellenzéki párt elnöke, Molnár Gyula szombaton. A 106 választókerületben azt kérték az MSZP jelöltjeitől, jelöltaspiránsaitól, hogy legalább tíz rászoruló családnak nyújtsanak segítséget karácsonyig. BUDAPEST. Kiszabadult és szombaton a Terrorelhárítási Központ munkatársainak kíséretében Budapestre érkezett az a magyar állampolgár, akit október 21-én raboltak el nigériai kalózok - közölte a TEK szombaton este az MTI-vel. A TEK válságközpontja a nemzetközi partnerekkel, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az elmúlt hetekben azon dolgozott, hogy a magyar állampolgár társaival együtt épségben hazajuthasson - áll a közleményben. Korábbi sajtóhírek szerint október 21-én kalózok támadtak meg Nigéria partjainál egy német konténerhajót, amikor egy kikötőhöz közelített. Hat embert - négy Fülöp-szigete- ki, egy ukrán és egy magyar állampolgárt - magukkal vittek a hajóról és Nigériában fogvatartottak. MTI <8> „Kilépés az erős vár fedezékéből” A reformáció kilépés a világba, és a reformáció emlékévében az egyháznak sikerült kilépnie a templom falai közül - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az emlékév záró evangélikus ünnepségén Budapesten, szombaton. Kiemelte: a reformáció a kezdetekor is kilépés volt az „erős vár fedezékéből” és ma is az; az Istentől kapott kincseket nem akkor őrizzük meg, ha elrejtjük, hanem ha továbbadjuk azoknak, akiknek nagy szükségük van rá. fotó: mti Magyarország javított a hitelminősítőnél Budapest. A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország jó úton jár, ezt a piaci szereplők, az Európai Bizottság és más nemzetközi szervezetek mellett már a hitelminősítők is megerősítik - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombati közleményében. Varga Mihály elmondta: a Fitch Ratings - amely pénteken pozitívra javította a hosszú futamidejű, devizában és forintban fennálló magyar államadósság befektetési ajánlású, „BBB mínusz” szintű osztályzatának kilátását - elsősorban Magyar- ország pénzügyi sérülékenységének jelentős csökkenését emelte ki. A Fitch elemzői is aláhúzták, hatodik éve csökken az államadósság, és várakozásuk szerint 2019 végére a GDP 69 százalékáig süllyedhet az adósságráta. A magyar gazdaság alapjai erősek, a növekedés fenntartható pályán van, így minden adott, hogy jövőre a befektetési kategórián belül is feljebb lépjen Magyarország - jelentette ki a miniszter. MTI Devizaárfolyam (20.17.11 10) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 312,11-0,23 USA dollár 267,68-1,51 Svájci frank 269,59 +0,70 Angol font 352,08-0,42 Román lej 67,29-0,11 Ukrán hrivnya 10,10-0,04 Horvát kuna 41,41-0,02 Lengyel zloty 73,78-0,03 9 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB