Kelet Magyarország, 2017. november (74. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-10 / 262. szám

2017. NOVEMBER 10.. PÉNTEK KELET Labdarúgás: Kelet Takarék megyei I. osztály Amikor illene megszakadni a sikerért A balkányi és mándoki csapat tagjai a labda mellett a három pontot is szeretnék „kibogarászni” a hét végén fotó: sipeki Péter Rangadó Mándokon, emberes erőpróba vár a kiesőzónában rekedt csapatokra az őszi idény hajrájában. labdarúgás. Azért jelzésér­tékű, hogy a megyei első osztály őszi hajrájára három csapatnál is elfogytak a tréne­rek... A Dombrád, Mátészal­ka, Rakamaz triónál egyaránt házon belüli megoldást alkal­maztak, miután edzőváltás­ról határoztak. Hat meccsen nem találtak be Mindez két dolgot feltételez: egyfelől bármennyire is a to­pon jegyzik a régió futballját (általános vélekedés szerint az országban talán itt a leg­jobb a bajnokság nívója, de mindenképpen „dobogós”, amit a „mieink” Magyar Kupa szereplése fényesen bizo­nyít...), mindazonáltal kevés a megfelelő szakember, más­felől az érintett egyesületek megpróbálják átvészelni a szezonból még hátralévő röp­ke időszakot. Mégpedig a le­hető legkisebb veszteséggel. Nos, két körrel az év végi zárás előtt az említett hármas közül egyértelműen a Raka­maz és a Dombrád van a leg­nagyobb pácban. Olyannyira, hogy csak a sereghajtó Kótajt előzik. Ráadásul mindkét együt­tesre kőkemény feladatot osztottak a tizennegyedik fordulóban: a Rakamaz (zsi­nórban hat meccsen nem szerzett gólt a csapat...!) a második helyen nyomuló Nyírgyulajt, míg a Tisza-parti legénység a tabellán harma­dik Nagyhalászt fogadja. Szó se róla, emberes munkának ígérkezik még a pontszerzés is a felek számára. Ugyanakkor a Mátészalka szatmári partit vív a szintén kapaszkodó Fehérgyarmattal. Aligha kell különórát tarta­ni a fiúknak arról, miért kell megszakadni a sikerért. Ha mégis, az már régen rossz. Mindeközben az esztendőt betonbiztosan az élen befeje­ző Sényő-Carnifexnek egy, de annál nemesebb célja lehet - pontveszteség nélkül telje­síteni az idény ezen felét. Eh­hez szombaton Tiszavasvári- ban szükséges domborítani. Ott, ahol a hazai gárdából sen­ki nincs, aki megmondja, mo­mentán milyen játékkal ruk­kol elő. Lehet, hogy a szája tátva marad mindenkinek a látványtól, netán betlizik... Senkit nem hagy hidegen Az viszont tuti, hogy a Mán- dok-Vásárosnamény ösz- szecsapás senkit nem hagy hidegen. A közvetlen elitben tanyázó csapatok csatája ar­ról is hivatott dönteni, melyik alakulat mondhat búcsút do­bogós álmainak. Legalábbis erre az esztendőre. Miként az is biztos, bár­mennyire baráti kapcsolatot ápol a Baktalórántháza és a Nagyecsed, valószínűleg szikrázni fog a fű. Annál is inkább, mivel főként a házi­gazda kerülhet csávába egy újabb bakival. Arról nem be­szélve, amennyire botladozik az Ecsed otthon, annyira acé­losan muzsikál vendégként. No és persze, a Kótaj-Bal- kány meccs lesz a laza foc- izgatás. Nem kérdés, hogy az utolsó pozícióban ragadt Pók-brigádnak illene felszán­tani a pályát a győzelem érde­kében, amíg a látogatók minél távolabb próbálnak iszkolni a veszélyzónától. Szóval, lesz miért iparkod­ni. KM-KT Szakvezetői várakozások: 14, forduló (kezdés: 13, ifi: 11) Szombat Baktalórántháza (12. (-Nagyecsed (7.) Gebri Pál, baktalórántházl edző: - Remélem, a hét végén olyan ellenfél látogat hozzánk, amely nem jajgatással hívja fel magára a figyelmet, az előző két hazai meccsen ugyanis nem szabálytalan­kodtunk többet, mint a vendégek, amit jelez a sárga lapok száma. Mindenképpen kemény, férfias küzdelemre számítok és mindent meg fogunk tenni a győzelem érdekében. Ádámszki Róbert, nagyecsed! játékos-edző: - Attól függetlenül, hogy a két egyesület között nagyon jó a viszony és a hazaiaknak égetően szükségük van a három pontra, nem lehet más célunk, mint a győzelem kicsikarása. Tlszavasvári (8.)-Sényő-Camlfex (1.) Kiss Gábor, tiszavasvári edző: - Az, hogy a 14. fordulóban nekünk adatott meg az esély ellenfelünk veretlenségi sorozatának a megszakítására, mindent elmond a sényői csapat erősségéről. Ez a mérkőzés sem fogja alapjaiban megrengetni ezt a bajnokságot, ugyanis ha nyerünk, attól még a Sényő fölényesen lesz bajnok, amennyiben pedig vereséget szenvedünk egy újabb trófea leszünk ellenfelünk idei vitrinjében. De ki szeret trófea lenni? Sándor Tamás, sényői edző: - Igazából Vasváriban senki nem mehet biztosra, a hazai csapat képes meglepetést szerezni, de el is tud vérezni gyengébbnek ítélt ellenféllel szemben. De mi elég erősek vagyunk ahhoz, hogy ne érjen minket meglepetés. Tarpa (6.)-Tuzsér (9.) Márton István, tarpai edző: - A héten a leglényegesebb fela­datunk egyértelműen az önbizalom helyreállítása. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok a jó formába lendült Tuzsér ellen, de nekünk rendkívül fontos a mérkőzés, bármi áron itthon kell tartani a három pontot!__________________________________________________ Antal István, tuzséri edző: - Ha már ilyen sikeresen haladunk előre, szeretnénk folytatni a jó sorozatot. Remélem, csatáraim megtalálják a góllövő cipőjüket! __________________________ Dombrád (14.)-Nagyhalász (3.) j&tKtHHRKKKHBÍ Tóth János, dombrádi egyesületi elnök: - Nem mondhatok mást, hazai pályán szeretnénk győzelmet aratni.__________________________ Ludánszki István, nagyhalászi játékos-edző: - Idegenben szeret­nénk pontokat szerezni egy olyan csapat ellen, amelynek égető szüksége van a győzelemre. Éppen ezért küzdelmes mérkőzésre számítok. Mándok (4.)-Vásárosnamény (5.) Danes Béla, mándoki edző: - Nagyon motivált játékosokat sze­retnék látni szombaton a jól szereplő Namény ellen. Bízom abban, hogy a sérültjeink felépülnek, mert a szezon hajrájában kiváltképp szükségünk van mindenkire.________________________________________ Dudás Zoltán, vásárosnaményi edző: - Nagyon komoly háttér­munkával rendelkező csapathoz látogatunk, amelynek játékosainak egy része magasabb osztályban is szerepelt, ezért inkább most szeretnék gratulálni nekik, mint a meccs után... Kíváncsian várom, hogy a mérkőzés mit tartogat számunkra. Mátészalkai MTK (13. (-Fehérgyarmat (11.) a Plesu Ádám, mátészalkai technikai vezető: - Ez az a mérkőzés, amelyen nagyon fontos bajnoki pontokat osztanak. Sajnos az elmúlt idők ebben a párosításban lejátszott találkozói nem a szép játékról maradtak emlékezetesek egyik fél részéről sem. Namény- ban végre csapatként futballoztunk, ha sikerül azt a küzdőszelle­met átmenteni szombatra, amit ott láthattunk, akkor győzelmi esélyekkel léphetünk pályára a szatmári rangadón. Még kitartó szurkolóink is megérdemelnék, hogy utolsó hazai bajnokinkon megörvendeztessük őket. Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: - Remélem, a töltényünk kitart még az évből hátralévő két bajnoki mérkőzésre. Amennyiben igen, ebben az esetben sikerül a kozmetikázása az amúgy pocsék őszi szereplésünknek. Vasárnap Kótaj (16.)-Cellspan-Balkány (10.) Pók Csaba, kótaji edző: - Nehéz helyzetben vagyunk, de megpró­báljuk kihozni magunkból a maximumot.___________________________ Mirgai László, balkányi edző: - Akadnak gondjaink, de bízom a srácokban, mert annak ellenére, hogy legutóbb kikaptunk, a helyzetek alapján pontot, pontokat szerezhettünk volna. A kapu előtt határozottabbaknak kell lenni, ha eredményesen akarunk szerepelni Kótajban. Rakamaz (lS.)-Nyírgyulaj (2.) Szász Simon, rakamazi egyesületi elnök: - A helyzetek alapján többet érdemelne a csapat, de örök igazság, szerzett gól nélkül nem lehet boldogulni. Ugyanakkor minden rossz sorozat megszakad egyszer, ebben bízunk.______________________________________________ Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: - Végig fegyelmezettnek és főleg türelmesnek kell lennünk, ha eredményesek akarunk lenni. Még inkább izgalmas lehet a szezon Benyusz Kende a legutóbbi fordulóban tizenkét gólt lőtt, a Kisvárda elleni megyei rangadón is a tiszavasvári csapat élére állhat FOTÓ: BUDAHÁZY PETRA Hozták, amit lehetett a válogatott tehetségek Kivételes módon vala­mennyi férfiegyüttes pályára lép, a Kölcsey kikaparhatja a geszte­nyét a Vitkának. kézilabda. Rendkívüli ese­mény lesz a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban: valamennyi megyei együt­tes pályára lép! Ez sem sűrűn esett meg eddig, ezredszer már nem írjuk le, miért... Rázós feladat Kivételes az is, hogy az aktu­ális forduló valamennyi mér­kőzését vasárnap játsszák, közte a Kisvárda-Tiszavasvári házi rangadót (kezdés: 18 óra). Néhány éve eme összecsapás akár bajnoki döntőnek is be­illett volna, most viszont más idők járnak. Mindkét együttes azért hajt, hogy közelebb fér­kőzzön a közvetlen élbolyhoz, ami egyébiránt nem remény­telen vállalkozás. Éppen ezért jósolható kiélezett küzdelem. Hasonló célért indul harcba a Nyírbátor is a soros hazai mérkőzésen (kezdés: 16 óra), a sereghajtó Bocs legyűrése pedig igazán teljesíthető kül­detés. Márpedig a remélt két pont besöprésével feljebb nyomulhat a jelenleg nyol­cadik helyen táborozó Csa­pos-legénység. Ugyanakkor rázós feladat jut a Fehérgyar­matnak: a szatmári egylet a tabellán előtte, jelesül a har­madik pozícióban tanyázó Füzesabony vendége lesz. Mivel idegenben soha nem egyszerű bravúrt felmutat­ni, pláne egy ilyen kvalitású riválissal szemben, ennek érdekében átlagon felüli pro­dukció szükségeltetik a Fal- csik-brigád tagjaitól. Ugyancsak a hét utolsó napjára rendelték a női fron­ton érdekelt csapatok soros csatáit. No nem mindenki­nek, ezúttal a tabellán máso­dik Mátészalka számára írtak ki „kényszerpihenőt”. Van miért hajtani A legutóbb szabadnapos Vit- ka eközben készül a nagy eséllyel ötödik bajnoki győ­zelmére: az utolsó, ezidáig valamennyi találkozón „le­nullázott” SZEPA KSE elle­ni hazai meccs (kezdés: 11 óra) garantált győzelemmel kecsegtet. így a táblázaton harmadik beregiek automa­tikusan előreléphetnek, a Szálkát legalábbis biztosan maguk mögé szorítják. Sőt, a Vitka akár az élre is szökkenhet, ha a Kölcsey DSE-Nyíregyháza kivágja a rezet a listavezető Lóci DSE otthonában. Az ózdi összecsapáson egy esetleges nyírségi diadal még inkább izgalmassá tehe­ti a folytatást. Főként, hogy a Kölcsey pillanatnyilag negye­dik, de hátránya minimális, egyetlen árva pont a borsodi riválishoz mérten. Lesz tehát miért küzdeni, hajtani...km-kt ASZTALITENISZ. A serdülőválo- gatott tagjaként Laskai írisz (NAC Nyíregyháza) és Tölgyes Dorottya (Nyírbátori ASE) is szóhoz jutott a szlovák nem­zetközi bajnokságon, amely része a nemzetközi szövetség körversenyének. A két megyénkbeli lány nagyjából egyformán szere­pelt a három versenyszám­ban - hozták, amit lehetett, de különösebb bravúrt nem tudtak felmutatni. Persze, figyelembe véve, hogy Töl­gyes Dorottya még újonc kor- csoportos, tőle azért minden egyes győzelem fegyvertény­nek számít. így az is, hogy egyesben a csoportjából há­rom győzelemmel (lengyel, szlovákiai és svéd riválist győzött le) került a főtáblára, ahol ukrán ellenféltől szen­vedett 3:2-es vereséget. Las­kai írisz a csoportmeccsek során fehérorosz és szlovák ellenfelét legyőzte, a svédtől kikapott, de így is eljutott az egyenes kieséses szakaszig, ahol svéd rivális állított meg. Párosban a tatai Adamik Csenge oldalán szereplő Töl­gyes Dorottya jutott tovább, miután legyőzték ukrán, irá­ni ellenfelüket, aztán a nyolc közé jutásért egy litván test­vérpártól szenvedtek veresé­get, döntő játszmában. Laskai írisz az ajkai Pad Franciska oldalán szerepelt, és német riválistól kaptak ki. Csapatban is hasonló volt a felállás, a Laskai írisz, Pad Franciska összetételű egység kapta az A jelű megkülön­böztetést, és ők a szlovák B, a német C és a horvát válo­gatott legyőzésével a tizen­hatos főtáblára kerültek, ahol erőnyerőként kezdtek, majd a negyeddöntőben a franciák­tól kaptak ki. Adamik Csenge és Tölgyes Dorottya a magyar B csapatot alkotta, a csoport­ban a lengyel B és az ukrán B csapatot legyőzték, a franciák B egységétől viszont Tölgyes Dorottya két egyéni győzel­me ellenére 3-2-re kikaptak, így nem jutottak tovább. KM-BT Labdarúgás megyei II. osztály, 14. forduló (kezdés: 13, Ifi: II) Pannónia Zrt. csoport Tippel: Borza László, a Kemecse edzó'je. _______ Szombat. Kemecse (3.)—Ibrány (1.): - Ha reálisak vagyunk, az Ibrány a meccs esélyese. Ugyanakkor azon leszünk, hogy most a szebbik arcunkat mutassuk, amit általában hazai pályán szoktunk. Nagyon jó csapattal fogunk játszani, remélem, korrekt körülmények között színvonalas mérkőzést vívunk. _________________________ Vasárnap Gávavencsellő (8.)-Apagy (2.): - Saját érdekünk miatt is hazai pontszerzésnek, netán győze­lemnek tudnék Örülni..._________________________________ Máriapócs (14.)-Ramocsaháza (16.): - Döntetlen körüli eredmény születhet. Igaz, a Máriapócshoz nem volt szerencsénk. ______ Terem (15.)—ÚJfehértó (4.): - Nyernek a vendégek. ___ Kállósemjén (7.)-Encsencs (12.): - A Semjén nagyon lendületbe jött, szerintem döntetlennél jobb eredményt nem fog elérni az Encsencs. ____________________________ Bili (9.)-Nagykáltó (6.): - A Biriben nagyon szimpa­tikus csapatot ismertem meg, hazai pályán akár megle­petést is szerezhet a jó erőkből álló Nagykálló ellen. Nyírtelek (13.)-Nyírlugos (5.): - A Nyírtelek kezd magára találni, képes lehet pontot szerezni. ____________ Levelek (lO.)-Nyíribrony (11.): - Ha az Ibrony ezúttal is úgy fog futballozni, mint ellenünk tette, akkor a szomszédvári rangadón nem fog kikapni. Tippe Czirják József, a Gergelyiugornya edzője. Vasárnap Demecser (8.)-Fényeslltke (12.): - A Demecser hazai pályán jól szerepel, ezért úgy érzem, a hétvégén is győzni fog. ___________________________ Nyírkárász (4.)-Pátroha (5.): - A Nyírkárász botlott legutóbb, ezért bizonyítani akar, és szerintem sikerülni is fog neki. _________________ ___________ Nyírmada (13.)—Vaja (6.): - Á Nyírmada hazai pályán veszélyes ellenfél, ettől függetlenül vajai győzelmet tippelek. _______________________________________ Rohod (I6.j-Tiszakanyár (3.): — A Rohodnak ebben a szezonban nem igazán megy a játék, így nyer a Tisza ka nyár. ____________________________________ Kék (15.)-Ladányl TC (10.): - A Ladány az esé­lyesebb, bár vannak érdekes eredményei, de ennek ellenére azt gondolom, idegenben is képes megnyerni a mérkőzést.___________________________________________ Ajak (2.)-Gyulaháza (1.): - Igazi rangadó, amelyen a döntetlen a valószínű. Őr (14.)-Tiszaszentmárton (11. j: - Az Őr talán meglepheti Tiszaszentmártont, de ehhez mindennek össze kell jönnie. _______________________________________ Gergelyiugornya (9.)-Hodász (7. j: - Ez a mérkőzés mindkét csapat számára fontos, hiszen amely csapat nyer, az a tabellán jó pozícióban várhatja a közelgő téli szünetet. Ha sikerül elkerülni azokat az egyéni hibákat, amiket elkövetünk, akkor megszerezhetjük a három pontot. De csakis akkor! Kelet-Magyarország csoport TippehSimon Csaba, a Kölese edzője. __________________ Szombat.Csengersima (11.(-Nyírmeggyes (2.): - A Csengersima otthon megkeserítheti a vendégek életét. Nagyon oda kell figyelnie a Meggyesnek, hogy elvigye a három pontot.________________________________ _________ Nyírcsaholy (4.)-Milota (14.): - Nagy meglepetés lenne, ha a tabellán lényegesen előrébb álló Nyírcsaholy nem tartaná otthon a három pontot, bármennyire is kűzdaMilota. __________________________________ Vámosoroszi (5.)-Tyukod (16.): - Az Oroszi aligha­nem feledteti a legutóbb nyújtott gyenge teljesítmé­nyét - nyerni fog. ______________________________________ Szatmárcseke (lO.)-Csenger (1.): - A Cseke nagyon fog küzdeni, de a Csengernek életbevágóan szüksége van a három pontra, hogy elérje célját. __________ Kölese (6.)-Beregdaróc (3.): - Az őszi szezon utolsó hazai meccsén szeretnénk győzelemmel búcsúzni közönségünktől. Ezért remélem, a fiúk is megtesznek mindent és a hozzáállás is ennek megfelelő lesz. _______ Vasárnap Nábrád (13.)-Jánkmajtis(15.):-A Nábrád otthon „fogja” a három pontot a hitehagyott Jánkmajtis ellen._______________________________________ Kocsord (9. (-Tisztaberek (8.): - A Tisztaberek jó szériát „fut", ugyanakkor megfelelően motiváltnak kell lenni, hogy megszerezze a három pontot a jól küzdő Kocsorddal szemben. ____________________________ Tiszakóród (7.)-Mérk-Válla| (12.): - Erre a mérkőzés­re nincs biztos tipp. De az iksz benne van a pakliban. Totó A 45. hét/2. fordulójának mérkőzései, a tlpposziop 2. Katar-Csehország 2 3. Macedónia-Norvégia 4. Spanyolország-Costa Rica 5. Botafogo-Atlético PR X 1 lx 6. Corinthians-Avai 1 7. Gremio-Vitória 1 B. Palmeiras-Flamengo 12 9. Vasco da Gama-Sao Paulo 1 10. Coritiba-Ponte Preta X 11. Cruzeiro-Fluminense lx 12. Dánia-lrország X 14. Görögország-Horvátország KELET & kelct.hu Hírek, fotósorozatok, extra esti kiadás a Digitális Kelet oldalán.

Next

/
Thumbnails
Contents