Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-06 / 234. szám
2017. OKTÓBER 6., PÉNTEK *1: ' jr S KELET ■■1 Labdarúgás: Kelet Takarék megyei I, osztály Elhúzott mézesmadzag és elemi érdek Rangadók az élcsoportban, miközben egymással hadakoznak a kiesés ellen küzdő csapatok. labdarúgás. Lassan, de biztosan szökik a Sényő-Carni- fex. Az persze már a rajt előtt benne volt a pakliban, hogy a nyáron acélos játékoskeretet verbuvált egyesület rátenyerelhet a bajnoki címre, így az eddig történtekben az égvilágon semmi meglepő nincs. Éles csata bontakozhat ki Talán annyi, hogy az utóbbi időben már megizzasztani sem igen sikerül a valameny- nyi meccsét behúzó, nyolc fellépésen csupán három gólt „benéző” Sándor-legény- séget. A sényőiek ezúttal a Mátészalkával tusakodnak, és a felek eddigi szereplését tapasztalva a partira érdemes 2,5 fölötti gólátlagot tippelni - már ha lenne ilyen lehetőség... Illetve van, de nem itt és most. Ugyanakkor vasárnap Nagyhalászban éles csörte bontakozhat ki: az ötödik helyen táborozó házigazda a kissé megtorpant, mindazonáltal így második Nyírgyulaj- jal vív rangadót. A vendégeknek nem árt vigyázni, mivel a Halász mellett a Mándok és most már a Vá- sárosnamény is egyre feljebb kacsingat. Jóllehet, utóbbi két egylet idegenben kényszerül domborítani. Különösen a beregiek feladata ígérkezik rázósnak, elvégre Nagyecseden könnyű megégni, ráadásul a táblázaton hatodik Ádámsz- ki-brigád előző három ösz- szecsapásán hét pontot kaszált. Igaz, a Dudás-alakulat még szebb sorozatot épített, zsinórban háromszor győzött - elhúzzuk tehát a mézesmadzagot, ebből ütős kis meccs kerekedhet. Az első győzelemre ácsingózva Immár az új edzőre, Pók Csabára vár a nemes feladat, hogy meglódítsa a Kótaj beragadt szekerét. A sereghajtó gárda Tiszavasváriban rugaszkodik neki ama vállalkozásnak, hogy nyerjen- ez idáig ugyanis erre hiába ácsingózott. A látogatóknak elemi érdeke fűződik a minél sikeresebb alakításhoz, annál is inkább, mert a közvetlen riválisok közül a Tuzsér és a Rakamaz éppen egymással csatázik, akárcsak a Fehérgyarmat és a Balkány - az alsóházból kitörni vágyó csapatok tehát így vagy úgy, pontokat kasszíroznak majd... Nem szúrnák el az esélyt Az ugyancsak csávában lévő Dombrád tarpai túrát teljesít, ami megint csak az a kategória, amelyből bármi kisülhet. Bár a hazaiak nyilván úgy vannak vele, nem szívesen szúrnák el annak esélyét, hogy befurakodjanak az élcsoportba. Márpedig - a fentiekből kiindulva, a rangadójel- legű mérkőzéseket tekintve- erre komoly sansz mutatkozik. Szóval, lesz mit nézni... A Kótaj nem hajolna meg Tiszavasváriban, Kemény Gábor (18) és a Tarpa pedig a Dombrád ellen próbál feljebb lépni a tabellán fotó: pusztai Sándor Szakvezetői várakozások: 9. forduló (kezdés: 15, Ifi: 13) Szombat Baktalórántháza (9.)-Mándok (3.) Gebri Pál, baktalórántházi edző: - Ha következő ellenfelünk is annyi helyzetet tud kialakítani ellenünk, mint legutóbb a Mátészalka, és mi is annyi lehetőséget tudunk kidolgozni, mint azon a mécsesén, akkor elégedett leszek... Mindenesetre szeretnénk feledtetni a Rakamaz elleni korábbi hazai botlásunkat szurkolóink előtt, ami azonban egészen bizonyosan nem lesz egyszerű feladat az egyik legjobb játékosállománnyal rendelkező, masszív vendégcsapattal szemben. ___________________________________ Danes Béla, mándoki edző: - Bízom abban, hogy szombatra minden játékos hadrafogható lesz, mert a bajnokságnak ezen szakaszában mindenkire szükség van. Ráadásul egy-két ember azt hiszi, hogy betonbiztos helye van a kezdőben... ___________ Tiszavasvári (lO.)-Kótaj (16.) Kiss Gábor, tiszavasvári edző: - Nagy veszélyt hordoz magában, amikor a sereghajtót fogadod hazai pályán, pláne, ha éppen edzőváltás történt az ellenfélnél. Ilyenkor mindenki hazai győzelmet vár, ami ha bekövetkezik, az rendben van, viszont ellenkező esetben óriási blamáról beszélnek. A mi esetünkben nem engedhetjük meg magunknak, hogy pontokat hullajtsunk, főleg nem hazai pályán. Pók Csaba, kótaji edző: - Kaptunk egy feladatot, amit igyekszünk megoldani. De ahhoz még keveset dolgoztunk együtt, hogy többet tudjak mondani. Tarpa (7.)-Dombrád (15.) Márton István, tarpai edző: - Járjuk tovább a saját utunkat, próbálunk hétről hétre fejlődni, szeretnénk szombaton győzelemmel megörvendeztetni szurkolóinkat. Még ha tudjuk is, nem lesz egyszerű. ______________________________________ Kozma Zsolt, dombrádi edző: - Nem csak beregi szilvapálinkával szeretnénk hazatérni a mérkőzés után... _________________ Tuzsér (12.)-Rakamaz (14.) JHHHHHHH Antal István, tuzséri edző: - Sokat küzdöttünk, dolgoztunk azért, hogy elérjük a liftet. Beszálltunk, most már felfelé szeretnénk haladni. _ Varga Attila, rakamazi edző: - A 7XL-es zakót, amit legutóbb kaptunk, csak úgy tudjuk „méretre szabni", ha pontot, pontokat szerzünk a hét végén. Nagyecsed (S.)-Vásárosnamény (4.) Ádámszki Róbert, nagyecsedi edző: - Az egyik legjobb támadószekcióval rendelkező csapat érkezik hozzánk, ugyanakkor ezt a feladatot meg kell oldanunk. Másfelől, most már hazai pályán is azt szeretnénk nyújtani, amit tudunk, ebben az esetben szép este elé nézünk. _ __ __ Dudás Zoltán, vásárosnaményi edző: - Az Ecsed - „Ádó” vezetésével - évek óta meghatározó tagja a bajnokságnak. Mondhatjuk, a helyezések alapján rangadó vár mindkét csapatra. Jelenlegi pozíciónk nem rossz, de remélem, játékosaim még többre vágynak és ennek szellemében lépnek pályára.____________________ Vasárnap_________________________________________ Sényő-Camifex (1. (-Mátészalkai MTK (8.) Sándor Tamás, sényői edző: - Alig várom már, hogy Misi bácsival és az egykori debreceni ifista játékosokkal találkozzak. _________ Opre Mihály, mátészalkai edző: - Nem egy célért küzd a két csapat. Szerintem a Sényő megnyeri ezt a bajnokságot, ugyanakkor a mi fiatal együttesünk a bennmaradásért harcol, ezzel együtt megpróbálunk tisztes eredményt elérni. Cellspan-Balkány (13. (-Fehérgyarmat (11.) Mirgai László, balkányi edző: - Jelenlegi helyzetünkben más választásunk nincs, minthogy a győzelembe meneküljünk ezen a meccsen. Siti Ferenc, fehérgyarmati edző: - Szeretnénk folytatni októberi veretlenségi sorozatunkat, ugyanakkor az ősz legnehezebb mérkőzésére számítok - érhető okokból, gondolom, hogy nem kell elmagyarázni, miért. Az elmúlt vasárnapi játékunk mutat valami fényt, kérdés, hogy a kijárat felé indulunk, netán a barlang falának ütközünk vasárnap. Egyébiránt a héten minden eshetőségre felkészülünk. _______ _______ Nagyhalász (5.)-Nyirgyulaj (2.) Ludánszki István, nagyhalászi játékos-edző: - Tiszta sor, a bajnokság egyik legjobb csapata látogat hozzánk. Sajnos lesznek hiányzóink, de nem lehet más a célunk, mint győztesen elhagyni a pályát. _______________________________________ Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: - Az otthon elhuilajtott pontokat egy masszív, jó csapattal szemben kellene bepótolnunk. Nem egyszerű a feladat. Egy, de az nem akármilyen meccs A kisvárdai Petykó Tamás ezúttal a fehérgyarmati védelmet igyekszik megbontani fotó: kerezsi Béla Asztalitenisz Donlc megyei csapatbajnokság. 2. forduló Nyírpazony SE-Fehérgyarmati VSEII 10-8 Győztek: Lippai Cs„ Járosi L. 4-4, Szűcs L. és a Tótgyes I., Lippai Cs. páros 1, illetve Orosz A., Varga S„ Szim 2-2, Szabó L és az Orosz A., Varga S. páros 1-1. KSE Nyírtét-Ajak SE 9-9 Gy.: Garad 3, Soós T., Pintye M. 2-2, Bocz és a Soós T., Garad páros 1-1, illetve Pálfi Cs. 3, Szabó J., Spekker L 2-2, Sási T. és a Spekker L, Szabó J. páros 1-1. 13-5 Gy.: Roskó 4, Csiszár L. 3, Hajnal G., Pásztor T. 2-2, a Szőllösi B., Pásztor T. és a Csiszár L„ Tóth T. páros TI, illetve Szuromi 3, Polgári B., Hanustyák Cs. 1-L _______________________ Nyírbátori ASE ll-Trió-Maxi-ATC Nyíregyháza II 2-16 Gy.: Macos V, Macos N. 1-1. illetve Zolcsák, Szák Á., Bacsó A. 4-4, Dudás J„ Boros Cs. 2/1-2/í, a Szák Á., Dudás J. és a Zolcsák, Bacsó A. páros 1-1. Kistéta ASE-N YVSC-Eissmann SC 18-0 Gy.: Magyar I, Farkas V„ Pásztor M. 4-4, Pénzes Á„ Pénzes Gy. 2/2-2/2, a Magyar T., Pénzes Gy. és a Farkas V., Pásztor M. páros TI. A férfiaknál megyei rangadót rendeznek Kisvárdán, a listavezetőt fogadja a Vitka. kézilabda. A férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoport aktuális körében egyetlen mérkőzésen érdekeltek a megyei együttesek - na de, az az egy nem akármilyen parti. Furcsa lebonyolítás Vasárnap ugyanis Kisvárda- Fehérgyarmat házirangadót rendeznek, amely már csak a múltja alapján is kitüntető figyelmet érdemel. Noha a vendégek szénája egyelőre jobban áll, míg a Várda még nem nyert az aktuális idényben, mindazonáltal ezen az összecsapáson mindez semmit nem számít, bármi megtörténhet. A lebonyolítás furcsasága, a Nyírbátor és a Tiszavasvári egyaránt „szabadnapos” lesz, utóbbi gárda ráadásul legközelebb október 2l-én játszik bajnoki mérkőzést - Hajdúnánáson. Maradjunk annyiban, kissé érdekes... Éppenséggel a női vonalon érintett együttesek számára is szünetet iktattak be az elmúlt héten, ezúttal viszont pályára szólítják őket. A Kölcsey DSE-Nyíregyháza szombaton Kazincbarcikán mutatja meg magát: a felek tabellaszomszédok, a házigazda negyedik, a látogató ötödik, így kiélezett csata ígérkezik. Az éllovas érkezik Aznapra jut feladat a hetedik helyen tanyázó Vitkának is, amely az élen trónoló Ózdot fogadja - a vásárosnaményi sportcsarnokban (kezdés: 17 óra). A lecke nehéz, de talán nem megoldhatatlan, a beregiek képesek lehetnek legyűrni az eddig jól menetelő borsodiakat. A címvédő Mátészalkai MTK vasárnap Mezőkeresztesen szerepel - jó eséllyel. A szatmáriak ugyanis még veretlenek, miközben a hazaiak gyengélkednek, mindhárom eddigi fellépésüket elbukták, remélhetőleg nem mostanra időzítették a feltámadást... Drágán vinnék labdarúgás Harry Kane, a Tot- tenham-ban futballozó, de a Real Madriddal szóba hozott támadó elmondta, nem zárja ki a távozás lehetőségét, de azt sem erősítette meg, hogy a közeljövőén elhagyná jelenlegi klubját. A csatár eredményes játékára felfigyelt a Real Madrid, amely sajtóhírek szerint 220 millió eurót sem sajnálna érte. nso.hu Elismerések öt forduló után LABDARÚGÁS. Az MLSZ Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága a 2017/2018-as bajnoki évadra is meghirdette felnőtt bajnokságokban a havi Fair Play versenyét. A „Hónap legsportszerűbb csapata” díjat az az egyesület zsebeli be, amelyik a legkevesebb büntetőpontot gyűjti össze az adott szakasz (öt bajnoki forduló) alatt. A megyei igazgatóság versenybizottsága kihirdette - a fenti kritériumok alapján - szeptember legjobbjait. km Fair Play, díjazottak Kelet-Takarék Megye I. osztály: Tuzsér SE Megye II. osztály, Pannónia Zrt. csoport: Ibrany SE ___________________ Megye II. osztály, Nylrerdő csoport: Fényeslltkei SE _________ Megye II. osztály, Kelet-Magyarország csoport: KOlcse SE ________________ Megye III. osztály, Szabolcs csoport: BökőnySE__________________________ Megye III. osztály, Nyírség csoport: Pétneháza SE ___________________ Megye ill. osztály, Rétköz csoport: BarabásSE _________________________ Megye III. osztály, Szamos csoport: Tarpa SCII Labdarúgás: Megyei II. osztály, 9. forduló (kezdés: 15, ifi: 13) Pannónia Zrt. csoport Tippel- Hajas Páka Máriapócs edzője. Szombat. Újfehértó (6.)-Kemecse (2.): - Két jól felkészített és erős kerettel rendelkező csapat feszül majd egymásnak, háromesélyesnek érzem ezt a találkozót. Vasárnap. Ramocsaháza (16.(-Levelek (8.):- Amennyiben a leveleki gárda az utóbbi mérkőzések hibáit javítja, akkor vendég győzelem születhet. Ha nem, Ramocsaháza megszerezheti első pontjait. ____ Gávavencsellő (12.(-Nyírtelek (10.): - Két azonos képességű csapat csatájában az éppen aktuális forma dönthet. __________________ Terem (15.)-Kállósemjén (13.): - Úgy vélem, a hazai csapat most szeretné elkezdeni a pontgyű|tést. Nem lesz könnyű dolga egy jó Semjén ellen.____________ Nagykálló (5.)-Nyíribrony (7.): - Játszottunk mind- két csapat ellen, ami alapján hazai győzelmet tippelek. Encsencs (ll.)-lbrány (1.): - Az ibrányi alakulat, kiemelkedik ebből a csoportból, vendégsikert várok. __ Apagy (3.)-Nylrtugos (4.): - Na, ezt a derbit én is megnézném. Kemény, férfias játékra van kilátás, azt gondolom, akár egy gól is eldöntheti a mérkőzés kimenetelét. ____________________________ Máriapócs (14.)—Blri (9.): - Jói ismerjük ellenfelünket. Tudjuk, számukra is milyen fontos ez a mérkőzés, viszont mi arra készülünk, hogy megszerezzük első győzelmünket ___________________________ Nyfrerdő csoport _______________■ Tir,ppj; Pálfi József, a Hodász edzője. Vasárnap. Pátroha (5.)—Ajak (2.): - Ha a Pátroha feljebb akar kapaszkodni a tabellán, a rangadón győznie kell. __________________ Demecser (13.)-Kék (14.): - Kl-kl meccs lesz, amelyben benne van a döntetlen.___________________ Nyírkárász (3.)-Rohod (16.): - Biztos hazai győzelem. __________________________________ Gergelyiugornya (7.)-Nyínnada (9.): - Bár a tabellán jobban áll a Gergelyiugornya, meglehet, a Mada előzni fog. Tiszakanyár (4. (-Gyulaháza (1.): - Ez lesz a Gyulaháza első veresége! _________________________ Vaja (lO.)-Tiszaszentmárton (8.): - Közei egyforma képességű csapatok, mivel a Vaja közel van hozzánk, neki szurkolok. ___________________________ Fényeslitke (11. (-Ladányi TC (6.): - Hazai győzelem, netán döntetlen. ___________________ Hodász (12. j-Őr (15.): - Itthon kevés csapat visz el tőlünk pontot, nagyon remélem, hogy az Őr sem fog. Ketet-Magyarország csoport ________________ tippel Oroszi István, a Tisztaberek edzője. _____ Szombat. Jánkma|tls (15.)-K0lcse (8.): - A Kölese rosszul kezdett, de időközben formába lendült, teljes kerettel lehet keresnivalója Jánkmajtlson. _________ Csengerslma (12.)-Tlszakóród (6.): - Az előző szezonhoz képest a Kóródnak most jobban kijön a lépés, a Sima viszont sikeres rajt után visszaesett, össze kell kapnia magát a pontszerzés érdekében. __________ Nyircsaholy (5.)-Kocsord (13.): - A Csaholy tovább erősítette tavaszi keretét. Az újonc vendégeket nem Ismerem, így talán a hazaiaknak áll a zászló.________ Tyúkod (16.)-Beregdaróc NAP-ÉP (2.): - Baracsi Endre jól összerakta Darócot, a Tyúkod nagyon mély gödörben van, számára bravúr lenne a pontszerzés is. Mllota (14.)-Szatmárcseke (11.): - A Miiota otthon mindenkire veszélyes, igaz, a Cseke belelendült, de nagyon nehéz dolga lesz. ____________________ Nyírmeggyes (l.)-Mérk-Vállaj (7.): - A hazai pálya előnye és a papírforma a Meggyes mellett szól, de a veszélyes támadójátékra képes vendégeket nem vehetik félvállról. _________________________ Tisztaberek (9.)-Csenger (3. j: - Az első két fordulóban tartottuk a lépést a Csengerrel, neki volt két pontja, nekünk meg egy... Mostanra viszont leszakadtunk, így szeretnénk felzárkózni.______________________ Vasárnap Nábrád (lÖ.)-Vámosoroszi (4.): - A múlt heti fiaskót Mikes Feri barátoméknak javítani kellene, ehhez azonban alighanem lesz egy-két szavuk a hazaiaknak is.