Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-05 / 233. szám

2017. OKTÓBER 5.. CSÜTÖRTÖK KELET GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismer­ték és szerették, hogy KOVÁCS SÁNDORNÉ szül. Béres Erzsébet nagyhalászi lakos 73 éves korában rövid, súlyos betegségben váratla­nul elhunyt. Temetése 2017. október 7-én, szombaton 13 órától lesz a nagyhalászi temető ravatalozójából. 9856 Gyászoló családja. "Már nincs holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, én a szivetekben étek. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR ANTAL volt dombrádi lakos 48 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás után 2017. október 6.-án, 13 órakor a dombrádi köztemetőben helyezzük örök nyugalomra. Kérjük a gyászolókat, hogy a kegyeleti virágokra szánt összeget a helyszínen kihelyezett perselybe helyezzék el. A gyászoló gyermekei 909793 nj Lp Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! jF MEGEMLÉKEZÉS MEGEMLÉKEZÉS ÖZV. BOGÁR MIHÁLYNÉ volt vadastanyai lakos halálának 1 éves évfordulójára. Ha valaki a jóságnak és szeretetnek egy morzsáját Az igazságnak és fénynek egy sugarát hozta a világra, már nem élt hiába. S midőn roncsolt anyagon diadalmas lelke nem nézve hátra, indult egy közös találkozásra. Emlékeznek: Fia, menyei, unokái és dédunokák. 909807 Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, s nyugodalmadat nem zavarja senki. Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, a jó Isten őrködjön pihenésed felett. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk BOR JÁNOS SÁNDOR volt kemecsei lakos halálának 5. évfordulójára. Köszönettel adózunk mindazoknak, akik emlékét szeretettel őrzik. 909792 Örökké gyászoló felesége, gyermekei és unokái. 31 A Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja! ___________________________________________^ d In Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Sz.-Sz.-B. Megyei Temetkezési Kft. Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Szomorúfííz Temetkezés Nyíregyháza, Dózsa György u. 70. 42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Kelet Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585 040- Tiszakerecseny, Óvoda u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535- Ibrány, Lehel u. 3­42/200-227- Rakamaz, Szent István u. 25. 42/371-333 R-Port Informatika Kft. Üjfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 Vámos-Oláh Kft. Krisztina Virágüzlet, Kállósemjén, Kossuth u. 77. 20/366-4556 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, Köztársaság tér 20/205-4688 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967,70/455-3954 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5. 6.7. +36 70 239-24-85 Ladomérszki temetkezés 4461 Nyírtelek, Petőfi Sándor u. 25. ^ _________________________________________________________ +36 70/239-2485 _r«r Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett édes­apánk, LIPPAIJÓZSEF s temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fáj dal­li munkban őszinte részvéttel osztoztak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak ismerős­nek és barátnak, akik szeretett halottunkat ÖZV. SZABÓ JÓZSEFNÉT szül. Kis Margit utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 1794 A gyászoló család. Hűségét értékeljük! A Kelet Hűségkártyájával könnyedén megspórolhatja akár előfizetése árát a 100-nál is több Hűségkártya-elfogadóhelyen. Az elfogadóhely-listát megta­lálja lapunkban havonta legalább egy alkalommal, illetve a folyamatosan frissülő www.kelet.hu/husegkartya oldalon. Az elfogadóhely-listát megújult formában közöljük: külön tüntetjük fel a nyíregyházi és a megyeszékhelyen kívüli Hűségkártya-partnereket. Kiemeljük az új csatlakozókat is. hogy köny- nyebb legyen az eligazodás. Használja Hűségkártyáját eredményesen! Elérhetőségeink: +36-40-424-424; j. — husegprogram@kelet.hu; ^ I 1 J I 3 ■ Kelet-Magyarország, (□)(□) tefc.J Nyíregyháza, Oozsa Gy. u. 4-6XLs V_y MrV KSuSufiuB Itt olvashatja Ezeken a vendéglátó- és szolgáltatóhelyeken ingyenesen informálódhat a Kelettel! «1 vl. tfi iV i ii V ~ d # . H . Vendéglátóhely Település Utca Házaim Piramis Büfé Ajak Tulipán u. 8 Sarki Kocsma iiHHHHI Búj Kossuth u. 122 Sarki Gyros Büfé Fehérgyarmat Damjanich u. 2 Park italbolt Fülesd Fö u. 40 Kozmetika Gyulaháza Petőfi u. 1 Helló Turista Szálló Kisvárda Mátyás király u. 105 Mamma Mia Pizzeria és Étterem Kisvárda Szent László u. 21 Kraszna Vigadó Kocsord Hunyadi u. 62/a Cimbora Presszó Komoró Ungvári u. 31 Sláger Presszó Kótaj Árpád u. 59 Western Pub Máriapócs Selyem u. 22/b Belvárosi Pizzeria Mátészalka Hősök tere 2 Tavi Presszó Nagykálló Kossuth u. 179 Városkert Étterem és Kávézó Nagykálló Mártírok u. 9 Sarok Kocsma Nyírbátor Kossuth u. 55 Muskátli Presszó Nyíregyháza Bujtosu. 28 Kiwi Sun Sotárium Nyíregyháza Búza u. 34 City Burger és Pizzabár Nyíregyháza Kossuth u. 27 Szamóca Fagyizó Nyíregyháza Rákóczi u. 4 Gólya Presszó és Fogadó Ópáiyi Rajk László u. 15 Piros Tulipán Presszó Panyola Szombathelyi u. 33 Erdei Korcsma Pátyod Kossuth u. 52 Big Bull Presszó Vásárosnamény-Vitka Kiss Ernő u. 65 Sport Presszó Záhony Új élet u. 8 Betyár Csárda és Panzió Záhony 4-es számú főút Olvassa Ön is! További jelentkezéseket várun info@kelet.hu % m } y 1 A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu

Next

/
Thumbnails
Contents