Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-31 / 254. szám

2017. OKTÓBER 31., KEDD KELET Háttér 3 isüs wmm A mi kultúránkban ez valahogy nehezen megy, kellemetlenül érezzük magunkat tőle. NYÍREGYHÁZA. Halottak nap­ján - akarva-akaratlan - újra szembesülünk szeretteink elvesztésével. A halál nem válogat, a fájdalom és a gyász talán sohasem múlik el, lelki békénket azonban újra meg­találhatjuk. A nyíregyházi Sarudi Detti nem akármilyen élethelyzetből állt fel és né­zett szembe a megmásítha- tatlannal: hat évvel ezelőtt veszítette el a férjét, aki rá­kos volt, kitartóan küzdött az egyik legagresszívebb kór ellen. Mindhiába.- A férjem lebénult, ottho­ni ápolásra szorult. Látnom kellett volna, hogy mennyire romlik a fizikai állapota, én mégis hittem, hogy meggyó­gyulhat. Végig volt bennem egy tiltakozás, nem voltam képes szembenézni azzal, mi történik. Kismama voltam és a férjemet pelenkáztam... Nem láttam, hogy nem a gyó­gyulás felé tartunk, így hatal­mas pofonként éltem meg a férjem elvesztését. Ekkor há­rom hónapos volt a fiunk, róla Hoztam egy döntést: erős leszek, és minden rendbejön. SARUD! DETTI rudi Detti, aki szerint a halál az élet része. Tudnunk kell beszélni róla anélkül, hogy összeomlanánk. A gyászfolyamat mindenki számára nehéz, ám személyessé lehet tenni - állítja Sarudi Detti ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV pedig gondoskodnom kellett. A napi rutin vitt előre. Enged­tem, hogy úrrá legyen rajtam a szívet tépő fájdalom, majd hoztam egy döntést: erős le­szek, és minden rendbe jön, az élet megy tovább. Nem adtam teret a gyásznak, nem kértem szakmai segítséget. Most úgy látom, épp emiatt a „veszteség” feldolgozása is elhúzódott. Ha a mostani ön­magam üzenhetne az akkori önmagámnak, akkor bizto­san ezt mondaná: „merj se­gítséget kérni!” - ütött meg a helyzetéhez képest optimista hangnemet Sarudi Detti. Nem akart újra beszélni róla- Annak idején azért nem vettem igénybe segítséget, mert azt gondoltam, hogy nem akarok újra és újra erről beszélni, nem akarom újra és újra átélni a fájdalmat, túl szeretnék lenni rajta. Ha nem foglalkozok vele, akkor majd jobb lesz. Ilyen gondolatok jártak akkoriban a fejemben. Ma már tudom, hogy ez nem így működik. Meg kell élni az érzéseket, ki kell tudni fejezni mindazt, ami bennünk van. Ehhez pedig egy olyan segí­tőre van szükség, akivel biz­tonságban tudhatjuk magun­kat és az érzéseinket. Akinek szabadon megnyílhatunk, mesélhetünk az érzéseinkről, emlékeinkről. Az ember azt a közeget szereti, ahol úgy érzi, elfogadják, megértik. Ezt sok­szor a közvetlen környezettől várják el az emberek, de eb­ben a közegben nem feltét­len kapják meg, hisz vagy ők maguk is küzdenek a fájda­lommal, vagy azt szeretnék, hogy végre legyünk jól, és nem tudnak velünk tolerán­sán bánni - fogalmazott Sa­- Nekem az a kihívás, hogy adni tudok. Minden, amit ta­nultam vagy tanulok coach- ként, a veszteségfeldolgozás során abban támogat, hogy azt adjam a hozzám fordulóknak, amivel a legjobban segíteni tudom őket: pozitív irányba változzon az állapotuk. Tele vagyok derűvel és mutatom a példát, hogy nincsenek egye­dül, biztatok mindenkit, hogy legyenek bátrak és csinálják A gyermeket kiváltképp- A mi kultúránkban ez vala­hogy nehezen megy, kelle­metlenül érezzük magunkat tőle. A gyászfolyamat min­denki számára nagyon nehéz, de személyessé lehet tenni. A gyerekeknek kiváltképp segí­teni kell abban, hogy kifejez­zék érzéseiket és nyugodtan érezhessék azt, amit egyéb­ként éreznek. Segíteni kell őket megbirkózni a dühvei, a haraggal. Erre különféle kre­atív technikák vannak, ez pe­dig a rajzolás, a zene, a játék, a festés és az őszinte beszélge­tés - sorolta Sarudi Detti, aki, miután a férje meghalt, egy elképesztően mély és intenzív önismereti munka után indult el az úgynevezett segítő szak­ma irányába: coach lett. km-tg azt, amit én. Egy boldog, ki­egyensúlyozott, teljes életet tudjanak élni egy összeomlás után, s újra élvezzék, hogy élnek - igyekszik kivezetni az embereket a vaksötétnek vélt alagútból Sarudi Detti, aki sa­ját megélései, tanulmányai, tapasztalatai révén hitelesen tud segíteni azoknak, akik szerettük elvesztése után tá­mogatást keresnek önmaguk vagy hozzátartozójuk részére. Kivezetni az alagútból A gyászfolyamat nehéz, de... Halottak napján is szükség van óvatosságra nyíregyháza. November első napjaiban évente átlagosan húsz olyan esethez riasztják a tűzoltókat országszerte, ahol kegyeleti mécsesek vagy ko­szorúk okoznak tüzet. Az ese­tek többségében néhány ezer forintnyi kár keletkezik, de minden évben előfordul, hogy egy kegyeleti gyertya okoz lakástüzet, ami pedig már je­lentős kockázatot is hordoz. A katasztrófavédelem mun­katársai fokozott óvatosságra intenek mindenkit ebben az évben is: bánjunk elővigyáza­tosan a mécsesekkel, kegyele­ti gyertyákkal és a halloween alkalmából készített töklám­pásokkal, mert könnyen la­kástüzet okozhatnak! km ■ Sírrendezés A halottak napja előtt sokan látogatnak ki a temetőbe, hogy rendbe tegyék szeret­teik Sírját. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Megemlékezés a hősök sírjainál NYÍREGYHÁZA. Önkormány­zati támogatással, valamint civilek és civil szervezetek segítségével 2800 mécses meggyújtásával emlékezik az I. világháborúban elhunyt hősökre október 31-én a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. Az immár ll., idei ünnepség a Dugonics utcai Hősök temetőjében iz­raelita liturgiával kezdődik 15 órától, amelyet Somos Pé­ter, a Nyíregyházi Zsidó Hit­község hitéleti vezetője tart. Végezetül pedig meggyújtják a mécseseket a 2800 sírban fekvő, 14 nemzethez tartozó elhunyt hős emlékére. km Kelet kvíz Rákóczi itt kelt át a Tiszán 1703. június 16-án, és a már korábban kirobbant kuruc felkelés élére állt. a) Talpánál b) Vásárosnaménynál c) Záhonyná d) Rakamaználl A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el Amikor egy rozsalugas is „képes” legyőzni a halált Minden egyébbel szem­ben talán dolgavége- zetlenül a legnehezebb távozni az életből. NYÍREGYHÁZA. Hogy életünk­nek mennyire elválasztha­tatlan része az elmúlás, arról egy különös és elgondolkod­tató történetet hallottunk dr. Papp Lajos Széchenyi-dí- jas szívsebész professzortól, amikor 2016-ban Nyírkárá­szon interjút kértünk tőle. Akkor ez a nem mindennapi történet - amelyet a profesz- szor egyébként a Csodák és tragédiák című könyvében is elmesél - kimaradt az egy éve született interjúból, ám most - mindenszentek, illet­ve halottak napja közeledtén - megosztjuk olvasóinkkal. Az esetet dr. Papp Lajos még fiatal, éppen csak két éve praktizáló orvosként élte át. - Pécsett, az intenzív osztályon dolgoztam, s egyedül láttam el szolgálatot egy olyan he­lyen, ahol 28 súlyos állapotú beteget kezeltünk. A belgyó­gyászat éppen leköszönő osz­tályvezetője, mielőtt elment, felhívta a figyelmemet egy idős, infarktusos betegre, akit már hét alkalommal kellett újraéleszteni. S milyen egy fiatal orvos, aki bizonyítani akar? Meg akartam mutatni, hogy az ilyen helyzetben is le­het segíteni, s bújni kezdtem a könyveket. Éjjelente „meghalt egy kicsit”- A következő napon éjfél tájban szólnak a nővérek: „Jöjjön doktor úr, mert ismét „meghalt” a beteg.” Újraélesz­tettük, de másnap minden ugyanígy megismétlődött, sőt még az azután következő na­pokon is. Be kellett látnom, ez a bácsi valóban felvett egy na­gyon rossz „szokást”, ugyanis éjfél és kettő között minden éjjel „meghalt egy kicsit”. Már akkoriban is defibrillátor­Dr. Papp LajosFOTó: pusztai Sándor ral végeztük az újraélesztést: amikor láttuk, hogy reagál a szív, megütöttük, és máris visszajött a keringés. Minde­mellett természetesen 6-7 szer mellkasnyomást is alkalmaz­tunk. Csakhogy a sokadik be­avatkozás után már összetör­tük a szegycsontját, a bordáit a bácsinak, ütöttük, pirosra égettük a bőrét a két defibril- látorlapáttal szegénynek. „Bosszantó”, ami történt- Akkor került hozzánk beteg­ként a Pécsi Orvostudományi Egyetem híres professzora, Romhányi György korbonc- tanász, aki - miután kiderült, hogy csak megsérült a válla és nincs szívinfarktusa - kö- nyörgött, hadd maradhas­son, mert ámbár sok beteget látott már, de olyat egyet se, aki minden éjjel visszatér a halálból. Lefektettük a „meg- halós” bácsi mellé, s ő min­den újraélesztés után odaült az ágya szélére, kifaggatta, s lejegyezte, amit az öreg mon­dott. Ám a beteg váratlanul jobban érezte magát, s ami­kor már három napon át sem történt semmi, a professzor hazafelé készülődött, átadta nekem a feljegyzéseit.- Beleolvasva a szöveg felé­ig se jutottam, s nagyon fölhá­borodtam. Azonnal odamen­tem a bácsihoz, hogy mondja el nekem is, amit tapasztalt. „Édes fiam - kezdte az öreg -, borzasztó, amit velem műveltetek. Megsütöttetek, büdös szagot árasztottam, mindenem fájt, kiabáltatok, de amikor meghaltam, min­den gyönyörű lett. Megszűnt a fájdalom és csodálatos bol­dogságérzés öntött el.”- Az utolsó szavait hallva lecsaptam rá, s türelmetle­nül nekiszegeztem a kérdést: „Ide figyeljen! Maga 14 al­kalommal kapott lehetősé­get az úristentől arra, hogy ott maradjon abban a szebb, boldogabb világban, akkor mi a csudának jött vissza?” Amit akkor válaszolt, orvosi pályafutásom legfontosabb tanítása: „Édes fiam, nem maradhattam, mert nincs, aki megmetssze a rózsalugaso­mat.” Merthogy nem az uno­ka, még csak nem a család, hanem a FELADAT tartotta életben. km-mj Temetkezési szokások a nagyvilágban Ahány kultúra, annyi temetkezési szokás. Akad közöttük egészen szo­katlan, bizarr, megható, eufórikus vagy éppen igazán modern is. Indiában attól függően, hogy ki melyik kasztba tartozik, a halottak temetése különbözik. A kaszton kívüli­eket a Gangeszhez legközelebb égetik el, feljebb haladva a hamvasztási Indiában a hordágyat virágokkal díszítik fel FOTÓK: INTERNET helyszín egyre távolabb esik a parttól. A gazdag halottak elégetéséhez sok fát használnak, a szegényeket elektro­mos égetőkben hamvasztják el. Piros lepellel takarják le a fiatal lányokat, fehérrel a férfiakat és aranyszínűvel az idősebb nőket. A hordágyat virágokkal díszítik fel, és a testet is szinte teljesen befedik virágokkal. A folyó mentén halotti máglyát készítenek, és lábbal dél, azaz a holtak iránya felé helyezik el az elhunytat, hogy abba az irányba „sétálhasson” majd. Balin úgy tartják, hogy a halál nem a végállomás, hanem egy új életszakasz kezdete, éppen ezért a temetés sem szomorú megemlékezés, hanem egy többnapos rituálé, amiben nemcsak a család, de az egész faluközösség részt vesz. A halottat bambuszból, papírból, szövetből épített emelvé­nyen szállítják a halál templomához, a testet pedig hamvasztással adják visz- sza az öt elemnek: a földnek, a víznek, a levegőnek, a tűznek és az éternek, hitük szerint máskülönben nem tudna szabadulni a lélek és kísértetként zaklatná a rokonságot. Mexikóban már háromezer évvel ezelőtt is megőrizték a halottak kopo­nyáját. Úgy vallják, hogy az az élet és az újjászületés szimbóluma. Halottak Balin a temetés nem szomorú szer­tartás, hanem többnapos rituálé napján virágot és éleimet ajánlanak fel a síroknál, aki teheti, énekel és imádkozik. Indonézia egyes szigetein úgy tartja a szokás, hogy az eltávozott addig otthon marad, amíg a temetést meg nem szervezték. Ez gyakran hosszú napokig is eltarthat, addig azonban az elhunyt családja körében marad, asztalhoz ültetik, ételt tesznek elé, és úgy tekintenek rá, mint egy élő emberre. A temetés nagyon látványos és költséges, sok éven keresztül tudják csak visszafizetni. A szertartáson a résztvevők táncolnak, énekelnek és bivalyokat áldoznak fel, hogy azok elvigyék a halott ember lelkét a mennybe. Főként a balinéz és ausztrál cso­portokra jellemző, hogy a holttestet ruhába csavarják, és egyszerűen egy fa lombjai közé „rejtik”, esetleg koporsónak használt hordókba rakják az elhunytakat, és a tárolókat a fa tetejére erősítik. Ghánában egyre nagyobb trend, hogy az emberek úgynevezett fantáziako­porsóba temetkeznek. A koporsók az elhunyt életét hivatottak szimboli­zálni, ennek megfelelően készült már cigarettásdoboz, limuzin, repülőgép és sütőtök alakú koporsó is. Az iszlám vallású temetéseken nem használnak koporsót, nem hamvasz­tanak, és a testet sem konzerválják. Az elhunytat vízzel lemossák, majd fehér vászonlepedőbe tekerik. Arccal Mekka, az iszlám szent helye felé fordítva fektetik a földre, majd a szertartás után a férfiak temetik el. A zsidó hit hívei úgy tartják, hogy halálában minden ember egyenlő, ezért mindenkit ugyanolyan ruhában temetnek el. A zsidó embert zsidók körében, zsidók által, zsidó temetőben kell eltemetni. A gyász jeleként az elhunyt családtagjainak szívük felett meg kell szaggatniuk a ruhájukat. A temetésben a testet visszaadják a földnek, amelyből vétetett. A Tóra szerint a testet tilos elhamvasztani, közszemlére tenni, bebalzsamozni. A sírhelyekre nem virágot, hanem köveket visznek. Mexikóban a halottak napján virá­got és ételt visznek a sírokra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents