Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-30 / 253. szám

2017. OKTÓBER 30.. HÉTFŐ 1 L MMM GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét ii Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, de ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél, s minket szerettél, csoda volt, ahogy az életért küzdöttél. De mégis elcsitult a szív, mely értünk dobogott, megpihent a kéz, mely értünk oly sokat dolgozott. Számunkra Te sosem leszel halott, szivünkben örökké élni fogsz, mint a csillagok. Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy STEIN JÓZSEF LÁSZLÓ volt Nyíregyháza, Honvéd utca 54. szám alatti lakos 65 éves korában méltósággal, türelemmel viselt hosszan tartó betegségben csendesen elhunyt. Temetése 2017. november 3-án pénteken 14 órától lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. A gyászoló család A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.keiet.hu Hirtelen, de elmentél egy perc alatt, számunkra csak a döbbenet és a fájdalom maradt. Kicsordul a könnyünk a sírodnál, mélységes a fájdalom, hogy távoztál. A búcsúszó, mit nem mondtál ki, elmaradt, de szívünkben örökké velünk maradsz. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy VIDOVEN ANDRÁS nyíregyházi lakos életének 83. évében csendesen elhunyt. Temetése 2017. november 02-án 15 órakor lesz, az Északi temető Korányi úti ravatalozójából. 912113 A gyászoló család Ma szomorúbb lett a föld, s fakóbb az ég színe. Egy szív állt meg örökre, az édesanyánk szíve. Végsőt dobbant a szív, az élet véget ért. Túl tikos fátylán, lelke békességbe ért. Isten szent országa legyen Te hazád, nyugodj békében drága jó Édesanyánk! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALÁZSI SÁNDORNÉ szül. Tiba Ilona 2017. október 22-én életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetésére 2017. november 6-án 10 órakor kerül sor a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójában. Szerető férje, gyermekei, unokái 912512 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. TOLNAI ISTVÁNNÉ g: temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyá- 5 szunkban osztoztak. Gyászoló családja. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halot­tunk, ID. FAZEKAS JÁNOS s temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyezték, mély gyá- g szunkban osztoztak. Gyászoló családja. 3* Ifi. Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja! U____________________________F Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ÖZV. FEDOR GYULÁNÉ temetésén megjelentek, síijára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. . . ,, ... A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BÓN FERENC JÁNOS temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család Üiilí " II M .....................................■—■Ml Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, FEKETE LÁSZLÓ _ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély gyá- | szunkban osztoztak. Gyászoló gyerekei és unokái. AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter­helt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 905727 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Dióbelet veszek, házhoz megyek, 800-1200 Ft/kg; héjas 150-200 Ft/kg. Tel.: 06(20)586-1594. _____________________________912416 Világos csíkos napraforgót veszek szemetesen, vagy tisztítva, kombájn alól is. 20/323-9857. ________912031 NÖVÉNY Akác csemete 10 Ft/db, Lucfenyő csemete 25 Ft/db,Ezüstfenyő 1-1.6 m-ig 3000 Ft/db,Smaragd tuja 80- 100 cm-ig 1200 Ft/db áron eladó Vásárosnaményban. Tel.:70/314- 8949 909271 Dióbél és héjas dió felvásárlás,nagyobb mennyiséget elszállítok.Érd:0670/1978197 912541 Eladó gyümölcsfaoltványok ter­melőtől, és lábon álló dió, ill. cse­resznyefa 5-5 db. 20/3169127. 911578 EGYÉB ELADÁS Kalodás tűzifa akciós áron lMxlMxlM 16500Ft/m3. Garantált menny. 30/836-3203 ________912112 EGYÉB KERESÉS Fürészport vásárolnék tel:209369957 910381 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT DUGULÁSELHÁRÍTÁS Konyhai mosogatók, fürdők, S wc padlóösszefolyók gépi tisztítása. S 20/415-8098 R Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Nyíregyháza-Oros Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650/ Redőny-reluxa, szalagfüggöny, har­monikaajtó, küszöbók, szúnyoghá­lók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. 909722 SZOLGÁLTATÁS KERESÉS Fakivágás! Nem dönthető, ves­zélyes fák kivágása, gallyazása garanciával, teljes felelősség vál­lalással. Tel: 06-30-9982-178 (Bereczky Attila) 910579 MUNKAHELYET KÍNÁL A Lady Line 93 KFT keres rakamazi és ibrányi üzemébe az alábbi munkakörökbe munkatár­sakat: szakképzett szabász, varrónő, alja dolgozó. Utazás biz­tosítása, cafetériajuttatás.Tel.: +36204359888 912284 Asztalosokat, betanított munkáso­kat keresünk Pest környéki munka­helyre, magas kereseti lehetőség­gel. Szállást, étkezési hozzájárulást biztosítunk. Tel.: 06-70/433-3690, 06-30/691-0811. ____________912389 Korai munkakezdéssel, HÍRLAP­KÉZBESÍTŐKET keresünk Nyíregyháza és Nyírtelek területére. ® +3620973*9767 Fütpösdaróc, Nagyecsed, Géberjén, Vásárosnamény Pap és Mátészalka területére. S +3620958-9918 Napkor, Nyírgyulai és Kállósemjén területére. S+3620958-9917 SényőésNyírbogdány területére. ®+36 20958-9919 Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig Az EKO Konzervipari Kft. nyiregyházi telephelyére karbantartói munkára munkatársakat keres az alábbi pozíciókba: VILLANYSZERELŐ szakmunkás LAKATOS szakmunkás GÉPI FORGÁCSOLÓ szakmunkás Élelmiszeriparban szerzett tapasztalat előnyt jelent. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni az alábbi elérhetőségen lehet: Hederman László +36 30 399-0043 | hederman.lasz1o@ekokft.hu Autós festékbolt kollégát keres. Jelentkezéseket az info@colorflotta.hu email címre vár­juk. Munkavégzés helye: Nyháza. 911874 A tunyogmatotcsi Székely Fogadóba önállóan dolgozni tudó PINCÉRT azonnali munkába állással, korrekt bérezéssel felveszünk! Érdeklődni: +36 30 325 6689 Betanított dolgozókat keresünk autóipari beszállító partnerünkhöz a Dunántúlra, a régióban a leg­magasabb bért kínáljuk, a szállást, utazást ingyenesen biz­tosítjuk. Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet: 0630/511- 4219 912328 Inform Média Lapkiadó Kft. diák korrektort keres elsősorban hétvégi munkavégzésre. -----------------------------Feltétel:-----------------------------­-1-2. évfolyamos nappali tagozatos diák - kiváló helyesírás- számítógépes felhasználói ismeret I Érdeklődni: +36-20/326-9135 Belföldi árufuvarozói cég keres C kát. jogosítvánnyal és GKI kártyával rendelkező GÉPKOCSIVEZETŐT térítői járatra. s Érd.: 06-30/278-9624 vagy S homokiattila@bencsiktrans.hu Győri munkára betanított munkásokat keresünk, jó kereseti lehetőséggel, a szállás, utazás biztosított. Jelentkezni az alábbi számon lehet: 0630/362-4338 911768 Kőművest felveszek nyíregyházi munkára. Érdeklődni: 06 30 94 55 319 912336 Nemzetközi tapasztalattal rendel­kező tehergépkocsi vezetőt keresünk, 24 tonnás szerelvényre. Főként magyar- német/német-magyar viszonylat, akár heti hazajárás, versenyképes jövedelem. Elvárás: C, E kategóriás jogosítvány. Jelentkez- ni:+3620-3206698 912421 Nyíregyházi telephelyünkre hegesztőt, lakatost, élhajlítót _ keresünk azonnali kezdéssel. Érd.: +36 70 392 39 65, H-P 8-16 Óráig. ________________912622 Varrónőt keres! Miló Bútor Kft kárpitos üzembe varrónőt keres tel­jes munkaidőben. Nyíregyháza Tünde út 18. SZÁEV telep. Miló Bútor Kft. Tel:+36 20/217-8726 912499 OKTATÁST VÁLLAL Hűtő-kllmaszerelő, E-000095/201VA020 Villanyszerelő E-000095/2014/A010 Hegesztő (CO.AWI) E-000095/2014/A001 tanfolyamok indulnak decemberben. NYÍRSÉG SZAKMAI TOVÁBBKÉPZŐ KFT. ® 42/311-220,30/9556-934 Targoncavezető, Földmunkagép­kezelő E-000095/2014/A014 tanfolyam indul Mándokon. Tel: 06/70 882 5078 912507 VEGYES Akác, alma tűzifa 2300 Ft-tól eladó, kiszállítás megoldható. Erdőt, gyümölcsöst veszek. 30/839-1024. 912432 Betyár Csárda és Panzió Záhony 4-es számú főút HIRDETÉSÉT FELADHATJA A WWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL Piramis Büfé Ajak Tulipán u. 8 Sarki Kocsma Búj Kossuth u. 122 Sarki Gyros Büfé Fehérgyarmat Damjanich u. 2 Park Italbolt Fülesd Főu. 40 Kozmetika Gyulaháza Petőfi u. 1 Helló Turista Szálló Kisvárda Mátyás király u. 105 Mamma Mia Pizzeria és Étterem Kisvárda Szent László u. 21 Kraszna Vigadó Kocsord Hunyadi u. 62/a Cimbora Presszó Komoró Ungvári u. 31 Sláger Presszó WKKKM1 Kótaj Árpád u. 59 Western Pub Máriapócs Selyem u. 22/b Belvárosi Pizzéria Mátészalka Hősök tere 2 Tavi Presszó Nagykálló Kossuth u. 179 Városkert Étterem és Kávézó Nagykálló Mártírok u. 9 Sarok Kocsma Nyírbátor Kossuth u. 55 Muskátli Presszó Nyíregyháza Buitosu. 28 Kiwi Sun Solarium Nyíregyháza Búzau. 34 City Burger és Pizzabár Nyíregyháza Kossuth u. 27 Szamóca Fagyizó Nyíregyháza Rákóczi u. 4 Gólya Presszó és Fogadó Ópályi Rajk László u. 15 Piros Tulipán Presszó Panyola Szombathelyi u. 33 Erdei Korcsma Pátyod Kossuth u. 52 Big Bull Presszó Vásárosnamény-Vitka Kiss Ernő u. 65 Sport Presszó Záhony Új étet u. 8 Olvassa Ön is! További jelentkezéseket várunk vendéglátó egységektől! info@kelet.hu KELET Milyen szomorú mindig egyedül lenni. Tégedet mindenütt hiába keresni. Örök az arcod, nem száll el a szavad. Minden mosolyod a lelkűnkben maradt. Könnyes szemmel már csak a fényképedet nézzük. Jóságod, szereteted soha nem feledjük. Csak egy célod volt, a családodért élni ifa j és az unokáknak örömet szerezni. Szerető feleség voltál, drága jó édesanya, anyós és boldog nagymama, akik szívből szerettek, nem hagynak el soha. Fájó szívvel emlékezünk életünk legszomorúbb napjára, TORKOS ISTVÁNNÉ szül. Seprényi Irén (1954-2016) i halálának 1. évfordulójára. Szerető családja. Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk TÓTH ISTVÁNNÉ (Nórika) g volt tiszaberceli lakos halálának 1. évfordulóján. £ Sit tibi terra levis! Szerető családja. A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: httjx//www.keteLhu MEGEMLÉKEZÉS

Next

/
Thumbnails
Contents