Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-25 / 249. szám

908541 2017. OKTÓBER 25., SZERDA 16 Képes krónika Nagyon híres színésznő lesz Bridget Jonesból London. Renée Zellweger ala­kítja a mozivásznon Judy Gar- landot, az amerikai szórakoz­tatóipar egyik legfényesebb csillagát, akinek rövid élete fé­nyes sikerekben és magánéleti kudarcokban is bővelkedett. A Bridget Jones-filmek sztárjának főszereplésével készülő Judy című alkotás Garland utolsó, az 1960-as évek végére eső londoni koncertjeire épül - írta a BBC News. A Rupert Goold rendezte mozi forgatási munkálatai februárban kezdődnek. A 48 éves Zellweger jelen­leg egy évvel idősebb, mint Garland volt, amikor 1969 jú­niusában - a hivatalos vizsgá­lat szerint gyógyszer-túlada­golásban - meghalt. A film 1968 telén kezdődik, amikor Garland Londonba ér­kezett, hogy egy sor koncer­tet adjon a Talk of the Town klubban, amely ma Hippo­drome Casino néven fut. Judy Garland kétéves korá­tól haláláig megállás nélkül dolgozott: 43 filmet forgatott, tucatnyi lemezt készített, majd félszáz tévéműsorban szerepelt, több mint ezer kon­certje volt. Alig volt tizenhét éves, ami­kor az Óz, a csodák csodája révén a földkerekség legnép­szerűbb színésznője lett. A negyvenes évek végé­től azonban már csak ajzó­szerekkel birta az MGM stúdió által diktált tempót. Idővel inni is kezdett, többször kí­sérelt meg öngyilkosságot, végül egyre gyakoribb nyil­vános botrányai miatt 1950- ben felmondták szerződését. Egy ideig úgy tűnt, képes lesz talpra állni, aztán a hatvanas években egyre kevesebb le­hetőséghez jutott. A megfáradt színésznőt 1969. június 22-én, két héttel negyvenhetedik születésnap­ja után találták holtan fürdő­szobájában. MTI A hit kiárusítása: magyar filmpremier Amerikában WASHINGTON. Los Angeles­ben, a La Femme nemzetközi filmfesztiválon tartották az amerikai templombezárá­sokról készült magyar doku­mentumfilm világpremierjét. A hit kiárusítása című do­kumentumfilmet a vatikáni rádió magyar adásának mun­katársa, Somogyi Viktória és az Emmy-díjas Jeff MacIntyre amerikai operatőr-producer készítette. A film az Egyesült Államokban riasztó méretű és gyorsaságú templombezárá­sokat mutatja be. MTI ■ Csempészáru. De aranyos A fiatal bengáli tigris azzal került a hírekbe, hogy megpró­bálták becsempészni az Amerikai Egyesült Államokba, de a mexikói határon egy erre szakosodott program révén sikerült ezt megakadályozni. Egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa. FOTÓ: AFP INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS (+36) 20 533-3333 Hívja Prímagázfutárunkat! PRÍMA Z7 ENERGIA HIRDETÉSEK Két év után visszatér Anastacia Budapestre Budapest. Két év után vissza­tér Magyarországra Anasta­cia, az amerikai popénekesnő 2018. május 13-án a fővárosi Tüskecsarnokban ad koncer­tet. A World Music Awardsot eddig három alkalommal el­nyert, világszerte több mint 30 Anastacia fotó: afp millió lemezt eladott előadó Evolution című jövő április­ban induló turnéja keretében érkezik a magyar fővárosba, ahol idén megjelent hetedik stúdióalbumát mutatja be - közölte a szervező Koncert- promo kedden az MTI-vel. Az amerikai énekesnő az elmúlt években többször is sikeres küzdelmet foly­tatott a rákkal, az Ultimate Collection-turné során beje­lentette együttműködését a Cancer Research brit rákku­tató szervezettel, nagyobb összeget adományozott az emlőrák-kutatásokra. A tur­né 2016 júniusi budapesti koncertjén a Sportarénában több mint hatezer ember előtt lépett fel, és duettet énekelt Király Viktorral is. mti Ennyi játékot egy helyen ritkán látni. Majd most! Budapest. November utolsó hétvégéjén rendezik meg idén Budapesten, a Lurdy Házban a Társasjátékok Ünnepe elneve­zésű kétnapos rendezvényt, amelyen több mint 2000 gye­rek-, családi, felnőtt-, logikai, fejlesztő-, parti-, stratégiai és társasjátékkal ismerkedhet meg a közönség. A Társasjátékok Ünnepe kétnapos rendezvényt idén november 25-én és 26-án rendezik meg. A program lehetőséget ad arra, hogy a látogatók minél több társasjá­tékot próbáljanak ki, és ízelí­tőt kapjanak a játékok válto­zatos világából - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében. A rendezvényen 350 aszta­lon 60 játékmester mutatja be a több mint 2000 társasjáté­kot hat teremben, ahol nem­csak megnézni lehet őket, hanem ki is lehet próbálni mindegyiket. A hétvégén különféle tár­sasjátékos versenyekkel is készülnek a szervezők, vala­mint verseny is lesz. Újdonság, hogy idén egy gyerekteremmel is készülnek a szervezők, ahova a látogató­kat várják. mti ■ Tamara a barátainak szenteli az estéit Tamara napközben egy fitneszteremben dolgozik, de az estéit a barátainak, a főzésnek és a logisztikának szenteli. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER Busás összeget kapott a filmmogul egyik asszisztense a hallgatásáért. LONDON. 165 200 dollárral (43,3 millió forint) és egy ti­toktartási megállapodással hallgattatta el csaknem húsz évvel ezelőtt egyik asszisz­tensét Harvey Weinstein filmproducer, miután a nő szexuális zaklatással vádolta meg. A brit Zelda Perkins a Fi­nancial Times című lapnak nyilatkozva elmondta, hogy 1998-ban írta alá a titoktartá­si megállapodást, nem sokkal azután, hogy szexuális zakla­tással vádolta meg Weinsteint - írta a BBC News. Harvey Weinstein itt éppen Cannes-ban, a filmfesztiválon FOTÓ: AFP/ALBERTO PIZZOLI A nő elmondása szerint a szőr is masszázst kért tőle filmmogul annak idején több- és megpróbálta berántani az ágyába. A nő eleinte azért nem beszélt a történtekről, mert sikerült elérni, hogy „szégyenletesnek érezze a férfi tettének elárulását”. A filmmogul az október ele­jén kirobbant botrány első hí­rei óta tagadja a másik fél be­leegyezése nélküli szexuális együttlétre vonatkozó váda­kat (már harmincnál többen vádolják szexuális zaklatás­sal). Korábbi bocsánatkérésé­ben elismerte, hogy a múlt­ban sok fájdalmat okozott kollégáinak viselkedésével. A 65 éves Weinstein elleni szexuális zaklatási vádak ügyé­ben a londoni, a New York-i és a Los Angeles-i rendőrség után New York állam főügyésze is vizsgálatot indított hétfőn, mti Kiszámolták: így olcsóbb Pár év múlva csak a na­gyon gazdagok fognak saját autóval járni(?) BUDAPEST. Már ma is több cég lehetővé teszi Budapesten is, hogy a tulajdonlás hatalmas egyszeri költsége és az utána szükséges fenntartási díjak fizetése helyett náluk csak az aktuális használatért kelljen fizetni. Ilyenkor az okostele­fonon megnézzük, merre az adott cég legközelebbi jármű­ve, és percre meghatározható, mennyit kell fizetnünk érte. A Roland Berger tanulmánya szerint egy üyen vagy hasonló konstrukció a jövőben telje­sen kiváltja a ma még szinte egyeduralkodó autóvásárlást. Számításuk szerint egy auto­nóm jármű taxiként igénybe véve személykilométerenként körülbelül 60 százalékkal a hagyományos taxik árai alatt lesz. Más szakértők még na­gyobb költségmegtakarítást prognosztizáltak: az UBS svájci bank elemzői úgy számoltak, hogy az árak akár 80 százalék­kal is mérséklődhetnek még az Uberhez képest is. ' sg.hu Fesztivált inspiráló pavilon Budapest. Száz művész, küenc kiállítás, 16 koncert, táncház, filmvetítések és irodalmi prog­ramok is várják a Héttorony Fesztivál közönségét novem­ber 9. és 20. között Budapesten, Csíkszeredán, Kolozsváron, Szigetváron, Bécsben, Makón, Zalaegerszegen, Pakson és Sió­fokon. A szervezők felidézték, a Makovecz Imre által az 1992- es sevillai vüágkiállításra ter­vezett magyar pavilon üzenete adott inspirációt arra, hogy tíz évvel később megrendezzék az első Héttorony Fesztivált. Az összművészeti fesztivál Makovecz Imre születésnapján kezdődik, a programok jórészt az építész által tervezett vagy hozzá szorosan kapcsolódó helyszíneken zajlanak és szel­lemi hagyatékát kívánják be­mutatni. MTI 1

Next

/
Thumbnails
Contents