Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-21 / 247. szám

2017. OKTÓBER 21., SZOMBAT KELET izvilág 5 / Finom ajánlatunk a hétvégére Klasszikus sajttál szőlővel és dióval Hozzávalók: 1 fürt fehér szőlő, 1 fürt piros szőlő, 1 marék dióbél, többféle sajt. Elkészítés: A szőlőfürtöt leszemezzük, megmossuk és jól lecsepegtetjük. A sajtokat kockákra, a diót negyedekre vágjuk, majd egy szép üvegtálon válta­kozva elrendezzük a hozzávalókat. Zöldségleves cipóban Hozzávalók: 1 vöröshagyma, 1 sárgarépa, 1 fehérré­pa, 10 dkg zeller, 1 karalábé, 10 dkg káposzta, 10 dkg zöldborsó (fagyasztott), 1,51 zöldségleves-alaplé, 4 db cipó, 2 ek. olaj, 1 ek. vaj, frissen őrölt bors, só. Elkészítés: Az olajat a vajjal együtt felforrósítjuk, és üvegesre sütjük rajta a felszeletelt hagymát. Hozzá­adjuk a meghámozott, felkockázott sárga- és fehérrépát, a zellert, a karalábét, valamint a megtisztított, vékonyan felcsíkozott káposztát, és néhány percig együtt pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd az alaplével felöntjük, és közepes lángon 20 percig főzzük. Végül beleszórjuk a felengedett borsót, és puhára főzzük. A cipók felső részét levágjuk, a belsejüket kicsipkedjük. Ezekben tálaljuk a levest. Dupla sajtos, gombás csirkemell Hozzávalók: 4 csirkemellfilé, só, bors, olaj, 1 vörös­hagyma, 20 dkg csiperke gomba, 1 tk. vaj, 1/2 csokor petrezselyemzöld, 1 ek. rozsliszt, 1 tk. fűszerpaprika, 1 csomag mozzarella, 10 dkg sajt, 1 paradicsom. Elkészítés: A húst megmossuk, szárazra töröljük. Kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, és legalább egy órát pihentetjük. Megdinszteljük a hagymát. Sózzuk, borsozzuk, és amikor üveges, rátesszük az apróra vágott gombát. Hozzáadjuk a vajat, az apróra vágott petrezselyemzöldet, és állandó kevergetés mellett pár percig pirítjuk, majd félretesszük. A lisztet összekeverjük a paprikával, és beleforgatjuk a húst. Egy serpenyőben olajat hevítünk, és közepes lángon oldalanként megsütjük a húst, majd áttesszük egy olajjal kikent, tűzálló tálba. Az elősütött szeletekre rátesszük a gombát és a mozzarellaszeleteket, meglocsoljuk a gombás szafttal, ráteszünk 1-2 szelet paradicsomot, és meghintjük a lereszelt sajttal. Díszítésként tehetünk rá petrezselyemzöldet. Letakarjuk alufóliával, majd előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük. Az utolsó 5 percben levesszük a fóliát, és úgy sütjük. Hozzávalók: A tésztához: 20 dkg margarin, 10 dkg porcukor, 30 dkg liszt, 2 db tojás, 2 kk. sütőpor. A töl­telékhez: 1 kg túró, 8 tojássárgája, 30 dkg porcukor, 2 csomag vaníliás pudingpor, 1 citrom leve és héja, 8 dl tej. A tetejére: 8 tojásfehérje, 20 dkg porcukor. Elkészítés: A tésztához valókat összegyúrjuk, és kibélelünk vele egy normál nagyságú tepsit, az oldalát is, körülbelül 2 cm magasan. A túrót összekeverjük a tojássárgájával, a porcukorral, a pudingporral, a citrommal, majd hozzáadjuk a tejet, és habverővel jól elkeverjük. Beleöntjük a tésztával kibélelt tepsibe, előmelegített sütőben, csökkentett lángon 45 percig sütjük. A tojásfehérjét kemény habbá verjük a porcukorral gőz fölött, majd a túró tetejére simítjuk, és további 10 percig sütjük. (mindmegette.hu) Habos-turos Az alma a nagy kedvenc Hazai zöldség- és gyümölcsfogyasztási szokások EGY ÁTLAGOS HÁZTARTÁS A magyar háztartások évente mintegy 330 milliárd forintot költe­nek zöldségre és gyü­mölcsre. Budapest. A választék, a mi­nőség és az ár - ezeket a szem­pontokat veszik figyelembe a háziasszonyok (vagy párjaik), amikor a zöldséget vagy gyü­mölcsöt vásárolnak - többek között ez is kiderül egy friss felmérésből. Fontos, hogy hazai legyen A hazai háztartások évente 165 kilogramm zöldséget és 89 kilogramm gyümölcsöt vásárolnak, évente több mint 330 milliárd forint értékben, melynek felét a piacokon szerzik be - ezt is megtud­hatjuk a Gfk Hungária friss kutatásából. A Budapesti Nagybani Piac megbízásából készített felmérésből az is ki­derül, hogy a magyar lakosság egyre jobban figyel arra, hogy zöldség és gyümölcs hetente többször kerüljön a tányérra, valamint a köztes étkezések - tízórai, uzsonna - szerepe szintén felértékelődik. Kezd kirajzolódni az a trend, hogy a vásárlók a jó ár-érték arányú, minőségi, friss és ízletes termékeket részesítik előnyben, azokat, amelyek az egészségük meg­őrzéséhez is hozzájárulnak. Egyre tudatosabbá válnak a magyar fogyasztók, naponta 165 kg 89 kg zöldséget gyümölcsöt vásárol évente A gyümölcsfogyasztási toplista élén az alma áll, második a dinnye, harmadik a banán. Évente 330 milliárd forintot költünk zöldségre, gyümölcsre. WfrcTT Ibi 87% eszik hetente többször zöldséget m Hp.y 8 3 % eszik hetente ™ toDoszor gyümölcsöt A magyar lakosság nagy része fogyaszt naponta vagy hetente többször zöldséget és gyümölcsöt. 2 3- 3 A zöldségfogyasztási toplista élén a burgonya áll, ezt követi a paradicsom, a vöröshagyma és a paprika. A magyar lakosság 53%-a piacon vásárol. többször esznek keveset, és egyre inkább vonzó számuk­ra az, ami hazai. A magyarok közel kilencven százaléka fo­gyaszt naponta vagy hetente GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: GFK HUNGÁRIA többször zöldséget, egyhar- maduk salátát, s több mint nyolcvan százalékuk gyümöl­csöt. A tanulmány rávilágított arra, hogy többségben van azok aránya, akik a magyar eredetet előtérbe helyezik az árral szemben. Az adatok azt mutatják, hogy tavaly a hús, valamint tojás után a zöld­ség és a gyümölcs eredeténél figyeltek arra a legtöbben, hogy hazai legyen. A gyü­mölcsök közül leginkább az almát, zöldségek közül pedig a burgonyát keresik, ezeket követi a dinnye, a banán, il­letve a paradicsom, paprika és a vöröshagyma. A beszer­zési helyek között a piacok a legnépszerűbbek. Az éves forgalom tizede- A Budapesti Nagybani Pia­con évente kb. 400-450 ezer tonna zöldséget és gyümöl­csöt értékesítünk, ebből a hazai termékek aránya 60-62 százalék, a Magyarországon termesztett gyümölcsök min­den fajtája megjelenik nálunk- mondta el Klucsik Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac marketing- és fejlesztési igaz­gatója. A magyar háztartások ösz- szesen több mint 330 milliárd forint értékben költöttek friss zöldségre, illetve gyümölcsre 2016-ban, ami a napi fogyasz­tási cikkek éves forgalmának valamivel több mint tizedét jelentette. A háztartások ta­valy átlagosan 94 alkalom­mal vásároltak zöldséget és félszázszor gyümölcsöt, ami a gyümölcs esetében kismér­tékű növekedést mutat az előző évhez képest. km Gomba: nem eszünk eleget Cukorbetegek és fogyni akarók is bátran fo­gyaszthatják. Budapest. A gomba rendkívül egészséges, ennek ellenére az egy főre eső gombafogyasztás Magyarországon nagyon ala­csony, 1-1,5 kilogramm évente - derül ki a Nemzeti Agrárgaz­dasági Kamara körképéből. A hazai gombatermesztés az utóbbi évtizedben nö­vekedett, a 2008-as 18 ezer tonnás mennyiségről 2016-ra közel 30 ezer tonnára bővült, az elmúlt egy-két évben a gombafogyasztás lassú növe­kedést mutat. A forgalomba kerülő csiperke 75 százaléka frissáru, 25 százaléka kon­zerv, a laskagomba jellem­zően frissáruként kerül a fo­gyasztókhoz. A gomba nagyon egészséges: egye­düliként tar­talmaz ter­Nagyon kevesen illesztik be az étrendjükbe fotók: internet mészetes úton D-vitamint, bizonyos mértékben pedig helyettesíthetőek vele a hús tápanyagai, továbbá olyan fontos aminosavakat vihe­tünk be vele a szervezetünk­be, amelyek a zöldségekben nem találhatóak meg. Glü­kóztartalma rendkívül ala­csony, ezért cukorbetegek is fogyaszthatják, glutén- és laktózmentesek. Könnyen beilleszthető a fogyókúrás ét­rendbe, hiszen testsúlycsök­kentő hatású, élelmi rostban gazdag, emellett nagyon ala­csony a kalóriatartalma: ÍOO gramm csiperkegomba csu­pán 39 kalóriát tartalmaz, a laskagomba pedig csak 33-at. A fogyasztók igénylik, hogy a frisstermékek palettája is folyamatosan megújuljon - a gombák esetében ezt a folya­matot új fajták bevonásával, speciális csomagolással, eset­leg mix csomagok bevezeté­sével lehet segíteni. km Őszi csemege: készítsünk birsalmasajtot! Hozzávalók: 70 dkg birs, 1 citrom leve, 1 narancs leve, 20 dkg gyümölcscukor, 1 teáskanál fahéj, 1 kávéskanál karda- mom (őrölt magjai). Elkészítés: A birsalmákat alaposan átmossuk, a magházukat kivágjuk, kis darabokra vágjuk, hogy gyorsabban főjön. Rácsavarjuk egy citrom és egy narancs levét, feltesszük forralni. Hozzáadjuk a gyümölcscukrot és a fűszereket, és addig főzzük, míg az alma megpuhul. Akkor botmixerrel összetörjük. Hideg vízzel kiöblített tálkába töltjük. Tehetünk a tál aljába diót, mandulát, aszalt gyümölcs­darabokat is, hogy színesebb, még ízletesebb legyen a csemegénk. Ha kihűlt, hagyjuk az edényben 2-3 napig állni, ezután már kivehetjük, és hűvös helyen tovább száríthatjuk. ÖZV. SZÁNTÓ BÉLÁNÉ október l-jén ünnepelte 90. születésnapját. Jó egészséget kíván neki az I egész család. GECSEISTVÁNNÉ ILONKA 79. születésnapjára Nyírkárászba Dédimamánk, kedves, jó. szerető Dédimamánk! Ha mi most tenéked mindazt elmondhatnánk, amit születésnapodra szívünkből kívá­nunk, véget sem érnének a jókívánságok. Tudjuk mi, hogy hozzánk Te mindig jó voltál, Zoli papára, Ibi mamára jó szívvel gondoltál. Kis dédunokáidat is szívedbe fogadtad, jó szóval |ó tettel mindég támogattad. Hálából mindezért tudod, mit kívánunk? Áldja meg az Isten a Te nagy jóságod! Éltessen az Isten. Dédnagyanyó sokáig! Lássad nagyra nőni hálás dédunokáid! Piaci árak a megyéből Áru Nyíregyháza Mátészalka, Juzsaker Kft. Kisvárda Újfehértó Alma 250-300 200-300 150-200 150 Brokkoli­600 400-550 550 Burgonya 100-120 80-150 70-140 100-150 Cukkini 250-600 600 100-200 600 Dió 1800-2500 2500 1400-2000 1600-2000 Fokhagyma 1000-1500 2500 1300-1500 1500 Gomba 600-1000 850-1100 700-800 850-1200 Hagyma 130-150 150 150-200 100-150 Káposzta 200-250 200-300 150-180 150-200 Karalábé 150-200 200 100-150 100-200 Karfiol 300 200-300 280-350 200-250 Kelkáposzta 400 300 250-280 300 Körte 250-350 300-500 300-450 150-550 Mák 1000-1500 1300 1100-1200 1000-1400 Méz 1400-2200 1700-2700 1500-2000 1600-2200 Paprika 100-350 300-400 250-400 150-450 Paradicsom 150-700 450-700 500-750 300-750 Petrezselyem 600-800 600-800 450-800 850 Retek 100-300 250-300 100-350 200-450 Sárgarépa 199 200 150-200 100-200 Savanyú káposzta 300 350 300-350 250 Szárazbab 1200-1400 800-1100 800-1000 1500 Szilva 300-390 500 400-450 550 Szőlő 600-1000 600 400-650 200-650 Tojás 25-37 35-45 32-40 35-40 Uborka 200-250 500 350-400 450 Azonnali kezdés, hosszú távú lehetőség jutalmak és prémiumok. Kezdj most Jászárokszálláson, hogy 2017 őszétől az új nyírbátori üzemcsarnokban dolgozhass! A jászárokszállási munkavégézés alatt ingyenes szállás, napi egyszeri étkezés, hetente ingyenes hazautazás, az itt tartózkodásod alatt plusz jutalom biztosítása a Rosenberger Magyarország Kft. által. Jelentkezés: 70/414-7171 E3Viberen és C Whatsappon is! A ROSENBERGER MAGYARORSZAG KFT. ÚJ TELEPHELYÉN ÉPÜLŐ GYÁREGYSÉGÉBE ELEKTRONIKAI TERMÉKEK GYÁRTÁSÁRA UJ MUNKALEHETOSEG! JASZAROKSZALLASRA, KÉSŐBBI NYÍRBÁTORI MUNKAVÉGZÉSRE. Nyilvántartási szamTi\lÁlH'50968/2Ó12| HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents