Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-13 / 240. szám
910741 2017. OKTÓBER 13., PÉNTEK 4 Megyei tükör ™ WtttSKBKBBBSBSKBtM PARTHIREK: © MEGYÉNKBŐL Együtt. - Hisszük, hogy jövőre meg tehet törni Orbán Viktor elnyomó hatalmát- kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Nyíregyháza főterén Szigetvári Viktor. Hozzáfűzte: ehhez tisztességes programra van szükség, amit pártja már el is fogadott. Az Együtt választmányának elnöke szerint a rezsim legyőzéséhez jó választási együttműködésre is szükség van. - Mind 106 választókerületben van jelöltünk, akit készek vagyunk visszaléptetni egy esélyesebb jelölt javára. Sza- bolcs-Szatmár-Bereg 1-es számú választókerületében Lövei Csabát indítjuk, akit a Párbeszéd Magyarországért is támogat - mondta. - Magyarország legnagyobb problémái között előkelő helyen áll az egészségügy - vette át a szót Lövei Csaba.- Szerdán a miniszterelnök egy nyíregyházi logisztikai központ átadásán tett hitet a magánegészségügy mellett, akárcsak a megye és város vezetői nemrég egy magánklinika átadásán. Ezzel bizony az út szélén hagyják az embereket - vélekedett az önkormányzati képviselő, s leszögezte: pártja az elsők között fog az egészségügy rendbetételével, a dolgozók elvándorlásának megállításával foglalkozni. HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Eladó Nyíregyháza, Benczúr téren, 570 nm-es telken üzleti célra is alkalmas 150 nm-es polgári ház melléképületekkel. Társasház is építhető rá. 30/239-4846. 909586 LAKÁSELADÁS Közép utcán 1 szoba nappalis amerikai konyhás gázfűtéses lakás eladó. 12.99M Ft. 20/585-7236. _________________________________________910792 Szűk belvárosban 58 nm 2 szoba nappalis, egyedi gázfűtéses lakás eladó. 15,7 M Ft. 20/351-7719. ________________________________________910795 3 szobás I. em. lakás Nyíregyháza, Pazonyi téren garázzsal eladó. Ár: 21,9 M Ft. 70/410-7778. 908780 ÉPÍTÉSI TELEK Nyíregyházán 1750 nm építési telek körbekerítve áron alul eladó. Utca szilárd útburkolatú. Közművek a telek előtt. Érd.: 20/205-8150. _________________________________________910774 Sóstóhegyen 1000 m2 szép fekvésű, közművesített építési telek eladó. 30/749-5247. 910773 GÉP, SZERSZÁM Gyári húzató töltő kapa,pétisőszóró,csepegtető cső, huzal,bilincs almához és 2000 L -es tartály eladó.Érd:44/452533 910805 Mérleg 200 kg-os, tolósúlyos eladó. Érd.: 0670/4242-236. A HADA Kft. Magyarország piacvezető használtruha-feldolgozó és -értékesítő vállalata, mely közel 90 üzletet működtet országszerte, munkatársakat keres az alábbi pozícióba: RAKODÓMUNKÁS (Budapest) Amit kínálunk: ■ Teljes munkaidő, bejelentett állás ■ Munkabér+cafetéria+heiyi bérlet ■ Hosszú távú munkalehetőség ■ Szállás biztosított Feladatok: ■ Termékek rakodása, áruszállítás Elvárások: Megfelelő fizikai erőnlét Legalább 8 általános iskolai végzettség Önálló, precíz munkavégzés K Terhelhetőség, megbízhatóság Munkavégzés helye: Budapest Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését és jelentkezni szeretne, akkor a fényképes önéletrajzát a munkaügy@hadakft.hu e-mail-címen várjuk 2017. október 25-éig „rakodómunkás” megjelöléssel. Dr. Nyéki Gabriella előadására, rendhagyó, különleges könyvére sokan voltak kíváncsiak fotó: janics attila Az Alzheimer-kór ellen a tánc (is) a NYÍREGYHÁZA. „A legegészségesebb fizikai aktivitás, mely védelmet nyújt a demenciá- val szemben: a gyakori tánc”- ezzel a meglepő kijelentéssel indította előadását dr. Nyéki Gabriella csütörtökön a Jósa András Kórház Onkológiai Tömb konferenciatermében. S ugyanezzel a megállapítással kezdődik a könyve is, amelyet „Tangó & dió - Tánccal az Alzheimer-kór ellen” címmel írt, és amelyet most az Ezüst-kor Egészségügyi Nyugdíjasok Egyesülete meghívására mutatott be. A már huzamosabb ideje Ausztriában dolgozó orvos-igazgató különös jelenségre figyelt fel: a gyógyszállódéba 1-3 hetes kúrára érkező vendégek, páciensek között nagyon sokan vannak 80 év fölötti emberek, akik elképesztően jó fizikai és szellemi kondícióval rendelkeznek. Mi a titkuk? - tette fel nekik a kérdés dr. Nyéki Gabriella, és kapott egy sor kiszámítható választ (tiszta levegő, napfény, sok mozgás), és meghökkentőt is: sok tánc. Alaposan tanulmányozni kezdte az alternatív gyógymódokat (Ausztriában meglepően sokrétűen foglalkoznak ezzel), ezen belül a tánc hatását, amely a megelőzésben játszik nagy szerepet. Saját megfigyeléseit amerikai tanulmányok is megerősítik. Kollégái és páciensei arra kérték: írjon egy könyvet saját életéből, illetve tapasztalataiból kiindulva. Megtette, és történetei, tanácsai mindenkinek hasznosak lehetnek. S hogy mit keres a címben a dió? Nos, ez is a könyv egyik érdekessége. KM-NYZS ■ Köszöntötték Mester Gyulát Nyíregyháza sportjának egyik ikonja Mester Gyula, akit kilencvenedik születésnapja alkalmából Nyíregyháza alpolgármestere, Jászai Menyhért köszöntött ajándékkal és tortával a Nyíregyháza-Városi Református Egyház- község Sóstói Szivárvány Idősek Otthonában. Gyula bácsi élénk humorral átszőtt beszéddel köszönte meg a jókívánságokat, s bemutatta a vendégeknek Nagy Lajost, akit a boksz sportágban méltó utódjának tekint. Természetesen a napjainkban edzősködő szakember sem érkezett üres kézzel, egy felszerelést ajándékozott a mindenki által tisztelt ünnepeltnek. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az afrikai sertéspestis (ASP) veszélyezteti Magyarország sertésállományát. Az afrikai sertéspestis a házisertés és a vaddisznó vírusos betegsége, emberre nem veszélyes. Kérjük a sertéstartókat, tájékozódjanak a megelőzés lehetőségeiről! f \ ellenőrzött állat- m\ vásárlás, állatszállítás mosléketetés tilalma M. sertéstelepek járványvédelme Hasznos tanácsok, további információ: portal.nebih.gov.hu HIRDETÉS MTZ 50 kisfülkés és IFA E5/2-S fixes pótkocsi jó állapotban, műszakival, felmagasítva eladó. Érd.: 30/616-7456. 910853 VTZ2027 traktor 30 LE 850 E Ft, 35 q-ig terhelhető egytengelyes billenős pótkocsi 300 E Ft, 2,5 m szántóföldi kultivátor 25 E Ft eladó. 70/256-4484. 910395 5 mázsás műtrágyaszóró Mátészalkán olcsón eladó.Tel:0620/ 5452821 • 910619 BÚTOR 3+1 ülőgarnitúra eladó. Érd.: 0620/430-5415. ___________910757 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Csöveskukorica 20 mázsa eladó. Érd.: 0670/342-8527. 910832 Dióbelet veszek, házhoz megyek. 800-1200 Ft/kg. Tel.: 06(20)586- 1594. 909352 Dióbelet veszek, házhoz megyek. 800-1200 Ft/kg; héjas dió 150- 200 Ft/kg. 06-20-586-1594. 910213 Fémzárolt vetőmag! Tritikále (Hungaro fajta), lucerna (Olimpia fajta) vetőmagvak rendelhetők, kaphatók. Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda. Tel.: +36 30 452 4265; email: kruppa- mag@kruppamag.hu ; honlap: www.kruppamag.hu Olaszliszkán furmint bor, 300 Ft/ liter áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265 907488 Tranzlt-Ker zRt. Nyírbátor Árpád úti takarmánykeverő üzemébe megkezdte a kukorica felvásárlását. Érdeklődni:06 30 945-66-27-es telefonszámon lehet. ______________________910523 Vetni és etetni való tritikálé, csöves és morzsolt kukorica eladó Nagy- cserkeszen. 30/9786-249. 9108I8 ÁLLAT Fehér kis pulikutyák eladók. Érd: 0630/628-4622 ___________910571 Fiatal piros tojótyúkok, jércék, gyöngyösök, 2 db nagy pulyka, növendék csibék kaphatók. Nyháza, Kéz u. 38. Halindáné keltetős. 20/352- 0466. ____________*________910814 Házi pecsenyekacsák kaphatók, 3- 3,5 kg-ak, 1800 Ft/ db szállítással. Érd.: 30/702-4548. 910849 Hízok 120-200 kg-ig, akár hasítva is. Ugyanitt süldők is eladók. Érd: 0670/630-4974 ___________91078I Magyar tarka borjak, üszők, tehenek eladók Kokadon. Érd: 30/ 3717-595 _________________910232 Süldők, hízók, malacok eladók. Durok mangalica keverék. 20/980- 6043. 909966 Vegyes baromfi, kacsa, liba, gyöngytyúk, csirke illetve pulyka eladó. Érd.: 0630/692-8023. 1 piros tarka és 1 fekete nagysúlyú boci eladó Anarcson. Érd: 0620/ 962-9009 _________________910575 44 db ellésben lévő fiatal anyajuh eladó. Érd.: 0670/331-5829. _________________________________________910750 9 db süldő eladó. Kisvárda, Bolgár u. 17. Érd.: 0670/543-6685. 910749 Tájékoztató pályázat eredményéről „A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság részére ital- és snackautomaták üzemeltetése” tárgyú egyfordulós nyilvános pályázati eljárásban. 1. A pályázati eljárás 1. része (melegital-automaták) eredményes. 2. Az eljárás nyertese: ALISCA-COOP KFT. (7100 Szekszárd, Bogyiszlói út 1.) Megajánlott bérleti díj (1. bírálati részszempont): 5650 Ft/hó/m2 Termékek összesített bruttó ára (2. bírálati részszempont): 710 Ft 3. A pályázati eljárás 2. része (hidegital-automaták) és 3. része (snackautomaták) eredménytelen, mivet ezekre a részekre nem érkezett érvényes pályázati ajánlat. NÖVÉNY Almavásár! 130 Ft/kg október 14-én 8-16 óráig Nyíregyháza, Tiszavasvári úti Siska-tyúkház udvarán. 30/9836-937. 910494 Héjas dió felvásárlás vegyes szórvány 300Ft milotai 400Ft nagyobb mennyiségért elmegyünk dióbél 1500Ft 70/5107469 910810 IPARI ALMA FELVÁSÁRLÁS! Nyírturán a Túrái Gazdász Szövetkezetnél! Azonnali fizetéssel, ütemezés szerint. +36304999966 910456 Takarmány burgonya eladó. Érd.: 0620/2291-185. 910786 EGYÉB ELADÁS Akciós minőségi tűzifa erdei m3- ben lmxlmxl, 7m 23500Ft/m3- től. Tölgy, bükk. 20/966-8937 _________________________________________910825 Kályhák, mosógép, tengeridarálő, kerékpár, virágcserép, permetező, disznóvágáshoz üst, üstház eladó. 20/953-9747. _____________910796 Kalodás tűzifa 14500Ft/m3-től bükk, tölgy. 70/360-5298 910768 EGYÉB KERESÉS Fürészport vásárolnék tel:209369957 910381 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.