Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-06 / 208. szám

2017. SZEPTEMBER 6-, SZERDA 14 Oktatás KELET Demokratikus vezetői voltak álomországnak NYÍREGYHÁZA. A visegrádi négyek országaiból, Szlováki­ából, Csehországból, Magyar- országról és Lengyelország­ból is érkeztek résztvevők a Volt Állami Gondozottak Or­szágos Egyesülete legutóbbi, Libába, Csehországba meg­hirdetett ifjúsági csereprog­ramjára. - A kulturális esteken a fiatalok bemutatták hazá­jukat, kultúrájukat, nemzeti ételeiket. A kezdeti szégyen- lősséget és távolságtartást a „jégtörő”, feszültségoldó játé­koknak köszönhetően hamar felváltotta az együttműködés. Lehetőséget adtunk minden­kinek, hogy bátran ossza meg velünk építő jellegű ötleteit, javaslatait a programokkal kapcsolatban, ezekből mi, szervezők is sokat tanultunk. A visegrádi és a demokráciás workshopokon képet kaptak a résztvevők a V4-országokról, a közös történelmi múltról, a Vi­segrádi Alapról, a demokrácia mibenlétéről. Az egyik feladat­ban a csoportoknak létre kel­lett hozniuk egy képzeletbeli országot, saját törvényekkel, majd egy problémát demok­ratikus döntésekkel orvosolni - mesélte Juhász Sándor prog­ramkoordinátor. KM Közösen eredményesebb, avagy a csoportmunka egyik pillanata fotó: vagoe Megyesi Mária igazgató és a díjazottak (balról jobbra): Konziliné Bunya Julianna, Mikuláné Már Mónika, Tormássiné Kapitány Ágotha, Kaszásné Tóth Judit, Urbin Istvánné, dr. Valkovics Ferencné és Gollerné Konyári Irén fotó: iskola Ezüsteső a Szent Imrében A díjazottak több évti­zede tartó kiemelkedő munkájukkal érdemel­ték ki a rangos elisme­rést. nyíregyháza. Az idei tanév­nyitón is számos elismerés talált méltó gazdára a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művé­szeti Iskolában. A fennállásá­nak 25. évfordulóját ünneplő egyházi oktatási intézmény igazgatója, Megyesi Mária a Szent Imre-díj ezüst foko­zatát nyújtotta át Konziliné Bunya Juliannának a kollégi­umi nevelőtanárként és ide­gennyelv-tanárként végzett kiemelkedő, lelkiismeretes nevelő és oktató munkájáért, a fiatalok nemzeti és keresz­tény szellemű neveléséért, az európai uniós és Kárpát-me­dencei együttműködés előse­gítéséért. „Nélkülük nem tartanánk itt” A fiatalok odaadó, keresztény szellemű neveléséért, szoci­ális és karitatív tevékenysé­géért, kiemelkedően sikeres oktató munkájáért Urbin Istvánné, a fiatalok odaadó, lelkiismeretes neveléséért, eredményes oktató mun­kájáért, a Kárpát-medencei együttműködés előmozdítá­sáért végzett tevékenységéért Mikuláné Már Mónika, a szín­vonalas oktató-nevelő mun­kájáért, kiállítások, rendez­vények szervezéséért, a Szent Imre Katolikus Szülők Egye­sületében sok éven át vezető tisztségviselőként végzett kiemelkedő tevékenységéért dr. Valkovics Ferencné, a ke­resztény értékeket közvetítő, kiemelkedő, lelkiismeretes nevelő-oktató munkájáért, a diákok magyarságtudatának eredményes formálásáért, va­lamint az intézményben a ko­rábbiakban végzett helyettesi tevékenységéért Gollerné Ko­© www.kelet.hu Fotósorozat. További képek a digitális Kelet oldalán. nyári Irén vehette át a szom­bati, jubileumi rendezvényen a Szent Imre-díj ezüst fokoza­ta elismerést. Értékes munkát végeznek A Szent Gellért-díj ezüst fo­kozatát Kaszásné Tóth Judit igazgatóhelyettes, magyar-an­gol szakos tanár és osztály­főnök, valamint Tormássiné Kapitány Ágotha oktatási igazgatóhelyettes, történelem szakos tanár, osztályfőnök kapta meg, Béres Nándor, az intézmény korábbi gazdasági vezetője, aki 2017 januárjától a Debrecen-Nyíregyházi Egy­házmegye gazdasági igazga­tója, a Szent Gellért-díj arany fokozatában részesült, km-pi Amennyiben Ön mezőgazdasági erő- és munkagépekkel szolgáltat, bérben vagy alkalmazott­ként dolgozik, kezelésükhöz gépkezelői jogosít­vány szükséges! ■ 37 kW teljesítményhatár feletti traktor » Lánctalpas traktor kezeléséhez Meliorációs és földmunkagép kezeléséhez Fejő- és tejfeldolgozó gép kezeléséhez Mezőgazdasági rakodógép kezeléséhez Önjáró mezőgazdasági betakarítógép kezeléséhez Keltetőgép kezeléséhez A képzéseket 25 fő jelentkezése esetén kihelyezetten is indítjuk. Képzés díja: 290.000 Ft/fő Nyilvántartásba vételi szám: E-000685/2014/A010 Érdeklődni: Magyar Vidékéit Kft. » 06-42/430-313, 06-30/9085869 kepzesinfo@videkert.hu www.videkert.hu © SWISS KRONO A SWISS KRONO Kft. saját targoncáinak, rakodógépeinek és vontatóinak karbantartásához, javításához gyakorlattal rendelkező kollégát keres AUTÓSZERELŐ munkakörbe Elvárások: • Autószerelési gyakorlat • B kategóriás jogosítvány • Középfokú szakirányú iskolai végzettség • Megbízható, önálló munkavégzési képesség Feladatok: • Állapotfelmérés • Hibafeltárás • Szükséges alkatrészek / anyagok megrendelése Amit kínálunk: • Folyamatos szakmai továbbképzés • Dinamikus, fiatalos csapat • Biztos munkahely • Versenyképes fizetés Fényképes önéletrajzot 2017. szeptember 12-éig az alábbi Részletek és jelentkezés: 30/3356-784 6400 Nyíregyháza, Búza tér 3. OKJ-S KÉZÁPOLÓ ÉS MÜKÖRÖMÉPÍTÖ KÉPZÉS tanfolyamkezdés: szeptember 18. Lensit Bt. piacvezető professzionális anyagokkal és eszközökkel heti 2 alkalommal délutáni oktatással Jegyár: teljes árú 1500 Ft/fő, kedvezményes (3-18 év között és 65 év fölött) 1200 Ft/fő, családi (2 felnőtt, max. 3 gyerek) 3900 Ft/család. Szeptember 23-án Tiszacsege-Tokaj hajóút 10 órai indulás, 18 órai érkezés Tokajba. Jegyár 7500 Ft/fő sl_ e-mail-címre várjuk: Ínfo@SWÍSSkronO.ÍlU Hungária Nagycirkusz a porondon a Kelettel! szeptember 13 Válassza On is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Kedves előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket az újra Nyíregyházán vendégszereplő Hungária Nagycirkusz legújabb eiőadá- JT ^ saira, 2017. szeptember 13. és szeptember 17. között Nyíregyházán a Tesco mellett. Az előadás kezdete szeptember 13-14-15-én 18.00, szeptember 16-án 15.00 és 18.00, szeptember 17-én 11.00 és 15.00. r7Í Legyen ott az előadásokon a Kelettel! A Kelet előfizetőiéként Önök a két főre szóló belépőjegyeiket a szeptember 13-ai, 18.00- [ [_] , kor kezdődő előadásra a felnőtt jegy 3000 Ft helyett -1500 Ft kedvezménnyel -1500 Ft-ért, illetve a gyerek jegy 2500 Ft LJ helyett -1250 Ft kedvezménnyel -1250 Ft-ért vásárolhatják meg munkanapokon 8 órától 15 óráig a Kelet szerkesztőségében j J q (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók! ESS MATRACDEPÓ Az akció 2017.09.01.-30. között érvényes! Más akcióval, kuponnal nem vonható össze! A kép illusztráció! www.matracdepo.hu Nyíregyháza, Pazonyi út és Nád u. sarok, a M0L kúttal szemben. Telefon: 06 70 384 0701 Nyíregyháza, Káliói út 12/c, Damjanich lakópark (Gépkocsival a Mikszáth Kálmán út felől) Telefon: 06 70 635 2914 HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents