Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-22 / 222. szám
2017. SZEPTEMBER 22., PÉNTEK Az uruguayi labdarúgó, Diego Forlán szerint Neymar nem tehette volna meg a Barcelonában azt Messivel, amit megtett Edison Cavaival szemben a PSG-ben a tizenegyes elvégzése előtt. Nem akarta, hogy Cavaní végezze el a büntetőt, olyan volt, mint egy idegesítő kisfiú. Öt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapat (Ibrány, Kisvár- da, Nagyecsed, Nyíregyháza Spartacus, Sényő) várhatja a labdarúgó Magyar Kupa következő körének pénteki sorrendjét. Az egyes területek közül csak Pest megye (10), Budapest (8), valamint Borsod-Aba- új-Zemplén és Fejér megye (6-6) delegált több csapatot a legjobb 64 közé, ahol Bács-Kis- kun és Jász-Nagykun-Szolnok már nem érintett. A Hét játékosa cím is elhódítva tenisz. A „Baseline”, vagyis „Alapvonal” nevű szakportál az oroszok elleni Davis-kupa-meccsen nyújtott teljesítménye alapján Fucsovics Mártont választotta a Hét játékosának. A szakportál nem feltétlenül a topkategóriás teniszezők közül választ, hanem olyanokból, akik önmagukhoz képest a legjobbjukat nyújtják. A nyíregyházi teniszező a top negyvenhez tartozó orosz játékosok legyőzésével érdemelte ki a megtisztelő címet. 9 Leforrázva érezhették magukat a végén Marina Dmitrovics (labdával) hiába szóra meg a vendégeket, hét gólja sem bizonyult elégnek az üdvösséghez, a Kisvárda remélt hazai sikeréhez FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Hiába a második félidő közepén meglévő négygólos előny, veszített a hazai premieren a Várda. kézilabda. Nagyon szolidan fogalmazunk, ha azt írjuk, hogy kicsinosították a kisvár- dai tornacsarnokot az NB I.-es női csapat hazai premierjére. Tágasabbak lettek a közlekedők, megújultak az irodák, az öltözők és a kiszolgálóhelyiségek, valamint a közvetítő- és sajtóhelyek, hatalmas LED-es video-eredményjelző került a falra, ahonnan a játékosok portréfotókról mosolyognak a szurkolókra, és a nézőtér is komfortosabb lett. Úgyhogy immár nemcsak a hangulat miatt érezhette valóban élvonalbeli mérkőzésen magát az ember. Megálljt parancsolt A nívóról pedig a hazai csapatnak is illene gondoskodni, erre utalt a nyári vérfrissítés és a múlt heti eredmény, az Álba Fehérvár idegenbeli legyőzése (24-23) is. Persze, a csütörtöki ellenfél, a Budaörs játékereje sem lebecsülendő, erre garancia volt a Hornyák Ágnes, Pálos-Bognár Barbara és a Ferencvárosból „importált” Szöllősi-Zácsik Szandra alkotta belső hármas. Nem rossz névsor. Az ő góljaikra támaszkodva fordította meg a maga javára az állást a vendégcsapat, amely az első félidő derekán már hárommal is vezetett. Marina Dmitrovics beküldése azonban jó hatással volt a KKC-ra, Triscsuk Krisztina is be-betalált, így a szünetig visszavette a vezetést a házigazda. Ha az előny nem is volt megnyugtató, a játék azért javult, ráadásul a második félidő elején a hétméteresre beállt Triffa Ágnes rögvest kivédte az addig két büntetőt értékesítő Juhos Kata lövését. NB L, női: 3. forduló A szereplést nem túl egészséges bokával is vállaló Tamara Radojevics, valamint Samira Rocha is feliratkozott a góllövőlistára, és Dmitrovics emberhátrányból lőtt, hatodik találatával már a Várda vezetett hárommal. Majd már négy is volt közte, de Szöllősi-Zácsik úgy is bepörkölte egymás után négyszer a labdát a kapuba, hogy az abban álló Jekatyerina Dzsukeva teljesítménye feljavulóban volt. Dmitrovics elrontott hetese után lehetősége volt az egyenlítésre a Budaörsnek, de Triffa ezúttal ziccert fogott, majd megálljt parancsolt Szöllősi-Zácsiknak is. Elúszott a hajó Az ő szerepét Pálos-Bognár vette át, majd Hornyák góljával az 55- percben átvette a vezetést a vendégcsapat. Amikor két percen belülre érve Szöllősi-Zácsik kilencedik góljával kétgólos előnybe került az emberelőnyben játszó látogató, úszni látszott a hajó, főként, hogy a következő támadásból sem sikerült gólt .szerezni. Triscsuk labdaszerzésből szerzett gólja után bő fél perc maradt, és azt már kihúzta a Budaörs, amely meglepetésre elvitte a két pontot - leforrázva a szebb hazai bemutatkozásban reménykedő hazaiakat. KM-BT Kisvárda Master Good SE-Budaörs Handball 22—23 (11—1Ú) Kisvárda. 1170 néző, v.: Hargitai, Markó _______________________________ Kisvárda: Dzsukeva - Orbán A. 1, Hakunova 3, Radojevics 2, Milanovic-Litre, Triscsuk 7/1, Rocha 2. Csere: Triffa (kapus), Dmitrovics 7/2, Szabó V., Umanec. Szakmai igazgató: Mátéfi Eszter. __________________________________________________________________________________________________ Budaörs: Sipeki - Juhos 4/2, Szabadfi 1, Hornyák Á. 5, Szöllősi-Zácsik 9, Pálos-Bognár 3/1, Farkas E. Csere: Wéninger (kapus), Zsigmond V„ Pásztor N. 1, Berta B. Edző: Mihály Attila. Az eredmény alakulása, 7. perc: 3-2,16.: 4-7,22.: 8-8,25.: 10-9,37.: 14-11,41.. 17-13,47.: 18-17,52.: 19-19,55.: 20-21,59.: 21-23. Kiállítások: 10, illetve 6 perc. Hétméteresek: 5/3, illetve 4/3._________________________________________ Mesterszemmel Mátéfi Eszter - Nem gondoltam volna, hogy nem tudjuk itthon tartani a két pontot, talán a fehérvári győzelem elaltatta a csapatot. Még időben Is jöhetett ez a pofon, ettől több kell. Mihály Attila: - Inkább küzdelmes, mint jó mérkőzést láthattunk, a végén mi voltunk kicsit szerencsésebbek. Mivel mindkét csapat átalakult a nyáron, sok volt az egyéni megoldás, ettől mindkét fél tud maid jobban játszani._________________________________________________________ __________ További eredmények: Ferencváros-Békéscsaba 22-19, Dunaújváros-Vasas 34-21, Érd- MTK 23-17, Győr-Siófok 31-20, DVSC-Vác 29-28 Sérült befutóemberrel is a második helyen Május óta csakis erre vártak ATLÉTIKA. Ezüstérmes lett a Nyíregyházi Sportcentrum ifjúsági korcsoportos fiú 4x100 méteres stafétája a Budapesten rendezett országos váltóbajnokságon. Úgy is, hogy Téglási Ákos sérülten futott, s így a nyíregyháziak szintén éremre esélyes 4x400 méteres csapata már nem állhatott rajthoz. A sprintváltó két tizeddel zárt a bajnok Vasas mögött. A sportcentrumosok további két döntős helyezést szereztek, a junior férfiak 4x1500 méteres kvartettje a hatodik, a serdülő lányok sprintváltója a nyolcadik helyen végzett. Az újonc korcsoportban az indulók között volt a lányok 4x100 méteres stafétája, amely Vass Anett, Buzga Beatrix, Morauszki Ramóna, Bánhegyi-Zsidó Emma összetételben előfutamában 57,44 másodperces idejével ugyan a második helyen végzett, de ez nem volt elég ahhoz, hogy bekerüljön a nyolcas fináléba. Váltóbajnokság Junior férfiak 4x1500 m; 6. Nyíregyházi Sportcentrum (Bajzáth Péter, Csiszár Péter, Kiss Máté András, Holecskó Máté) 19:09,32. Ifjúsági fiúk 4x100 m: 2. Nyíregyházi Sportcentrum (Szaffián Zsombor, Béni Gergő Roland, Sipos Balázs, Téglási Ákos) 43,54 (előfutamban: 44,61). Serdülő lányok 4x100 m: 8. Nyíregyházi Sportcentrum (Ganga Eszter, Magyar Nóra, Bátyi Zamira, Szilágyi Zsófia) 56,59 (előfutamban: 56,96). J-# Villám Lilla (balra) és Tóth Fruzsina is nagyon várja már az Eb-nyitányt fotó: tudósítónktól Lucsánszky Tamás szerint a kupameccsen sokan éltek a lehetőséggel. LABDARÚGÁS. Behúzták. Rezgeti: ugyan a léc, de a nyíregyháza Spartacus szerdán hosszabbítás nélkül vette a kupaakadályt. A nyíregyháziak 3-2-re nyertek az NB III.-as Duna Aszfalt otthonában, és várhatják a következő kör sorsolását. ., Irányították, kontrollálták- Az első negyedórában kontrolláltuk, irányítottuk a játékot, vezettünk is kettő-nullra A magyar női röplabda-válogatott mindjárt sorsdöntő mérkőzéssel kezd az Európa-bajnok- ságon. röplabda. A magyar női röplabda-válogatott nem vesztegetheti az időt. A mieink az Európa-bajnokság pénteki (M 4sport, 16 óra) nyitányán mindjárt a házigazda Azerbajdzsán ellen debütálnak. A baki összecsapás akár sorsdöntőnek is titulálható, mivel- kezdte visszapillantását a szerdai találkozóra Lucsánszky Tamás, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. - Onnantól sajnos kicsúszott a kezünkből a meccs. Nem volt jó a védekezésünk, belementünk egy olyan játékba, amiből nem igazán jöttünk jól ki. Ebben az időszakban gólt is kaptunk. El kell ismerni, hogy a hetvenöt-nyolcvanadik percig jobban is játszott a tiszakécskei csapat, és ennek megfelelően megérdemelten is egyenlített. Azonban az utolsó tíz percben már a mi akaratunk érvényesült, és sikerült is megszerezni a győza csoportból három együttes léphet tovább, előzetesen pedig mindenki úgy sakkozott, hogy leginkább a hazaiakkal szemben adódik esély a győzelemre. A Fatum-Nyíregyhá- za két játékosát, Tóth Fruzsinát és Villám Lillát is soraiban tudó gárda szombaton a lengyelekkel, míg vasárnap a németekkel mérkőzik. Nem maradt sok idő- Igen, igen, minden rendben, félnapos utazás után kedd éjszaka érkeztünk meg, tes találatot még a rendes játékidőben. Szokatlan összetételben- Arra számítottam, hogy rendkívül nehéz mérkőzés lesz, hiszen olyan összetételű csapattal léptünk pályára, amilyennel nem szoktunk. Lehetőséget kívántam adni azoknak, akik eddig kevesebbet játszottak, és sokan éltek is ezzel a lehetőséggel - így Lucsánszky Tamás. A nyíregyházi együttesre a héten még vár egy nagy utazás, hiszen vasárnap Mosonmagyaróváron játszik a soros bajnokin. KM-ML szerdán edzettünk meg videóztunk - adta hírül az első baki fellépésre hangoló Villám Lilla. - Ekkor még nem a mérkőzésekre kijelölt csarnokban gyakoroltunk, oda csak csütörtökön mehettünk be, tehát nem sok időnk lesz „belakni”. A város viszont nagyon szép, különleges, tele különféle monumentális épülettel, szobrokkal. A hangulat nagyon jó, mindenki várja már a nyitányt: bizakodunk, hiszen erre készülünk már május óta. km-kt UB ■ \ Pékár László csereként állt be Tiszakécskén, és szabadrúgását követően sikerült megszereznie a győztes gólt FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az ifjúságiak ezüstváltója fotó: magánarchívum Az eleje és a vége jó volt