Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-19 / 219. szám
6 Mindenféle KELET 2017. SZEPTEMBER 19., KEDD mm SÄ Vicces volt a legkomolyabb nyíregyháza. Uj helyszínen, a Váci Mihály Kulturális Központ melletti Szabadság téren lesz az európai autómentes nap nyiregyházi rendezvénye. Mi több, az időpont sem a szokásos.- Mivel az európai autómentes nap szeptember 23-ára esik, és akkor esedékes a Tirpák Fesztivál, ezért a pénteki nap mellett döntöttünk. Délután kettőtől fél hétig minden korosztály képviselői megtalálhatják a számításukat. A lényeg, hogy az autómentes életformára fókuszáljunk, illetve felhívjuk a figyelmet az alternatív közlekedési lehetőségekre - közölte dr. Ulrich Attila alpolgármester.- Az ezredforduló óta részt vesz az autómentes nap megszervezésében a nyíregyházi önkormányzat. A civilek és a városi intézmények ezúttal is példás módon összefognak. A városban 2013-tól 16 kilométer kerékpárutat adtunk át, belátható időn belül további 8 kilométerrel nő ez az úthálózat. Készül a megyeszékhely fenntartható mobilitási terve, tehát folyamatos témát jelent a jövő közlekeaése - tette hozzá Pató István városfejlesztési és városüzemeltetési osztály- vezető. A városi rendőrkapitányság is képviselteti magát a rendezvényen.- A közlekedési balesetek számának csökkentése a kiemelt cél. Mivel a gyalogosok és a kerékpárosok a legsérülékenyebbek, a pénteki programban nyomatékosithatjuk, hogy nagy tolerancia kell egymás iránt. Célirányosan tudjuk megszólítani a kerékpárosokat, és hangsúlyozzuk, hogy ősszel, a változó útviszonyok közben hogyan lehet biztonságosan kerékpározni - említette Molnár Péter r. százados, közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettes. Kazai Béla, a Zöld Kerék Alapítvány elnöke felidézte a múlt heti Bringás reggeli programjukat és azt, hogy részt vettek a TeSzedd! kampányban. Ezúttal az európai autómentes napra invitálta az érdeklődőkét, kiemelve, hogy a nyereménysorsolás fődíja két városi kerékpár lesz. Ezért érdemes pedálozni! km-ltl Kazal Béla, a Zöld Kerék Alapítvány elnöke (balról) fáradhatatlan érdekvédője a bringásoknak fotó: km-archív Két szabolcs-szat- már-beregi lovas és ló jutott a középfutamba. nyíregyháza. Ma már történelem, hogy a legelső Nemzeti Vágtát a Nyíregyházát képviselő Suták Vanda nyerte. A jubileumi, tizedik rendezvényen ezúttal Petrik Tamás, Csemő lovasa Vicces nevű lovával győzött a budapesti Hősök terén. A 2017 leggyorsabb lovasa titulust kiérdemlő zsoké a vándordíj, az 1848-as huszár- szablya mellett ötmillió forintos jutalmat vehetett át. A ló a családi élet része „Jó tanuló és jó sportoló, angol és német nyelven is beszél, szívesen hallgatja Robbie Williams dalait. A Kazinczy Ferenc Általános Iskola után a Vasvári Pál Gimnáziumból ballagott tovább, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója” - kilenc éve írtuk mindezt Suták Vandáról, az első Eredmények A10. Nemzeti Vágta futamainak szabolcs-szatmár-beregi eredményei 1. előfutam: 1. Sepsiszentgyörgy 82.00,2. Naszvad 82.25,3. Dögé 83.32 3. előfutam: 1. Kecskemét 78.67,2. Ibrány 79.75 _____ ___ 6. előfutam: 1. Füzér 79.18,2. Kisvárda im ______________________ 7. előfutam: 1. Kézdivásárhely 79.94, „■5. Szabolcs 82.33_____________ 2. középfutam: 1. Csemő 107.90,2. Szentkirály 108.90,3. Kisvárda 111.71 3. középfutam: 1. Temerin 109.07,2. Sarkad 109.62.3. Ibrány 113.83 Döntő: 1. Csemő 106.39,2. Füzér 106.52,3. Temerin 106.58 Petrik Tamás, Csemő lovasa (elöl) Vicces nevű lován a 10. Nemzeti Vágta döntőjében a budapesti Hősök terén FOTÓ: MTI. SZIGETVÁRY ZSOLT Nemzeti Vágta győzteséről, aki 96 település versenyzője közül bizonyult a legjobbnak. A szervezők akkor azt hirdették, hogy szeretnék, ha az esemény a magyar tradíció ünnepe lenne. Azóta kinőtte magát a vágta, a határokon túl is rendeznek elővágtát, és lényegesen több attól, mint egy szimpla lovasverseny. Vanda ötéves volt, amikor édesapja megvásárolta az első telivért, akkor kezdett el lovagolni tanulni. Amikor megismerkedett a teniszezéssel, háttérbe szorult a lovaglás, majd tizennégy esztendős korától viszont már mindennap nyeregben ült, rá két éVre pedig versenyszerűen járt a galopű-pályára. A Nemzeti Vágtát Alexander nevű lovával nyerte meg.- Hihetetlen, hogy most jubilált a vágta, hamar elmúlt az idő - sóhajtott nagyot a Gödön élő egykori bajnok.- Nyomon követtem az idei Nemzeti Vágtát is, de nem volt ismerős senki, teljesen kicserélődött a mezőny. Jó érzés visszagondolni 2008-ra, amikor magasba emelhettem a huszárszablyát. Egyébként nemrég jöttem vissza dolgozni jogtanácsosként. Két gyer/—v,. _W"* mekünk van: Elemér négy-, Ármin másfél éves. Már csak hobbiszinten lovagolok. Vasárnaponként természetesen versenyre járunk, és szurkolunk a testvéremnek, Csengének, aki nagyon készül a novemberi világbajnoki döntőre. A családunkban a ló továbbra is életünk része. KM-LTL ASuták Vanda történelmet írt 2008-ban FOTÓ: KM-ARCHÍV CROSSLAN Üj Opel NYÍLT HÉTVÉGÉ: SZEPTEMBER 22-23 Megbízható, már bizonyított technológiájú motorokkal Kedvezményekkel és több év garanciával, készletről, azonnal Magas felépítésű, könnyű be- és kiszállás, maximális komfort i Az OnStar opcionális felszereltség. A szolgáltatás aktiválásához az OnStar Europe-nál létrehozott fiók szükséges. A próbaidőszak után a szolgáltatás díjköteles. A szolgáltatások használatához mobilhálózati lefedettség és elérhetőség szükséges. Kombinált használat esetén az új Opel Crossland X átlagfogyasztása (vegyes) 5,2-5,1 l/100km, C02 kibocsátása 116-114 g/km a jelenleg hatályos szabályozás (715/2007/EK rendelet és a 692/2008/EK rendelet) szerint. A megadott átlagos fogyasztási adatok kizárólag o többi gépjármű típussal történő összehasonlítás célját szolgálják, és eltérhetnek a tényleges fogyasztástól, amelyet többek között az opcionális kiegészítők, az útviszonyok és vezetési stílus nagymértékben befolyásolnak. A képen levő kiegészítők felszereltségi szinttől függően opcionálisak. OPEL csősz 4400 Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4., Telefon: +36 42/598-959, info@csoszkft.hu, www.opelcsosz.hu