Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-15 / 216. szám
2017. SZEPTEMBER 15., PÉNTEK : KELET AamM ll* mw • ' mm <§> Vedd fel a szép ruhád ma, kicsikém! Az Operett Miskolcz műsorát láthatták az érdeklődők Ládi Gabriella és Bagi Csaba közreműködésével szerdán a Városmajori Művelődési Házban. fotó: sipeki Péter Csaba királyfi a nagytemplom előtt A mitikus hős történetét vasárnap láthatják a cívisvárosban. DEBRECEN. A Csaba királyfi című rockopera magyarországi premierjét három esztendeje tartották a szerző, G. Nagy Ilién szülővárosában, Püspökladányban, az augusztus 20-ai ünnephez kapcsolódóan. A premieren erdélyi, püspökladányi, debreceni, karcagi és sárrétudvari szereplők álltak színpadra a mitikus nemzeti hős zenés történetével. Elsőként 20li-ben Gyer- gyószárhegyen mutatták be a darabot, hajdúsági, székely és csángó énekes-színészekkel, három éve pedig Püspökladányban köszönthették ezrek a rockoperát, az azt követő évben pedig a csíksomlyói Nyereg következett. A tánc- együttest vezető Lovas Bálint álma az volt, hogy DebrecenA püspökladányi ősbemutató egyik jelenete fotó: kovács Péter ben a nagytemplom előtt is játsszák a darabot. Ez valósul meg a cívisváros főterén szeptember 17-én, vasárnap 18.30- tól. Az előadást ingyenesen lehet megtekinteni. hbn Színház- és moziműsor Móricz Zsigmond Színház Szeptemberl5-16., péntek-szombat 19 óra: Szibériai csárdás (bérletszünet) - nagyszínpad ____________ Krúdy Gyula Art Mozi Szeptember 15., péntek 17 óra: Gemenc - az árterek világa (6)- magyar természetfilm _______ 18 óra: Csábítás (16) - feliratos, amerikai dráma_____________ _ 19.40: Terminator - Az ítélet napja 3D (16) - magyarul beszélő, amerikai akciófilm ___________________ Szeptember 16-17., szombat-vasárnap 15.10: A mogyoró-meló 2.3D (6) - magyarul beszélő, kanadai-amerikai- dél-koreai családi animációs film 17 óra: Gemenc - az árterek világa 18 óra: Csábítás 19.40: Terminátor - Az ítélet napja 3D Szüreti mulatság Jármiban Zenével és tánccal köszöntik az őszt, a betakarítás időszakát. járási. Beköszöntött az ősz, a szüret és a bálok szezonja. Hagyomány már Jármiban, hogy mulatságot rendeznek, amire az idén sem kellett sokáig várniuk a településen élőknek: szeptember 16-án, szombaton 10 órakor kezdődnek a programok. A délelőtt a focié, a sportpályán gálamérkőzéseken szurkolhatnak a rajongók délig, majd a kulturális műsoroké és gasztronómiáé a terep. Lesz cukorágyú, arcfestés, ugrálóvár, állatsimogató a gyermekeknek, míg a felnőttek táj jellegű ételeket kóstolhatnak. Az ügyességi, a rajz- és a táncverseny alapozza meg a hangulatot a 19.30- kor kezdődő szüreti bálhoz a művelődési ház nagytermében. A talpalávalót Kiss Ricsi húzza. KM Programajánló Szeptember 15., péntek 14 óra: Nyárbúcsúztató programok (Yamina, VASCO Hungary és Pierre Maddox Official), Leveleki Szabadidőpart ______________________ 16 óra: Emlékezés a száz éve született Szabó Mag- dára, megyei könyvtár kamaraterme, Nyíregyháza 16.30: TeSzedd! - Kerékpáros verzió a Zöld Kerék Alapítvány szervezésében (indulás a Kossuth térről, program: hulladékgyűjtés a bicikliutak mellett és a behajtó ágak visszavágása), Nyíregyháza 18 óra: Koós János és Dékány Sarolta nosztalgia- estje, Váci Mihály Kulturális Közbont, Nyíregyháza 18 óra: Vujity Tvrtko ...túl minden határon... című előadása, művelődési ház, Záhony __ 18 óra: Nyárzáró minifesztivál (Gépszíj - retro rock, Vikidál Gyula, Radar), főtér, Máriapócs Szeptember 16., szombat 7 óra: Nyírmadai városnap, főtér ___________ 8 óra: Bringatúra múzeumlátogatásokkal és sütőtökfesztivállal, gyülekező a Beregi Múzeum előtt, Vásárosnamény __________________ 10 óra: Nyárbúcsúztató programok (Wakeboard Magyar Bajnokság és Biotech Fekvenyomó Kupa), Leveleki Szabadidőpart _________________ 10 óra: 17. Nemzetközi Sütőtökfesztivál, Páskom Rendezvényközpont, Nagydobos ___________ 10 óra: XVI. Észak-alföldi Regionális Szántóver- seny, Tagi tábla a 41-es főút mellett, Besenyőd 10 óra: Az ezerarcú természet csodái - interaktív játszóház. Integrált Közösségi Tér, Gávavencsellő 10 óra: Szüreti mulatság, sportpálya, Jármi 16 óra: Piroska és a farkas - Burattino Bábszínház, Korzó Bevásárlóközpont, Nyíregyháza Szeptember 17., vasárnap 9 óra: C kategóriás meghívásos fogathajtó verseny, Jóléti-tó, Nyirmada ________________ 9 óra: Az ezerarcú természet csodái - interaktív játszóház, Gávavencsellői Integrált Közösségi Szolgáltató Tér és Községi Könyvtár _________ 10 óra: Makacska kakaska - Burattino Bábszínház, Korzó Bevásárlóközpont, Nyíregyháza Szeptember 18., hétfő 16 óra: Értékes Esték: Hagyományok, becsület, elkötelezettség a Nyíregyházi Tűzoltóság tevékenységén keresztül, Apáczai Csere János iskola, Nyíregyháza ________________________ lé óra: A reformáció 500 éve című vándorkiállítás és előadás, Várday István könyvtár, Kisvárda 16 óra: Lefler György Hangyautakon című verseskötetének bemutatója, Anóka Eszter Városi Könyvtár, Nagyhalász Szeptember 19., kedd 18 óra: Költők egymás közt (Kürti László és Kiss Judik Ágnes), Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház, Mátészalka ____________ 19 óra: Boeing Boeing, avagy leszállás Párizsban (vígjáték), Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtár, Fehérgyarmat Szeptember 20., szerda 10 óra: Egészségnap előadásokkal gyógytornával, Városmajori Művelődési Ház, Nyíregyháza _____ 15.30: Újrakezdés - Radványi Ildikó festőtanonc első önálló kiállításának megnyitója, MNM Báthori István Múzeuma, Nyírbátor _______________ 16.30: Költők egymás közt (Kürti László és Kiss Judik Ágnes), megyei könyvtár, Nyíregyháza Szeptember 21., csütörtök 16 óra: A pócsi Máriától a kijevi kolostorig - dr. Csermely Tibor beszélget Görög Zoltánnéval, a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület elnökével, Városmajort Művelődési Ház, Nyíregyháza 16.30: Ismét muzsikál a múzeum: tárlatvezetés (Benczúr-kiállítás), majd Tünde és Pila koncertje, Jósa András Múzeum, Nyíregyháza Vasárnap 10 órakor a gyerekek megismerkedhetnek a makacska kakaskával fotó: sipeki Péter Oduna 04.25 Család-barát 05.55 Hajnali gondolatok 06.00 HÍRADÓ 06.40 Kenő© 06.45 P'amende 07.15 Öt kontinens 07.45 Ridikül® 08.40 Lola© Amerikai-kolumbiai szappanopera 09.25 A múlt árnyékában ® Szlovák tévéfilmsorozat 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó HD 12.00 HÍRADÓ-Ml-12.00 12.50 Jamle 15 perces kajái Angol ismeretterjesztő sorozat 1325 Charly, majom a családban -III. évad® Német családi filmsorozat 14.20 Zono© Kolumbiai kalandfilmsorozat 15.10 A vidéki doktor -13. évad © Német tévéfilmsorozat 16.00 A múlt árnyékában ® Szlovák tévéfilmsorozat Maiéra® Maléna szép és vonzó fiatal nő. Nemrég költözött az álmos szicíliai kisvárosba, miközben a férje a a fronton harcot. Amikor Maléna végigmegy az utcán... 22.10 17.00 Ridikül© 18.00 HÍRADÓ-Ml-18.00 18.35 Rex felügyelő V. évad @ Osztrák-német bűnügyi tévéfilmsorozat 19.30 A hegyi doktor - Újra rendel -Vili. évad ©HD Osztrák-német tévéfilmsorozat 20.25 Szamba® Magyar játékfilm 22.00 Kenő© 22.10 Befektetés a jövőbe! Fejlesztéspolitikai magazin 22.10 Maléna® Olasz-amerikai játékfilm 23.50 Kumbh Méla - Fürdés a halhatatlanságban ©HD Német dokumentumfilm 00.40 Tóth János® Magyar sitcom 01.10 Az én '56-om © HD 01.20 A Csend felé - Hager Rítta textilművész portréja ® 02.15 Hazajáró© HD Magyar ismeretterjesztősorozat 08.45 Jake és Sohaország kalózai © 09.05 Az ifjú Robin Hood kalandjai© 09.30 Bohókás professzor© 09.40 Eperke legújabb kalandjai 10.00 Gondos Bocsok 10.25 Hetedhét kaland 10.35 Állatkerti sétány 64. 10.50 Kukori és Kotkoda 10.55 Benedek Elek meséi 11.05 Misi Mókus kalandjai 11.10 Frakk, a macskák réme 11.20 Kék egér© 11.30 Akvárium Stage Pass© 12.05 Felelj szépen, ha kérdeznek! © 12.25 Kicsi a bors, de erős® 12.55 Pin kód® 13.05 Pupákok© 13.15 Vipo és barátai - Az Idősziget túlélői© 13.25 Tatonka történetei © 13.55 Matrica - Triangulum 14.00 Buckó 14.20 Raju, a riksa 14.35 Caillou-V. évad Tutlglmi® Julian ad még egy esélyt Alexnek, mert alapjában véve tetszik neki a forgatókönyv, ám Brooke egyáltalán nem nézi jő szemmel, ahogy Alex megpróbálja... 20.15 15.00 Irány Dinőföld! 15.10 Franklin 15.35 Gondos Bocsok 15.55 A bűvös körhinta 16.05 Állatkerti sétány 64. 16.20 Mesélj nekem! 16.30 Gyerekversek 16.30 Hetedhét kaland 16.45 Julio, a nyúl 17.05 Eperke legújabb kalandjai 17.30 Az ifjú Robin Hood kalandjai© 17.50 Bohókás professzor© 18.00 DISNEY JUNIOR 18.25 Jake és Sohaország kalózai® 16.50 ÚJ BARÁTOD DÓRA! 19.15 ESTI MESE 19.25 Rubi Szivárványiában 19.40 Sam, a tűzoltó 20.00 Matrica - Négyzetgyök 20.15 Tuti gimi © 21.00 Holnap tali® 21.35 Én vagyok itt!® 22.45 Odaát - VII. évad @ 23.35 Akvárium Stage Pass ® 00.35 Lola© 04.00 Barátok közt© Magyar filmsorozat 04.30 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 05.05 Top Shop 05.30 Jó reggelt, skacok! © 07.15 Reggeli® Élő magazinműsor 09.20 Asztro-Show 10.25 Top Shop 12.25 Életmód Kalauz @ Egészség-és életmódmagazin 13.00 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 14.20 Survivor® Reality show 15.35 Elit - A szeretet útján ® Török filmsorozat 16.50 Story Extra® Sztármagazin 17.20 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 19.00 Survivor© Reality show 20.15 Éjjel-Nappal Budapest ® A (sz)ex az oka mindennek® Egy egyéjszakás kaland során Lainey és Jake etveszltik szüzessé- üket, majd útjaik szétválnak, vekkel később véletlenül összefutnak, és ez a... 22.15 21.35 Barátok közt® Magyar filmsorozat 22.15A(sz)exazoka mindennek® Amerikai vígjáték 00.20 RTL Híradó Az RTLII esti híradója 00.50 Magyarul Balóval Közéleti háttérműsor 01.30 A harcos útja ® Új-zélandi akciófilm Yang, a harcos (Dong-Kun Jang) megkíméli az ellenséges klán utolsó sáriénak, egy kisgyermeknek az életét Emia tt menekülni kényszerül a gyermekkel. Egy poros vadnyugati kisvárosban találnak menedéket. ahol Yang új ismerősökre talál a cirkuszi késdobáló és a város részegének személyében. A kardiát letéve Yang felvirágoztatja a mosodát, és egyre nagyobb köztiszteletben örvend. 03.25 Fókusz© Közszolgálati magazin 05.05 Csapdába csalva © Német doku-reality sorozat 05.30 Sherlock ás Watson © Amerikai krimi-sorozat 06.15 Tűsarok-mini© női magazinműsor 06.20 MOKKA© magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA© magazinműsor 08.50 ÉKSZER TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.30 Walker, a Texas-i kopó I. © Amerikai akciófilm-sorozat 13.35 Családi Titkok® Magyar reality sorozat 14.45 Paula és Paulina© Mexikói filmsorozat 15.45 A sors útjai® Mexikói filmsorozat 16.50 Fatmagül© Török filmsorozat 18.00 Tények Szemekbe zárt titkok® Egy összetartó FBI csapat darabjaira hullik, amikor egyikük lányát brutális módon meggyilkolják. Ám 13 évvel a gyilkosság után olyan nyomra bukkannak...2330 18.55 Séfek séfé® gasztronómiai tehetségkutató 20.30 Áll az alku® vetélkedő 21.35 Drágám, add az életed!® game-show 22.55 Tények Extra hírműsor 23.20 Szemekbe zárt titkok ® Amerikai thriller 01.45 Tények Este 02.25 Grimm® Amerikai misztikus filmsorozat Hank és Wu megoldást találnak Renard megállítására, míg Nick még mindig menekül. Adalind egy fontos telefonhívást kap. Monroe és Rosalee gyermekfelügyelő kalandja érdekesnek bizonyul, miközben meglátják Diana hatalmát. 03.10 Azuralkodónő® Amerikai dráma- sorozat 9 Ml 06.00 Hírek 10.35 Minden tudás 11.00 Híradó 11.30 Hírek 1135 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 13.00 Híradó 13.30 Hírek 1335 Unió2814.00 Híradó 1430 Hírek 14.35 Kosár 15.00 Híradó1530 Hí- rekl5.35 Minden tudásl6.00 Híradó 16.30 Hírek 16.35 Itthon vagy! 17.00 Híradó1730 Hírek1733 Iskolapad oktatási magazin 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.05 Kosár 1930 Híradó 21.00 Híradó 2135 V4 Híradó 2130 Világhíradó22.00 HÍRADÖ23.00 Híradó 2330 Angol nyelvű hírek 2330 Német nyelvű hírek 2340 Orosz nyelvű hírek 23.50 Kínai nyelvű hírek 9M4 0745Asztalitenisz csapat Eb 08.50 Hajime magazin 0930 kisBAJNOK magazin 1030 Forma-1 Szingapúri Nagydij: 1. szabadedzés 12.10 Férfi kosárlabda Eb mérkőzés 14.10 Gillette World Sport magazin1445M4 Sport stúdió 15.00 Tenisz Davis- kupa: Ma- gyarország-Oroszországmérkőzéstélő) iai5Sporthíradó1830 M4 Sport stúdió 1845 Jégkorong EBEL Fehérvár AV19 - EC VSV mérkőzés 21.05 M4 Sport stúdió 2145 M4 Sport stúdió 22.00 Magyar Ring Gála - ökölvívás 0045 M4 Sport stúdió 01.05 Asztalitenisz csapat Eb felvételről 02.05 Ulti magazin 02.35 Férfi kosárlabda Eb mérkőzés felvételről 5.00 Globál ism 530 Lapzárta ism 5.50 Reggeli járat 9.00 Kép-regény ism 10.00 Híradó 11.00 Vetítő ism: A magyarság totemátlatainak nyomában © Rendező: Drexler Szilárd 12.00 Híradó 12.30 Magyar exodus ism 13.00 Reggeli járat plusz 1330 Egyenesen ism (benne 14.00 Hírek) 15.00 Híradó 15.30 Lapzárta ism 16.00 Csörte ism 17.00 Híradó 17.30 Európai hiradól8.00 Newsroom (benne Lapzárta) 19.00 Híradó 1930180 fok 20.30 Célpont 21.00 Privátszféra 22.00 Híradó 23.00 Alinda vitaműsor 0.00180 fok ism 1.00 Célpont ism 1.30 Lapzárta ism 2.00 Vetítő ism: A magyarság totemállatainak nyomában® 9 FILM* ,09.00 A Maharadzsa lánya © Olasz-német-amerikai romantikus kalandfilmsorozat 1035 A Maharadzsa lánya ©Olasz-német-amerikai romantikus kalandfilmsorozat 1245 A túlélők © Amerikai vígjáték 1430 Tetthely - A megállíthatatlan © Német krimi 1640 Kiképzőtábor © Amerikai-német akciófilm 1840 The Expendables - A feláldozhatok 3. © Amerikai-francia akciófilm 21.00 Penge ® Amerikai akciófilm 2335 A mesterlövész ® Amerikai-angol akciófilm 9ST0RY4 0830Gyilkos sorok ©0935Gyilkos sorok ® 10.30 Heartland ® 11.30 Heartland ®1230 Született feleségek @ 13.30 Született feleségek © 1430 Hope Klinika © 1535 Felújít- lak®1640Az utolsó zsaru@1745 Félújft-lak © 1835 Poirot: Függöny - Poirot utolsóesete@21.00 Siralomház ®2330 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék ©0030 Bostoni halottkémek® 9 DISCOVERY C. 08.05 Az alkukirály 0830 Lakásnepperek 09.00 Raktárvadászok 0930 Kanadai raktáiá/verésekl0.00 Aszfaltcowboyok 11.00 Klasszikus autók nyomában 1130 Hogyan készült ? Álomautók 12.00 Robotharc 13.00 Aranyláz a Bering-tengeren 14.00 Túlélőpár-baj 15.00 Az igazi prémvadászok 16.00 Autókereskedők 17.00 Aszfaltcowboyok 18.00 Raktárvadászok 1830 Kanadai raktárárverések 19.00 Hogyan készült? 1930 Hogyan csinálják? 20.00 Autókereskedők 21.00 Illegális gyorsulási versenyek 22.00Amcsi benzinfalók 23.00 Autókereskedők - cserebere a világ körül 00.00 Bakik a Föld körül 0030 Ketékagybaj __________ 9 ATV 04.55 Műsorajánló 05.00 Hazahúzó 0530 Világhíradó 06.05 ATV START0830 START plusz09.00 Fórum 09.50 TV torna Norbival és Rékával 10.00 Televíziós vásárlási műsorablak 1045 Építészet mesterei 10.50 A nap híre 1145 Laci bácsi konyhája 1235 Világhíradó 1245 START plusz 14.15 700-as klub ®1445 Rendkívüli interjú 15.15 Televíziós vásártási műsorablak 1740 TV torna Norbival és Rékával 1745 ATV Híradó 18.10 A nap híre1845ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este92140 Kabarépéntek © 2245 TV torna Norbival és Rékával 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 00.00 Este 9 9 COOLTV 06.00 Televíziós vásárlás 09.00 Medicopter 117 - A légimentők © Német-osztrák akciófilm-sorozat 09.55 Rosewood © Amerikai krimisorozat 1030 Vészhelyzet © Amerikai filmsorozat 1145 Baywatch © Amerikai kalandfilmsorozat 1240 Medicopter 117-Alégimentők@13.35 Cobra 11© 1430Cobra 11 ©15.30 CSt A helyszínelők ©1635 CSt A helyszínelők ® 1730 Gyilkos ügyek © 18.15 Döglött akták @19.10 Rosewood © 20.05 Amentalista©21.00 Az ételművész @23.00 Kapcsolat @00.00 Gyilkos hajsza® 9NYTV 06.30 Híradó07.00 Hlregyháza közéleti magazin ©0730 Híradó 08.00 Lelátó extra sport magazin © 08.30 Híradó09.00 Vizit egészségügyi magazin © 09.30 Vetítő kisfilmek a múltból @10.00 Képújság 18.00 Híradó 1835 Szieszta © 19.00 Híradó 19.30 Szieszta Plusz szórakoztató magazin @20.00 Híradó20.30 Hír- egyháza®21.00 Híradó21.30 Lelátó extra sport magazin @22.00 Híradó 2230 Szieszta szórakoztató magazin @2230 Szieszta Plusz©2320 Híradó 2340 Képújság Kifli 6.30 Party-zóna ® 7.00 Híradó 730 Állati © - állatbarát magazin- műsor 8.00 Híradó830Feketén-fe- héren © 9.00 Híradó 9.30 Képújság 17.30 Party zóna - zenei összeál- lítás®18.00 Híradó1830Víg-kend I.® 19.00 Híradól930 Víg-kend II. - hétvégi programajánló ©20.00 Híradó 2035Sportszelet®-sport magazin 2035 Film: A csodacsatár© 2235 Híradó 2230 Víg-kend - hétvégi programajánló®23.15 Himnusz 2330 Képújság 9NAT.GEO. 08.00 Gazdálkodj koszosán! © 09.00 Amazónia sötét szelleme © 10.00 Jeges pokol Norvégiában © 11.00 A jövő gépei © 12.00 Mérnöki találékonyság © 13.00 Tábornokok a harcmezőn ® 14.00 A nácik bizarr háborúja © 15.00 Pedig |ó ötletnek tűnt © 15.30 Pedig jó ötletnek tűnt © 16.00 A jövő gépei © 17.00 Légikatasztrófák © 18.00 Légikatasztrófák © 19.00 Kozmosz: Történetek a világegyetemről 20.00 Pedig jó ötletnek tűnt © 20.30 Pedig jó ötletnek tűnt ® 21.00 Szaturnusz: a gyűrűkön belül © 22.00 Be- kasztlizva külföldön ©23.00Zsarnokok® 00.00 Apokalipszis: A verduni csata® OMR1-KOSSUTH 6.00180 perc 6.01 Krónika 6.14 Közlekedés. Időjárás. 6.15 Pénteki imádság 630 Hírek 7.01 Krónika 7.17 Közlekedés. Időjárás. 730 Hírek 8.01 Krónika 8.14 Közlekedés. Időjárás, kb.830100 éve történt kb. 837Fülszűveg830 Hírek 854Napi Opera 836Hősök naptára 9.00 Napközben 9.00 HírekJotó 930 Hírekl0.00 Krónika1030 Hírek kb.10.52 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 1233 Sportvilág1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószínház® 1330 Reménység hangja 14.00 Hírek 14.05 Arcvonások 14.30 Hírek 14.34 Tér-ldől5.00 Krónika 15.10 Regényes történelem1535Közelről 16.00 Krónika 16.30 Hírek1640 Hangtárl7.00 Hírek 17.07 Trend-idők 7.30 Krónika 17.54 Sportvilág 17.56 Hősök naptára 18.00 Ütköző este 18.30 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág 1935 Tetten ért szavak 19.30 Családi sáv 20.00 Krónika 20.11 Belépő 2053 Vers napról napra 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág 21.30 Rádiószínház © 22.00 Krónika 2230 Sportvilág 22.30 A nap történetei 22.57 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 Arcvonások 23.36 Tér-Idő 6.00 Hírpercek 6.15 Talpra magyar - reggel a Petőfi Rádióval 6.30 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés B.00 Hírek Időjárás. Közlekedés 830 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.03 Eszembe jutottál Műsorvezető: lller Bálint 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 11.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.03 Petőfi összes1400 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Minek nevezzelek? 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.00 Hírek Időjárás. Közlekedés 21.03 Rontom Bontom 22.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 9 VIASAT3 07.00 Jóbarátok © 0755 Ausztrál mesterszakács@09.0010.00 Szívek szállodája ® 11.00 Castle <S>12.00 A mentalista © 1235 Knight Rider ® 1400 Monk © 155516.55 A mentalista © 17.55 Ausztrál mesterszakács® 19.05 Lucifer©20.05 2035 Két pasi - meg egy kicsi © 21.00 Harry Potter ésafélvérherteg®00.00 Könyörtelen csapás® A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.