Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-14 / 215. szám
878518 2017. SZEPTEMBER 14., CSÜTÖRTÖK KELET Röviden sebességkorlátozás. Megszűnt az átmeneti forgalom- korlátozás Nyíregyházán a Debreceni út-Tünde utcai csomópontban. A Tünde utcán azonban a folyamatban lévő csapadékvíz-rekonstrukció miatt továbbra is érvényben van a 30 km/h-s sebességkorlátozás, az előzési tilalom, és helyenként útszűkületre is számítani kell. IFJÚSÁGI VÉRADÓNAP. A Magyar Vöröskereszt városi-területi szervezete szeptember 14-én 8-12 óra között véradónapot tart a záhonyi Kandó Kálmán iskolában és a Dr. Béres József Kollégiumban. “ Magyar nóták csendültek fel Kolozsvárott Először csendült fel magyar nóta az idei Kolozsvári Magyar Napokon, amelyen hazánkat Bokor János (Budapest), Kádár Zsuzsa (Záhony) és Fejős Jenő (Kecskemét), valamint Miskolci Balogh Zoltán és zenekara képviselték. FOTÓ: MÁTYÁS-PÉTER GYŐZŐ Új pártot alapított Érpatak polgármestere érpatak. Az államadósság elengedésének újratárgyalását, a devizahitelesek kártalanítását és a halálbüntetés bevezetését is megfontolandónak tartja Orosz Mihály Zoltán, aki nemrégiben megalapította a Rend és Igazságosság Pártját (RIA). A magát radikális jobboldalinak valló politikai szervezet a hagyományos keresztény konzervatív értékrend képviseletét tűzte zászlajára.- Magyarországon megszűnt a hiteles, tradicionális, keresztény-konzervatív, nemzeti radikális értékrend következetes képviselete. Egyetlen párt sincs ma Magyarországon, amelynek nem a hatalom megszerzése, illetve megtartása volna az elsődleges célja, a nemzetérdek és az igazságosság ma másodlagos szempont, a hatalom pillanatnyi érdeke alá van rendelve. A fennálló problémákra a frissen bejegyzett RIA jelent megoldást, hiszen mi rendalapú, igazságközpontú és érdemelvű társadalmat szeretnénk kialakítani és képviselni - fogalmazott a párt alapítója. Orosz Mihály Zoltán leszögezte: pártjában a neonáciz- musnak, neoliberalizmusnak és neokommunizmusnak semmilyen formában nincs helye.. Megítélésük szerint vannak építő és romboló emberek. Előbbiekre a RIA szövetségesként tekint, utóbbiak közé azok tartoznak, akik eltiporni és felforgatni igyekeznek a hatályos jogi és kulturális normarendszert. Elsőként a közbiztonság, jogbiztonság, létbiztonság hármas egységét állítaná helyre a Rend és Igazságosság Pártja, mely jövőre önállóan fog indulni a választásokon. KM Nem mindegy, hol intenek le AZ ELŐFIZETŐ t# KÉRDEZ A KELET VÁLASZOL Bár belterületen sem kevés, duplájába fájhat a bírság összege, ha a sztrádán hanyagoljuk a biztonsági övét. NYÍREGYHÁZA. - Figyelemfelhívó óriásplakát-kampány ide, szigorú büntetések oda, bevallom, nem szoktam mindig bekapcsolni a biztonsági övét, amikor volán mögé ülök. Meggyőződésem, hogy ezért a felelőtlenségért egyetlen autós sem érdemelne büntetést, mivel másokat nem, legfeljebb a saját testi épségét veszélyezteti, de ez más lapra tartozik... - vezette fel történetét hűséges olvasónk, Nagy Alex, majd elmondta: legutóbb Nagykállóból tartott Nyíregyháza felé, amikor a rend éber őrei a várostáblán belül „leintették” és megbírságolták.- Természetesen elismertem a mulasztást, és befizettem a 10 ezres csekket. A rendőr búcsúszavai, miszerint, örülhetek, hogy nem pár száz méterrel odébb, lakott területen kívül találkoztunk, Az intézkedő rendőrnek nincs mérlegelési lehetősége. FEHÉRVÁRI MARIETTA A kiszabott bírság összege mindig a szabályszegés elkövetésének helyéhez igazodik, a szabályozás fix tarifákat ír elő, amelyektől nem lehet eltérni illusztráció: sipeki Péter elgondolkodtatott: más és más büntetési tarifák vannak érvényben a közutakon? Az utasokra is vonatkozik Olvasónk kérdésére, lapunk megkeresésére Fehérvári Marietta rendőrszázados, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a vonatkozó kormányrendelet passzusait idézve, így válaszolt:- A biztonsági öv használatának elmulasztása esetén az a járművezető vagy utas, aki lakott területen belül biztonsági öv használata nélkül közlekedik, 10 ezer forint köz- igazgatási bírsággal sújtandó. Aki lakott területen kívül teszi ugyanezt, 15 ezer, aki pedig autóúton vagy autópályán mellőzi az övét, 20 ezer forint büntetésre számíthat.- Tehát mindig a szabályszegés elkövetésének helyéhez igazodik a kiszabott bírság összege. Az intézkedő rendőrnek nincs mérlegelési lehetősége, hiszen fix tarifáBüntetöpont Is jár! A pénzbírságon túlmenően, a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló kormányrendelet értelmében, lakott területen belül és kívül biztonsági öv használata nélküli közlekedés esetén 3 pontot kell kiszabni. Ha ugyanezen szabályszegést autóúton vagy autópályán követik el, 5 „büntetőpont" jár érte. kát ír elő a szabályozás, melyektől eltérni nem lehetséges. Nő a bírság, ha nő a kockázat- A fokozódó bírság összege egyenes arányban áll azzal a kockázattal, amit egy járművezető vagy utas vállal, ha nem köti be a biztonsági övét, ugyanis a passzív biztonsági eszköz használatának elmulasztása magasabb sebességnél jelentősen megnöveli a halálos sérülések esélyét baleset bekövetkezésekor - tette hozzá Fehérvári Marietta, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. PALICZ ISTVÁN istvan.palia@kelet.hu ■ Lánybúcsú a városnapon Üde színfoltja volt a képen látható „nőszövetség” a városnapi ünnepségnek Bal- kányban. A barátnők aligha találhattak volna ideálisabb helyszínt és időpontot Sebők Julianna vidám búcsúztatására, aki szeptember 23-án Pakusin-Juhász Péternek fogja kimondani a boldogító igent. FOTÓ: PALICZ ISTVÁN Bemutatkozik a Szent Imre gimi nyíregyháza. Beiskolázási tájékoztatót tart szeptember 18-án 17 órától a nyolcadikos diákok szülei számára a Szent Imre katolikus gimnázium. - Célunk, hogy a gimnáziumi évek alatt diákjainkat korszerű, értékközpontú tudással, helyes értékrenddel és önismerettel, a jövőbe vetett hittel vértezzük fel - mesélte Megyesi Mária iskolaigazgató. KM LAKÁSKERESÉS FÖLD, KERT Nyíregyházán eladó családi házat keresek a Malomkertben és a Ság- vári kertvárosban. 30/318-9245. 907087 Eladó Nyírgyulajban 2,5 ha szántó és 0,5 ha föld. Érd: 0620/4638- 756. 907084 agroKer Az Agroker Holding Zrt. dinamikusan fejlődő csapatába keres munkatársat az alábbi pozícióba Bér - és társadalombiztosítási ügyintéző Főbb feladatok: • bérszámfejtés és társadalombiztosítási ügyintézés • bevallások, jelentések, riportok készítése • munkaügyi dokumentációk készítése Munkakörhöz tartozó elvárások: • több éves szakmái gyakorlat • középfokú szakirányú végzettség (bér - és TB ügyintéző) • munkajogi, TB és egyéb vonatkozó Jogszabályok naprakész Ismerete • megbízható, precíz, analitikus munkavégzés • önállóság, gyors és hatékony problémamegoldó képesség Munkavégzés helye: Nyíregyháza Y Jolontkezés «metán, részletes szakmai önéletrajzát, b«>rlgény megjelölésével az alábbi o-mail címre küldje el: info@agrokerholding.hu II I I NIKI /l :,l UAIARIUO 201/ s/.-pl.'mliri IH lu-lto ^ GÉP, SZERSZÁM Eladó: jó állapotban lévő villástargonca, traktorra szerelhető emelővilla, traktor 3. pontjára függeszthető raklapemelő kihordó villa, 2 illetve 3 hengeres targonca dízelmotor. Érd.: 0630/9837-076. 907020 Elektromos kerékpár, gáztűzhely, konvektor 5 KW, elektromos fűnyírók, műszerész eszterga eladó. Nyháza. 20/941-4128. ____906719 HITACHI -MAKITA- DEWALT - BOSCH. AEG-MILWAUKEE és bármilyen elektromos és robbanó motoros kisgépek javítása garanciával! Karburátorok injektorok, kisgép alkatrészek ultrahangos tisztítását vállaljuk. Zarges alu állványok és létrák értékesítése, bérbe- adása.30/303-4999 ______906534 AUTÓ Nissan Navara 2009-es évjárat, full extra eladó. Érd.: 0630/206-3022. 906923 ÉLELMISZERJAKARMÁNY Fémzárolt vetőmag! Tritikále (Hun- garo fajta), rozs (Ryefood fajta), lucerna (Olimpia fajta) vetőmagvak rendelhetők, kaphatók. Kruppa-Mag Kutató Kft. Kisvárda. Tel.: +36 30 452 4265; email: kruppa- mag@kruppamag.hu ; honlap: vww.kruppamag.hu _______904880 ÁLLAT Baromfi előnevelt hús tipusú, kettőshasznú eladó. 70/603-6554. 906478 Master Good Kft. felvételt hirdet az alábbi munkakörbe Minőségirányítási munkatárs Főbb feladatok, munkák:- Minőségellenőrök munkájának támogatása:- BRC, IFS, TFMS minőségbiztosítási rendszerek működtetésében, fejlesztésében részvétel:- Minőségügyi, gyártási utasítások, dokumentációk kezelése:- Minőségellenőrzési eszközök felügyelete:- Jegyzőkönyvek kiértékelése:- Vevői reklamációk kivizsgálása, intézkedések meghozása:- Termékfejlesztések, vizsgálatok koordinálása:- Belső auditok szervezése, lebonyolítása:- Részvétel a külső auditok eredményes végrehajtásában: Az álláshoz tartozó elvárások:- Mérnöki felsőfokú (Bsc, Mse) végzettség:- Élelmiszeripari minőségbiztosítási szabványok ismerete:- Alapos, szervezett, hatékony, rugalmas és gyors,+ önálló munkavégzés:- Középfokú angolnyelv-tudás;- Erős teljesítménymotiváció, szakmai elkötelezettség;- Felhasználói szintű Microsoft Office-ismeretek; Az állás betöltéséhez előnyt jelent:- Élelmiszer-minőségbiztosítási területen szerzett tapasztalat: Amit kínálunk:- Versenyképes jövedelem:- Stabil, hosszú távú munkahely és vállalati háttér:- Fiatalos, lendületes csapat:- Folyamatos innováció:- Képzések. Munkavégzés helye: Petneháza • Jelentkezési határidő: 2017.09.24. Jelentkezés az állásra: e-mail: kapcsolat@mastergood.hu Fehér vágnivaló csirke kapható. Nyháza, Tiszavasvári út, Benkőbo- kor. 7-17 óráig. 20/9436-466. _____________________________906607 Fiatal piros 3 kg-os tenyész-, és tojótyúkok, piros és vegyes 8 hetes csirke, gigant és paraszt gyöngyi vakcinázva eladó. Nyh., Akácos u. 18/c. Halindáné keltetős. 20/352- 0466. 907032 Kecskegidák eladók Nyíregyházán. Érd.: 0630/313-1833. 906829 Malac eladó Ópályiban 20-25 kg- os ár:22.000/db.Erd:0630/ 7034794 ______________906991 Piros 2 kg-os jó tollazatú tyúk 550 Ft/db áron eladó előjegyezhető. Érd: 0670/342-3079 vagy 0670/342- 3071 907069 30 kg-os választási malac eladó. Érd: 0620/918-9680 907071 7 hónapos, fiatal, tanyasi vörös tojótyúkok, kukoricásak, 100% tojók, 1000 Ft/db áron, ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd.: 0620/535-9979. 906956 NÖVÉNY GALA, IDARED, MUTSU és J0NAG0LD alma eladó. 06-30-2899 15 7 907075 Kékfrankos szőlő folyamatos szürettel eladó. 46/360-856, 30/271-, 0889 906910 65 +-os piros étkezési jonathán, jonagored, jonagold, idared almát keresek kamion tételben nettó 90.-Ft-ért. IPARI ALMÁT VÁSÁROLOK KAMION TÉTELBEN. 06-70-772-3416 906638 Korai munkakezdéssel, HÍRLAPKÉZBESÍTŐKET keresünk jg 5 területére. 958-9917 Csak helyi lakosok jelentkezését várjok. Érdeklődni 9-16 óráig Jó minőségű zweigelt szőlő eladó. Érd.: 0647/350-140, 0620/553- 4829 906686 EGYÉB ELADÁS Tűzifa akác, tölgy, bükk szórt m3 17500Ft/m3, lmxlm 14500Ft/m3. Garantált mennyiség és minőség. 30/245-0587 906807 Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon.