Kelet Magyarország, 2017. szeptember (74. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-09 / 211. szám

2017. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT KELET „Nem ilyen halált érdemelt volna” A szomszédok szerint felháborító és elszomorító, ami az idős asszonnyal történt FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Szörnyű bűzre panasz­kodtak a szomszédok, akkor még nem sejtet­ték, mi az oka. nyíregyháza. Megrázó üzenet érkezett szerkesztőségünk elektronikus levelesládájába csütörtökön. „Felháborító és egyben sajnálatos esemény szemtanúja lehettem szer­dán egy jósavárosi, tízemele­tes panellakásban. Az egyik lakó dél körül irtózatos bűzt árasztó lakás ajtaja előtt sétált el, és mivel tudatában volt annak, hogy az ingatlanban egyedül él egy nagyon idős hölgy, értesítette a házmes­tert. Sikerült a néni egyik hozzátartozóját fellelni a kora délutáni órákban, így bejutot­tak a lakásba. Kiderült, hogy a néni jó ideje halott volt” - írja megrendült olvasónk. „Megérkeztek a rendőrök és a halottszállító, s megálla­pították, hogy közel egy hete halhatott meg. Sajnálatos, hogy a hozzátartozók egy ön­magáról gondoskodni nem képes, idős asszonyt ilyen hosszú ideig nem látogattak meg, de még szomorúbb, hogy az elhunyt elszállítását követően nem gondoskodtak azonnal a fertőtlenítésről, így a lakóközösség kénytelen volt továbbra is elviselni a bűzt. Ámbár a házmester fertőtle­nítette a lépcsőházat, a lakás kitakarítása elmaradt, hiszen Az utóbbi időben saj­nos nem ez volt az egyetlen eset. DR. SALZMANN MARIANNA ahhoz csak a családnak van joga, akiknek egyben köteles­ségük is lenne ezt megtenni.” Napok óta nem látták Pénteken ebédidőben érkez­tünk az Ungvár sétányra. A lépcsőházban kellemes vi­rágillat és tisztaság fogadott minket, szembetűnő volt azonban, hogy minden emelet közti ablak tárva-nyitva állt. Ahogy szedtük a lépcsőket, egyre egyértelműbb lett, hogy miért. A kilencvenéves Vilma néni ajtaja előtt még érezni azt a jellegzetes szagot...- Nemrég volt itt az uno­kája egy takarítóbrigáddal. Nagyon virgonc volt, mintha nem is a halott nagymamája lakását kellene plafonig fer­tőtleníteni - csóválta a fejét a szomszéd, aki jól ismérte az idős asszonyt.- Igen ritkán látogatták Vil­ma nénit, néha feljött hozzá a veje, máskor az unokái, be­vásároltak neki, de sokszor hagyták egyedül hetekre. Nyáron gyakran átkopogott hozzánk, hogy adjunk neki néhány szelet kenyeret meg egy kis vizet. Negyven fokban nem működtek nála a csapok, a villanyégőket sem cserélte ki senki. Amiben tudtunk, se­- Az utóbbi időben sajnos nem ez volt az egyetlen eset, amikor egyedül élő, idős em­ber az otthonában hunyt el és a holtestére csak napokkal ké­sőbb találtak rá - tájékoztatta lapunkat dr. Salzmann Mari­anna megyei tisztifőorvos. A megyei kormányhivatal nép­egészségügyi főosztályának vezetője elmondta: mindig megadják a gázmesterek el­érhetőségét, akik elvégzik a gítettünk, ha a feleségem fő­zött, vittünk neki egy tányér ételt - árulta el a férfi, akinek ugyan feltűnt, hogy napok óta nem látta a szomszédját, de eleinte semmi rosszra nem gyanakodott.' A házmester szerint, akivel szintén összefutottunk a lép­csőházban, a néni betegeske­szükséges irtó- és fertőtlení­tőanyagok kiszórását.- Ezt követően szükség van a fertőtlenítő takarításra is, mely elsősorban a hozzátar­tozók feladata. Ezt mindig vé­dőruhában, gumikesztyűben, száj- és orrmaszkban végez­zék, s ha a tetem még nem in­dult oszlásnak, elegendő a do- mestosos, klóros fertőtlenítés. Előfordul, hogy a családtagok ezt nem vállalják, amennyi­dő volt és kissé zárkózott, de amikor legutóbb a lakásban járt, úgy látta, tele a hűtője, és több zsugor ásványvizet is talált. Felfoghatatlan- Néhány napja panaszolta a közvetlen szomszédja, hogy borzasztóan büdös van. Ak­kor már nem csak az emele­ten, szinte az egész tömbben terjengett a bűz. Nem voltam itt, amikor először nyitották ki az ajtaját, de nem is bánom- jegyezte meg rekedten a férfi, s hozzátette: miután vé­geztek a rendőrök és elment a halottszállító is, várták, hogy a család kitakarít, de ez nem akkor történt meg, csak ké­sőbb jött brigád.- Hihetetlen ez az egész, Vilma néni egyáltalán nem ilyen halált érdemelt. A pad­lón fekve találtak rá, és mivel korábban volt két szívinfark­tusa, nem kizárt, hogy egy újabbat már képtelen volt le­győzni. Egyszerűen felfogha­tatlan, hogy a családja másfél hétig rá sem nyitotta az ajtót. Milyen emberek ezek? km-csa ben segítséget kérnek tőlünk, tudunk olyan gázmestereket ajánlani, akik ezt is megcsi­nálják. Járványhelyzetben, vagy akkor, ha kiderült, hogy fertőző betegségben hunyt el az adott személy, akkor a mi szakembereink teszik meg a szükséges intézkedéseket. Ab­ban az esetben, ha az elhunyt­nak nincs egyetlen családtagja sem, az önkormányzat és a jegyző köteles eljárni. A hozzátartozók dolga a fertőtlenítés Feltörnek a mélygarázsból a elektromos autók „korzózó” Elektromosautó-töl- tőállomást adtak át a bevásárlóközpontban. NYÍREGYHÁZA. Hatalmas dugó a mélygarázsban! Minderről pedig a házigazda, a Korzó Be­vásárlóközpont tehet. Jóleső érzéssel vették tudomásul a szervezők, hogy nagy volt a nyüzsgés pénteken délelőtt a hat elektromosautó-töltőál- lomás átadásán, amelyet pro­minens személyek tiszteltek Nyíregyháza élen jár a kör­nyezettudatosság terén, hi­szen például a városgondok is évek óta elektromos autóval közlekedik.- Városunk megnyerte azt a pályázatot, ami által tíz elekt- romosautó-töltőállomást lé­meg jelenlétükkel. - Eddig is törekedtünk a környezet- és energiatudatos működésre. Ennek a legújabb bizonyitéka az elektromos autók töltésére szolgáló állomások kialakí­tása. A megyében először a Korzó biztosit ingyenes, nyil­vános lehetőséget az e-autók töltésére. A későbbiekben bővítenénk a hálózatot - fo­galmazott Balogh Sándor, a bevásárlóközpont centerme­nedzsere. tesíthetünk. Tegnap érkezett meg erre a forrás, és a jövő hé­ten elkezdődhet a beszerzési eljárás. Mindegyik belvárosi, felszíni helyen lesz elérhető - újságolta dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármes­tere.- A kormány részéről stra­tégia cél az e-mobilitás erősí­tése. A Jedlik Ányos Program szerint az a terv, hogy 2020-ra 30 ezer elektromos autó járja az ország útjait. Jelenleg 3 ezer zöld rendszámos (elektromos vagy hibrid) jármű van forga­lomban hazánkban - közölte dr. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ener­giaügyért felelős államtitkára. Hozzátette, hogy az autók megvásárlásához igénybe ve­hető 21 százalékos, de maxi­mum 1,5 millió forintos állami támogatás, aminek keretében A kormány w részéről stra­tégiai cél az e-mobilitás . ._. erositese. ARADSZKI ANDRÁS k Töltődnek a belvárosban Balogh Sándor, dr. Aradszki András és dr. Kovács Ferenc fotó: racskó tibor tavaly 500 autóra összesen 700 millió forint állami támo­gatás jutott.- Szisztematikus munkával haladunk előre. Az a törekvés a közeljövőben, hogy az autó­pályákon 80 kilométerenként legyen speciális töltőállomás. Százszázalékos hozzájáru­lásban részesülnek az önkor­mányzatok - 75 településen 443 elektromosautó-töltőállo- más létesült az utóbbi időben. A zöld rendszámmal rendel­kezőknél nincs regisztrációs adó, cégautóadó, helyi gépjár­műadó és forgalomba helye­zési illetéket sem kell fizetni. A környezettudatos, koherens állami politika Magyarorszá­gon sikerre van ítélve - nyug­tázta dr. Aradszki András. A „Töltődjön fel az e-napo- kon, és nyerjen!” elnevezésű program keretében szomba­ton 10-18 óráig a Korzó téren lehet megtekinteni a nyíregy­házi szalonok által kiállított e-autókat. A résztvevők között teszthétvégét sorsolnak ki, amivel végképp feltöltődhet­nek a nyertesek. km-ltl Egymásra figyelve Napok óta nem látták Jolánka nénit, az újságok is csak feszültek a levélszekrényben. Aztán az egyik szomszéd este kopogtatott, és amikor megint nem jött válasz, hívta a mentőket. Bejutni ők sem tudtak, és ilyenkor jön a segítség, mert eszköz és erő a tűzoltóknál van. Ők álltak meg a ház előtt és emelték fel a kosárral az egyik kollégát. Belesve az ablakon azt látta a tűzoltó, hogy a tévé be van kapcsolva, a néni pedig a fotelben ül mozdulatlanul. A betört ablakot kinyitotta, és a lakásba bejutva pont kikap­csolta a készüléket, amikor a néni megmozdulva azt kérdezte a tűzoltótól: Fiatal­ember, maga hogy jött be? A szerencsésen végződött eset során a lánglovag egyetlen ugrással termett az ablak­nál, hogy jelezze, minden rendben... Hol a határ, amikor okve- tetlenkedéssé, zaklatássá válhat az eltúlzott érdeklő­dés, és hol van a szenvtelen- ség határa, amikor elsétálnak a földön fekvő, eszméletlen ember mellett? Segítséget nyújtani törvé­nyi kötelesség, ami nem je­lent azonnali szívmasszázst, de mentőt hívni, értesíteni a távol lakó családtagot, az még bőven ide tartozik. Az is előfordul, hogy az egyik hoz­zátartozó hetekig nem keresi idős rokonát, de a testvér, unokatestvér igen, és ilyen­kor egymás közt megbeszé­lik, ki látta, hallotta utoljára a több pihenést, nyugalmat igénylő idős mamát, papát. Vidéken megszokott az egymásra figyelés, a polgárőr, a körzeti megbízott, az ételt hordó felfigyel rá, ha napok óta nem füstöl a kémény. Vigyázzunk egymásra! Itt befejezném az írást, mert most fel kell hívnom valakit. sandor.pusztai@kelet.hu Kelet kvíz A település határába olvadt be az 1507-ben említett Mácsatelke és Tóttelke, mely hatámevek már kivesztek az emlékezetből. a) Ömböly b) Penészlek c) Tiszavid d) Uszka A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Lakatos Dávid, Nyíregyháza A család egy Forddal közle­kedik. Ha tehetném, gon­dolkodás nélkül lecserélném egy elektromos autóra, bár tudom, egy feltöltéssel keve- . sebb kilométert lehet megten­ni vele, mint egy benzinessel. Papp Beáta, Újfehértó A válaszom igen. Nem ren­delkezem jogsival és vezetni sem tudok, de azzal tisztában vagyok, hogy egy elektro­mos autó kevésbé szennyezi a környezetet, mint ahogy teszik azt a benzines társai. Jaczkó Jánosné, Nyíregyháza A családban a lányom vezet. Nem volna ellenemre egy elektromos autó, ám drágáb­bak, mint a „hagyományos” társaik. Ha a pénz nem jelen­tene gondot, a lányom is biz­tos lecserélné a Volkswagent. Ön ha tehetné, vásárolna elektromos autót? Tilk János, Újfehértó Nem ültem még elektromos autóban. A családban van egy benzines Opel Astra, ha tehetnénk, vennénk helyette egy elektromosát. Tudom, hogy drágább, ellenben kör­nyezetbarát. » Lánykérés a kórházban Péntek délután Birgány Róbert, az Ibrányi önkormányzati Tűzoltóság gépjárművezetője Nyíregyházán, a munkahelyén kérte meg kedvese, Nagy Gréta kezét. fotó: pusztai Sándor ♦

Next

/
Thumbnails
Contents