Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-07 / 182. szám

9022B3 2017. AUGUSZTUS 7.. HÉTFŐ KELET Vágya látni a pocsolyában a napfényt Karvai Sándor minden napot csodaként él meg fotó: pusztai Sándor A Nyíregyházi Állatpark vendégszeretetét él­vezhette a Honton élő Karvai Sándor. NYÍREGYHÁZA. Pitiáner apró­ságokon húzzák fel magukat az egészségtől kicsattanó em­berek. Szóra sem érdemes konfliktusokkal szembesü­lünk nap mint nap. Bolhából csinálunk elefántot. Az állat­parkban a nem mindennapi tevegelés láttán meggyőződ­hettünk arról, hogy az az igazi fájdalom, ha valaki születése óta nem lát. Ám Karvai Sándor személyében nem megtört, búskomor emberhez sodort a jó sors, hanem egy életvidám, becsülendő vak férfival talál­koztam, akit fűt a felfedezés vágya, a beteljesülés öröme. A legnagyobb kincs Nem szőrözött: eltökélte, hogy márpedig a gyengénlátó fele­ségével megül egy kétpupút, s lám, addig szervezte, amíg bekövetkezett. Csak pár percig tartott az egész, de boldog arc­cal távozott. Előtte dőlt belőle a szó, mint a vérbeli rádiósból. Elvégre Balassagyarmaton és vonzáskörzetében, valamint online rádióként a világhálón is élvezhető Megafon FM mű­sorvezetője. A rádió négy éve indult el a 95,7 MHz-en, aztán megfelelő szerződés híján el­némult. A második újraindu­lás tavaly novemberben volt, azóta vezeti reggelente a Start menüt. Az a szlogen, hogy „Nagyot szól!”.- Imádok ott dolgozni. Nem csak azért, mert tényleg na­gyot szólunk - mutatott a pi­ros ingpólóján feszítő lógóra Karvai Sándor. Nem lógó orral beszélt, hanem felemelt fejjel, derűt sugározva. - A feleségem a bal szemével negyven száza­lékosan lát, én születésem óta vak vagyok. Ez a sorsom, ez­zel kell együtt élnem. Persze, hogy nem tudom elfogadni, de ugyan mit tehetnék? Az a leg­nagyobb kincs, hogy élhetünk, minden napot új csodának fo­gok fel. Tavaly az Erzsébet-prog- ramban járt Nyíregyházán Karvai Sándorné Anita szep­tember első hetében. Akkor tudta meg, hogy lehet teve- gelni az állatparkban - augusz­tus végéig. Megfogadta, hogy 2017-ben párjával ellátogatnak Szabolcsba, és külön-külön beülnek a két púp közé.- Nagyon hálásak vagyunk Révészné Petró Zsuzsanná­nak, hogy kedvesen fogadott bennünket, és a jóságának köszönhetően tevére ülhet­tünk. Nekünk ez örök élmény - mondta Sándor, akit Takács Zoltán segített fel Ájrág nyer­gébe. A teve neve a mongol ta­vat idézi. Ahogy kényelmesen elhelyezkedett a púpot simo­gatva, elragadtatta magát: - Tök jó érzés. Ez frankó. Remek innen a kilátás. Ugye, milyen vakmerő vagyok? - csalt mo­solyt a környéken állók arcára. Miközben tevegelt, mögötte Vida György segítette fel Ki- zilre párját, Anitát. Neki is na­gyon tetszett, hogy egyensú­lyozhat a sivatag hajóján.- Sosem láttam tevét. Pon­tosabban tevét sem. Mégis ér­zem, hogy milyen a tevetapi. Bár nekem semmit nem mond, megkérdeztem, hogy milyen a színük. Bézs. Jól hangzik. Min­denesetre Kizil szőre sokkal selymesebb, finomabb, mint Ájrágé - vont gyorsmérleget Sándor, majd kényelmesen he­lyet foglalt az elektromos golf­autó hátsó ülésén. - Bárcsak vezethetném. Látnom kell, milyen a sofőrnek! - sóhajtott nagyot mosolyogva. - Egyéb­ként öt éve a Hungaroringen vezethettem buszt úgy, hogy senki nem ült benne rajtam kívül. Tettem egy kört, mi­közben a mögöttem lévő jár­műből head-setről navigáltak. Jetskiztem és motoroztam is már vak létemre, ezek óriási élmények. Nem kell megijed­ni, természetesen nem forga­lomban és óriási sebességgel, de kipróbáltam mindegyiket. Hogy mi a vonzó ebben? Az, hogy a tiltott gyümölcs édes. Esküszöm, a teve hátán job­ban féltem, mint a motoron. Révészné Petró Zsuzsan­na, a Nyíregyházi Állatpark osztályvezetője nyomta a gol­fautó pedálját. Menet közben elmagyarázta, hogy fék, gáz, index és duda is tartozéka a szinte hangtalan járgánynak. Amikor letesztelte a dudát, Sándor megszólalt:- Nahát! A Matizomnak is ugyanilyen hangja volt - és bár poénkodásnak tűnt, nagyon is komolyan gondolta. Mint ahogy hirtelen váltás után a vallomását:- El sem tudom képzelni, hogy milyen az, ha valaki lát. Teljesen másként éli meg az egészet, aki elveszíti a látását. Én így születtem. Emiatt a köz­lekedésnél bátrabb vagyok. Nincsenek nagy igényeim. Pél­dául vágyam látni a pocsolyá­ban megcsillanó napfényt. Az állatparki portya közben szimatolhatta a pávián jelleg­zetes bukóját, hallhatta a tör­pepapagájok dalát. Látás híján hogy különbözteti meg az em­bereket? - kérdeztük tőle. Tervezik a közös jövőt- Először illatmintát veszek. Utána a hang fog meg. Aztán pedig jöhet a tapintás - ölelte át feleségét, aztán elárulta, hogy tizennégy éve dolgoztak korábban ugyanazon a mun­kahelyen, és jóformán csak elmentek egymás mellett. El­lenben 2015. szeptember 15- én a kávéautomatánál talál­koztak, de sietnie kellett, és beszélgetés helyett inkább el­kérte a telefonszámát. Azóta felgyorsultak az események, és immár a közös jövőjüket tervezik. Nem érzik kilátásta­lannak a helyzetüket. Sándor életvidámsága minden aka­dályt legyőz, Anita pedig biz­tos támaszt nyújt neki. Igazán megérdemelné, hogy valaha megpillanthassa a pocsolyá­ban megcsillanó napsugarat. LADÁNYI TÓTH LAJOS ladanyi@kelet.hu KISKERE Iskolaszerek dobozban: tartalmaz minden technikai felszerelést amire szükség van az iskolában. írólap, zsírkréta, színes és grafitceruza, gyurma, vízfesték, tempera, ecsetek, ecsettál, radír, hegyező, olló, ragasztó, vonalzó ______ Nyíregyháza, Kilátó út 25/E, >1 /fax: 42/400-550,42/500-027 fint.hu - E mail: hprint1992faigmail.com Jalta fc® ■* napi menüajánlata: Májgaluskaleves, tejszínes burgonyafőzelék, sertéspörkölt Al i Rendezvények, - esküvők I lebonyolítását, | hidegtálak | készítését ;i vállaljuk. Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! Napi levesajánlatunk mellé és külön is rendelhetők frissensült ételen kedvező áron! A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u.lO/A B 20/571-1373 ; ELADÓ BELVÁROSI LAKÁSOK CSŐK ■ igényelhető! i < l'l. UlTTOn • Érdeklődni: 30/97-98-017, 30/94-55-319 KELET A nyíregyházi telephelyű Braun-Brothers Kft. munkatársat keres az alábbi munkakörbe Flottairányító diszpécser Feladatok: ■ 22 jármű napi szintű irányítása ■ Gépkocsivezetők munkájának koordinálása • A fuvarfeladatokhoz kapcsolódó adminisztráció elvégzése Elvárások: ■ Befejezett középfokú tanulmányok ■ Magabiztos felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek • Angol vagy német nyelv tárgyalóképes szintű ismerete ■ Proaktiv, rugalmas hozzáállás • Jó stressztűrő képesség Előnyt jelent: • 1-2 éves diszpécseri gyakorlat Ami a pályázathoz szükséges: Jelentkezéséhez kérjük, csatolja fényképes önéletrajzát és motivációs levelét, fizetési igény megjelölésével. A jelentkezések a viktor<9>braun-brothers.hu e-mail-dmre várjuk. ________ Legyen ismerőse is előfizető! gjflPP Ajándékok mindkét félnek! Van olyan barátja, ismerőse, rokona, aki nem tartozik előfizetőink táborába, s még nem ismeri előfizetőinknek szóló különleges kedvezményeinket? Ajánlja ismerősét, kollégáját, családtagját előfizetőnek, s új megrendelés esetén mindkettőjüket megajándékozzuk egy-egy kertiparty-csomaggat. Nem kell mást tennie, töltse ki ezt a szelvényt, s küldje vissza címünkre (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u, 4-6., Kelet-Ma- gyarország)! Szándékát jelezheti - mindkét fél adatainak megadáséval - e-mailben: elofizetes@kelet.hu, vagy akár telefonon is: hívja a +36-40-424-424-es telefonszámot! Azon háztartások minősülnek új előfizetőnek, amelyekben az elmúlt 3 hónapban nem volt Kelet-Magyarország-előfizetés vagy próbaolva­sás. Az ajándékok átadásának feltétele, kéthavi előfizetési díj egyösz- szegű befizetése, valamint hogy az új és a régi előfizető is aláírja az I éves előfizetői szerződést. Az akció 2017. augusztus 31-éig érvényes. MEGRENDELŐSZELVÉNY *Régi előfizető neve *Címe: ........................ ♦Telefonszáma: ......... ♦Hűségkártya száma: ♦Új előfizető neve: .... ♦Címe: .......................... ♦Telefonszáma:.................................................... www.kelet.hu * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! A hÜ9égkártya száma megegyezik az ügyfélszámmal, melyet a számláján a vevőadatoknál is megtalál. KELET HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents