Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-07 / 182. szám
901647 2017. AUGUSZTUS 7., HÉTFŐ KELET Villanások, Sóstó, Krúdy Terasz „Valahogy olyan nekem ez az egész Sóstó, mint amikor a vidéki gyerek kilopózik a hátsó kertbe...” TOLLPRÓBA. Ennyi volt. Itt most megfulladok. Beszorultam. A víz alatt nincs levegő sajnos. Abban a pillanatban elcsendesedett minden. Eltűnt a világ, az akarás, a nagy mutatvány. Az egó, ami megöl. Egy pillanat alatt nem volt sehol. Cserben hagyott az én drága égőm. Ő lépett le legelőbb, itt hagyott egyedül a sóstói fürdőház medencéjében, amikor át akarok úszni a betonülőkék alatti szűk résen a víz alatt. Nem is értem ezt a hirtelen nyugalmat. Nem kapkodni! Nem tudatosan parancsolom ezt magamnak, a csend beszél hozzám suttogva, s csak én hallom. Hogy miért épp ez a gyerekkori kaland jutott eszembe, nem tudom, mikor kilencvenöt tájékán a Krúdy teraszán végre felpakoltuk a Texas együttes cájgját, végre beálltak a fiúk, belecsapnak a húrokba. Még nem táncol senki, de már mocorognak a párok. Zsolti nyit mint mindig..„Ne gondold, ó, ne, hogy tied a világ...” Lehet, hogy ez a dal hozta elő ezt a régi emléket? Mindegy. Csak ülök egy, a zenekarnak fenntartott asztalnál, és már nem is hallom őket. Lenézek a terasz elé és megadom magam valami mézédes, éppen csak létezés szintű nyugalomnak. Istenem! Itt, ezeken a kavicsokon tanultam meg járni. Meg felállni. Villanásokban, apró mozaikkockákban látom, ahogy nagymamám széttárja a kezét, és azzal a kristálytiszta szívével örül nekem. Nagyi a fürdőház büféjében fejtette ki áldásos tevékenységét, s édesanyám egy mózeskosárban majd mindennap kivitt hozzá. így szerettem meg a büféhangulatot. Érhető okok miatt nem emlékszem mindenre, de egy nagy, tiszteletet ébresztő, mély kútra és az északi szárny balra eső, nekem kisebb teremnek ható szobájára és annak a padlójába süllyesztett medencéjére igen. Apámék sokszor fürödtek ott kettesben, amíg nagyim édességgel, szeretettel és házi készítésű mesékkel próbálta elvonni a figyelmem a közben múló időről. És mennyire örülök én ennek utólag, hogy ők együtt fürödtek... akkor nem annyira. Meg annak sem, amikor a torony alatti fodrászatban a mester a fülembe vágott egy félelmetesen nagy és állandóan csattogó ollóval. Valahogy olyan nekem ez az egész Sóstó, mint amikor a vidéki gyerek kilopózik a hátsó kertbe, ahol a kerti növények között az ő életereje is szárba szökken. Mit mondjak? Szép nagy kertem van. A tömeg nagy része már táncol. Ők ezért jöttek ki a teraszra, a Texasra, de én már megint ott vagyok a beszorulva a víz alatt levegő nélkül. Hátra Laci. Ami biztos. Ott már jártál. Azóta sem értett nyugalommal visszatoltam magam. Igazán és őszintén örülök, hogy akkor nem sikerült megbomlasztanom a körülményeket. Egy héttel később abban a medencében az akkori indiános filmekben látott fejessel próbálkoztam. Kéz szigorúan a comb mellett, s fejjel bele a vízbe. Vajon mit várhattam? Egy iszonyú csontrepesztő kop- panás a fejemen. Túléltem. A tudás sokba kerül! Megállj, Gojkó Mitics, egyszer még elmondom, hogy téged nagyon átvert valaki! Nem hiszem, hogy az indiánok így ugrottak volna a vízbe. De lehet, hogy azt a fejest nem ilyen alacsony költségvetésű medencére tervezték. Az élményektől kábán felnézek az asztal mellől, de csak azért, hogy újabb régi emlékekbe merülhessek. Mint sok éjjel, most is huncutul kacsingat felém időtlen és gyönyörű kedvesem a tó, mert a lágy hullámzás megtöri a lámpák fényét, és biztos vagyok benne, hogy tudja, nekem ő a legnagyobb szerelmem. Nem féltékeny típus. Jól ismer (már a tudósok is kimutatták a víz mindenre emlékszik), tudja, hogy mindig visszatérek hozzá. És gondolatban már ugrok is habjai közé ölelni őt meztelenül, mint azon a nyári éjszakán, amikor egy jól sikerült Beatles Bár-béli fellépés után tettük azt a Texasszal és a lányokkal. S mivel nem volt betervezve, a Hold is röhögött a fehér fenekünkön. Aztán úsznom sem kell, mert egy még korábbi időben találom magam a régi stégen a tóstrandon. Ott, ahol fiatal korunkban az akkori srácokkal vagánykodhattunk magunk és a lányok előtt. S nem a szüléink által megvásárolt, márkás fürdőnacinkkal vagy a drága vízálló óránkkal, hanem önmagunk mellkasát döngetve, ki bírja tovább a víz alatt vagy ki tud felhozni iszapot a mélyből, amivel dobálhattuk egymást. Jól felfogott érdekből nem mindig engedtük meg magunknak, hogy a belépőjegy okozta trauma korlátozza a sör iránt érzett jogos igényünket. A túlsó oldalról a legkisebb feltűnést keltve (mintha ott sem lennénk, strandpapuccsal a kezünkbe), de véletlenül, mit ad Isten, egyre közelebb bohóckodtuk magunkat a stéghez. Az utolsó métereket már a víz alatt meg- téve (biztos, ami biztos). Onnan már nem volt gond átúszni a legális világba. Az élmény, ami bent, a tó közepén vár, leírhatatlan. Nyugodtan, lassan tempózva még ma is valami olyan érzés fog el, mintha az anyaméhben úszkálnék. A biztonságban, ahol nem kell félni, minden úgy van jól, ahogy van. Egy ősi ataviszti- kus, megnyugtató, lelassító, már-már meditációs élmény. Tűkkor rájövök, hogy Sóstó szeret. Nem csak engem. Átölel mindenkit, aki szereti. Bennünk és velünk él. Mint amikor gyerekkoromban el- alvás előtt oldalt, a kispárnán fekve azt hittem, hogy a terasz előtti kavicsokon sétálás gyönyörű muzsikáját hallom. Ma már tudom, hogy csak a vérem lüktetése zenélt a fülemben. Egy semmihez sem fogható, lágy susogás. Minden szívdobbanás egy lépés. Már akkor együtt. A sejtjeimbe kövült, ahogy a nagyim jósága, szeretete és figyelme. Ja igen! Megnyugvásként még aznap legalább ötször átúsztam a betonülőkék alatt. Már mindenki táncol a teraszon. Azok a legjobban, akik nem akartak. Hiába, Sóstó hálából megteszi velünk a csodát, amire mindenki vágyik. Aki csak egyszer is szerette, az örökké fiatal marad. MARJÁN LÁSZLÓ Nincs finomabb a meleg madárlátta kenyárkénál „Már a kapuba szaladtunk elé, amikor láttuk, hogy megérkezett.” TOLLPRÓ8A. Jártamban-kel- temben sokszor eszembe jut gyermekkorom története, amikor az utcákon eldobott kifli-, kenyérdarabokat látok. Négyen voltunk testvérek. A nővérem majdnem hat évvel volt idősebb nálam, aztán mi hárman, mint az orgonasíp. Apánk kőműves volt, anyánk gondoskodott arról, hogy legyen mit enni, tiszta ruha és a többi. Apánkat reggelente nem is láttuk, mert mire felkeltünk, ő már rég elment dolgozni. így volt ez kora tavasztól télig. Még pirkadatkor felült a biciklire és ment, hogy meglegyen a mindennapi betevőnk. Anyánk konyhakendőbe csomagolta a szalonnát, a kenyeret (amit természetesen minden héten egyszer ő sütött), s hozzá járt még egy fej hagyma. Aztán bele a táskába és indíts. Mi estefelé alig vártuk, hogy apu hazajöjjön. Már a kapuba szaladtunk elé, amikor láttuk, hogy megérkezett. „Mit hoztál, apu?” - kérdeztük egymás ellen. Ő, szegény, mit is hozhatott? De mindig kitalált valamit. Hol egy szép tollat, amit a madár elejtett, vagy egy kisnyulat, de ha nem sikerült hozni semmit, akkor egy kicsi kő volt a zsebében, ami madártojás volt, de valamiért kővé változott. Mindezeket mesés történetekkel adta elő, mi pedig szájtátva, tágra nyílt, csillogó szemmel hallgattuk. Egyik alkalommal kérdésünkre azt válaszolta, hogy hozott madárlátta kenyeret. No, mi még ilyet nem láttunk, hiszen akkoriban még kenyérből sem lehetett jóllakni szinte, és a héját sem lehetett levágni, mert akkor véres tejet ad a tehén. Apánk leült a kisszékre, maga elé húzta a hokedlit és kivette a táskából a konyhakendőbe csavart valamit. Mi körbeálltuk lélegzetvisz- szafojtva vártunk. Óvatosan kibontotta és kiteregette a kockás kendőt, a hazahozott, maradék kenyeret kis kockákra vágta és szétosztotta közöttünk, mi pedig nagy gyönyörűséggel ettük az egész napi melegben érlelődött, táskaszagú, szalonnafoltos, madárlátta kenyeret. Ezután mindig azzal vártuk a kapuban: „Apu, hoztál madárlátta kenyeret?”, és ha még maradt egy picike darab szalonna is hozzá, az volt a legfenségesebb ajándék. A madárlátta. nagysándorné A hónap kézbesítője: szavazzon Ön is és nyerjen! A hónap legnépszerűbb kézbesítőjét keressük! Előfizetőink szavazhatnak és nyerhetnek! NYÍREGYHÁZA. A Kelet-Ma- gyarország terjesztési részlegének egyik legfontosabb eleme a mintegy 300 főből álló kézbesítőcsapat, akik a megye összes településére a hét hat napján eljuttatják a napilapot. Őket szinte mindenki ismeri az adott kisebb- nagyobb községben, városrészben. Három hónapig tartó akciónk során előfizetőink segítségével szeretnénk megtalálni megyénk legnépszerűbb kézbesítőit. Játékunk több- fordulós: a beérkező szavazatok alapján szeptemberben is kihirdetjük - és lapunk hasábjain be is mutatjuk - az adott hónap kézbesítőjét, aki értékes díjazásban részesül. Olvasóink is nyerhetnek A játék során természetesen szavazóink is nyerhetnek: a A Kelet-Magyarország legjobb kézbesítőit díjazzuk szavazatot beküldők között minden hónapban megejtünk egy sorsolást: a harmadik fordulóban 3 db Philips hajszárító talál gazdára. Ha elégedett a Kelet kézbesítésével. és szeretné, hogv az Ön újságkihordója kapja „A hónap kézbesítője” megtisztelő címet és a vele járó jutalmat, akkor a mellékelt szelvényen vagy az ott megadott online felületen játsz- szon velünk Ön is! KM Augusztus hónap kézbesítője 3 db Philips hajszárítót sorsolunk ki azok között, akik szavazatukat eljuttatják szeptember 5-éig a Kelet szerkesztőségébe (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.). Szavazatukat személyesen behozhatják, postai úton vagy a kézbesítő által is beküldhetik. Jelige: „Augusztus hónap kézbesítője!” Szavazatát a lenti adatok megadásával együtt a kelet, hu/honapkezbesitoje címen is elfogadjuk. A nyertesek nevét szeptember 9-ei lapszámunkban közöljük. A nyerteseket telefonon is értesítjük. A játékban csak a Kelet-Magyarország előfizetői vehetnek részt! A szelvény kitöltésével a résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasználásához! Augusztus hónap kézbesítője: ............................. (Ha nem tudja kézbesítője nevét, de a díjra érdemesnek gondolja, akkor is küldje vissza a szelvényt, lakcíme alapján tudni fogjuk, kit szeretne díjazni.) Előfizető neve*:................................................................... fíf r- * Cím*:...................................................................................... jel.*;...................................................................... E-mail-cím:............... *Hűségkártya száma: ............... KELET * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! WWvV.kGlet.hu A hüségkártya száma megegyezik az ügyfélszámmal, melyet a számláján a vevőadatoknál is megtalál. Fecske László Apu, mondd... Apu! Hová tűnnek a fák? Miért vágják ki őket? Miért látom fogyatkozni, ritkulni a nagy erdőket? Nem tudják, hogy ezzel az állatok lakhelyét bántják? Apu, mondd, az emberek mindezt nem látják? Apu, miért fogynak ily gyorsan a fák, s az állatok? E fontos ügyben, apu, mondd, kinek szólhatok? Nézd! Senki nem ejt könnyet az úton elgázolt süniért! Miért ilyenek az emberek, apu, mondd, miért? Nem igazán fognak össze. Vagy tán nem mernek szólni? Jobban szeretnek csendben, félve, magukban gyászolni? Vannak egyáltalán érzéseik, vagy csak nekem fájnak ezek? Apu, mondd, hol vannak a segítséget nyújtó, bátor kezek? Apu, ugye ez öngyilkosság, hogy az otthonunkat tönkreteszik? Ezt a sok kincset, s az életet egyáltalán komolyan veszik? Imádkozom, hogy vegyék észre a napfényt, s a nyíló virágot, s hogy valaki végre megváltsa ezt a tébolyult világot. ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET HIRDETÉS
