Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-05 / 181. szám
2017. AUGUSZTUS 5„ SZOMBAT 8 izvilág KELET ■■■■■■■■Hl Finom ajánlatunk a hétvégére ^1 Kol^szos frittata j&r /W&BeK9^ ^ Hozzávalók: 8 tojás, 3 ek. olívaolaj, só, bors, 1 Y fkiscsokormetélőhagyma, 1 újhagyma,20dkg i l'tSTM-ÜTOr." éÉtf füstölt nyers kolbász, 1 chilipaprika, 1 dl tejszín. Elkészítés: Egy serpenyőben olajat hevítünk. A tojásokat a sóval és a borssal elkeverjük, a Ljm®*. tejszínt hozzáadagoljuk. A keveréket a forró ’ serpenyőbe öntjük, és lassú mozdulatokkal a szélétől befelé keverni kezdjük, majd alacsony fokozatra vesszük gázt. A kolbászról lehúzzuk a héját, a tojás tetején elosztva darabokra morzsoljuk. A snidlinget felvagdaljuk, és elosztjuk a frittatán. A hagymát a zöldjével együtt felkarikázzuk, körberakjuk a tojáson. Közben a sütőlapáttal meg-megmozgatjuk a tojáslepényt, és figyeljük, nehogy odaégjen. Végül rászórjuk a felaprított csilit, és a kissé lágy tojásba nyomkodjuk. Ha összeállt, átfordítjuk a másik oldalára. Pár percig sütjük, majd tányérra borítva forrón tálaljuk. Paradicsomleves olasz módra Hozzávalók: 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 sárgarépa, 1 zellerszár, 40 dkg paradicsom, 10 dkg koktélparadicsom, 1 liter alapié, olívaolaj, friss bazsalikomlevél, só, bors. Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát apróra, a répát, a zellerszárat és a paradicsomot kockára, a koktélparadicsomot félbevágjuk. Felhevítjük az olajat, beletesszük a hagymát, a fokhagymát, a sárgarépát és a zellerszárat. Lefedjük, és puhára főzzük. Ha megpuhult, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a paradicsomot és felöntjük az alaplével. Kb. 10 percig főzzük, miközben megdinszteljük a koktélparadicsomokat. A levest levesszük a tűzről, botmixerrel alaposan összeturmixoljuk, majd tányérban szedjük és a sült paradicsommal, valamint friss bazsalikommal a tetején tálaljuk. Töltött padlizsán pikáns mártással Hozzávalók: 40 dkg darált sertéshús, 15 dkg rizs, 1 csokor petrezselyem, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 padlizsán, 8 dkg sajt, 1 tojás, 0,5 dl olaj, 0,5 dl fehérbor, 1 mk. pirospaprika, 1 ek. liszt, só, bors, 1-2 paradicsom. Elkészítés: A padlizsánokat félbevágjuk, a belsejüket kikaparjuk úgy, hogy a szélén másfél centi vastag maradjon. Kb. 5 percig főzzük, majd lecsepegtetjük. A rizst előpirítjuk, felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel, hozzáadjuk az aprított petrezselyem felét és puhára főzzük. A hagymát finomra aprítjuk, aranysárgára pirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a darált húst. Sóval, borssal, a maradék petrezselyemmel és a zúzott fokhagymával ízesítjük, és 8-10 percig pirítjuk együtt. Ezután megszórjuk a liszttel, további 1-2 percig pirítjuk, majd felöntjük a fehérborral. Felforraljuk, majd a tűzről levéve elkeverjük a tojással. A tölteléket összeforgatjuk a rizs felével, majd egyenletesen eloszlatjuk a padlizsánokban. A tetejüket megszórjuk a reszelt sajttal, majd sütőben pirosra sütjük. Áfonyás mousse Hozzávalók: 20 dkg áfonya, 0,5 dl víz vagy ■ áfonyalé, 2-3 ek. cukor, 1 csomag vaníliás cu- j kor, őrölt fahéj, 1 ek. citromlé, 3 dl habtejszín. Elkészítés: Az áfonyát egy közepes méretű ’ edénybe tesszük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a vizet, a citromlevet, a cukrot és a fahéjat. Pár percig főzzük, majd langyosra hűtjük. Simára turmixoljuk és a hűtőbe tesszük. A hideg habtejszínt keverőtálba öntjük, hozzáadjuk az áfonyapépet, és pár perc alatt habosra keverjük. Az elkészült krémet poharakba vagy kis tálkákba kanalazzuk, és hűtőbe tesszük, hogy lehűljön, az ízek pedig összeérjenek. Tálalás előtt kivesszük a hűtőből és azonnal kínáljuk. (mindmegette.hu) Kétcsillagos körte és vanília Az „Oscar-díjas” fagyi megálmodója szerint a titok a megfelelő minőségű összetevőkben rejlik. Budapest. A magyar fagylaltok taroltak a világ élelmiszeripari Oscarjának számító Great Taste Awardson: a zsűri 4 csillaggal jutalmazta a Bonbo- nier Csokoládé Manufaktúra három fagylaltját. Ez az eredmény különösen annak fényében kiemelkedő, hogy magyar fagyi még soha nem nyert díjat a világ legkiemelkedőbb ízversenyén. Krémes és frissítő A legfinomabb fagylaltnak a vilmoskörte vaníliával sorbet fagyit választották, a kompozíciót két csillaggal jutalmazta a zsűrit. Ezenkívül a Bonbo- nier praliné- és vaníliafagyijai is nyertek egy-egy csillagot. A halvány kávészínben játszó, könnyed, krémes, pirított mogyoróval készült pralinéfagyi krémes textúráját és finom ízvilágát emelték ki, míg a vaníliafagylaltnál a zsűri a krémes állagot, frissítő hatását értékelte. Kíváncsiak voltunk arra, hogyan születtek meg a díjnyertes fagyik, a Bonbonier Csokoládé Manukfaktúra cho- colatierje, Erdélyi Nóra pedig örömmel állt lapunk rendelkezésére. - Édesanyám hívta fel a figyelmemet arra, hogy a körte és a vanília milyen jól működik együtt a desszertekben. Ennek nyomán először egy réteges fagyikompozíciót készítettem, amelyben a vaníliafagyit réte- geztem körtével, végül ezt az ötletet fejlesztettem tovább a szorbé fagyinál. Való igaz, hogy a szorbé fagylaltokban ritkábban használnak vaníliát, ez az összetevő inkább a tejes változatok fő összetevője, de úgy tűnik, hogy a zsűrinek és sokaknak elnyerte a tetszését ez a rendhagyó találkozás - mesélte Nóra.- A vanília- és a pralinéfa- gyik titka a megfelelő minőségű összetevőkben rejlik és abban, hogy beletegyük a kellő mennyiséget és megtartsuk a megfelelő arányokat. A vaníliához szükség van elegendő tojássárgájára, amely biztosítja a zsírtartalmat, de megfelelő mennyiségű vaníliarúdra is, hogy intenzív ízt érjek el. A pralinéfagylalt megalkotásánál nem volt kérdés, hogy a Bonbonier bonbonoknál használt igen magas minőségű, Az élelmiszeripar Oscar ja A Great Taste Awards az angol Fine Food Céh által szervezett verseny, amelyet az élelmiszeripar Oscarjakánt emlegetnek. 2017-ben több mint 12 300 terméket neveztek számtalan kategóriában - a tejtermékektől a hús- és borféleségeken át Erdélyi Nóra és néhány alkotása FOTÓí MAGÁN ARCHÍVUM drága mogyorómasszát fogom alkalmazni - ez garantálta, hogy a fagyink kiemelkedő legyen. Miután elsajátítottam az elkészítés alapjait és a receptjeimet külön-külön százalékosan kiszámoltam, már gyorsan elkészülnek a fagyijaa csokoládékig és a hűtött finomságokig -, ezekből kategóriánként csak néhányat jutalmaztak csillagokkal. Az 500 fős zsűri 62 napon keresztül kóstolta a benevezett termékeket, míg végül kialakult a csillagosok köre. Bár több magyar cég is rendszeresen jól szerepel a Great Taste megmérettetésén, a fagylalt kategóriában még senkinek nem sikerült nyernie. im. Inspirálódok és kitalálom, mit szeretnék készíteni. Az új alapanyagokkal is kiszámolom a megfelelő arányokat, elkészítem az alapot és kóstolgatás útján vagy visszajelzések alapján folyamatosan finomítok rajta. Egy új fagyi tényleges elkészítési ideje egy óra, de az inspirálódás ennél jóval hosszabb időt vesz igénybe - mondta Erdélyi Nóra. KM-SZA Réteges fagyi- Üt>ndj*l kompozíciót készítettem, azt fejlesztettem tovább. ERDÉLYI NÓRA Az Ezeregyéjszaka győzött Közel száz recept közül került ki az ország szerelemtortája. BUDAPEST. Érzelmeinket nem könnyű szavakba önteni, de aki szokott sütni, nagyon jól tudja, hogy egy-egy isteni tortával vagy süteménnyel csaknem mindenki levehető a lábáról. Legyen émelyítően édes, mert azt szeretik a férfiak? Vagy könnyed habos, gyümölcsös? A Nosalty.hu receptoldal és a Randivonal.hu pályázatot hirdetett, amire olyan tortarecepteket vártak, amelyek leveszik az embert a lábáról. Közel száz recept versengett az Posta Luca győztes tortája FOTÓ: NOSALTY.HU ország szerelemtortája elmért, amit mindvégig nagy érdeklődés és figyelem kísért: több mint kétezer szavazat érkezett a pályaművekre, a végső döntést pedig a Nosalty.hu zsűrije hozta meg. E szerint Posta Luca Ezeregyéjszaka-tortája lett a győztes, míg a látogatók a piros bogyós macarontortát, az Oreokeksz-tortát és a málnás-fehér csokoládés sajttortát tették az első helyre. Cukrászati költemény Az Ezeregyéjszaka-torta igazi cukrászati költemény. Piskótájában a mandula, a pisztácia és a fügelekvár íze dominál, némi fahéjjal és zöld kardamommal bolondítva, mascarponés krémjéből nem hiányzik a narancsvirágviz és a citromhéj sem. Kevesen tudnának ellenállni neki... km ■ Zolka és családja sokat kukoricázik A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze, Tóth Zolka gyakran vásárol a Búza téri piacon, és mivel a családja nagyon szereti a főtt kukoricát, mostanában leginkább csemegekukoricáért áll sorba. fotó: sipeki Péter Egerek a fővárosi péküzemben Budapest. Élelmiszer-biztonsági és higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti pékség működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A hatóság szakemberei a helyszíni ellenőrzés során csaknem 60 kilogramm lejárt, illetve nem nyomon követhető élelmiszer-alapanyagot vontak ki a forgalomból. A berendezések rozsdásak voltak, több helyiségben penész és pókháló fedte a falakat, az adalékanyag-raktárban, a dagasz- tó-sütő, valamint a zsemleké- szítő-süteményes helyiségben rovarokat, rágcsálóürüléket és egereket láttak az ellenőrök. Az üzem csak a hiányosságok felszámolása után folytathatja tevékenységét. mti A nyár egyik nagy kedvence A dinnye hazánk egyik legkedveltebb gyümölcse-vagyis inkább zöldsége. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Közel egy hónapja tart a diny- nyeszezon, a szakértők az idény elején közel 200 ezer tonna terméssel számoltak. Édeskés íze és lédús állaga miatt a dinnye hazánk egyik legkedveltebb gyümölcse, legyen szó akár görög-, akár sárgadinnyéről. A tökfélék családjába tartozó, valójában a zöldségfélék közé sorolható termés jó vitaminforrás, gazdag A-, B6- és C-vitamin-tar- talma biztosítja az egészséges bőr, a kitűnő látás, valamint az erős immun- és idegrendszer fenntartását, ezenkívül hozzájárul a napi folyadékbevitelhez és segíti az emésztési folyamatokat is, alacsony kalóriatartalma miatt pedig a diétázók is kedvelik. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részvételével a közelmúltban elindult az idei dinnyefogyasztás-ösztönző kampány, amihez a METRO áruházlánc is csatlakozott. A kampány népszerűsítésére a vállalat infografikát készített, amely összefoglalja a dinnye élettani hatásait, de érdekes információkat is közöl a közkedvelt finomságról. Diimyebólé Hozzávalók: 7-10 kg görögdinnye, 1 üveg (7 dl) áfonyás vodka, 10 cl lime-lé, 10 cl Triple Sec, 20 cl áfonyalé, 20 cl pezsgő, 7-10 cl cukorszirup (attól függően, mennyire édes a dinnye). Elkészítés: A görögdinnye belsejét kiszedjük, és különtesszük a többi hozzávalóval együtt. A hozzávalókat a pezsgő kivételével összemixeljük. A dinnye kivájt héjába jeget teszünk, beletöltjüka turmixgépben elkészült italt. Ráöntjük a pezsgőt, és az egészet ösz- szekeverjük.A koktélt a diny- m nyehéjba töltve szolgáljuk fel. iTjj MÍ'éMí} 13 a > '•■■I TUDTAD? A görögdinnyét a legtöbben gyümölcsként ismerik, valójában azonban a zöldségfélék közé sorolható, és a tökfélék (Cucurbitaceae) családjába tartozik. © A magyarul görögdinnyeként ismert fajta valójában nem rendelkezik bizonyítható görög eredettel, inkább Afrikából és Indiából származhat. A legkorábbi feljegyzett görögdinnyeszüret nagyjából 5000 évvel ezelőtt, a dinasztikus Egyiptomban történt, hieroglifával is megörökítették, a sárgadinnyét pedig már 4000 évvel ezelőtt Is termesztettek Perzsiában és Afrikában. A görögdinnyét a 10. században már termesztették Kínában, amely ma is a világ legjelentősebb görögdinnye-termesztője. Magyarországon több mint 17-féle görögdinnye terem. A DINNYE JELLEMZŐI A dinnye hasznos vitaminforrás: gazdag A-, B6- és C-vitamin tartalma biztosítja az egészséges bőr, a kitűnő látás, valamint az erős immun- és idegrendszer fenntartását. Ezenkívül káliumot, magnéziumot vasat, cinket és szelént is tartalmaz. 92 százaléka víz, így hasznosan hozzájárul a napi folyadékbevitelhez. Magas rosttartatma segíti az emésztési folyamatokat. A görögdinnye remek likopinforrás, így hatékony lehet a rák, valamint a szív-és érrendszeri megbetegedések megelőzésében. A jó minőségű dinnye termelési költsége elérheti a hektáronkénti 2 millió forintot.