Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-05 / 181. szám

6 Hazai tájakon 2017. AUGUSZTUS 5., SZOMBAT KELET ■■■■■■■■■■ani Röviden ömböly NAPJA. Szórakoztató műsorokkal várja az érdeklő­dőket augusztus 5-én az öm- bölyi önkormányzat a hivatal­nál lévő parkban. Először 15 órakor felavatják a felújított köztemetőt, majd a kulturális összeállításban fellép Nagy Szilárd, Bozsek Márk, Mátyus Arnold, Baby Gabi, Kristóf Ka­talin és Milán, s lesz Havasi mulatós parti is. Az államhatár 9 órától 24 óráig lesz nyitva. JÓKEDV ÉS SZÓRAKOZÁS. Kö­zösségi programot rendez Nyírtasson, a sportpályán augusztus 5-én a helyi önkor­mányzat. A megnyitó gondo- | latok 15 órakor hangzanak el, majd színpadra lép a Honey- beast együttes. Az érdeklő­dők a délután folyamán hall­hatják majd A Két Zsiványt, Dj. Dekát és Orosz Enikőt, a Szextett zenekart és a Zanzi- J bár együttest. ■ Osztálytalálkozó a Tisza-parton Immár a 47. érettségi találkozójukat rendezték meg azok az öregdiákok, akik a Demecseri Általános Gimnáziumban 1970-ben végeztek. A dombrádi Tisza-parton tartott jubileumi ünnepségen részt vett Rubi Ferencné osztályfőnök is. fotó: magánarchIvum A kasza nyomán dőlt a gabona fotók: magánarchIvum Felidézték azt, hogyan arattak elődeink kézzel nyírbogdány. Immár ötödik alkalommal rendezték meg hagyományőrzés céljából a kézi arató- és cséplőversenyt a közelmúltban a nyírbogdá- nyi Bogdányi Tájházban. A múltat felelevenítő ren­dezvényen öt csapat vett részt, amelynek a tagjai lovas fogatokon vonultak végig a falun, hogy ezzel is felhívják az érdeklődők ügyeimét a nem mindennapi eseményre, így aztán szép számmal jelen­tek meg vendégek az aratás helyszínén és a tájházban, s tanúi lehettek annak, aho­gyan a búzatábla megáldása A cséphadarót is látták működés közben a vendégek után kézi kaszával, sarlóval és gereblyével takarították be a gabonát a versenyzők, amint ahogy azt generációkon át tették az ősök. Bemutatták azt is, hogy a learatott kévékből hogyan nyerték ki a gabonaszemeket fáradságos munkával a kézi cséphadarókkal. A régi idők aratásához szo­rosan hozzátartozott a búza­kalászokból kötött díszes ko­szorú is, ezt a hagyományt is felidézték a csapatok, s verse­nyeztek, kié a legszebb. Ebéd után a nyírbogdányi reformá­tus énekkar és a kótaji nyug­díjasok kórusa lépett fel. Őket követték a versmondók és a népzene tolmácsolásaként Makó Pál és Marján László ci- terások. Az új kenyér megszentelé­se és megszegése is megtör­tént, majd következhetett az eredmények kihirdetése. A legjobb csapat oklevelét, ser­legét és ajándékát a nyírbog­dányi református gyülekezet és az intézményei által kiál­lított aratócsapat nyerte el. A legjobb kaszás címet Tolnai József közülük érdemelte ki. Második lett a kéki Kék Madár Nyugdíjas Egyesület, a harmadik helyet pedig a nyírbogdányi Őszikék Nyug­díjas Egyesület szerezte meg. A nyírbogdányi nyugdíjasok kötötték a legszebb búzako­szorút. KM Nyelvvizsga - nyolcadikban Rengeteg önálló fel­adat, otthoni plusz munka is kellett az eredményhez. MÁRIAPÓCS. Hiába a gondtalan nyári szünidő, sok diák izga­tottan várta a híreket nyelv­vizsgájának eredményéről, így voltak ezzel a máriapócsi Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói is. Felemelő érzés Az idén ballagó diákok és Nagyné Béres Andrea felké­szítő tanár közös munkájának eredményeként jó híreket kaptak a fiatalok, vagyis sike­res komplex angol középfokú nyelvvizsgával kezdheti meg gimnáziumi tanulmányait Borbás Blanka, Gergely Viktó­ria, Kovács Odett, Pekács Kit­ti, míg sikeres szóbeli angol Ügyeletes állatorvosok Augusztus 5-én és 6-án a követ­kező állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai—záhonyi tér­ségben dr. Papp László (06-30/289- 7553), a baktalórántházi kerületben dr. Kozák Gyula (06-30/968-6833), a nyíregyházi körzetben dr. Horto­bágyi Béla (06-30/206-7121), a tiszalöki vonzáskörzetben dr. Erdélyi Béla (06-30/324-2750), a mátészal­kai kerületben dr. Orabik Sándor (06-30/477-4821). Várják az alkotásokat a tárlatra A kiállításra szánt mű- ^ veket előzetesen egy zsűri minősíti. NYÍREGYHÁZA. Nagy hagyo­mánya van már megyénk képzőművészeti életében az őszi tárlatnak, amely a megye kortárs képzőművészetéről kíván átfogó képet nyújtani immár több évtizede. Az idén a Nyíregyházi Vá­rosi Galéria ad otthont ennek a tárlatnak szeptember 14. és október 14. között. A kiállítás­ra szánt alkotásokat előzete­sen egy zsűri minősíti, ezért a képzőművészeknek egy nagy méretű és jó felbontású fo­tót kell elküldeniük a képről a szervezőkhöz szeptember i-jéig. A tárlat minden évben átfogó képet nyújt megyénk kortárs művészetéről ARCHIV FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A szervezők olyan kész al­kotásokat várnak, amelyek két évnél nem régebbi mun­kák, s még nem mutatták be azokat a Szabolcs Megyei Őszi Tárlaton. km Kitartás és szorgalom kell a nyelvek tanulásához illusztráció: internet középfokú nyelvvizsgát tett Metercsik Detti, Mihucz Fu- zsina, Újlaki Gergő.- Az, hogy ilyen fiatalon sikeres nyelvvizsgát tettem, igazán felemelő érzés - mond­ta Pekács Kitti, Metercsik Det­ti pedig hozzátette: - Ezzel komoly előnyhöz jutottunk a gimis éveink alatt. Mihucz Fruzsina az érett­ségi után főiskolán szeretne továbbtanulni, ahol elenged­hetetlen a nyelvvizsga meg­léte. Kovács Odett számára azért jelent nagyon sokat a nyelvvizsga megszerzése, mert az utazásai során tud im­már egyedül is kommunikálni a külföldi emberekkel, nem szorul a szülei segítségére, tolmácsolására. Gergely Viktória így értékel­te a nyelvvizsga megszerzé­sét: - A nyelvvizsga megszer­zése nem volt könnyű feladat, de megérte. Ebben Andrea néni rengeteget segített, ami­ért nagyon hálás vagyok. Sze­rintem jó dolog, hogy nyolca­dik osztályban már sokaknak sikerült a nyelvvizsga. Mint Nagyné Béres Andrea felkészítő tanárnő érdeklő­désünkre elmondta, rengeteg önálló feladat, sok személyes megbeszélés és otthoni plusz munka is kellett tanítványai sikeréhez. palóczy Tímea A nyelvvizs­ga nem volt könnyű fela­dat, de megérte. GERGELY VIKTÓRIA 0 0 MÁTÉSZALKAI SZC BUDAI NAGY ANTAL SZAKGIMNÁZIUMA OM-szám: 203059 4320 Nagykálló, Korányi Frigyes út 27. S 42/263-104, 42/563-140 FELNj©F!FTf@|n"ATAS KINALATA--------------------a 2017/2018-as tanévre---------------------­Érettségi bizonyítvánnyal rendelkezőknek ajánljuk. Szakképesítések megnevezése OKJ száma Képzés típusa Év KÖZSZOLGÁLATI ÜGYINTÉZŐ OKJ 54 345 01 NAPPALI 2 éves PEDAGÓGIAI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ 54 140 02 NAPPALI 1 éves PEDAGÓGIAI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS OKJ 54 140 02 ESTI 2 éves PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI ÜGYINTÉZŐ OKJ 54 344 01 ESTI 2 éves KERESKEDŐ OKJ 54 341 01 ESTI 2 éves TURISZTIKAI SZERVEZŐ, ÉRTÉKESÍTŐ OKJ 54 812 03 ESTI 2 éves Változások esetén honlapunkon friss információkat találsz. (Nyelvi, informatikai, egyéb képzések) Amit kínálunk: heti 2-3 alkalommal délutáni órák, diákigazolvány, két OKJ-s szakma ingyenes. Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 30. E-mail: nagykallo.budai@gmail.com • Honlap: http://www.bnaszki.hu Telefon: 06-30/408-5057 HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents