Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-31 / 203. szám
2017. AUGUSZTUS 31., CSÜTÖRTÖK KELET Profi szinten ez nagyon sokba került volna Illés Gyula már abban a pillanatban tudta, hogy hülyeséget csinált FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Egy meccsre szóló eltiltás Illés Gyulát megérintette mindaz, ahogy kedvenc mestere, Csank János reagált a legutóbbi kiállítására. LABDARÚGÁS. Illés Gyula színt vallott. A Tarpa megyei I. osztályú futballcsapatának labdarúgója a közösségi oldalon tette nyilvánossá, hogy milyen leszúrást kapott a csapat szakmai tanácsadójától, Csank Jánostól azok után, hogy i-2-es állásnál kiállították a Fehér- gyarmat ellen, a csapata által végül már nélküle 3-2-re megnyert mérkőzésen. Minden szó jogos volt „Hálás vagyok és büszke, hogy újra vele dolgozhatom!” - zárja Illés Gyula a sorait, jelezve, hogy elfogadja mindazt, amit az egykori szövetségi kapitánytól, korábbi zalaegerszegi edzőjétől az öltözőben, majd egy hatszemközti megbeszélésen hallott.- Csank János a maga módján mérges volt rám, ennek hangot adott az öltözőben, és minden szava jogos volt - mondta a történtekről a tar- pai labdarúgó, Illés Gyula. - A csapat előtt, majd a parkolóban is kiosztott, de közben nagyon emberségesen viselkedett. Köztudott, hogy a mesterrel nagyon jó a munka- kapcsolatom azóta, hogy ZaNálam nagyon súlyos büntetési tétellel járt az ilyesmi. CSANKJÁNOS laegerszegen együtt dolgoztunk, nyilván tudja, hogy mit várhat tőlem, és hogy példát kellene mutatnom a többieknek. Ezért is fájt, hogy neki is csalódást okoztam a kiállításommal, de ugyanakkor nagyon megérintett az, ahogyan kezelte az ügyet. Elgurult a gyógyszer De mi is történt pontosan az ominózus mérkőzésen, amelyen már 2-0-ra vezetett a vendég Fehérgyarmat, majd a 40. percben szépített a Tarpa, ám a 45. percben Illés Gyulának felmutatta a piros iapot Takács Ákos játékvezető.- Egy párharc során sérelmeztem a játékvezetői ítéletet, és keresetlen szavakkal azt kérdeztem tőle, hogy miért nem az ellenem elkövetett szabálytalanságot fújta le - idézte fel a történteket a nyáron Nyírbátorból Tarpára igazolt 34 éves futballista. - Elgurult a gyógyszerem, abban a pillanatban tudtam, hogy hülyeséget csináltam. Nem is emlékszem, hogy valaha voltam-e kiállítva, most megtörtént, és az fájt az egészben a legjobban, hogy a csapatot hoztam nehéz helyzetbe. A második félidőt nem is néztem meg, de minden rezdülést hallottam, nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor fordítani tudtunk, és végül megnyertük a mérkőzést. Tudom, hogy még egyszer nem okozhatok ekkora csalódást a szurkolóknak, a csapattársaknak, a vezetőknek és legfőképpen Csank Jánosnak, akit csodálok azért, hogy ennyire emberségesen kezelte a kérdést. De ismerem is őt annyira, hogy tudjam, mindig őszinte, ami a szívén, az a száján. Csank János is meglepődött. Egyrészt azon, amit Illés Gyula tett, nem kevésbé pedig azon, hogy a játékost eny- nyire megérintették a szavai.- Nem tudom másként mondani, rohadtul ki voltam rá, amikor megkapta a piros lapot - mondta lapunk érdeklődésére Csank János. - A bíró nem vezette rosszul a mécsesét, az adott esetben sem ítélt rosszul, bár Gyula alighanem azt kérdőjelezte meg, hogy miért nem fújt korábban az ő javára. De egyébként is, a játékvezetőhöz nem szólhatnak a játékosok, ő pedig különösen nem, akinek példát kellene mutatnia. Mivel a megyei bajnokságban nem kapnak a csapatok MLSZ-tá- mogatást, ezért a vezetőkkel és a szponzorokkal szúrt ki elsősorban, akik pénzt és energiát áldoznak a csapatra, no meg a szurkolókkal. Látom rajta, hogy frusztrált, mert nem megy annyira neki a játék, mint szeretné, de ez akkor sem felmentés. Ugyanakkor tudom, ettől még mindig többre képes, és annak is örülök azért, ha ennyire megérintették a történtek. Büntetés nélküli bűnhődés Ezek után az a kérdés, hogy milyen büntetésre számíthat a futballista.- Egy biztos, a profi osztályokban nálam nagyon súlyos büntetési tétellel járt az ilyesmi,’ ezt Illés Gyula is tudja jól - felelte Csank János. - Az amatőr szférában nincs ilyen eszköz a kezünkben, de a játékos így is bűnhődik, hiszen úgy kell edzenie, hogy az eltiltásáig nem léphet pályára és kimarad a meccsből, ahol lehet egy kis prémiumot keresni. Csank Jánosnak a tarpai szerepvállalásának kezdete óta eltelt másfél hónap alatt és az eddig játszott három forduló alapján van rálátása egyrészt a tarpai helyzetre, no meg kicsit talán a szabolcsi futball állapotára is. Itt lehet alkotni- Tarpán minden adott az ilyen szinten végezhető minőségi munkához, folyamatosan szépül a kis stadionunk, amelyben immár hangulatos villanyfényes meccseket is tudunk játszani - mondta a korábbi szövetségi kapitány. - A legutóbbi ellenfél, a Fehérgyarmat is nagyon jó csapat volt, de a második félidő rövid időszakától eltekintve el tudtuk tüntetni a kiállításból adódó hátrányunkat, sőt, néha úgy tűnt, hogy mi vagyunk többen a pályán. Ami pedig a szabolcsi futballt illeti, meglep, hogy viszonylag sok a fiatal, vagyis huszonöt év alatti játékos. Jól ismerem a Pest megyei, a nógrádi, a borsodi és hevesi bajnokságot, ezeken a helyeken nem lehet ezt elmondani. Az is látszik, hogy hajtósak a meccsek, van presztízse a bajnokságnak, úgyhogy lehet alkotni, és érdemes figyelni a futballistákat is. Innentől kezdve valameny- nyi fiatal „veszélyben” érezheti magát, mert Csank János nem hagyja veszni azokat, akikekben fantáziát lát. Erről éppenséggel Illés Gyula is tudna mesélni... BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu A Magyar Labdarúgó-szövetség megyei igazgatóságának fegyelmi bizottsága végül egy bajnoki mérkőzésre tiltotta el Illés Gyulát. A testület méltányolta a labdarúgó előéletét, hogy tényleg nem volt még kiállítva pályafutása során, és hogy a tárgyaláson megjelenve megbánást tanúsított. Mindez azt jelenti, hogy a játékos csak a Nyírgyulaj elleni következő meccsen nem léphet pályára. Csillagfényes futballtorna labdarúgás. Csillagfényes műfüves focitornát szerveznek szeptember 15-én, pénteken 20 órától Nyírteleken, az Iskola utcai pályán. Nevezni szeptember 14-én 15 óráig lehet a helyi Közösségi Házban (Tokaji u. 50. sz.) személyesen, vagy a +36-70/258-5332- es telefonszámon. km Csak szeptember közepén lesz rajt ASZTALITENISZ, A pingpong NB-s csapatbajnokságokban évek óta szeptember első hétvégéjén indul be a nagyüzem. Ezúttal azonban két hetet csúszik a rajt, és szeptember 15-16-ra írták ki az első fordulót, mert a következő hetekben idénynyitó egyéni versenyeket rendeznek. km @ Napi hat óra pingpong A román határ túloldaláról és Tiszaújvárosból is érkeztek gyerekek a nyírbátori Joota-táborba, hogy Rozsnyói Tibor edző vezetésével egy héten át, napi hat órát gyakorolva, a nyírbátori asztaliteniszezőkkel közösen készüljenek az őszi feladatokra. fotó: erdei tamás A gratulációval már tele van a padlás Hiányzik egy tökös gyerek, akiről a kapuba pattanna a labda, így a Tuzsér még üldözi első pontját. labdarúgás. A tuzsériak alighanem torkig vannak már azzal, hogy rendre gratulálnak nekik az ellenfelek - az elbukott meccsek után. A megyei első osztályú csapat ugyanis mindhárom eddigi fellépést elbukta, holott éppenséggel egyszer sem futballozták le a pályáról. Ötvenévesen a kapuban Sőt, a legutóbbi nagyecse- di túrán, amelyet egyetlen árva góllal vesztettek el a Tisza-partiak, a hazaiak játékos-edzője, Ádámszki Róbert azt ecsetelte, mekkora szerencséjük volt, hogy nem kaptak ki... Persze, mindezzel tele a padlás, a szimpla helytállásért még nem adnak pontot. Dolhai Máté (balra) mindent megpróbált, de a Tuzsér nem talált fogást az ellenfélen FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Pláne, hogy a tizenhatodik pozícióban posztoló együttes még gólt sem szerzett. Igaz, mentségül szolgáljon, hogy kétszer is idegenben szerepelt, mi több, az aktuális negyedik körben Nagyhalászba hivatalos, vagyis nem éppen a szerencse kegyeltjei.- Most mit tehetek? - tette fel a költői kérdést Antal István, a Tuzsér edzője. - Ha valaki látta az ecsedi mécsesünkét, egyszerűen azt mondhatja: ilyen nincs. Pedig mégis... Többen megijedtek, hogy az ötvenéves Bata Lajos kapussal álltunk fel, aztán még komoly védeni valója sem volt szombaton. A kapott gól szerencsétlen körülmények között, vitatható módon született, de ez benne van a játékban. Inkább az a baj, hogy nincs ember, egy tökös gyerek a csapatban, akiről bepattanna a kapuba a labda. Ennyi hiányzik, semmi más, és már jóval előrébb tartanánk. De ilyen a futball. Ha végre egyszer betalálnánk biztos vagyok abban, meglódul a szekér, mert játékban semmivel nem vagyunk rosz- szabbak az ellenfeleknél, ezt nyugodt szívvel kijelenthetem. Borzasztóan bosszant, hogy így alakult a rajt, a vezetők is látják az erőfeszítésünket, biztatnak és mellettem állnak, csakhogy ebből még nem sült ki semmi. így van ez rendjén Antal István a nyáron érkezett a Tuzsérhoz, méghozzá a „szomszédból”, Hajdú-Bi- har megyéből. így, persze érdekes, miként vélekedik a legkeletibb régió futballjáról. Különösen, hogy a szakvezető egyáltalán nem nyeretlen két éves, megjárta már a hadak útját.- Megmondom őszintén, amit idáig tapasztaltam az, hogy a színvonal magasabb, mint Hajdúban. Olyan nagy dolgokat azért még nem láttam, a Sényő első félidei játéka tetszett ellenünk, a másik két meccsen mi próbáltuk játszani a futballt. A mérkőzések küzdelmesek, de ez így is van rendjén. km-kt Labdarúgás: Megye! III. osztály, 3. forduló Nyírség csoport: Nyírmihálydi—Laskod 3-1, Nyírgyulaj KSE II—Nyírvasvári 3-1, DBFC SE-Piricse—Nyírbéltek 3-0, Fábiánháza- Piricse 2-1, Nyírjákó-Penészlek 5-3, Bogát 2000 TC-Székely 4-4, Nyírcsászári-Kisléta 3-4. Szabadnapos: Petneháza 1. DBFC SE 3 315-0 9 2. Nyírjákó 3 310-4 9 3. Nyírmihálydi 3 311-4 9 4. Petneháza 2 29-2 6 5. Nyírgyulai II 3 1 25-3 5 6. Székely 2 1 19-8 4 7. Kisléta 3 1 1 1 6-7 4 8. Nyírbéltek 3 12 10-8 3 9. Penészlek 3 12 10-10 3 10. Nyírvasvári 3 12 4-8 3 11. Fábiánháza 3 12 4-12 3 12. Bogát 2000 TC 21 1 5-9 1 13. Laskod 31 2 2-12 1 14. Nyírcsászári 33 9-1415. Piricse 33 3-13Rétköz csoport: Barabás-Gégény2-5, Döge-Zsurk 6-0, Szabolcs- veresmart-Jéke 1-2, Újdombrád-Vitka 3-0, Eperjeske-Nagydobos 0-6, Lövőpetri-Berencs FC 4-6, Aranyosapáti-Tiszabezdéd 5-1, a Bajnokság kiAÁ 1. Nagydobos 3 3 20-0 9 2.Gégény 3 310-5 9 3. Berencs FC 3 311-7 9 4,üjdombrád 3 2 110-1 7 5. Anarcs 3 2 14-1 7 6, Eperjeske 3 21 7-9 6 7.Jéke 3 1 2- 3-2 5 8. Dögé 3 1 1 1 8-3 4 9. Szabolcsveresmart 3 12 8-5 3 10. Aranyosapáti 3 12 6-6 3 11. Lövőpetri 3 12 7-18 3 12,VarsányUnió 32 1 6-11 2 13, Barabás 31 2 6-10 1 14. Tisza bezdéd 33 3-1015. Vitka 33 3-1016,Zsurk 3 - - 3 1-15 Szabolcs csoport: Tiszalök-Kálmánháza 2-1, Tiszaeszlár—Ti- szatelek 1-0, Napkor-Buj 12-0, Geszteréd-Tiszavasvári SE 114-1, Nyírtét-Tiszabercel 2-4, Fiatal Gyémántok-Tiszadob 3-2, Ibrány SE II—Nyirtura 0-0, a Bökönv-Nvirpazonv mérkőzés elmaradt A BAJNüK5AG ÄLLA5A: 1. Tiszátok 3 314-3 9 2. Napkor 3 21 15-4 6 3. Bököny 2 210-5 6 4. Fiatal Gyémántok 3 21 9-6 6 5.Tiszabercel 3 21 7-7 6 6. Ibrány II 3 1 1 1 4-3 4 7,Tiszatelek 3 1 1 1 4-4 4 8. Tiszaeszlár 3 1 1 1 4-11 4 9. Búj 3 1 1 1 4-14 4 10. Kátmánháza 2 11 6-4 3 11. Geszteréd 2 11 5-3 3 12,Tiszavasvári II 3 12 8-11 3 13. Nyírtura 32 1 6-8 2 14,Nyírpazony ' 2* 1 1 4-7 1 15.Tiszadob 31 2 4-7 1 16. Nyírtét 33 8-15Szamos csoport: Flermánszeg-Sonkád 4-1, Túristvándi-Csen- gerújfalu 3-1, Csegöld-Tunyogmatolcs 0-2, Ura-Vámosroszi KSE II1-2, Ópályi-Tarpa SE II2-8, Pátyod-Kisar 3-0. A Penyige-Sza- mossályi mérkőzést november 26-ra halasztották. Szabadnapos: Ál&JÍiwSÍGAiXÁSA; 1. Tarpa II 3 3 18-5 9 2. Hermánszeg 3 39-2 9 3,Tunyogmatolcs 2 27-1 6 4,Túristvándi 3 21 9-5 6 5.Szamossályi 2 26-4 6 6.Vámosoroszill. 3 21 6-5 6 7,Pátyod 3 21 10-12 6 8. Ura 2 11 3-3 3 9,Csengerúifalu 3 12 7-8 3 10, Penyige 21 1 5-6 1 ll.Kisar 31 2 5-11 1 12. Sonkád 22 5-913,Cégénydányád 22 1-514. Opályi 22 4-1115. Csegöld 33 2-10