Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-29 / 201. szám

2017. AUGUSZTUS 29., KEDD Nem tudom pontosan, milyen kvalitások szá­mítanak. Ügy látszik, az enyém nem teljesen. Thomas Müller, a német bajnok Bayern München labdarúgója frusztráltságának adott han­got, amiért az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kap Carlo Ancelotti vezetőedzőtől. Mindkét súlycsoportban ja­pán aranyérem született a budapesti cselgáncs-világbaj­nokság hétfői nyitó napján. A férfiaknál 60 kilogrammban Takato Naohisza, míg a höl­gyek 48 kg-os versenyében Tonaki Funa szerezte meg az aranyérmet. A magyar versenyzők nem kezdtek jól, hiszen Szabó Csaba és cser- noviczki Éva is helyezetlenül zárta a Papp László Budapest Sportarénában. Legponterősebb magyarként kosárlabda. A románok ellen 74-50-re nyert,, ezzel kedden a 17. helyért léphet pályára a magyar férfiválogatott a taj­vani 29. nyári universiadén. Az ellenfél Oroszország lesz. A hétfői meccsen a mieink legeredményesebb játékosa a nyíregyházi Bus Iván volt 12/6 ponttal. A Blue Sharks NB I csoportos csapatának itthon készülő tagjai kedden 16 órá­tól edzőmeccset játszanak a Continental Arénában, ahol a Tiszaújvárost látják vendé­gül. Futhatta a tiszteletkört Szikszai Róbert a második helyezett Firfiricának gratulál, balra a győztes Jagers III ^ fotó: eurosport Hatalmas pénzdíjakért és nagy sztárok nélkül Mint mindig, a páratlan évek világversenyein most is dobogós, har­madik helyezést szer­zett Szikszai Róbert. atlétika. Ahogy az egyéni legjobb eredmények is ígér­ték, roppant kiegyensúlyo­zott és szoros versenyt hozott a 29. nyári Universiade utolsó atlétikai versenynapján a férfi diszkoszvetés. És ahogy a se­lejtező után Szikstai Róbert, a döntőbe magát a második legjobb eredménnyel kvalifi­káló versenyző jósolta, a ro­mán és az amerikai sportoló volt a legnagyobb riválisa. Kivágta a rezet Merthogy a 66 méter feletti egyéni legjobbjával a fő esé­lyesnek számító Reginaid Louis Jagers III szerezte meg az aranyérmet, Alin Alexand­ra Firfirica lett a második és a Nyíregyházi Egyetem va­lamint a Nyíregyházi Sport- centrum színeit képviselő Szikszai Róbert a harmadik! Pedig „félidőben” azért kel­lett izgulni, hogy meglesz-e egyáltalán a nagydöntőt érő nyolcadik hely. De hát így volt ez két éve, az U23-as Euró- pa-bajnokságon Tallinnban, és most a tajvani Tajpejben is. Amikor a harmadik sorozat­ban a brit Gregory Thompson centire annyit, vagyis 57.52 métert dobott, mint Szikszai a második körben, akkor a nyír­egyházi versenyző kiesésre állt, hiszen az első sorozatban elért dobása (52.88) jóval ki­sebb volt, mint a brit második legjobb kísérlete (56.57). Aztán Robi, ahogy ilyenkor, szorult helyzetben szokta, most is összekapta magát, és 60.91 méteres dobásával nemcsak a nyolcas döntőt, hanem gyakorlatilag a dobo­gós helyezését is biztosítot­ta. Az élen ekkor Firfirica állt 6l.l3-mal, őt követte a nyír­egyházi diszkoszvető. A kö­vetkező két kísérlete érvény­telen volt, miközben Jagers III az élre állt, és bár Firfirica kiegyensúlyozottan teljesí­tett, mind az öt érvényes kí­sérlete hatvan méter feletti volt, előzni már nem tudott. Ahogy Szikszai Róbert sem, aki utolsóra 58.47 métert ve­tett, de az már nem osztott nem szorzott, Robi az érmes helyen végzett társakkal együtt, magyar zászlóval a hátán futhatta a tiszteletkört. Ahogy kétévente mindig, a 2013-as junior Európa-bajno- ki-arany és a 2015-ös U23-as Eb-bronz után most is a dobo­gón, annak harmadik fokán zárta a számára az év legfon­tosabb versenyét a nyíregy­házi sportoló. Örömteli a helyezés- Sajnos a jó kezdésre vonatko­zó kérésemet nem tudta meg­valósítani Robi, aki megint gondoskodott arról, hogy to­vább hulljon a hajam - mondta az itthonról szurkoló edző, Ke­rekes László. - Az is igaz, hogy amikor kellett, összekapta magát, és a dobogó összejött, aminek örülök. Előre elfogad­tam volna a bronzot, de látva az eredményeket, ebben akár több is lehetett volna. A másik magyar, Huszák Já­nos a hatodik helyen zárt. KM-BT 29. nyári Universiade Férfiak '■■■■■■■■■11 Diszkoszvetés: 1. Reginald Louis Jagers (Egyesült Államok) 61.24.2. Alin Alexandru Firfirica 61.13,3. Szikszai Róbert (Ma­gyarország) 60.91,4. Mario Cota Castro (Mexikó) 60.07,5. Francisco Belő (Portugá­lia) 59.78,6. Huszák János (Magyarország) 59.69. TENISZ. Sosem látott pénzdí­jakért indult meg a küzdelem hétfőn az esztendő utolsó Grand Slam-versenyén, az amerikai nyílt bajnokságon, New Yorkban. A US Openen 50 400 000 dollárt osztanak szét a résztvevők között, ami azt jelenti, hogy a tavalyihoz képest négymillióval emeke- dett az összdíjazás. A győztes 3,7 millióval gazdagodik, az első fordulóban búcsúzó is zsebre vághat 50 ezret. Remélhetőleg, ettől is töb­bet keres Fucsovics Márton - hogy így történt-e, az ezen so­rok olvasásakor már kiderült, hiszen a nyíregyházi tenisze­ző hétfőn, magyar idő sze­rint késő este lépett pályára, mérkőzése lapzárta után ért véget. Marci a világranglista 117. helyén várta a selejtező­ből érkezett, de roppant ruti­nos ellenfele, a francia Nicolas Mahut (115.) elleni mérkőzést. A férfiak mezőnyében a sok visszalépés jelentette az igazi szenzációt, a világ- ranglista első tíz helyezettje közül Andy Murray (2.), Stan Wawrinka (4.), Novak Djoko- vics (5.) és Nisikori Kei (10.) sem indult sérülés miatt, szá­mukra minden bizonnyal be­fejeződött ez az idény. A nőknél pedig a világrang­lista első nyolc helyezettje is úgy vágott neki a küzdelmek­nek, hogy a viadal után akár elsők is lehetnek. Közéjük tartozik a spanyol Garbine Muguruza, aki a hozzá hason­lóan szintén kétszeres Grand Slam-győztes cseh Petra Kvi- továval együtt győzelemmel kezdett. km Petra Kvitová győzelemnek örülhe­tett FOTO:AFP Mai sportműsor Kosárlabda. Előkészületi mérkőzés, férfi: Nyíregyháza Blue Sharks—Tiszaújvárosi Phoenix KK, Continental Aréna, 16. Csillagos ötös jár a kisvárdai csapat páratlan sorozatáért Fodor Ákos (szemben) a születésnapján győzelmet és jó játékot is ünne­pelhetett FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Még sosem nyert meg az NBII-ben zsinórban öt meccset a szabolcsi csapat, ahogy azt az utóbbi hetekben tette. LABDARÚGÁS. Az első félidő alapján kevés esély mutat­kozott arra, hogy akkora fö­lénnyel nyer (3-0) a Kisvárda Master Good, ahogy azt végül megtette a Csákvár elleni va­sárnapi NB Il-es bajnokin.- Az első félidőben inkább csak lehetőségeink voltak, kimondottan nagy helyze­tünk nem, és amikor Jelena Richárd, a vendégek táma­dója a kapufát találta el, ak­kor meg is ijedtünk egy picit - foglalta össze a történteket Kondás Elemér, kisvárdai ve­zetőedző. - Szünet után már sokkal pontosabban játszot­tunk, megvolt bennünk az az elszántság és erő, ami kellett ahhoz, hogy fel tudjuk őrölni az ellenfelet. Nagyon szép gó­lokat is szereztünk, összessé­gében pedig a játékosok ren­geteg energiát fektettek ebbe a mérkőzésbe. A meccs képének megvál­tozásában egyértelmű szere­pe volt a szünetben becserélt Brana Ilicsnek.- Brana Ilics úgy került hozzánk, hogy játékhiánnyal küzdött, és mivel szerdán vé­gigjátszotta a siófoki bajnokit, ezért most a második félidő­ben számoltunk vele - felel­te Kondás Elemér. - Ahogy beállt, szinte azonnal adott egy gólpasszt szögletből, és a rutinja valamint a játékintel­ligenciája révén nagy segítsé­gére volt a csapatnak a fáradó ellenféllel szemben. Aztán kiosztott még egy gólpasszt, miközben a labdát is jól meg­tartotta, és az összjátékban is remekül résztvett. Ő maga is szerezhetett volna további gólokat. Fej fej mellett az MTK-val- Miután az MTK is éppen három góllal győzött vasár­nap, a többiektől öt ponttal meglépő éllovas duó tagjai között nem történt változás, vagyis eggyel jobb gólkülönb­ségének köszönhetően a Kis­várda megelőzi a nagymúltú fővárosi klubot. A várdaiak ötödik mérkőzésüket nyerték meg zsinórban, amivel egy­fajta sporttörténelmet írtak, hiszen az NB II-ben ilyen jó sorozatuk még nem volt.- Ugyan nekem edzőként már megadatott hasonló jó sorozat, de nagyon jó érzés, hogy a Kisvárdával is ilyen jó szériát futunk - mond­ta Kondás Elemér. - Ezzel a mondattal azonban le is zár­hatjuk a kérdést, hiszen arra törekszünk, hogy a követke­ző mérkőzést is meg tudjuk nyerni. így voltunk ezzel a korábbi sikerek után is. Külön öröm számomra, hogy ismét három gólt tudtunk szerez­ni, bár volt még több lehető­ségünk is. A támadóink jól teljesítenek, de a többiekre sem lehet panasz, a fiatalok is egyre érettebb teljesítményt nyújtanak. km-bt Ismét pontokba kerültek a Szparl-bakik A három hiányzó nagy érvágást jelentett a nyíregyháziak számára, de így is nyerni kellett volna. labdarúgás. Ez is bosszan­tó! A soroksáriak elleni hazai döntetlen után újabb nyerhe­tő meccs csúszott ki a Spar­tacus kezei közül. Vasárnap Tiszaújvárosban vezettek a vendég nyíregyháziak, rá­adásul egy kiállítás miatt meg is fogyatkoztak a borsodiak. Azonban egy pontrúgás után így is tudtak egyenlíteni, így a remélt három pont helyett újfent csak egy került a Spar­tacus kasszájába. Kicsúszott négy pont a kézből- Nem a látványos futballért utaztunk Tiszaújvárosban, hanem azért, hogy szervezett játékkal begyűjtsük a három pontot - kezdte visszapillan­tását a vasárnapi találkozóra Lucsánszky Tamás, a Nyír­egyháza Spartacus vezető­edzője. - Idegenben szerez­tünk két gólt, ezzel már el is kell hozni a három pontot. Amit elterveztünk, azt végre is hajthattuk volna, ha nem kapunk olyan gólokat, ami­lyeneket ilyen szinten nem lehet. Sajnos két rögzített já­tékhelyzet után úgy kaptunk gólt, hogy az ellenfél úgy­mond a kapunk előterében sem járt. Rosszabb volt mint a Soroksár elleni meccs volt, hi­szen itt rúgtunk két gólt. Az­tán 2-1-es vezetésünknél volt egy nagy helyeztünk, amikor a barcikaiak a gólvonalon mentettek. Akkor lezárhattuk volna a mérkőzést.- Vasárnap sajnos úgy kel­lett játszunk, hogy hiányzott Jova Levente, Forró Gyula és Rudolf Gergely. Ez bizony nagy érvágás. Rudolf a köze­lítőjét fájlalta, azért maradt ki, nehogy komolyabb sérülés legyen belőle. Sajnos két meg­nyert meccs ment ki a kezünk­ből, négy ponttal egy pont­Pekár László (balra) szerezte a Szpari második gólját fotó: pusztai Sándor nyira lennénk a két elsőtől, készülünk a hét végi, Szeged Emiatt csalódott vagyok, de elleni hazai találkozóra, km-ml

Next

/
Thumbnails
Contents