Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-28 / 200. szám
2017. AUGUSZTUS 28., HÉTFŐ KEHT Görögkatolikus úszó a budapesti masters vb-n nyíregyháza. A fővárosi masters vizes világbajnokságon Inántsy-Pap Ágnes, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára is részt vett - derül ki a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján megjelent írásból.- Májusban Bécsben harmadik helyezett lettem a nemzetközi versenyen, ahol megúsztam a vb-részvétel- hez kellő szintidőt. Nagyon örültem neki, de csak később döbbentem rá: most kezdődik csak a java! Az 50 méteres mellúszásban indultam. Nem volt saját edzőm, magamnak határoztam meg az edzéstervet a hajnali, illetve a reggeli órákra. Csak délután lettek volna szervezett edzések, én pedig a délutánjaimat és az estéimet mindig a családommal szeretem tölteni. Meg is ijedtem, amikor láttam a világbajnokságon, hogy majdnem mindenki saját stábbal, trénerrel, esetleg gyúróval érkezett - fejtegette Inánsty-Pap Ágnes, majd így folytatta: - Nekem volt a legkülönlegesebb edzőm: a jó Isten! Ő velem volt végig, és velem is marad. Azt hiszem, ezt hit nélkül nagyon nehéz végigcsinálni. Hihetetlen érzés volt, ahogy több ezer ember drukkolt, de igazából nem is nekem, hanem egy magyarnak. Döbbenetes azt látni egyébként, hogy a sporton keresztül mennyire összetartóak vagyunk! A világbajnokságon számomra a részvétel volt a fontos, nem a helyezés. Tizenöt éves koráig versenyszerűen sportolt. - Az olimpiai reménységek versenyén második helyezett lettem, utána hagytam abba az úszást. Amikor az első lányunk megszületett, újra elkezdtem rendszeresen futni, azóta minden nap sportolok valamit. Aki sportol, annak pedig jobb kedve van, és ha még imádkozik is hozzá, akkor igazán szabad ember lesz. KM Inántsy-Pap Ágnes FOTÓ: GOROGKATOLIKUS.hu Országszerte érvényben van a tűzgyújtási tilalom NYÍREGYHÁZA. Továbbra is érvényben van az ország egész területén a június 20-án elrendelt tűzgyújtási tilalom, amely az erdőkben és fásításokban, valamint azok határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokra vonatkozik, de tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken is, mert az erősödő felmelegedés, valamint a szeles és csapadékmentes napok számának növekedése miatt fokozott tűzveszély alakult ki. Összehordott szemét gyulladt meg Gyürén, az Árpád utcában. A vásárosnaményi önkormányzati tűzoltók vízsugárral oltották el a lángokat. Egy hektáros területen a nádas gyulladt ki Nyíregyháza határában, a régi 4-es számú főút mellett, a császárszállási vasútállomással szemben. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók több vízsugárral és kéziszerszámok segítségével akadályozták meg a lángok továbbterjedését. Szintén, vasúti töltés mellett gyulladt meg a száraz aljnövényzet Nagykállóban, a Kisbalkányi út végén. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók kéziszerszámok segítségével oltották el a lángokat. Hasonló eseménynél avatkoztak be a tűzoltók Nyíregyházán is, ahol a Tüzér utca melletti területen adott feladatot a szabadtéri tűz oltása. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. km @ Háromszázhetven DAF kamionkulcs Richard Zink, a DAF Trucks N.V. marketing és értékesítési igazgatója (jobbra) átadta a 370 új DAF kamiont jelképező kulcsot Révész Bálintnak, a Révész Group tulajdonosának, középen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a mogyoródi Hungaroringen vasárnap. A Révész Group Kelet-Magyarország egyik legmeghatározóbb logisztikai szolgáltatója és fuvarozó vállalatának számít. FOTÓ: MTI, KOSZTICSÁK SZILÁRD Huszáros tett - százévesen Időutazás az utazási iroda előtt fotó: racskó tibor A XV. Nyíregyházi Huszártalálkozón méltóságteljesen ünnepeltek a résztvevők a hétvégén. nyíregyháza. Illusztris vendéget köszönthettek a jubileumi huszártalálkozón az Országzászló téren: a napkori Juráncsik Antal is megtisztelte jelenlétével a katonai pompával kísért hagyományőrző rendezvényt. Az elismerő tapsot kapó száz éves Anti bácsi tisztán emlékszik a dátumra: 1940. december 2-án vonult be a seregbe. Jelenleg is testi, szellemi frissességnek örvend, bár ahogy mondta, „a kertemet művelem, de a bal lábam nem az igazi”. Egyperces néma emlékezés Szóba került az emlékezők körében a Kelet-Magyarország szombati száma is, melyben Komiszár Dénes helytörténész írt gróf Csáky Károlyról (1873I 1945), aki bár nem tartozik az ismert politikusok közé, tevékenysége meghatározó volt az első világháború utáni Szabolcs megyében. Egyperces néma csenddel emlékeztek az elhunyt bajtárElismeréssel és büszkeséggel tölt el, hogy jelen lehetek... ! DR.BENKŐ TIBOR sakra A magyar huszár szobra mellett, amely Győrfi Sándor alkotása. „Házunk előtt bólingató akácfa,/Bánatosan hull a fehér virá- ga./Fáj a szívem, édesanyám,/ Éjjel-nappal gondolok a babámra,/Messze van a nyíregyházi kaszárnya”. A huszárság fellegvára- Nyíregyháza egykor híres katonaváros és a huszárság fellegvára volt. A helyi települési értéktár bizottság méltán vette fel soraiba a nyíregyházi huszárt, nemrégiben pedig a magyar huszár hungarikum lett. A Jósa András Múzeumban állandó kiállítás tartja ébren a szellemiséget. De említhetem A négyes huszárok útját is, ami a közeli utcákkal méltó emléket őriz a fegyvernem képviselőinek - fejtegette dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere.- Pótolhatatlan az a tudás, az az érzület, amit elődeink tanúsítottak a hazaszeretet terén. Ezt az értéket kell tovább hordozni. Nem akarok ünneprontó lenni, azonban tény, hogy sajnos manapság „Küldöttem a galambomnak levelet./Megírtam, hogy szolgált ő már eleget./Jöjjön haza nemsokára, ne várja meg,/ Hogy én menjek utána,/ Mesz- sze van a nyíregyházi kaszárnya”. Az eszmeiség megmaradt- Elismeréssel és büszkeséggel tölt el, hogy jelen lehetek a jubileumi huszártalálkozón- jegyezte meg dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke. Nyíregyházán született, a megyében nőtt fel, tökéletesen képben van a helyi történésekkel. - Idestova tizenöt éve annak, hogy bezárt az utolsó helyi honvédségi laktanya. Ám a huszárság eszmeisége megmaradt. Nem mehet feledésbe az a cselekedet, amit az évszázadokon át elkövettek, védjegyük a bajtársiasság és a haza iránti szeretet. Ki ne hallott volna Simonyi óbesterről, Bercsényi Miklósról vagy éppen Kováts Mihályról, a híres huszárokról? Olyan példát adtak, melyet követnünk kell. Üzennek a ma katonáinak: legyenek bátrak, jellemezze őket a hősies kiállás, km-ltl egyre inkább újból erőteljesebb szerepet kap a honvédség, hiszen fenyegető a veszély világszerte - említette Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke a huszártalálkozón. Pótolhatatlan az érzület Marad a nyárias időjárás a héten NYÍREGYHÁZA. A hidegfront nyomán hétfőn megszűnik a kánikula, de a nyár utolsó napjaira ismét visszatér a napsütéses, meleg idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn az ország nagy részén több órára kisüt a nap, elsősorban délen és nyugaton lesz több a felhő, és ott zápor, délnyugaton helyenként zivatar is várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-20, a legmagasabb 24-30 fok között valószínű. Kedden napos, száraz lesz az idő. A leghidegebb órákban általában 12-17 fok lehet, de a szélcsendes völgyekben, mélyebben fekvő területeken 10 fokot is mérhetnek. Napközben 23-27 fokig melegszik a levegő. Szerdán is túlnyomóan derült, csapadékmentes idő várható. A minimum hőmérséklet jellemzően 10-15 fok között valószínű. A nappali maximumok 25-30 fok között alakulnak. KM A hónap kézbesítője: szavazzon Ön is és nyerjen! A hónap legnépszerűbb kézbesítőjét keressük! Előfizetőink szavazhatnak és nyerhetnek! NYÍREGYHÁZA. A Kelet-Ma- gyarország terjesztési részlegének egyik legfontosabb eleme a mintegy 300 főből álló kézbesítőcsapat, akik a megye összes településére a hét hat napján eljuttatják a napilapot. Őket szinte mindenki ismeri az adott kisebb- nagyobb községben, városrészben. Három hónapig tartó akciónk során előfizetőink segítségével szeretnénk megtalálni megyénk legnépszerűbb kézbesítőit. Játékunk több- fordulós: a beérkező szavazatok alapján szeptemberben is kihirdetjük - és lapunk hasábjain be is mutatjuk - az adott hónap kézbesítőjét, aki értékes díjazásban részesül. Olvasóink is nyerhetnek ?A játék során természetesen ^szavazóink is nverhetnek: a A Kelet-Magyarország legjobb kézbesítőit díjazzuk szavazatot beküldők között minden hónapban megejtünk egy sorsolást: a harmadik fordulóban 3 db Philips hajszárító talál gazdára. Ha elégedett a Kelet kézbesítésével. és szeretné, hoev az Ön újságkihordója kapja „A hónap kézbesítője” megtisztelő címet és a vele járó jutalmat, akkor a mellékelt szelvényen vagy az ott megadott online felületen játsz- szon velünk Ön is! km Augusztus hónap kézbesítője 3 db Philips hajszárítót sorsolunk ki azok között, akik szavazatukat eljuttatják szeptember 5-éig a Kelet szerkesztőségébe (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.). Szavazatukat személyesen behozhatják, postai úton vagy a kézbesítő által is beküldhetik. Jelige: „Augusztus hónap kézbesítője!” Szavazatát a lenti adatok megadásával együtt a kelet, hu/honapkezbesitoje címen is elfogadjuk. A nyertesek nevét szeptember 9-ei lapszámunkban közöljük. A nyerteseket telefonon is értesítjük. A játékban csak a Kelet-Magyarország előfizetői vehetnek részt! A szelvény kitöltésével a résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasználásához! Augusztus hónap kézbesítője:........................... (Ha nem tudja kézbesítője nevét, de a díjra érdemesnek gondolja, akkor is küldje vissza a szelvényt, lakcíme alapján tudni fogjuk, kit szeretne díjazni.) «sir Előfizető neve*: Cím*: Tel.*: ................................................................ ÄÄ E-mail-cím: ...................................................... *Hűségkártya száma: .......... ............................ KELET * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! A hüségkártya száma megegyezik az ügyfélszámmal, melyet a számláján a vevőadatoknál is megtalál. HIRDETÉS