Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-26 / 199. szám

2Ű-46S2-------------------------------------­. mm 2017. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT KELET viMFakdCvfiJui IS GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét " Tudjuk pedig, ha földi sátorházunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk." (2 Kor. 5,1) Mély fájdalommal tudatom, hogy akik ismerték édesanyánkat RAKOVICS BÉLÁNÉ IBOLYÁT hogy, 2017. augusztus 19-én Megváltó Urához költözött. Temetésének helye és időpontja: nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozó ,2017. augusztus 29. kedd 13 óra. Kéijük, hogy koszorú helyett egy szál virággal rójuk le tiszteletünket és inkább adományunkkal támogassuk Béci további életét. Erre a célra egy úma lesz kihelyezve. Részvétnyilvánítás: Rakovits László és Béla 4400 Nyíregyháza, Eperjes utca 8. 1/3; illetve rakovitslaci@gmail.com, telefonszám: 30/478-6475 ^2, Gyászoló család: Rakovits László és Béla Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy GECZIANDRAS volt buji lakos 58 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. augusztus 28-án, hétfon 15.00 órakor lesz a buji temető ravatalozó­jából a református egyház szertartása szerint. 104660 Szerető családja. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy OZV. BOGÁR MIHALYNE szül. Mihalkó Ilona volt Nagycserkesz, horváthbokori, majd nyíregyházi lakos életének 89. évében elhunyt. Temetése 2017. augusztus 30-án (szerdán) 11.00 g órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. § Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ff ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édes­apa, nagyapa, TÓTH LAJOS Nyírbátor, Szentvér utcai lakos életének 81. évében elhunyt. Temeté­se 2017. augusztus 30-án (szerdán) 15 órakor lesz a nyírbátori közte­mető ravatalozójában a református egyház szertartása szerint. 904670 Gyászoló családja. Ne sírjatok, alszom csendesen, idelenn már nem fáj semmi sem. Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy SZOVATI GABORNE szül. Orosz Katalin életének 69. évében 2017. augusztus 23-án elhunyt. Temetése 2017. augusztus 29-én 14 órától lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, VONZA JÓZSEFNÉ szül. Vass Margit temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 904383 __________________ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BISTEI LÁSZLÓ SÁNDOR temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mély­séges bánatunkban részvéttel osztoztak. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik BALOGH TAMÁS ISTVÁN vállalkozó temetésén megjelentek, sír jára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik .BUNDASÁNDORNÉ Losonczi Mária temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mélysé­ges bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család. A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu MUNKAHELYET KÍNÁL A V/ela kft. felvételt hirdet pénzügyi adminisztrátori munkakörbe. A jelentkezés feltétele: középfokú szakirányú végzettség. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal Nyíregyházán a Pazonyi u. 33. alatt. Szobaasszonyt keresünk gyakorlattal, budapesti hajószál­lodánkba bentlakással és teljes ellátással. Önéletrajzos jelentke­zést a hr@fortunahajo.hu, e-mail címre kérünk, telefonszámmal. 904471 Tranzit-Ker zRt. nyírbátori takar­mánykeverő üzemébe udvaros munkatársat keres. Megvál- tozott/csökkent munkaképességű munkavállalók jelentkezését is várjuk. Érd.:06 30/945-66-27. 904608 Itt olvashatja Ezeken a vendéglátó- és szolgáltatóhelyeken ingyenesen informálódhat a Kelettel! ff Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. SZERVIZMÉRNÖKÖT keres miskolci, debreceni, nyíregyházi, ózdi telephelyeire. Információ: www.emkk.hu, jelentkezes@emkk.hu VEGYES Akác és nyár tűzifa eladó 1200 Ét­től. Szállítás megoldható. Erdőt, fasort vásárolnék. 70/231-6727. _________________________________904304 Akác, alma tűzifa eladó 1800 Ft- tél, kiszállítás megoldható. Erdőt, gyümölcsöst veszek. 30/839-1024. _________________________________904287 Tűzifa akác, nyár 1200 Ft/q-tól eladó. Szállítás megoldható. Papp Erdészet. 20/932-9588. 902303 Zab, kukorica, körbálás szalma, 16,9-38-as gumi, daráló eladó. Nyírparasznya 0630/9831747 903745 Vendéglátóhely Település Utca Házsaám Piramis Büfé Alak Tulipán u. 8 Sarki Kocsma Búj Kossuth u. 122 Sarki Gyros Büfé Fehérgyarmat Damlanlch u. 2 Park Italbolt Fülesd Főu. 40 Kozmetika Gyulaháza Petőfi u. 1 Helló Turista Kisvárda Mátyás király u. 105 Mamma Mia Piüéria és Étterem Kisvárda Széni László u. 21 Kraszna Vigadó Kocsord Hunyadi u. 62/a Cimbora Presszó Komoró Ungvári u. 31 Sláger Presszó Kótaj Árpád u. 59 Western Pub Máriapócs Selyem u. 22/b Belvárosi Pizzérla Mátészalka Hősök tere 2 Tavi Presszó Nagykálló Kossuth u. 179 Városkert Étterem és Kávézó Nagykáiló Mártírok u. 9 Sarok Kocsma Nyírbátor Kossuth u. 55 Muskátli Presszó Nyíregyháza Bujtos u. 28 Kiwi Sun Solarium Nyíregyháza Búza u. 34 City Burger és Pizzabár Nyíregyháza Kossuth u. 27 Szamóca Fagyizó Nyíregyháza Rákóczi u. 4 Gólya Presszó és Fogadó Ópályl Rajk László u. 15 Piros Tulipán Presszó Panyota Szombathelyi u. 33 Erdei Korcsma Pátyod Kossuth u. 52 Big Bull Presszó Vásárosnamény-VItka KIssFrnőu. 65 Sport Presszó Záhony Új étetu. 8 Betyár Csárda és Panzió Záhony 4-es számú főút Olvassa ön is! További jelentkezéseket várunk vendéglátó egységektől! info@kelet.hu KELET t Küzdöttem, élni akartam, de már nem lehetett, A sors úgy akarta, Isten veletek! Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY KATALIN volt Kálmánháza, petőfitanyai, majd Nyíregyháza, Árpád utcai lakos 56 éves korában türelemmel viselt, súlyos betegségben elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatása 2017. augusztus 29-én 15.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. Ezúton hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkí­sérik, fájdalmunkban osztoznak. M705 Gyászoló család. Nyugodj csendesen, legyen békés álmod, cp találj odafönt örök boldogságot. lí Megrendültén, mély fájdalommal tudatjuk, hogy PAPP GYULA volt nyíregyházi lakos 2017. augusztus 17-én gyógyíthatatlan beteg­ig ségéből örökre megpihent. Végakarata szerint családi körben búcsúz­1 tattukel. Gyászoló szerettei. MEGEMLÉKEZÉS Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más. A fonalat nem vágta el semmi, Miért lennék a gondolataidon kívül... Csak mert a szemed nem lát... Nem vagyok messze, ne gondold. Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden. Megfogod találni a telkemet és benne Egész, letisztult, szép, gyöngéd szeretetemet. Kérlek, légy szíves... ha lehet, töröld le könnyeidet. És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem. (Hippói Szent Ágoston) Fájó szívvel emlékezem férjem, VARGA JANOS halálának 7. évfordulóján. 903750 Felesége: Emiké. Szerető szíveddel oly sokat adtál, Isten kegyelméből megváltást kaptál. Tested pihen az anyaföldben, emléked itt maradt és tovább él szeretteid szívében. KISS MIKLÓS volt mátészalkai lakos halálának 30-ik évfordulójára. Feleséged, fiaid, menyeid és unokáid. Tudom én, nem hozhat vissza a gyertyafény. Mégis újra és újra meggyújtom a lángot, hisz annyira fáj a hiányod. Fájó szívvel emlékezünk BECZŐ PÁL nyá.h. alezredes halálának 5. évfordulóján. Bánatos szerettei. Gyertyákat gyújtok és mécseseket, Ezek a fények világítsanak Neked. Örök világosságban, békességben nyugodj, Soha nem feledlek, biztosan tudod. Fájdalommal emlékezem DÓKA VIDOR I halálának 6. évfordulóján. Bánatos felesége. Fájó szívvel emlékezünk SZÉLL GYÖRGYNÉ szül. Farkas Katalin halálának 4. évfordulójára. Szerető családja. Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! "ZT 06 90 603-604 A hívás díja: ' ~>0O Ft/perc + áu A hívás az jpróhirdelés árát tartalmazza. A hibák elkerülése érdekében, a hirdetés abba az esetben jelenik mcj>, ha a szöveg visszaolvasásra került. H,vd „«,36 óra«-1 1 hétköznap fr

Next

/
Thumbnails
Contents