Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-23 / 196. szám

2017. AUGUSZTUS 23., SZERDA KELET A munkaerő költsége meredeken emelkedik A jó fizikai munkás megszerzése és meg­tartása érdekében komolyan elharapódzó verseny folyik. nyíregyháza. „A megkötött új szerződések nagyfokú vo­lumennövekedése, valamint az építőipar komoly kapaci­táshiánya alapján prognoszti­zálható, hogy az alacsonyabb tőkével rendelkező vállalatok nem lesznek képesek teljesí­teni a megnőtt igényeket, és ez egyes beruházások leállá­sát vagy elindulásának meg­hiúsulását eredményezheti” - véli Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója. Csillagászati áron Elmondása szerint a jó fizikai munkaerő megszerzése és megtartása érdekében már- már komolyan elharapódzó verseny folyik, emiatt a mun­kaerő költsége meredeken emelkedik - bizonyos szeg­mensekben akár 300 száza­léknál jár -, ami az inflációt je­lentős mértékben meghaladó árszintfelhajtó hatással bír. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a szakmunkások visznek haza háromszor magasabb munkabért, mivel ennek egy része profitként csapódik le, ami után adót kell fizetni, be­ruházásokat lehet belőle indí­tani, tehát kedvező hatással bír a magyar gazdaságra. Nem elég hatékonyan- A kapacitáshiány mellett nem szabad elfelejteni az építőipar másik nagy problé­maforrását; a hatékonyságot. Ez a nehézség már a recesszió előtt is megfigyelhető volt, ám a minőségi munkaerő ki­vándorlása miatt még romlott is. A jelenleg gyengébb kvali­tásokkal bíró munkaerő bér­költsége kifejezetten magas, miközben hatékonyságuk nem fejlődött, ezt a problé­mát pedig a kivitelezőknek kell feloldaniuk. A minőségi munkát végző szakemberek megszerzése és megtartása érdekében hangsúlyt kell fek­tetni a képzésükre - véli. ékn A jó szakember egyre inkább aranyat ér FOTÓ:ÉKN Nyugdíj mellett dolgozna A magyarok alig több mint harmada vonulna vissza a nyugdíjkorha­tár elérése után. nyíregyháza. Ám a lehetősé­gek jóval szűkösebbek az el­képzelésekhez képest: a meg- | romlott egészségi állapot és a munkanélküliség gyakran meggátolja az időskori akti­vitást. Az időben elkezdett takarékoskodás és a megfele­lő stratégia ugyanakkor hoz­zásegíthet az időskori anyagi biztonság eléréséhez. Aktívnak maradni A magyar munkavállalók többsége a nyugdíjas évei alatt is aktív maradna, ám a valóságban csak keveseknek adatik meg a fokozatos visz- szavonulás lehetősége - derül ki az Aegon 2017-es nyugdíj - felkészültségi kutatásából. A felmérés eredménye szerint a magyar munkavállalóknak csak bő egyharmada akarja a hivatalos nyugdíjkorhatár betöltésekor azonnal abba­hagyni a munkát. Valamivel kevesebben vannak, akik más formában, például rész- munkaidőben vagy megbízá­si szerződéssel szeretnének továbbra is dolgozni, de csak addig, amíg végleg nyugdíjba nem mennek. Minden ötödik megkérdezett szintén valami­lyen formában folytatni sze­retné a munkát. Az időskori munkavállalás lehetőségei ugyanakkor a legtöbb mun­kahelyen még korlátozottak Magyarországon. Álom és valóság Tízből három dolgozónak semmiféle lehetősége nincs lépcsőzetesen nyugdíjba vonulni, további tizenhét százalék pedig nem tudja, van-e egyáltalán ilyen lehe­tőség. Akik előtt nyitva áll ez az út, azoknak a huszonhat százaléka részmunkaidőben tevékenykedhetne, tizenhét százalékuknak nyílna lehe­tősége időseknek megfelelő állás betöltésére, a nyugdíj- korhatár elérése után pedig csak tizenhárom százalék dolgozhatna tovább. Átkép­zésre tizenhárom százalék­nak lenne lehetősége, egész­ségügyi ellátást tíz, pénzügyi tanácsadást pedig nyolc szá­zalékuk igényelhetne a mun­káltatójától. A munka mellett más tényezők is szűkíthetik a lehetőségeket: a felmérés szerint a magyar nyugdíja­sok harminchárom százaléka a tervezettnél hamarabb volt kénytelen nyugdíjba menni, melynek oka az esetek több­ségében a megromlott egész­ségi állapot és a munkanélkü­liség. A magyarok átlagosan 65 évesen szeretnének nyug­díjba menni, és még 15 évet terveznek nyugdíjasként élni. ÉKN <§> Bővülőben az autógumik piaca Átlagosan 68 ezer forin­tot költött új nyári gumi vásárlására a magyar autós az idén. Az Automax elemzése szerint tavaly­hoz képest tíz százalékkal bővült az eladás, ami egyben balesetmente- sebb közlekedést hozhat: a gépjármű-tulajdonosok már nem várják meg, hogy tükörsima legyen az abroncs, akkor cserélnek, amikor az szükségessé válik. Mióta létezik újau- tógumi-piac, azóta igaz, hogy az együtt mozog a gazdasággal: ha növe­kednek az eladások, az egyértelműen a gazdaság bővülésének köszönhető. Három vásárlóból kettő választott a 10-20 ezres árkategóriában terméket. FOTÓ: ÉKN Akik nem „állták a sarat”... Újra növekedőben a cégtörlések, 11 ezer 348 cég szűnt meg a máso­dik negyedévben. NYÍREGYHÁZA. Egyéves csök­kenő trend után az idei év második negyedévében újra növekedésnek indult a cég­törlés számlálója. Ráadásul a megszűnések mögött újra a felszámolások vannak felfu­tóban, tehát a cégstruktúra fertőzöttsége növekedőben van. „Egy negyedévre 11 ezer cégtörlés hazai viszonylatban még átlagosnak is tekinthető, ugyanakkor az a tény, hogy a felszámolási arány hosszú ideje tartó csökkenés után újra növekedésbe fordult, már elég komoly negatívum­nak értékelhető” - kommen­tálta a nem éppen pozitív jelenséget Pertics Richárd, az Opten céginformációs igaz­gatója. A 11 ezer cégtörlést ugyanis közel 3 ezer esetben előzte meg felszámolás, ami a megszűnéshez vezető eljárá­sok közül a legproblémásabb. A felszámolások ugyanis többnyire együtt járnak kifi­zetetlen számlatartozások­kal. Mintegy hat éve jönnek kisebb-nagyobb szigorító intézkedések a cégműködés­sel kapcsolatban, de sajnos a mostani adatsor is azt bizo­nyítja, hogy a cégek állóké­pessége még messze van az ideális állapottól” - véli. ékn Erősödik a kazah- magyar együttműködés asztana. A mezőgazdaság a kazah-magyar gazdasági együttműködés motorja le­het - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi mi­niszter Asztanában, miután egyeztetést folytatott Kairat Aituganov első mezőgazdasá­gi miniszterhelyettessel a két Az együttműködés alappillére az élelmiszeripar lehet ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN országot érintő agrárügyek­ről. Megosztják a tapasztalatokat A miniszter kiemelte: a straté­giai partnerség egyik alappil­lére az élelmiszeripar terüle­te, emellett készek vagyunk megosztani agrártechnológiai tapasztalatainkat annak ér­dekében, hogy Kazahsztán hatékonyabban használhassa földterületeit. A két ország szakemberei és kutatóintézetei közötti szo­rosabb kapcsolat megerősí­téseként a Földművelésügyi Minisztérium háttérintéz­ménye, a Nemzeti Agrárku­tatási és Innovációs Központ együttműködési megállapo­dást kötött a Kazah Halásza­ti Kutatóintézettel, a Kazah Nemzeti Agrártudományi és Oktatási Központtal és a Ka­zah Nemzeti Agráregyetem­mel - tájékoztatta lapunkat a Földművelésügyi Minisztéri­um sajtóosztálya. ékn Olcsóbb növény, drágább állat NYÍREGYHÁZA, Júniusban a mezőgazdasági termelői árak 2,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos idősza­kát, ami a növényi termékek árának 3,1 százalékos csökke­néséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 13 százalékos növekedéséből tevődik össze. A mezőgazda- sági ráfordítási árak az első fél évben 1,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy év­vel korábban. A gabonafélék ára 7,2 száza­lékkal csökkent tavaly június­hoz viszonyítva, a burgonya 22 százalékkal lett olcsóbb, a zöldségfélék ára viszont csak 0,8 százalékkal mérsék­lődött, míg a gyümölcsök 18 százalékkal drágultak. Az élő állatok felvásárlási ára 8,7 százalékkal emelkedett, míg az állati termékek 23 száza­lékkal drágultak - közölte a KSH. ÉKN Hírek, fotósorozatok, extra esti kiadás a Digitális Kelet oldalán. KEIT! (V) kelet.hu A takarékoskodást is tanulni kell. Minél előbb, annál jobb FOTÓ: ÉKN Mire gyűjt a hazai lakosság? A tartalékolás mellett mind többen tesznek félre utazásra, lakás- és autóvásárlásra. nyíregyháza. Eljött az ideje a pihenésnek és az autócseré­nek a hazai befektetők köré­ben. Habár továbbra is az álta­lános tartalék a legfontosabb megtakarítási cél, egyre töb­ben gyűjtenek utazásra, illet­ve lakás- és autóvásárlásra is. Kétszer annyian Felmérést készítettek arról, milyen megtakarítási célokat tűznek ki maguk elé a hazai prémium, azaz az átlagnál magasabb megtakarítással rendelkező magánbefektetők. Ez alapján a top 3 megtakarí­tási cél, azaz az általános tar­talék, a gyermekek jövőjének támogatása és a nyugdíjas évek biztonsága egy éve sta­bilan tartja vezető helyét. A megtakarítók körében azon­ban egyre többen terveznek pihenést és autóvásárlást is félretett pénzükből. A felmé­rés mostani eredménye sze­rint ugyanis több mint kétszer annyian gyűjtenek utazásra és autóvásárlásra, mint egy évvel ezelőtt. Emellett a lakásvásárlásra vagy felújításra is egyre töb­ben fókuszálnak. „Minden esetben azt javasoljuk a be­fektetőknek, hogy tűzzenek ki maguknak egy vagy akár több megtakarítási célt, hi­szen így jobban lehet látni a vállalható kockázatot és a cél eléréséhez szükséges befek­tetési időtávot. Ennek men­tén tudjuk ugyanis kialakí­tani a befektetési stratégiát, amely alapján az egyedi port­folió-összetétel meghatároz­ható” - mondta a kutatás kap­csán Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. Honnan tájékozódunk? A prémium befektetők vála­szai arra is rávilágítanak, hogy döntő többségük továbbra is a személyes kapcsolat révén tájékozódik a befektetési le­hetőségekről. Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azonban az online elérhető ilyen témá­jú információk is. A válaszok alapján ugyanis az látható, hogy befektetési kérdések­ben a megtakarítók túlnyomó többségének a banki tanács­adók a legmeghatározóbbak, hozzájuk fordulnak leginkább iránymutatásért. Ezt követő­en az interneten és a szakmai előadásokon tájékozódnak főleg a befektetők, de egyre jelentősebb részt képviselnek a tájékoztatásban az online hírlevelek is. ékn

Next

/
Thumbnails
Contents