Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-02 / 178. szám

2017. AUGUSZTUS 2., SZERDA KELET űrömmel „fürdőztek” a csíkos falunap programjaiban a vakációzó lányok Kocsordon. A Szabó család tagjai büszkén mesélték: legifjabb, óvodás hozzátartozójuk pingvintáncot járt a színpadon fotók: km Megelevenedtek a háborús filmekből ismert fegyverek a Bogáti Forgata­gon, ahol a Magyar Honvédség tartott toborzót és bemutatót Kvízmegfejtés 1419-ben a települést birtokló család egyik tagját, Istvánt egyházi átokkal sújtották, emiatt kénytelen volt birtokát elzálogosítani. Ártatlansága azonban kiderült, és az őt vádoló testvéreit marasztalták el. a) Hodászon Def ektet kaptak az úton Felavatta az új Nyíregy- háza-Tokaj kerékpáru­tat a napokban Bring- Ádám és csapata. TOKAJ. - Félszázan indultunk (kerékpár)útnak a minap reg- : gél kilenckor a Kossuth térről, napsütésben, jó hangulatban. Nagyon sokan várták már, hogy együtt tegyük meg ezt a nagyszerűnek ígérkező utat - idézte fel a történteket Roma Ádám. A kerékpározás és más spor­tok, illetve a szabadidős tevé­kenységek népszerűsítését, a természetjárást, az egészsé­ges életmódra nevelést és az ! állatvédelmet egyaránt szív­ügyének tekintő BringÁdám Egyesület elnöke így folytatta élménybeszámolóját: - Oda­felé háromszor tartottunk pihenőt, Nyírteleken, Virá­nyoson és Rakamazon. Min­denki elégedett volt a bicikli- út minőségével, egyszerűen élmény volt rajta gurulni! Közös fotó készült Nyírtelek központjában, a rakétaparkban FOTÓ:EGYESÜLET- Délben már Tokajban ál­lomásoztunk. Leparkoltuk a drótszamarakat, majd fagy- laltoztunk, lángost ettünk és vártuk, mikor indul el a hajó. Egy órakor szálltunk vízre, s közel két órán át gyönyörköd­hettünk a tájban a fedélzetről. A délutáni hazautat egy-két defekt „színesítette”, de fel­készült csapatunk orvosolta a problémákat. Az esti órákban tértünk haza, a megyeszék­helyre, sok élménnyel s 80 letekert kilométerrel. km-pi Tiszadobon lép fel a Bittó duó TISZADOB. Roma kulturális és sportnapot rendez a helyi nemzetiségi önkormányzat augusztus 12-én Tiszadobon. Szombaton nyolckor kispályás focival indul a nap, délután Pongó Sándor, a Bittó duó, va­lamint a Szilvási Gypsy Folk Band lép színpadra. km *> Ügyes kezek kreatív munkái Nagy érdeklődés övezi Várnagy Ágnes művelő­désszervező kreatív klubját Csengerben, a gyerekek kézügyességét fejlesztő foglalkozásokon született remekművek magukért beszélnek, fotó: könyvtár MATRACDEPÓ KATEDRA ■ nyelviskola Nyíregyháza ANGOL = Euroexam nyelvvizsgára felkészítő SPANYOL - kezdő OROSZ - kezdő és haladó ESZPERANTÓ- novemberi vizsgára felkészítő Jelentkezés és információ: 20/251-9545 nyiregyhazaCBkatedra.hu, www.nyire8yhaza.katedra.hu Engedélyszám: E-000528/2014 Induló gépkezelői OKJ-s tanfolyamok! Targoncavezetői (E-000528/2014/A003, OKJ: 32 582 02) Földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelő' (E-000528/2014/A005, OKJ: 32 582 02) Emelőgép-kezelő (kivéve targonca) (E-000528/2014/A004, OKJ: 32 582 02) Jelentkezni a 30/345-2380-as számon vagy a Nyíregyháza, Búza tér 3. szám alatti irodában. Engedélyszám: E-000528/2014 Nyíregyháza, Pazonyi út és Nád u. sarok, a MÓL kúttá! szemben, Telefon: 06 70 384 0701 Nyíregyháza, Káilóí út 12/c, Damjanich lakópark (Gépkocsival a Mikszáth Kálmán út felől) Telefon: 06 70 635 2914 és azonos méretű matrac együttes vásárlása eseten • mindkettő árából 25% kedvezményt adunk! www.matracdep o.hu Jegyár: tejjes árú 1500 Ft/fő, kedvezményes (3-18 év között és 65 év fölött) 1200 Ft/fő, családi (2 felnőtt, max. 3 gyerek) 3900 Ft/család. en gát a Nimród katamarán fedélzetén: 2017. augusztus 5., augusztus 18., szeptember 2. Amennyiben Ön mezőgazdasági erő és munkagépekkel szolgáltat, bérben vagy alkalmazott­ként dolgozik, kezelésükhöz gépkezelői jogosít­vány szükséges! a 37 kW teljesítményhatár feletti traktor ■ Lánctalpas traktor kezeléséhez ■ Meliorációs és földmunkagép kezeléséhez ■ Fejő- és tejfeldolgozó gép kezeléséhez ■ Mezőgazdasági rakodógép kezeléséhez ■ Önjáró mezőgazdasági betakarítógép kezeléséhez ■ Keltetőgép kezeléséhez A képzéseket 25 fő jelentkezése esetén kihelyezetten is indítjuk. Képzés díja: 290.000 Ft/fő Nyilvántartásba vételi szám: E-000685/2014/AO10 Érdeklődni: Magyar Vidékért Kft. » 06-42/430-313, 06-30/9085869 kepzesinfo@videkert.hu www.videkert.hu Tokajban mindennap 11 és 15 órakor fi cn A nyíregyházi telephelyű Braun-Brothers Kft. munkatársat keres az alábbi munkakörbe Flottairányító diszpécser Feladatok: ■ 22 jármű napi szintű irányítása ■ Gépkocsivezetők munkájának koordinálása ■ A fuvarfeladatokhoz kapcsolódó adminisztráció elvégzése Elvárások: ■ Befejezett középfokú tanulmányok ■ Magabiztos felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek ■ Angol vagy német nyelv tárgyalóképes szintű ismerete ■ Proaktiv, rugalmas hozzáállás ■ Jó stressztűrő képesség Előnyt jelent: ■ 1-2 éves diszpécseri gyakorlat Ami a pályázathoz szükséges: Jelentkezéséhez kérjük, csatolja fényképes önéletrajzát és motivációs levelét, fizetési igény megjelölésével. A jelentkezések a viktor@braun-brothers.hu e-mail-címre várjuk. Legyen ismerőse is előfizető! ■ Ajándékok mindkét félnek! Van olyan barátja, ismerőse, rokona, aki nem tartozik előfizetőink táborába, s még nem ismeri előfizetőinknek szóló különleges kedvezményeinket? Ajánlja ismerősét, kollégáját, családtagját előfizetőnek, s új megrendelés esetén mindkettőjüket megajándékozzuk egy-egy kertiparty-csomaggai. Nem kell mást tennie, töltse ki ezt a szelvényt, s küldje vissza elmünkre (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6., Ketet-Ma- gyarország)! Szándékát jelezheti - mindkét fél adatainak megadásával - e-mailben: elofizetes@kelet.hu, vagy akár telefonon is: hívja a +36-40-424-424-es telefonszámot! Azon háztartások minősülnek új előfizetőnek, amelyekben az elmúlt 3 hónapban nem volt Kelet-Magyarország-elöfizetés vagy próbaolva­sás. Az ajándékok átadásának feltétele: kéthavi előfizetési díj együsz- szegü befizetése, valamint hogy az új és a régi előfizető is aláírja az 1 éves előfizetői szerződést Az akció 2017. augusztus 31-éig érvényes. MEGRENDELŐSZELVÉNY ♦Telefonszáma:.................................................... ifik ♦Hűségkártya szánna: .......................................... ♦Új előfizető neve: ....... ------------------------------oe ♦Címe:..................................................................... ........................................ KELET ♦Telefonszáma:.................................................... www.kelet.hu * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! A hűségkártya száma, megegyezik az ügyfélszámmal, melyet a számláján a vevőadatoknál is megtalál. ♦Régi előfizető neve:.. ♦Címe: ............................ HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents