Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-08 / 183. szám
2017. AUGUSZTUS 8., KEDD Korábban is voltak már térdproblémái, sajnos nem nézett ki jól. A horvát Hajdúk Split futballcsapatának spanyol edzője, Joan Carrillo nem túl bizakodó a klub magyar csatárának, a térdsérülést szenvedett Futács Márkénak az állapotát illetően. m A spanyol labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó kutatóközpont tanulmánya szerint a helyi élvonalbeli bajnokság 86 éves történetének legjobb futballistája nem más, mint a Barcelonát erősítő Lionel Messi. A rangsorban a Real Madrid legendája, Raúl áll a második helyen, őt a Barcelonában 190 bajnoki gólig jutó César Rodriguez és az Athletic Bilbaóban 251-et szerző Telmo Zárrá követi. Kihozták belőle a maximumot ÚSZÁS. Hosszú Katinka saját világcsúcsát megdöntve nyerte meg a berlini rövidpályás világkupa 100 méteres vegyes úszásának döntőjét. Ezt követően a 200 méter hát, majd a 100 méter pillangó fináléjában is elsőként csapott a célba, így összesen a maximálisan megszerezhető négy arannyal távozhat a német fővárosból. A nap másik magyar szereplője, Kozma Dominik szintén aranyérmet szerzett: 200 gyorson országos rekordot úszva rajt-cél győzelmet aratott. 9 Három hellyel hátrébb a listán tenisz. Miután a múlt héten sem indult egyéni versenyen, három helyet rontott a világranglista-helyezésén Fu- csovics Márton, akit két hete karrierje során először a top százban, a 99- helyen jegyeztek, hétfőtől pedig a 119. pozíciót foglalja el. A nyíregyházi teniszező a hétvégén a svájci csapatbajnokságban szerepelt, előbb Genfben, majd Zürichben lépett pályára, és mindkét alkalommal megnyerte az egyes és a páros mérkőzését is. A férfi-világranglistát továbbra is a skót Andy Murray vezeti, a nőknél a cseh Karolina Pliskova áll az élen, a legjobb magyart, Babos Tímeát az 55. helyen jegyzik. KM Totó 31. hét/2. forduló, vasárnap esti eredmény 10. Marsellle-DIjon _______3-0 1 Nyeremények 13+1 találat: 5 db 2152 065 Ft 13 találat: 7 db 175 675 Ft 12 találat: 152 db 6 070 Ft 11 találat: 1402 db 660 Ft 10 találat: 6800 db 260 Ft 32. hét/1. forduló, a tipposztop 1. Real Madrid-Manchester United 1 2. Barnsley-Morecambe 1 3. Blrmlngham-Crawley ________]___ 4. Wlmbledon-Brentford 2 x 5. Grfmsby-Derby County 2 6. Mlllwall-Stevenage _________1___ 7. Norwich-Swlndon 1 8. QPR-Northampton 1 x 9. Sheffield Wednesday-Chesterfleld 1 10. Wolverhampton-Yeovll x 1 11. Wycombe-Fulham 2 x 12. Coventry-Blackburn 2 13. Nottlngham-Shrewsbury 1 x 14. Cardiff-Portsmouth 1 Erőt demonstráló Szpari-fordítás Jó iramú, nehéz mécsesét nyertek meg a nyíregyháziak, a mester szerint többet kellett volna passzolni. LABDARÚGÁS. Változatos és összességében jó mérkőzésen mutatkozott be vasárnap este hazai közönsége előtt a Nyíregyháza Spartacus. Lucsánszky Tamás együttese viszonylag hamar vezetéshez jutott, ám a Bognár György pallérozta budaörsiek gyorsan egalizáltak. • Sőt, a vezetést is megszerezték, igaz, erre is hamar jött a hazai válasz. A fordulópontot Medgyes Sinan butasága, a felezővonalnál sárga lapos szabálytalansága jelentette, ami után villant a piros is. Az emberelőnyt érvényesítette és gólra váltotta a Spartacus, s a második vonal második fordulójának csúcsnézőszámát hozó (az élvonalban is csak a Loki-Fradi meccsen voltak többen) találkozón megérdemelten gyűjtötte be a három pontot. Elismerés a csapatnak- A Budaörs igazolta a jó hírét - kezdte a mérkőzés értékelését Lucsánszky Tamás.- Nehéz ellenük játszani, amire készültünk, abból veszélyesek is voltak. Ami a mi játékunkat illeti, ami egyértelműen pozitívum, hogy Rezes László (középen) szép hazai akció végén talált a kapuba FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR tovább is fog javulni. Mindez a srácok munkamorálját dicséri.- Ami negatívum: visz- szafogottan, kicsit gyáván fociztunk hazai pályán - folytatta kritikusan Lucsánszky Tamás. - Nagyon keveset passzoltunk, igaz, ebben szerepet játszott az is, hogy a budaörsiek igen agresszív harcmodorban játszottak. Örömteli, hogy egy jó iramú, nehéz mérkőzést nyertünk meg úgy, hogy a fordulópontokból sikerült jól kijönnünk. Különös keresztnévből kettő is Említést érdemel még az, hogy visszatértek a hazai ultrák, az eredményjelző nem mutatta az időt, néhány percig kényszerszünet volt a kevés fény miatt, két Sinan keresztnevű játékos is focizott (Medgyes és Sinanovics). Ám a lényeg az, ami a jegyzőkönyvben is szerepel: 4-2! A második félidőben nem voltak kondicionális problémáink, jó állapotban vannak a játékosok, remélem, ez még MÁN LÁSZLÓ taszlo.man@ketet.hu A sötétség leple alatt cseréltek volna megfordítottuk a meccset, amiért egy olyan terhelt szezon után, mint amilyen az előző volt, egyértelműen elismerés illeti a csapatot. Fontos volt a közönség támogatása is, amit remélhetőleg megkapunk a folytatásban is. Tizenöt új játékost beépíteni a keretbe nem könnyű, ehhez idő kell. Dicséretes a csapat akarati hozzáállása és a mentális ereje. A srácok igazolták, hogy nagyon jól dolgoztak a edzőtáborban és tréningeken.- Közel álltunk a jó eredmény eléréséhez, egészen a kiállításig - értékelte a mérkőzést Bognár György, a budaörsi csapat szakmai igazgatója. - Abban az öt percben a Nyíregyháza egyértelműen jobban játszott, de az egész mérkőzésen is valamivel jobb teljesítményt nyújtott, így megérdemelten nyert. A buta piros lap - megjegyzem, Medgyes Sinan második sárga lapja jogos volt, az első nem, olyanból éppenséggel vagy húszat kaphatott volna a Nyíregyháza is, de tényleg nem ezen múlott - után nem volt visszaút, és bár a sötétség leple alatt, a világítás meghibásodása miatti kényszerszünetben cserélni szerettünk volna, de akkoriban olyan gyorsan pörögtek a meccs eseményei, hogy az eredeti elképzeíéseinket már nem tudtuk megvalósítani. Azért nehéz kétszer ugyanabba a folyóba lépni Az exú|pestl, korábbi válogatott játékosok párbajában Vermes Krisztián (jobbra) kiállta a Kabát Péterrel szembeni szakítópróbát fotó: kisalfold.hu A jó hazai után a rossz idegenbeli sorozata is megszakadt a Győrben szép sikert aratott Kisváráénak. labdarúgás. A bajnoki nyitányon véget ért a kisvárdaiak ez évi nagy hazai sorozata, és a tavaszi kilenc győztes otthoni meccs után 3-3-as döntetlent játszott az NB II.- es futballcsapat a Mosonmagyaróvárral. Akkor már úgy illett, hogy az idegenbeli széria is szakadjon meg, és erről is tett a Kisvárda Master Good, amely április 9-e óta volt nyeretlen otthonától távol. Vasárnap aztán úgy nyert Győrben a Várda, hogy éppúgy 3-1-re vezetett a rendes játékidő leteltekor, mint egy héttel korábban a mosoniak ellen. Most azonban nem tartogatott semmi rosszat a csapat számára a hosszabbítás. Pedig ez volt a nehezebb- A harmadik gólunk után szóltam is a játékosoknak, hogy figyelnünk kell tovább, nehogy úgy járjunk, mint legutóbb, de azért kétszer nagyon nehéz ugyanabba a folyóba lépni - mondta Kondás Elemér vezetőedző, aki tétmérkőzésen először ünnepelhetett győzelmet a várdai kispadon. - Hasonlóan alakult a meccs, mint a legutóbbi, azzal a különbséggel, hogy most nyertünk, mégis azt mondom: ez sokkal nehezebb mérkőzés volt, mint amit a Mosonmagyaróvár ellen vívtunk. Akkor végig uraltuk a játékot, most viszont akadtak nehezebb periódusok, mint az első félidő végén vagy a második játékrész elején, utóbbit nem is sikerült átvészelnünk. Szerencsére azonban tudtunk újítani, és a koncentrált játékunk eredménye, hogy meg tudtuk szerezni a három pontot. A Mosonmagyaróvár ellen a védők, illetve a védekezésért felelős játékosok is kivették a részüket a góltermésből, de hátul is hibáztak annyit, hogy ne legyen pozitív a szaldójuk. Ezúttal azonban mindenki tette a maga dolgát: a csatárok a gólokat szerezték, a hátsók a stabilitásra ügyeltek.- Mindhárom csatárként lehetőséghez jutott játékosunk, tehát Lukács Rajmond, Horváth Zoltán és Délczeg Gergely betalált - állapította meg a vezetőedző. - Ez azért is örömteli, mert a jelek szerint nem csak egy emberen múlik a csapat eredményessége. A védők közül Izing Martin legutóbb sem játszott rosszul, de annál a hazaadásnál nem nézett fel, és nem értette meg magát a kapusunkkal, ám a jelek szerint túl tudott lépni a történteken, hiszen ezúttal szinte hibátlan teljesítményt nyújtott. Ugyan még csak két forduló telt el a bajnokságból, de egyvalamit máris leszögezhetünk: Matija Misiccsel nagyot A meccset Oláh Gergő is végigjátszotta (a hétfőn megjelent tudósításban tévesen írtuk, hogy a helyére állt be Sergiu Adrian Oltean a 64. percben, valójában Hej Viktort váltotta a Cigándról érkezett középpályás - a tévedésért az érinfogott a kisvárdai csapat. A horvát származású, magyar felmenőkkel is rendelkező játékmester legutóbb góllal és gólpasszal zárt, ezúttal két assziszt került a neve mellé, és a harmadik találatnál is tőle indult a támadás, ami Horváth Zoltán lövésével és a kapusról kipattanó labdából Délczeg Gergely akcióbefejezésével zárult. Máshol kellett váltani- Ki lehet jelenteni, hogy Misic nagy erőssége lehet a csapatunknak, reméljük, továbbra is csillogtatja az eddig megismert erényeit - így Kondás Elemér. - Szerettünk volna a másik új szerzeménynek, Brana Ilicsnek is lehetőséget adni, de mivel Hrihorij Zanko megsérült, ezért fiatal védőt kellett a hajrában pályára küldeni, így viszont a tizennyolc esztendős Erdélyi Botond debütált. KM-BT tettek és olvasóink elnézését kérjük), és a második gól előtti szabadrúgás kiharcolásával tett sokat a győzelemért. A lényeg, hogy a várdaiak sikerélménnyel feltöltődve várják a Zalaegerszeg elleni vasárnapi, hazai bajnokit. Kiharcolt szabadrúgás A mieink kiállták a hétpróbát atlétika. Miután a zárószámot, a 800 métert megnyerte, 6356 ponttal összetettben a kilencedik helyen végzett Krizsán Xénia a londoni világbajnokságon, hétpróbán. A versenyszám másik magyar indulója, Zsivoczky-Farkas Gyöngyi (6050 pont) a 17. helyen végzett. Tori Bowie-nak hívják a világ leggyorsabb hölgyét. Az amerikai versenyző a 100 méteres síkfutás vasárnap késő esti döntőjében 10.85 másodperccel nyert, a második helyen nagy meglepetésre az elefántcsontparti Marie Josée Ta Lou (10.86) végzett, a holland Daphne Schippers (10.96) lett a harmadik. Baji Balázs 110 méteres gátfutódöntője lapzárta után kezdődött. km Krizsán Xénia gratulál a hétpróbában ezüstérmes német Carolin Scháfernek fotó:afp