Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-08 / 183. szám
2017. AUGUSZTUS 8., KEDD REUET Irodalmi barangolások S2abolcs-Szatmár-Bereg megyében - 7. rész Igen keresett Sóstó oázisa Sóstógyógyfürdő' szépA csónakázótó forró nyári napokon vonzza a vizek szerelmeseit... FOTÓK: RACSKÓ TIBOR Röviden matrícakampány. Ne hagyj az autóban! elnevezéssel indított matricakampányt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Vigyél Haza Alapítvány. Azt szeretnék elérni, hogy minél kevesebb gyermeket, állatot hagyjanak magára a tűző napon parkoló, lezárt járművekben. A kampányhoz eddig hat nagy áruházlánc csatlakozott, a matricákkal a bejáratuknál találkozhatnak a vásárlók. észak-alföldi régíó. Huszonötezer és negyvenötezer forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázhattak tegnap reggeltől az észak-alföldi régióban élők, amelyből hűtő-, fagyasztó-, mosó- vagy szárítógépet vásárolhatnak. Mindezt Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért s a kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára jelentette be hétfőn, de a nagy érdeklődés miatt az igénylés lehetőségét délután határozatlan időre már fel is függesztették. A háztartásinagygép-cse- reprogramban részt vevő kereskedők köre egyébként folyamatosan frissül a pályátiltott TERMÉKEK. Visszavonták a piacról a 4054 típusszámú ACTIVATOR 19 shots, a 3115 típusszámú ULTRA és a EC160002 típusszámú SPARKLERS 45 cm nevű pirotechnikai terméket, mert veszélyesnek bizonyultak - közölte az ORFK kommunikációs szolgálata hétfőn. A Kínából származó termékek égési sérülést, tüzet vagy éppen halláskárosodást okozhatnak. zat honlapján, s a kiállított támogató iratokat kizárólag ezeknél a kereskedőknél használhatják föl a pályázók a vásárláskor. Az államtitkár bejelentette azt is, hogy várhatóan szeptember 20-ától a gázkonvektorok cseréjére is kiírnak egy hasonló - régiónként megnyíló - pályázatot, ráadásul módosult a kazáncsereprogram kiírása is. Kibővítették a támogatottak körét, s így a korlátozottan cselekvőképes ingatlantulajdonosok is pályázhatnak, s az augusztus 31- én záruló program meglévő l milliárdos keretéből már nem csak kondenzációs kazánokra adnak támogatást. km sége irodalmi nagyjain- kat is megihlette. nyíregyháza. Hétköznapokon is sokan keresnek menedéket Sóstón, s nemcsak a városban lakók. A határon túl is népszerű a Nyírség oázisa, gyakorta hallani szlovák szavakat, de mint a parkoló autókról, buszokról kiderül, Ukrajnából és Romániából is jönnek. A fürdők mellett az állatpark is egyre látogatottabb. Nem köny- nyű a parkolás, autónkkal mi is három kört teszünk, míg a több száz parkoló kocsi között felfedezünk egy felszabaduló helyet. Azután irány a tó. Jelene és jövője is van Ottjártunkkor „csak” ezerháromszázán keresték fel, de késő délután is több mint ezren lehettek. A fürdőzők fele a délutánra 29 fokos hűsítő tóban, a gyerekes családok a kis medencében szoronganak, és sokan a vízparton sütkéreztek. Tagadhatatlan: Sóstó egyre népszerűbb, s a fürdőjének nem csak múltja, jelene és jövője is van. Irodalma is figyelemreméltó. A tíz évvel ezelőtt, Sóstó, a Nyírség oázisa címmel megjelent antológiában mintegy harminc szerző - Krúdy Gyula mellett Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Sipkay Barna, Galambos Lajos, Garai Gábor, Margócsy József, Szitha Mária, Katona Béla, Jánosi Zoltán - írta meg vallomásait a fürdőtelepről. ... s más vízi sportoknak is gyakorta helyet ad Előre kívánkozik Krúdy: „Gyönyörű volt ez a régi sóstói erdő” - írja a táj hűséges krónikása és szerelmese. Majd így folytatja: „Még alig vágtak benne fát és a százesztendős tölgyek templom ívei alatt keskeny gyalogösvények kanyarogtak, amely ösvényeken legfeljebb a szerelmesek és a nyulak, rókák fordultak meg. A kocsinyom mérföldnyi távolságban haladt, mint valami homályos alagúton, ösz- szeborult tölgyek alatt, de az alagút végén, az erdő végén az égboltozat világoskék kapuja mutatkozott a messziségben, mintha ott kezdődött volna a paradicsom. Azon a kapun túl feküdt a sóstói fürdőcske ásványvízszagú vendéglője, ahol a legnagyobb étvággyal volt szokás enni, a legmohóbb szomjúsággal inni. A mulatság hevében néha belepottyantak az emberek a tóba, de senkinek sem történt semmi baja, mert a tó vize ihatatlanul sós volt...” Csodálatos villamosút Jó tudni azt is, hogyan és mivel ajánlatos Sóstót megközelíteni. Blaha Lujza például az 1880-as években ezt írta: „Nagyon szerettem taligán menni ki a Sóstóra; ezek az itteni fiákerek... és bárha alaposan megdöcögtettek, nekem nagyon tetszett a dolog, mert nem volt olyan mindennapi”. Szitha Marika néni tanárnő, akinek több könyve is megjelent a harmincas évekről, így emlékezett: „Úgy kétéves lehettem, amikor először vitt ki Vilma, a szeretett német kisasszonyunk fürödni. Eleinte a Bujtosra jártunk. Aztán, amikor a harmincas évek elején megnyílt a tófürdő, egyre többen kerestük fel. Sóstóra csodálatos volt a villamosút az erdőn át. Nyitott kocsikból gyönyörködtünk az erdő tölgy- és fenyőfáiban, élveztük a bodzabokrok, akácfák virágainak illatát. Megcsodáltuk a sínekig kimerészkedő nyuszikat és őzikéket. A húgom, miután biciklit kapott a szüleimtől, azzal járt ki Sóstóra. Jómagam az Erdei-kitérőtől kezdve nemegyszer gyalog sétáltam végig az erdőn a SósA Nyíregyháza tüdejének számító Sóstói-erdőt már Anonymus is említi a Nyír erdeje részeként. De ugorjunk az időben. Az 1930-as évek elején megnyitott a sóstói hidegstrand - „Az első igazi strand lényegesen modernebb, mint a tóig. Tehettük, semmi veszély nem fenyegetett. Az emberek biztonságban érezték magukat. De azért legtöbbször villamoson mentünk”. Irodalmi kalandozásunkat Fejezzük be Garai Gábor A Sóstón című versének két sorával: „Rokoni táj ez, gyöngéd, ringató, / tünékeny párát illatoz a tó...” Végül mi is szétnéztünk a Sóstói-tó partján, vajon menynyire divatos manapság az irodalom, az olvasás. A parton heverésző, mintegy háromszáz fürdőzőből öt hölgy olvasott könyvet. Nyolcán kereszt- rejtvényt fejtettek, tizenketten pedig a Kelet-Magyarország aznapi számát forgatták. A legnagyobb sikere viszont a tableteknek volt, tizennyolcán böngészgették elmélyülten a „kütyüt”. Nesze neked, irodalom! BODNÁR ISTVÁN bujtosi és a lassan már meg is szűnő ököritói fürdőhely. A modernséget a tágasság, a zuhanyozó alkalmazása, a gyermekjátszóhelyek és a tornázási lehetőségek biztosították, minden díszesebb, kényelmesebb - olvashatjuk Margócsy József írásában. a**#™** IkííÉS <§> Örökösföldi építkezés Nagyokat harap a markoló a földbe az elkerített építési területen. A Szalag utcán hamarosan újabb társasház emelkedik a magasba. fotó: pusztai Sándor Elindult a háztartásinagygép-csereprogram Egy modern hidegstrand Az én hűséges táisam Jelentkezzen hüsegkártya- elfogadó helynek! I6ÍSZSÉ6, 6YÓGYÁSZAT Alexis' 99 Bt. Or. Juhász Antal a Nyíregyháza, Ószőlő u. 112. » 20/9347-281,42/444-399, www.alexisdental.hu Leírás: Teljes körű fogászati ellátás, professzionális fogfehérítés, fogékszer, implantátum, fogászati lézerkezelések. 10% kedvezmény a fenti szolgáltatásokból. Bemer Stúdió » 06-20/2786-739 Leírás: Bio-Elektro-Mágneses-Energia- Reguláció. A BEMER-terápia sikeresen alkalmazható: vérkeringési és vérellátási zavarok, fülzúgás, reuma, arthrosis, arthritis, a$tma, diabetes és szövődményei, bőrbetegségek, migrén, sebgyógyulás, mozgásszervi betegségek stb. esetén. Kelet-Magyarország-Hűségkártyával rendelkezőknek 10% kedvezmény. Denfo Fogsorcentrum a Nyíregyháza, Korányi-Sipkay u. sarok, a Bánki szakiskola után a 2. köz jobbra, vasútállomásról 7,12,14 busszal » 06 42 443 610 Nyitva 8-16 denfo.oldalunk.hu Leírás: tcs iFlex super flexibilis, egyedülállóan ínykímélő thermoplasztikus fogsorok, porcelán rögzített pótlások, régi protézisek puha, ínykíméló kibélelése. Hűségkártyásoknak porcelánmunkák esetén 10% mínusz. Fogsorcsináltatás már 49 500 Ft-tól. NAGY PÉTER fogtechnikus a Nyíregyháza, Korányi-Sipkay u. sarok, a Görömbei cukrászda utáni köz jobbra, vasútállomásról 7,12,14 busszal.» Bejelentkezés: 06 70 9443 610,06 42 443 610 Nyitva 8-16. facebook.com/nagy.peter.denfo inykimelopuhafogsor.oldalunk.hu Leírás: Száj melegétől az ínyhez simuló, puhuló thermoplasztikus fogsorok, porcelán koronák, hidak, régi protézisek puha, ínykímélő kibélelése. BioFlex Comfort Light biofunkcionális fogsorkészítés egy nap alatt! Húségkártyásoknak porcelánmunkák esetén 10% mínusz. TALPÁS1ATI KÖZPONT a Nyíregyháza Szent István u. 2. » 30/294-7147 Leírás-. Számítógépes talpvizsgálat, egyedileg formázott talpbetét készítése, gyógypapucsok. Az egyedi készítésű talpbetétek árából 5% kedvezményt biztosítunk, más akcióval nem vonható össze. Tünde Hallás Sxalon a Nyíregyháza, Szent I. u. 6. (Kis SZTK oldalában!) 3 42/238-323 Leírás: A hallókészülék-elemekből van 30% kedvezmény, 63 Ft/db. (Az engedmény más akcióval nem vonható össze!) ELEKTROMOS FŰTÉS Elektromos fűtésrendszerek a Nyíregyháza, Hunyadi u. 53.3 42/783-122 Lefrás: Elektromos fűtés megoldások. Gazdaságos villanyfűtéses rendszerek: minden fűtés, ami elektromos, fűtőpanel, infrapanel, fűtőfilm, fűtőszőnyegkábel. Ingyenes felmérés, ajánlat. TÜNDÉR-VILL Kft. a Nyíregyháza, Vasgyár u.8. »42/311-143 Leírás: 8% kedvezmény minden termékre. Az engedmény más akcióval nem vonható össze! ÉDESSÉG/ CUKRÁSZDA Finomságok Delicates a Nyíregyháza, Hősök tere 7.»30/833-0888 1 Leírás: Kézműves bonbonok, csokoládék, kekszek, teák, kávék vásárlása esetén 5% kedvezmény! Felbermann Éva Édességbolt és Kávézó a Nyíregyháza, Szent Miklós tér 19., a görög katolikus templom mögötti sétálóutcában 3 30/266-6705 Leírás: Minden termék árából 5% kedvezményt biztosítunk a Hűségkártya-tulajdonosoknak! Nyitva: H-P.: 9.00-17.00, Szó.: 9.00-13.00 Görömbei Cukrászda a Nyíregyháza, Korányi F. u. 23/A. 3 42/500-795 Leírás: 5% kedvezmény cukrásztermékeinkre. Más kedvezménnyel nem vonható össze. ÉKSZER/ ÓRA Smaragd Óra-Ékszer javító és ajándéküzlet a Nyíregyháza, Kossuth u. 50. » 42/401-348 Leírás: Óra- és ékszerjavítás szinte azonnal. Ezüst és arany ékszerek, kar- és faliórák széles választékban. 10% kedvezmény minden termékre és szolgáltatásra. VINNAI ÉKSZER a 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 3.3 42/311-794 a 4400 Nyíregyháza, Oózsa Gy. u. 9.3 42/411-371 www.vinnaiekszer.hu Leírás: Húségkártya-kedvezményre 10% kedvezményt biztosítunk! Új 14K ARANY,-EZÜST ÉKSZEREK ÉS ÓRÁK VÁSÁRLÁSÁRA 10% kedvezményt adunk ügyfeleink számára! Nyitva: H-P.: 9.00-17.30, Szó.: 9.00-12.00 ÉLELMISZER/ ITALKERESKEDÉS Borháló Borkereskedés a Nyíregyháza, Kossuth u. 56.3 20/222-5454 Leírás: Bármilyen bor vagy pezsgő vásárlása esetén vendégünk egy pohár borra! (az ajándék bort haza is viheti! - 0,25la Az akció más kedvezménnyel nem vonható össze! www.borhalo.com/nyiregyhaza ÉPÍTŐ-/ BURKOLÓANYAGOK Tallódiné és Társa Kft. Olcsó Csempe a 4551 Nyíregyháza-Oros, Csermely u. 5. »/fax: 42/480-215, 20/261-9815; www.tallodicsempe.hu Leírás: 5% kedvezmény minden termékre! Más akcióval nem vonható össze! ÉPÍTÉS/ KIVITELEZÉS GT Solar Kft. a Nyíregyháza, Debreceni út 29. » 30/576-3669 - www.gtsolar.hu Leírás: Csökkentse vagy szüntesse meg villanyszámláját, vásároljon napelemes rendszert! Búcsúzzon el a sárga csekktől, koccintson saját pálinkájával vagy házi sörével. Házi pálinkafőzők, és sörfőzők kiegészítők egy helyen. Termékeinkre 5%, munkadíjra pedig 10% kedvezményt biztosítunk, mely más kedvezménnyel nem vonható össze. FOTÓ, OPTIKA Átrium Fotócentrum a Nyíregyháza, Rákóczi u. 18-20. (Átrium Üzletház) » 42/413-165, 20/5922-133, www.atriumfoto.hu Leírás: Fotóalbum és képkeret vásárlása esetén 15% kedvezmény! Képkidolgozás áraiból -10%! Az akciók más kedvezménnyel nem vonhatóak össze! Belvárosi Optika a Nyíregyháza, Kossuth tér 8.« 42/318-838 Leírás: 50% kedvezmény minden szemüvegkeretre! Az engedmény más akcióval nem vonható össze! Szabolcs Optika Rendel: dr. Szabó Irén szemész és kontaktológus szakorvos a 4400 Nyíregyháza-, Bocskai u. 51. » 42/400-154, www.szabolcsoptika.hu Leírás: Vásárlás esetén ingyenes vizsgálat! Police keretek 30% kedvezménnyel, amíg a készlet tart! Az engedmény más akcióval nem vonható össze! Tünde Optika a Nyháza, Kossuth u. 56.«42/400-128,30/477-3801 Leírás: Szemüvegkészítés esetén a komplett szemüveg (keret+lencsea teljes árából 10% kedvezmény! Az engedmény más akcióval, illetve kedvezménnyel nem vonható össze! HANGSZER Musik World Hangszerbolt a Nyíregyháza, Bercsényi u. 4.» 42/414-368 Leírás: Hangszer-kereskedelem. Készpénzes vásárlás esetén 5% kedvezmény a listaárból. Más kedvezménnyel nem vonható össze. Polip Music Hangszerbolt a Nyíregyháza, Bocskai u. 9.» 42/400-145, www.polipmusic.hu. Leírás: Készpénzes vásárlás esetén a bolti árból 5% kedvezményt biztosítunk. A kedvezményt a művészet és oktatási szolgáltatásainkra is kiterjesztettük. Más akcióval össze nem vonható. KÖNYV Lap-X Könyvesbolt a Nyháza, Iskola u. 6.»40/310-518, www.Lap-x.hu. Leírás: Könyv internetes rendelése, házhoz szállítás. Ahol minden könyv olcsóbb! 20% engedmény. LAKÁSTEXTIL/ BŐRDÍSZMŰ Bíbor Lakástextil Diszkont a Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9 »70/318-5089 Leírás: 5% kedvezmény készleten lévő függönyökre, sötétítőkre, karnisokra! Ágytakarók, ágynemúhuzalok, térítők forgalmazása! NYÍLÁSZÁRÓ/ ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA ÉP-Lak Kft. a Nyháza, Fészek u. 80.»30/9452-970, www.eplak.hu. Leírás: 10% kedvezmény HÖRMANN garázskapuk, kapunyitó automatikák, ipari kapuk és ajtók árából, valamint úszó- és tolókapuk megrendelése és egyéb lakatosmunkák esetén! Az akció más engedménnyel nem vonható össze! OKTATÁS RutinSoft Számítástechnikai Kft. a Nyíregyháza, Szarvas u. 25/A » 42/500-515, www.rutinsoft.hu Leírás: 25 éves szoftver, hardver, hálózatépítés, felnőttképzés. 10% kedvezmény az informatikai tanfolyamok és ECDL-vizsgák árából. BIG BEN Nyelviskola Kft. a 4400 Nyíregyháza Mártírok tere 9. » 42/400-813, 30/943-0934 Angol, német csoportos (5-11 fó nyelvtanfolyamra történő beiratkozás esetén, szintenként 5% kedvezményt biztosítunk a Hűségkártyával rendelkezőknek. RUHÁZAT Komplett Bőr és Cipökellék a Nyíregyháza, Vasvári P u. 4.»42/437-023 Cipőipari alapanyagok, bórfesték, ragasztók és cipójavító kellékek. Minden kiskereskedelmi, 10 000 Ft feletti vásárlás esetén 1 000 Ft cipóvásárlási utalvány ajándékba. Natali Méteráru a 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 4-6. (Univerzum, földszint 14.a» 70/311-9548 http://www.natalimeteraru.hu Leírás: Divattanácsadás! A nem akciós termékekből 10% engedmény! A kedvezmény más akcióval nem vonható össze! Top Modell Cipőüzlet a Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 4.» 42/506-251 Leírás: Minőségi bőr-, divat-, kényelmi cipők, táskák, kiegészítők széles választékban. 10% kedvezmény (Egyéb kedvezménnyel nem vonható össze) SPORT/ SZABADIDŐ Intersport a Nyíregyháza, Pazonyi út 39/a»42/500-542 Leírás: 5% kedvezmény minden termékre, a leárazották- ra is! 10% kedvezmény a szerviztevékenységek díjából. SZÁMÍTÁSTECHNIKA Kine-Szil Kft. www.szilagyicomputer.hu a Nyíregyháza, Inczédy sor 17. » 42/786-266,20/587-1411 Leírás: 5% engedmény, más akcióval össze nem vonható. 10% engedmény javítás munkadíjából. Számítástechnika, navigáció, notebook, toner töltése. SZOLGÁLTATÁS Arc-Tex Kft. - Szönyegszalon a Nyíregyháza, Honvéd u. 40.»42/500-626. Leírás: A szolgáltatásokból 30% kedvezményt biztosítunk a hűségkártyával rendelkezőknek. Nyíregyházi Ingatlanközvetítő Iroda a Nyíregyháza, Hősök tere 11. fszt. 1. » 42/310-330,30/316-1404, www.nyiregyhazi-ingatlan.hu Leírás: Vevőink részére vállaljuk a tulajdonjog bejegyzésének költségét, eladóink részére az energiatanúsítvány költségéből 30% kedvezményt biztosítunk! Szabolcs Ingatlanközvetítő Iroda a Nyíregyháza, Rákóczi u. 18-20. (Átrium Üzletház) » 42/421-323,70/338-2585, www.szabolcsingatlan.hu Leírás: Vevőink részére vállaljuk a tulajdonjog bejegyzésének költségét, eladóink részére az energiatanúsítvány költségéből 30% kedvezményt biztosítunk a hűségkártyával rendelkezőknek! OTAZÁS Vidám Delfin Utazási Iroda a Nyíregyháza, Szent Miklós tér 7. w/fax: 42/443-519, 42/504-306 www.vidamdelfin.hú Leírás: 5% kedvezmény a saját szervezésű és katalógusárból! Az akció más engedménnyel nem vonható össze! Magyar Autóklub - Autóklub Travel a Nyíregyháza, Dózsa György u. 9. földszint 2. » 42/504-330, 20/288-7018 Leírás: Saját szervezésű, külföldi utazásaiból, szállás- foglalásaiból 7% kedvezmény! Az engedmény csak a saját irodahálózatban vehető igénybe! VIRÁG Tulipa Kertészet: Tulipa Piac/ Tulipa Temető a Nyíregyháza, Búza tér és Pazonyi tér B 42/508-823, 42/726-845, www.tulipakert.hu Leírás: 10% kedvezmény minden termékre! Tulipa Kertészet és Üzlethálózat Tulipa VirágháZ/ Tulipa Irinyi a 4400 Nyíregyháza, Bottyán J. u. 10., a 42/504-903, www.tulipakert.hu Leírás: 10% kedvezmény minden termékre!